Gréti. 23. Egyetemista. HalálosIramban. Toretto. Izomautók. Chevelle. AudiA5Coupe. RapésHipHop. Ősz. Augusztus. Kutyák. JoeLancer. Írás. Olvasás. Könyvek. Beavatott. Négyes. Reign. HarryPotter. OttawaSenators. Jégkorong. Jean-GabrielPageau.

KREATÍV | AJÁNLÓK | SEGÍTSÉG | BLOG | MERENGŐ | VENDÉGKÖNYV

 

Címkék helyett:
  

Másik weboldalam:

Köszi, ha benézel! :)

 
~ Ajánló ~
 
~ Challenge ~


/teljes méretért kattints!/

 
~ Chat ~
 
~ Zene ~

 
~Jelenleg olvasom~

 

Eddigi olvasmányok 2017>>

 
~ Senators ~

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!

Esther

*  *  *

  

 
~ Site ~

Szerkesztő: Greta Chevelle
Indulás: 2017.01.12.
Email: greta.chevelle@gmail.com
Facebook: [X]
Moly.hu: GretaChevelle [X]
Design: saját, Linda [X]

 

 
~ Bejelentkezés ~
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

~Blog~

Hétfői szösszenetek

Jó, szóval ma két órám lett volna, de elmaradt, úgyhogy azon kívül, hogy elkezdtem összenézni, hányadán állok a szakdolgozatommal (elég régen volt már december, amikor utoljára foglalkoztam vele), sorozatot néztem, természetesen az Egyszer volt hol nem volt-ot. Lassan végzek az első évaddal, mert már a 18. résznél járok. :) De egyre izgalmasabb, mondjuk remélem, megmarad ezen a vonalon, és nem megy el a sokkal durvább végletbe. Eddig nagyon jó, és ahogy ma néztem, eszembe jutott egy idézet, ami egyébként a Törhetetlen c. könyv borítóján van: 

"Ezren meg ezren metszegetik a bajnak ágát-bogát, de ezer közü legfeljebb egy veszi célba gyökerét." (Henry David Thoreau) 


via GIPHY

Tudom, hogy ez a sorozat egy továbbgondolt verzió, és valószínúleg nincs köze az eredeti meséhez. De mi is van a Hófehérkében? A gonosz mostoha féltékeny, mert Hófehérke szebb nála. Ez így elég kiábrándító, valljuk be... Na, de ha kicsit mélyebbre ásunk, akkor mit találunk? Azt, hogy a gonosz királynő, Regina, eredetileg egy teljesen normális, fiatal lány volt, akinek az anyja egy zsarnok volt, és minden áron ranghoz akarta juttatni a lányát. Regina viszont a lovászfiúba volt szerelmes, na és ebből lesznek a bonyodalmak... meg abból, hogy megmenti Hófehérkét, így ezután a király, vagyis Hófehére apja megkéri Regina kezét, aki így kénytelen hozzámenni. Viszont, megosztja Hófehérkével a titkát, miszerint ő a lovászfiúba szerelmes, Hófehérke viszont elkotyogja Regina anyukájának, na és Regina tulajdonképpen ezért haragszik Hófehérkére, nem holmi hülye kis féltékenység miatt... Mondom, tudom, hogy ez egy utólagsos kitaláció, de annyira tetszik, hogy próbálnak ésszerű magyarázatot találni a mesebeli konfliktusokra. Mert az élet nem csak annyi, hogy vannak a gonoszok, meg a jók, és kész. Talán pont ezek miatt a végletek miatt nem szerettem sose a hercegnős meséket. Mert a világ nem csak fekete meg fehér, sokkal inkább rengeteg sok árnyalat, amelyeket mi, emberek alkotunk, sőt, minden egyes személyiség árnyalatok sokaságában pompázik, és ott van benne a múlt, a jelen és a jövő is egyszerre, sőt, még az ősök génjei, szorongásai, tapasztalatai, stb. És ha belegondolunk, ez azért nem semmi.

