Végre eljutottam oda, hogy megírjam az idei szezon első meccsajánlóját. :) Sajnos ezt a mérkőzést sem láttam élő közvetítésben, de reggel első dolgom volt az első osztályosoknál tartott áhítat után, hogy megnézzem az összefoglalót, és hát fúúú, nem semmi összecsapás volt! Kívülállók azt mondanák, hogy mi ezen olyan hűha, hiszen a Senators "csak" 5-4-re nyert. Na de milyen győzelem volt az! Egyszerűen fantasztikus!

Kezdjük ott, hogy a Senators alig egy perc játékidő után belőtte az első gólt, mégpedig Phaneuf jóvoltából, aki a félpályáról küldte be a korongot, mondhatni csont nélkül. Már itt lehetett sejteni, hogy a Senators csúcsformában van, és ezt csak megerősítette az, hogy az első harmad végére 3:0 volt az állás. A meccs fénypontja számomra a 3. gól volt, amit Karlsson és Pageau lőttek be közös erővel (Karlsson asszisztált, tehát gyakorlatilag Pageau szerezte a gólt). Még jó, hogy akkor pont egyedül voltam a lelkészi irodán, mert szabályosan felkiáltottam örömömben, annyira felemelő érzés volt számomra, hogy a két kedvencem lőtte be azt a gólt, hogy azta mindenit! Az idei szezon eddigi legkedvencebb pillanata! ^^
A második harmadban aztán a Philadelphia is összeszedte magát, és két gólt is belőtt, ellenben a Senators csak egyet, de még mindig ők vezettek 4:2-re. A harmadik harmadban aztán élesedett a küzdelem, a Philadelphia 5:4-re feltornázta magát, közben volt két gól, amit a bírók szerencsére nem fogadtak el, úgyhogy a Senators megnyerte a mérkőzést, ééés ami még jobb, hogy ezzel immár a Keleti Főcsoport 4. helyezettjei! Ma hajnalban a New Jersey Devils ellen lépnek pályára, az első három helyen álló csapat (Tampa Bay, Pittsburgh és Toronto) viszont csak 28.-án játszanak, vagyis ez azt jelenti, hogy ha nyer az Ottawa, akkor még előrébb kerülhetnek, hiszen a Toronto-nak szintén 14 pontja van, a Pittsburgh-nek pedig csak 15! Ráadásul a Pittsburgh nem is áll olyan fényesen, mert -7 pontbeli hátrányban van, ha a gólokat nézzük, míg a Senators-nál ez +9. Tehát, élesedik a helyzet, és még csak október vége van! Ha a Senators így folytatja, komoly esélye van arra, hogy idén is legalább olyan szépet produkáljon, mint tavaly. Jeee! ^^

/Fotó: Facebook/

Bevallom tördelemesen, hogy az idei szezonból még egyetlen Senators meccset sem láttam élőben, amit nagyon sajnálok, de egyszerűen nem bírok felkelni hajnalban, hogy megnézzem, annyira elfáradok napközben. Az összefoglalókat valamikor meg szoktam nézni, de azokat se mindig, mert legtöbbször nincs kedvem hozzá. Persze, azért az eredményeket és a híreket mindig nyomon követem, de azért ez így mégsem olyan. Úgy érzem, csapnivaló rajongó vagyok, pedig attól még mindig nagyon szeretem a csapatot. Most viszont arra gondoltam, nézzük át, hogyan is alakul eddig a tabella.
Ugyebár a rendes szezonban pontokat szereznek a csapatok, amely pontok alapján majd áprilisban kialakul, melyik az a 8-8 csapat, amelyik továbbmegy a rájátszásokba. Emélkeztetőül a tavalyi playoff egyetlen képen összefoglalva (teljes méretért kattints a képre!):

A kék négyszöggel azokat a csapatokat jelöltem, akiket már láttam játszani, a szív pedig ugyebár egyértelmű. ^^