2017.02.06. 16:34, Gréti

Csendes nap

Tegnap egy nagyon érdekes élményben volt részem. Az egyetemről csendesnapon vettünk részt Kunhegyesen. Mindig ezzel indítjuk a félévet, de most volt először, hogy elutaztunk valahová, éppen ezért nem tudtam, mire is számítsak. De végül átestem életem eddigi legérdekesebb és legvegyesebb érzésekkel teli félóráján.

A dolog úgy zajlott, hogy mindenki kapott egy kis papíron szereplő idézetet, utána pedig el kellett vonulni valahová kint a természetben, és fél óráig csendben egyedül lenni. Gondoltam, ez nekem nem lesz nehéz, hiszen alapból csendes típus vagyok. 

Az első, amire rá kellett jönnöm: nem csendes vagyok, csupán szótlan. A kettő között pedig óriási különbség van. Mert lehet, hogy keveset beszélek általában, de az agyam állandóan zakatol. Ez így volt tegnap is. Vittem magammal a határidőnaplómat is, hogyha valami gondolat eszembe jutna, le tudjam írni. Ez is azt jelzi, hogy annyi sok minden jár a fejemben, hogy sokszor már csak azért is muszáj leírnom, nehogy elfelejtsem. Szóval, letelepedtem az egyik kis faház tövében, és elkezdtem írni a határidőnaplómba. Aztán egy idő után elkezdtem figyelni a környezetemet. Igazából jól éreztem magam ott azon a helyen, de mivel láttam, hogy többen is sétálnak, gondoltam, talán nekem is jót tenne. Elindultam hát, de igazából nem találtam a helyemet, mert folyton a kis faházhoz vágyódtam, úgyhogy pár perc múlva vissza is tértem eredeti helyemre. Érdekes volt amúgy látni, hogy voltak, akik végig egy helyben ültek, de voltak, akik végig járkáltak. Én meg, bár megtaláltam a helyemet, mégis bennem volt a késztetés, hogy mi van, ha mégis máshol kellene letelepednem. 

De egyvalami tény: abban a fél órában úgy éreztem, olyan vagyok, mint a többiek körülöttem. Végre nem éreztem magam kívülállónak, pedig a hétköznapokban általában ez mindig bennem van. Azért, mert én nem vagyok olyan beszédes, és ezért tudom, sokan nem tudnak velem mit kezdeni. Korábban olyan célozgatás is elhangzott már a jelenlétemben, hogy aki csendes, az beképzelt, és nem hajlandó társalogni a többiekkel. Nos, az biztos, hogy én nem vagyok beképzelt, egyszerűen csak ilyen típus vagyok. Sőt, általában azt mondják, hogy a csendtől félünk, mert azt nem tudjuk irányítani - én meg pont fordítva: attól félek, hogy a kimondott szavaimat nem tudom kontrollálni. A csend sokkal inkább az én területem. Meg amúgy sem vagyok hirtelen típus, inkább átgondolok valamit százszor, mielőtt megszólalok. Ennek persze az a hátránya, hogy néha már hiába mondanám, amit gondolok, már rég másfelé terelődött a téma. 

Szóval igen, érdekes volt a tegnap. Elgondolkodtató, és hát kicsit tanulságos is. De most még nem igazán látom, mi célja volt. Ez is fura, mert mindig várjuk a nagy "hűha"-pillanatokat, arra számítanánk, hogy ez meg az egyből kifejti a hatását. De ez nem így működik. Erre nekem is rá kellett jönnöm. Meg még két dologra: ott, abban a csendes félórában nem figyeltem a természetet, és nem foglalkoztam azzal, hogy a kívülállók vajon mit gondolhatnak rólunk. Talán azért, mert nekem megszokott ez a csendes szemlélődő magatartás, hiszen legtöbbször ezt csinálom, és nem látok benne semmi kivetni valót. :)

2017.02.04. 11:04, Gréti

XXI. századi kihívás

Miből gondolják azt az emberek, hogy nekik joguk van mindent tudni a másikról?

Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor Facebook-on láttam egy posztot, ami szerint egy személy direkt kiírta, hogy kapcsolatban van, csak azért, hogy lássa, mit reagálnak rá az emberek. Persze egyből mentek a találgatások és kérdezősködések, de nem ám olyan tapintatosan, hanem nagyon is erőszakosan. Nekem egyből az jutott eszembe, hogy hát ez is a Facebook hibája - de valójában egy kicsit a miénk is, hiszen ha normálisan és rendeltetésszerűen használnánk a modern kor ezen vívmányát, akkor nem lenne ez. De aztán elgondolkodtam, hogy igazából ez már régen is így volt, nem? Bár talán akkor még nem annyira, de az emberek mindig is tudni akartak információkat a másikról. Ez persze lehet jóindulatú is, de általában azért mégiscsak a pletyka mozgatja ezeket a kíváncsiságokat.
Azt mondják, hogy a pletykás emberek azért foglalkoznak mások életével, mert a sajátjukban valami nincs rendben. Ha ilyen szempontból közelítjük meg, azt is mondhatjuk, hogy mivel az ember alapvetően társas lény, az ilyen személyek csupán társaságra, figyelemre, netán barátokra vágynak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a pletykára van mentség. Én személy szerint ki nem állhatom, mert nagyon sokszor megkeserítette már az életemet, és jómagam éppen ezért nem is pletykálok, vagy legalábbis nagyon odafigyelek rá, hogy ne tegyem. Rosszindulatból és direkt módon biztos soha nem követem el ezt a hibát, de mivel én is ember vagyok, ezért gyarló és esendő...
Na de szóval, ti elhíresztelnétek magatokról direkt valamit csak azért, hogy lássátok mások reakcióját? Szerintem egyébként teljesen felesleges. Úgyis tudjuk, hogyan fog rá reagálni a környezetünk. És azzal megoldunk bármit is, ha ezután Facebook-on kiírunk egy "fejmosós" posztot? Nem. Ebből nem fognak érteni az érintettek. Csak saját magunkat zaklatjuk fel azzal, ha ilyen próbák elé akarjuk állítani a környezetünket. És feleslegesen miért okoznánk saját magunknak fejfájást? Meg még az is eszembe jutott, hogy azt szokták mondani, aki nincs fent Facebook-on, az nem is létezik, vagy aki nem posztolja ki minden egyes pillanatát, annak nincs is magánélete. Nagy tévedés, ugyanis pontosan annak van magánélete, aki nem rakja ki, hogy most éppen spagettit eszik, vagy éppen most megy aludni! Utána meg csodálkozunk, hogy rajtunk csámcsog a fél város... Mi értelme? Elvárjuk másoktól, hgy tiszteletben tartsák a személyes szféránkat, de közben pont mi magunk nem tartjuk tiszteletben a saját magánéletünket. De szerintem a túlzott posztolás mögött is az a vágy húzódik meg, hogy figyeljetek rám, és csak egy kicsit szeressetek. Ebből pedig egyenes ágon következik az a megállapítás, hogy a XXI. század embere sokkal magányosabb, mint bármelyik másik korban. Pedig most aztán tényleg minden adott lenne a közösségi élet megélésére. Csak az a baj, hogy mint már mondtam, nem rendeltetésszerűen használjuk ezeket a lehetőségeket. Hogy is szokták mondani? "Az életed az, ami akkor zajlik, miközben a mobiltelefonodat nyomkodod." 

Szóval, korunk kihívása: megtanulni magánéletet és normális közösségi életet élni. :)

2017.02.02. 16:55, Gréti

Helló-szia, Február!