Ehhez képest tehát lássuk, hogyan állnak a csapatok majdnem egy hónapnyi küzdelem után!
Először nézzük a Keleti Főcsoportot, elvégre mégiscsak az érdekel minket jobban. :) Az első helyen jelenleg a Tampa Bay Lightning áll, összesen 17 ponttal. A tavalyi szezonban csupán a 10. helyen végeztek, úgyhogy tényleg jól kezdenek, bár bevallom, még nem láttam őket játszani, úgyhogy bővebben nem is nyilatkozom róluk. A második a Toronto, 14 ponttal, amin kicsit csodálkozom, mert a Senators-szal szemben eddig mindig alul maradtak, de hát más csapatokkal szemben bizonyára jól teljesítenek, ezt szintén nem tudom. A Pittsburgh csupán a 3. helyen van a maga 13 pontjával, de egyébként elnézve az eredményeiket, nem nagyon jeleskednek, ha nyernek, akkor is csak 1-1 góllal, tehát olyan igazán kiemelkedő teljesítményt eddig még nem produkáltak. 
A 4-5-6. helyeken holtverseny van, hiszen a New Jersey Devils, a Columbus Blue Jackets, valamint az Ottawa Senators is 12 pontokkal büszkélkedhet. A Senators esetében ugyebár már írtam arról, hogy elég rossz volt nekik a kezdés, hiszen nélkülözniük kellett Karlsson-t és Brassard-ot, viszont ettől függetlenül szépen teljesítenek, és ami a legmeglepőbb, hogy inkább idegenben. A hazai pályán nyilván nagyobb a nyomás, vagy nem tudom, de az biztos, hogy fejlődtek, erősödtek, és csak így tovább, mert a tavalyi szezonban is a 6. helyről jutottak a rájátszásba, szóval eddig tartják a szintet. :)
A 7. helyen a New York Islanders szerepel, akik a tavalyi rájátszásról épphogy lecsúsztak a 9. hellyel. Örülök, hogy most így feltornázták magukat, mert szerintem jó kis csapat. 
Na és kik azok, akik megleptek az eredményükkel? Nos, a Montreal Canadiens és a New York Rangers minden bizonnyal, mert ők tavaly a 4-5. helyen végeztek, most azonban az utolsó két helyen kullognak. Persze, még rengeteg idejük van behozni a lemaradást, bár annyira nem érdekelnek, főleg a Montreal, azok után, hogy Karlsson-t folyamatosan kifütyülték az egyik meccsen. A Boston szintén nincs olyan fényes helyzetben jelenleg, de még korai lenne bármit is mondani, természetesen. Az a helyzet, hogy a jelenlegi állás szerint a Pittsburgh és az Ottawa az, akik egyenletes teljesítményt mutatnak a tavalyi eredményeikhez képest is. Szóval, nem hiába ők jutottak be a keleti fináléba. És itt el kell ismernem, hogy a Pittsburgh is egy jó csapat.
Na de nézzük, mi a helyzet nyugaton, elvégre a Stanley-kupa elleni győzelembe ők is beszállnak ám. A tavalyi döntőbe ugyebár a Nashville Predators jutott be, a rájátszásba azonban csak a 8., vagyis utolsó helyről kerültek be, tehát azért szépen feltornázták magukat. Jelenleg szintén a 8. helyen vannak, vagyis ők is tartják a szintet. Aminek viszont örülök, hogy az első helyen a Los Angeles Kings áll 15 ponttal. Szeretem azt a csapatot, még akkor is, ha most elverték a Senators-t - de nem volt az olyan könnyű győzelem, ugyanis a büntetőkig ment a küzdelem. De tény, hogy a nyugatiak közül a LA Kings a szívem csücske, mert Kopitar azzal, hogy olyan nyíltan kiállt a csapattársa mellett, kivívta a tiszteletemet, és kész. Szóval, szurkolok nekik, hogy idén bejussanak a rájátszásba, és nagyon szívesen látnék egy Los Angeles Kings - Ottawa Senators nagydöntőt. :)
Akiket még kiemelnék a Nyugati Főcsoportból, az a Vegas Golden Knights, akik ugyebár nyáron alakultak, méghozzá a meglévő csapatok játékosaiból, vagyis mondhatjuk, hogy profik alkotják. Így talán nem is csoda, de mindenképpen említésre méltó, hogy a 3. helyen állnak jelenleg. Mondjuk sosem bocsátom meg nekik, hogy Methot-ot csak úgy kirakták az utcára, de hát erről nyilván nem a játékosok tehetnek. De akkor is, a Vegas-t sosem fogom megszeretni. De ha már Methot, akkor nem hagyhatjuk ki a Dallas Stars-t, merthogy a zöld mezes csillagok táborát erősíti az egykori Senators tag, és én biztos vagyok benne, hogy neki is köszönhetik azt, hogy három helyet feltornázták magukat, tehát jelenlegi állás szerint a 7. helyről simán bejutnának a playoff-ba. Az Anaheim viszont, akik tavaly ugyebár a nyugati fináléig jutottak, most igencsak gyengén teljesítenek önmagukhoz képest, a Vancouver és a Colorado viszont ott virít a legjobb 8-ban, ahhoz képest, hogy tavaly az utolsó helyekre szorultak.

Szóval, ez a jelenlegi állás számokban nézve. A továbbiakban azért igyekszem majd nyomon követni az eseményeket, ha mást nem, az összefoglaló videókból. A jelszó azonban továbbra is ugyanaz: GO SENS GO! :)

Ha szeretnétek megnézni a teljes listát, akkor >>IDE<< kattintva megtehetitek!

A Forma-1-el való kapcsolatom eléggé sajátos. Talán sohasem láttam egyhuzamban egyetlen futamot sem, mégis mindig képben voltam valamilyen szinten, mivel az unokatestvérem, Bence, aki csupán 1 évvel fiatalabb tőlem, és kiskorunkban sok időt töltöttünk együtt a nagyszülőknél, kábé azóta Forma-1 rajongó, mióta megszületett. Így hát a tőle hallottak alapján mindig tisztában voltam vele, ki kivel van, stb. Ráadásul emlékszem, hogy volt egy nagy távirányítós Forma-1-es autója, csakhogy nekem sosem engedte, hogy játszak vele, mert azt mondta, csak összetörném. (Ez mondjuk nagyon rosszul esett, de kicsik voltunk, és mindketten egykék, szóval bizonyára ebből adódott ez a kis gyermeki önzőség a részéről.) De, mivel sokat voltunk együtt, úgy nőttünk fel, mintha testvérek lennénk, csak sajnos ez a kapcsolat, ahogy idősödtünk, leredukálódott a minimális "összefutunk"-típusú beszélgetésekre. De, most nem erről szeretnék írni, hanem a Forma-1-ről, merthogy vasárnap este elérkezett a történelmi pillanat, és végignéztem egy futamot, mégpedig az Austin-ban megrendezett Amerikai Nagydíjat.

Önszántamból azt hiszem, talán sohasem áldoztam volna rá két órát egy Forma-1-es versenyre, egyszerűen azért, mert igazából nem láttam benne fantáziát. Az autókat szeretem, de a Forma-1-es kocsikat nem, mivel szerintem eléggé vinnyogó hangjuk van, és nekem hiányzk az, hogy jól felbőgjön a motor, aztán csapassuk. Imádom a motor hangját, és bár támogatom a környezetvédelmi programokat és törekvéseket, de én akkor sem fogok elektromos autót használni, amíg nem muszáj. De, visszatérve: úgy látszik, hogy a Forma-1 elkerülhetetlen az életemben, ugyanis az unokatestvérem után most itt van Csabi, aki szintén nagy drukker, és mivel a hétvégén eljött meglátogatni, így adta magát, hogy leüljek vele, és végignézzem az amerikai futamot. És mit ne mondjak, kellemesen csalódtam! Persze, sosem fogja felvenni a versenyt ez a sport a jégkoronggal, amellett továbbra is kitartok, és nem hiszem, hogy egyedül valaha is megnézek még egy futamot, de Csabival természetesen bármikor. :) Az is jó volt, hogy előtte elmagyarázta nekem, hogy vannak a csapatok, stb., úgyhogy legalább volt fogalmam az egészről.
Csabi nagy Hamilton-rajongó, úgyhogy őt igazából inkább csak ez érdekelte, közben meg Vettel miatt is bosszankodott, aki mindig Hamilton közelében legyeskedett, de végül aztán nagy volt az öröme a kedvesemnek, hogy Hamilton nyerte a futamot, a Mercedes pedig a csapatok tabellájának az élén áll. Én is vele együtt örültem, de azért be kell vallanom, szerintem a futam főszereplője nem Hamilton volt, hanem Max Verstappen. 
Úgy látszik, hajlamos vagyok kiszúrni magamnak azokat a játékosokat és csapatokat, akikkel nem úgy bánnak, ahogyan kellene, vagy akikkel valami szomorú dolog történik, esetleg kevesen hisznek bennük (lásd Ottawa Senators). Na most, le kell szögeznem, hogy nem ismerem Verstappen-t, igazából egyik pilótát sem, tehát kizárólag az Amerikai Nagydíj fényében fogalmazom meg mostani véleményemet. Verstappen azonban nagyot alakított, hiszen a 16. helyről felküzdötte magát a 4. helyre, amiből majdnem 3. lett, ugyanis az utolsó pillanatban kielőzte Raikönnen-t - csak sajnos szabálytalanul. A legszomorúbb az volt az egészben, hogy ő biztos volt benne, hogy ezzel a 3. lett, tehát a Red Bull is felállhat a dobogóra, és tényleg érződött rajta végig, hogy ő ezt nagyon akarja, azért küzdött annyira, aztán mikor már a verseny után ott volt Hamilton-nal és Vettel-el akkor egyszer csak megjelent Raikönnen, és közölték vele, hogy bocs, de csak 4. vagy. Komolyan mondom, nagyon megsajnáltam. Persze, értem, hogy szabálytalanul előzött, de szerintem azért nem volt semmi, amit produkált. Nem ismerem a munkásságát, de az biztos, hogy ezután kapott egy pici kis helyet a szívemben, mint sportoló. De csak egy egészen picit, mert a többi a jégkorongosoknak van fenntartva. ^^