Elmúlt a január, itt van a február. Elgondolkodtam azon, hogy a január tényleg egy hosszú, nyomasztó hónap a december pörgése, szépsége, ünnepiessége után. Mondjuk nem lenne szabad, hogy a karácsony öröme elmúljon az ünnep elmúltával, de ez más kérdés. Az viszont tényleg érdekes, hogy a hosszú január után jön a rövidebb február, ami teljesen más hangulatú, és kicsit pörgősebb, hiszen a legtöbb helyen ekkor tartják a farsangot, és a báli szezon is ekkor tetőzik. Ráadásul csak 28 napos, utána pedig már jön a március, vagyis a tavasz. Persze, általában már februárban vagy netán már januárban is elérkezik a jó idő, de szerintem örüljünk neki, hogy az idei telünk olyan igazi, fogcsikorgatóan hideg volt. Igaz, sokat fáztunk, és mindenkinek kijutott az "extrém" időjárásból, de gondoljunk csak bele, mikor volt utoljára ilyen tél? Pedig ez lenne a normális, és az volt a baj, hogy korábban enyhesség volt ebben a három hónapban. Persze, ez utóbbi bizonyára régen is előfordult, de hát mindannyian tudjuk, mi a helyzet klmíváltozás ügyileg... Szóval, örüljünk az igazi télnek, és reméljük, hogy nem csap le ránk márciusban a nyár, hanem lesz igazi tavaszunk is. Mert rend a lelke mindennek. :)
Fú, egyébként most erről eszembe jutott, hogy még gimiben, amikor a pályaválasztáson gondolkodtam, akkor a meteorológia is játszott az esélyesek között. Tizenéves korom óta imádom a felhőket, egy időben állandóan fényképeztem őket, sőt, még a nevüket is megpróbáltam megtanulni - sajnos sikertelenül. Ettől függetlenül még mindig érdekel az időjárás, és talán tényleg meteorológus lettem volna, ha a) Isten nem hív más pályára b) nem derül ki, hogy emeltszintű fizika érettségi kell a felvételihez. Na, itt húztam ki a listáról a meteorológiát, mert fizikából még egy sima témazárót is csak komoly erőfeszítések árán tudtam megírni kettesre. Az volt az egyetlen tárgy, amiből ilyen szinten gyenge voltam, mert egyszerűen nem értettem, mit kellene értenem? Pedig még érdekelt is volna, de képtelen voltam felfogni, amit tanítottak. Szóval, ugrott a meteorológia, de persze már egyáltalán nem bánom, mert beláttam, hogy azon a pályán nem tudtam volna igazán kiteljesedni. A felhők nézegetése, elemezgetése és az időjárási viszonyok nyomon követése tehát puszta hobbi maradt számomra. :)

Jellemző rám egyébként, hogy mindig mindent szeretek tervezgetni (de azért nem túlzásban). Nem hiszek abban egyébként, hogy csak az új évben lehet fogadalmakat tenni, vagy új dolgokat elhatározni. Szerintem minden nap egy ajándék, amit Istentől kapunk, és így minden nap egy új esély arra, hogy akár teljesen új dolgokba kezdjünk. Egy egyetemistának pedig mi lehetne jobb a számvetésre és tervezgetésre, mint az új szorgalmi időszak? Ilyenkor jönnek a szokásos "ebben a félévben jobban fogok tanulni"-fogadalmak, amikkel nincs is semmi baj, csak annyi, hogy általában nem tartjuk be őket. Sajnos. De talán ettől diák a diák, és azt hiszem, ez az utolsó olyan időszak az életünkben, amikor talán, hangsúlyozom, talán még megtehetjük, hogy halogatunk. Persze, a halogatás szerintem sosem vezet célra, úgyhogy én ha tehetem, nem is alkalmazom ezt az elvet, de én is ember vagyok, és néha mégis csapdába esek. 
Tehát, ha már új hónap, új félév, én is tervezgetek. Hogy pontosan miket? Például:
- van még pár könyv a polcomon, amit nem olvastam el (pl. Éhezők viadala, Inferno), ezt mindenképpen pótolni szeretném
- mindenképpen szeretnék venni legalább egy könyvet (még nem döntöttem el, melyiket, de a Törhetetlen 2. része nagyon esélyes)
- szeretném ebben a hónapban nagyjából megírni a szakdolgozatot (az első fele már megvan, de tudom, hogy ettől függetlenül kicsit Mission Impossible, de én szeretem a kihívásokat :) )
- a szakfordítást is szeretném megcsinálni, hogy ne legyen rajtam a félév többi részében, mert lesz mire néznem...
Szóval, lesz mire néznem, de úgy a jó, ha zajlik az élet. :)

2017.02.01. 11:34, Gréti

Új design! :)

Kicsit már tényleg úgy néztem ki a mai napon, mint ez a macska, miközben újra és újra nekiveselkedtem, hogy egy szép, mutatós, modern design-t készítsek a honlapomra. Igazából már két napja dolgozom rajta, és bár még ráért volna az arculat-csere, de annyira megtetszettek ezek a korcsolyás képek, hogy úgy gondoltam, a tél utolsó hónapját még ki kell használni ilyen célból. :)


via GIPHY

Szóval, így született meg ez az új design. Remélem, tetszik nektek, ha esetleg bárkinek elcsúszna, vagy valami, kérlek titeket, jelezzétek, hogy javíthassam az esetleges hibákat! 

Szóval, a mai napom végül is ezzel ment el, mást nem nagyon csináltam. Már annyira foglalkoztatott ez a design-csere, hogy ezzel álmodtam. :) Vicces volt, és tényleg érdekes, hogy az ember miket tud álmodni. Nem hiába mondják amúgy, hogy "még alszom rá egyet". Igazából kicsit el is fáradtam ebben a szerkesztésben, mert már eléggé kijöttem a gyakorlatból. Nem tudom, említettem-e már, hogy úgy 8 évvel ezelőtt volt egy honlapom, amit olyan 13 éves koromban kezdtem el, és kb. 17 éves koromig csináltam. Na, azóta nem nagyon foglalkoztam honlapkészítéssel, és hát azóta a divat is változott, szóval most eléggé oda kellett figyelnem, nehogy valami lejárt design-t készítsek. :) Ráadásul régen volt Photoshop-om, de az még az asztali gép-korszakban volt (hát, az se ma volt), szóval igazából PowerPoint-tal alkottam - tudom, hogy ez nem olyan profi, és nem is illik elmondani a kulisszatitkokat, de nem szégyellem azt, amiből dolgozom. abból igyekszem kihozni a legtöbbet, amim van. :) Mondjuk a kódok tekintetében még nem vagyok olyan önálló (ennek a design-nak az alapötletéért a köszönet Lindát illeti), de igyekszem elsajátítani az ismereteket, hogy a saját lábamra állhassak - és máskor kicsit gyorsabban menjen a design készítés. :) 

2017.01.31. 16:53, Gréti

Csak hétfő

Na, hát a mai napomban eddig volt szinte minden. De kezdem a legdurvábbal. Egyik ismerősöm megosztott egy videót, amelyben egy férfi műkörmöket csináltatott magának - a hosszú, hegyes fajtából - azért, hogy rájöjjön: mégis, mi ebben a jó. Egy teljes napon keresztül magán viselte, és hát, rá kellett jönnie, hogy még mindig semmi jó nincs benne. (Ha valakit érdekel, ITT megnézheti a videót.) Nem akarok senkit megbántani, mert a környezetemben is sokan hordanak műkörmöt, bár szerencsére a szolídabb fajtát. Nekem még nem volt soha, csak egyszer ilyen géllakk, de nem is tervezem, hogy valaha is csináltatok. Hogy tudnék vele például gépelni? Márpedig nekem ez létfontosságú. Meg egyébként is, nem az én stílusom. Inkább kifestem magamnak, amikor kedvem tartja, de a műkörmöt meghagyom másoknak. Mindenesetre szerintem nagyon tanulságos ez a videó, bár kicsit morbid is egy pasit ilyen körmökkel látni. :)
Na, de mit csináltam még ma? Először is, elkezdtem angolozni. Tudom, ez is morbid, hiszen még alig ért véget a vizsgaidőszak, miért nem ülök nyugodtan a helyemen? Az a helyzet, hogy nekem muszáj mindig csinálnom valamit, és még a vizsgaidőszakban feliratkoztam erre az 5perc angol nyelvtanfolyamra, amit egyébként csak ajánlani tudok mindenkinek, mert nagyon hasznos. Nekem meg amúgy is jól jön a ismétlés, szóval ma nekiálltam, de hát, nem sokra jutottam. Átvettem két napi leckét, az egyikben a little/few, a másikban pedig a some/any kifejezéspárokról volt szó. Utána inkább leültem rajzolni, és ezt alkottam (kép balra). Hát igen, a tegnapi film megihletett, meg az is, hogy láttam a Facebook-on egy Furkászos bögrét, amelyen ilyesmi rajz volt. Szóval, nekiálltam, és én is megalkottam a saját kis kedvencemet. Úgyhogy ő itt Niffler, a kis Furkász :) Csak sajnos nem volt itthon színes ceruzám, pedig fel lehetett volna dobni néhány színnel, de így a grafittal kellett játszanom. Mindenesetre jó volt kicsit rajzolgatni, mert nagyon ritkán jut rá időm. Igaz, ha már lehetőségem van rá, akkor inkább írok, mert az jobban kikapcsol. 
Aztán meg olvastam is kicsit. Eszembe jutott, hogy még tavaly vettem meg a "Váratlan utazás" első kötetét, de még hátra van belőle néhány oldal. Nem jutottam most se a végére, igazából csak pár oldalt olvastam el belőle, de azért gondoltam, írok róla pár sort. Ezt a sorozatot úgy hiszem, majdnem mindenki ismeri, de én például sokáig nem tudtam, hogy van belőle könyv is. Örültem, amikor rábukkantam, de kicsit féltem is, hogy milyen lesz ilyen előismeretek után olvasni. Kellemesen csalódtam: a sorozat semmennyire sem befolyásol. Ahogy olvasom a könyvet, már nem a színészeket látom magam előtt, hanem a saját képzeletem által megalkotott szereplőket. Hihetetlen, ráadásul az írónő E/3-ban ír, és több szemszögből, de olyan szépen vezet át egyik szereplőből a másikba, hogy észre sem lehet venni. Szóval, szerintem nagyon jó kis olvasmány, könnyed, aranyos, ugyanakkor tanulságos is. Majd ha a végére értem, akkor írok róla egy ajánlót. :) Mert most már tényleg eldöntöttem, hogy többet fogok olvasni. Remélem, sikerül is betartanom! :)

 

2017.01.30. 15:39, Gréti

Legendás állatok és megfigyelésük

Tudom, egy Harry Potter fan esetében azért illett volna már korábban megnézni ezt a filmet. De mentségemre legyen szólva, hogy olvastam a Legendás állatok és megfigyelésük könyvet, úgy két évvel ezelőtt. Sőt, még a Kviddics évszázadait is, és roppant izgalmasnak találtam, hogy két roxforti tankönyvet is elolvashattam. :) Akkor még nem gondoltam volna, hogy valaha filmet készítenek egy alig 100 oldalas könyvecskéből, és igazából még azóta is homályos nekem, hogy most akkor mégis miből fognak egy öt részes sorozatot készíteni. Hogy miért nem néztem meg a moziban ezt a filmet, azt nem tudom, valahogy elkerülte a figyelmemet, amikor pedig észbe kaptam volna, már nem vetítették. De most pótoltam ezt a hiányosságot, és hát... elég vegyes érzések kavarognak bennem. 


via GIPHY

Kezdjük ott, hogy én rosszabbra számítottam. Olvastam róla kritikákat (nem kellett volna), de alapvetően nekem már a címmel bajom volt. A cím nekem egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésem egyrészt, másrészt végig azon gondolkoztam: hogyan filmesítettek meg egy tankönyvet? Hogy egyeztethető össze a kettő? Meg most komolyan, ez a cím szerintem egyáltalán nem a legjobb választás, sőt. Főleg, mert a film szó szoros értelemben nem is a legendás állatok és megfigyeléséről szól, de még csak nem is Goethe Salmander (ez a név viszont nagyon találó) könyvéről. Bár én sem vagyok jó a címadásban, mégis, a film közben előjött bennem néhány javaslat, mint például: Az obscurus; Proto-Voldemort; New York-i bűbáj; A kezdetek - sötét mágia Voldemort előtt; Élet Harry Potter előtt... vagy tudom is én, de valami izgalmasabb, sokat sejtőbb, többet eláruló, és jobban hangzó cím.
Na de mi a helyzet magával a filmmel? Bevallom, az elején küzdöttem azzal, hogy ne kapcsoljam ki, vagy ne tekerjek bele. Bár ez nem feltétlenül a film, vagy a történet hibája. Egyszerűen csak annyira más a Harry Potter-alkotásokhoz képest, hogy az embernek akaratlanul is hiányzik pl. a Roxfort, a talárok, a házak, a tanárok, meg úgy az iskola-feeling. De ettől függetlenül pont az a jó benne, hogy végre valahára megláthatjuk, mit is csinálnak a felnőtt varázslók, hogyan töltik napjaikat, stb. Ez nagyon klassz, mert ezekre úgy konkrétan a Harry Potter nem ad válaszokat.
Ami még nagy pozitívum, azok a szereplők. Bevallom, kis befolyást gyakorolt rám az egyik kritika, amely szerint Salmander karaktere csapnivaló, és aki ér valamit, az Mr. Kowalski. Tény, hogy Jacob, a mugli (vagyis magnix) tényleg nagyot alakít, és tök jó az is, hogy végre egy mugli ilyen közel kerül a varázslókhoz. De azért ha jobban megnézzük, mind a négy főszereplő zseniális. Goethe azért, mert olyan fura - viszont ha jobban megnézzük, a legendás lények között válik igazán önmagává. Jacob azért szerethető, mert olyan őszinte és kis esetlen. Porpentina a mindenre elszánt, de meg nem becsült auror, akinek mindene a munkája - de ugyanakkor mégis vágyik arra, hogy a magánéletében is jeleskedhessen. Queenie pedig, a legilimentor, nos, neki igazán nem sok szerepe van, mégis nélküle nem lenne teljes a film, elvégre mindenhova kell egy kis szeleburdi, de ugyanakkor nagyon határozott és talpraesett boszorkány. (egyébként nekem róla valamiért Bellatrix Lestrange jutott eszembe, szerintem ilyen lenne, ha nem lenne halálfaló...)
Jaj, kicsit félek mit írni róla, mert nem akarok elsütni egy-egy spoilert. :) Az a lényeg, hogy kb. a film feléig nem értettem, hogyan lenne ez a Harry Potter előzménytörténete. Az obscurus-sztorit nagyon izgalmasnak találtam, sajnálom, hogy nem dolgozták ki jobban, rádásul fura, mert arra sem emlékszem, hogy ezek említve lennének bármelyik HP-kötetben, pedig ezekkel aztán tudott volna mit kezdeni Voldemort... Na, de a legnagyobb csavar mégiscsak az volt a filmben, amikor kiderült, hogy Grindelwald végig ott volt közöttük! Az a leleplező pillanat számomra felülmúlta az összes bőröndben játszódó legendás állatos jelenetet.
Mondjuk felmerült jó pár kérdés bennem, például, hogyha az aurorok a halálfalók ellen lettek tulajdonképpen kiképezve, akkor azelőtt ki ellen harcoltak? Tényleg csak annyi lett volna a céljuk, hogy megőrizzék a varázslók anonimitását? És a másik: miért van az, hogy az összes Mágiaügyi Minisztérium (tudom, New Yorkban más a neve, de értsétek jól) ennyire síklátású, és hát bocsánat a kifejezésért, de hülye? Bár, biztos ennek is megvan a célja. 

Összességében véve tehát, tetszett a film, de azért nem annyira, hogy a kedvencemmé váljon. Ha pontozhatnám (de hát hogy jövök én ehhez...), akkor 10-ből 7-et adnék rá, főleg a címadás miatt. 

2017.01.29. 16:20, Gréti

Tehetetlenség

Tudjátok, mit utálok legjobban? A megaláztatást. De még annál is jobban megvetem azt, amikor valakit csak azért aláznak meg, mert aki tényleg megérdemelné, annak azért mégsem eshet bántódása. Hányszor voltam úgy én is még általános iskolás és gimis koromban, hogy csak azért említettek egy lapon a "bűnösökkel", hogy így az érintettek értsenek a célzásból, de mégsem legyen nekik olyan bántó. Azért, mert rájuk azért mgiscsak vigyázni kell. Mert ők agyafúrtak, mert ők támadnak, és győznek. De az olyanok, mint én, sosem támadnak. Az olyanok, mint én, ők csak tűrnek, rosszkor vannak rossz helyen. Az olyanok, mint én, kicsik és törékenyek, mégis annyian használják őket védőbástyának, páncélnak, vagy éppen bokszzsáknak (ezt most képletesen értem). Az olyanok, mint én, tökéletesek arra, hogy mások elé példaként állítsák őket, akkor is, ha közben megaláztatást kell elszenvednem. Tudnék felsorolni néhány példát, de nem akarok, mert túl fájdalmas. Csak néha úgy feltörnek bennem ezek az emlékek, és ilyenkor mindig kicsit rosszabb. 
Nem bírom elviselni, ha valakit ok nélkül megaláznak a környezetemben. Ahogy telik az idő, egyre dühösebb és dühösebb leszek az ilyenek miatt. Teljesen mindegy, mennyire ismerem az illetőt, az elszenvedő alanyt, de felébred bennem egy furcsa felelősségérzet, hgy megvédjem őt. De mégsem vagyok rá képes. Talán azért, mert még a saját sebeim sem hegedtek be, és ha ilyet látok, hallok, vagy tapasztalok, mindig újra és újra felszakadnak. 
De tényleg, miért bántjuk egymást? Mi értelme van a megaláztatásnak? Miért használunk másokat eszközként? Miért keresünk látszatmegoldásokat? Miért van az, hogy bizonyos embereknek hatalmuk van, bármit megtehetnek, és még csak a hajuk szála se görbül? Miért van az, hogy ők rettegésben tudnak tartani akár egy egész közösséget is? Miért képzelik egyesek magukat felsőbbrendűnek a többiektől? És ha valaki felemelei a hangját az ilyenek ellen, akkor addig fúrják, csűrik-csavarják, amíg tönkreteszik. 
Szeretnék segíteni az ilyen embereknek. Azoknak, akik ugyanazt szenvedik el a jelenben, mint én a múltban. Akiket megaláznak, akiket bántanak, pedig talán nem kellene. De jelenleg még nem vagyok rá elég erős. Jelenleg még én is több sebből vérzek. De egy nap majd meggyógyulok. Egy nap majd erősebb leszek. Talán tényleg csak egy kis porszem vagyok a gépezetben, de nem ez a lényeg. Ha már egy embernek segíteni tudtam, már megérte. Persze, tudom, hogy egyedül nem fog menni, úgyhogy addig is imádkozom: magamért és másokért. De inkább másokért. Mert a megaláztatást senki nem érdemli meg! Senki! 

2017.01.28. 15:30, Gréti
 


Greta Chevelle© (2017-)