Hatalmas öröm ért engem szerdán, ugyanis sikerült a vezetés vizsgám, úgyhogy hivatalosan is jogosítvánnyal rendelkezem! Természetesen még nem kaptam kézhez, ugyanis majd csak szerdán jár le a három munkanap, amikor bemehetek az okmányirodába, de igazából ez már részlet kérdése. A lényeg, hogy meglett, méghozzá elsőre. Rögös volt az út, ami ideáig vezetett - hogy miért, azt most el is mondom, remélve, hogy a történetemmel erőt adhatok azoknak, akik esetleg hasonló cipőben járnak.
Sokáig nem érdekelt a jogosítvány. Nem mondom azt, hogy sosem foglalkoztattak a kocsik meg a vezetés, elvégre a Halálos Iramban filmeken nőttem fel és az unokatestvéremmel a Need For Speed-et és a Colin McRae Rally-t nyúztuk szinte megállás nélkül, de az, hogy jogosítványom legyen, nem igazán érdekelt. Egyszerűen nem foglalkoztatott ilyen szinten a dolog, a szüleim pedig nem erőltették, úgyhogy tökéletesen elvoltam, egészen két évvel ezelőttig. Akkor ugyanis, 2015 nyarán úgy keltem fel egy nap, hogy nekem jogosítvány kell, mert szeretném, mert akarom, és a szüleim is beleegyeztek. Úgyhogy, mihelyst visszamentem Debrecenbe, felkerestem az egyik autósiskolát, amelyet sokan ajánlottak az egyetemünkön, és beiratkoztam. A KRESZ és az elsősegély vizsga elsőre sikerült, úgyhogy nagy lelkesedéssel vágtam neki a gyakorlati óráknak Debrecenben egy Toyota Yaris volánja mögött. Az eredmény borzalmas volt. Az oktatóm minden önbizalmamat és életkedvemet elvette a vezetéstől. Először is, végtelen sokáig a rutinpályán tartott, ahol legalább tökéletesen megtanultam az Y-fordulást, az igaz, de már nagyon nehezen viseltem, hogy sosem válthatok hármasba. Aztán, egyszer összeszedtem a bátorságom, és megkérdeztem tőle, hogy mikor mehetek a forgalomba. Ő pedig azonnal ki is vitt - csakhogy egyből országútra. Aztán persze nem értette, miért pánikoltam be, miért nyomkodtam össze-vissza a féket meg a gázt, és miért nem merek menni 90-el. Gondoltam magamban, hát azért, mert eddig 30-al tötyögtem a rutinpályán! Na de mindegy. Majdnem fél évet jártam ehhez az oktatóhoz, aztán rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Már csak azért sem, mert folyamatosan pedálozott helyettem, így gyakorlatilag meg sem tudtam tanulni normálisan a kuplungot kezelni. Úgyhogy, kiiratkoztam, át egy másik, otthoni oktatóhoz, mondván, hogy majd nyáron megcsinálom a jogosítványt. 
Ezután Mátészalkán folytattam a vezetést, amely jóval kisebb város, mint Debrecen, viszont, mivel közel van a határhoz, nagyon sok a román rendszámú autó, valamint kamion, akikkel igazából csak egy gond van: az, hogy nyugatról jönnek Mátészalkáig autópályán, majd Szatmárnémetitől megint autópályán folytatják az útjukat, csakhogy a kettő között közúton kell zötykölődniük, így hát a feszültség garantált. Szóval, egy ilyen környezetben vágtam neki újra a vezetésnek egy másik oktató mellett, ezúttal egy Kia Picanto benzines autón. Az oktatót ismertem valamennyire, mivel az unokatesóm, a keresztanyukám és anya is nála tanult. Tudtam, hogy ő nagyon jó, és tényleg helyrehozta a technikai hiányosságokat, szóval csak hálával tartozom neki. Viszont egy gond mégis volt vele: hogy nagyon kiabált, és hajlamos volt arra, hogy igencsak szabadon fogalmazza meg a véleményét. Ez utóbbi még elmegy, nem zavar különösebben, viszont ha kiabálnak velem, azt nagyon nehezen viselem, nem tudom, miért. Mégsem emiatt hagytam ott, hanem mert volt egy balesetveszélyes helyzet: a szélső sávban mentünk, és volt előttünk egy útépítési akadály - néhány méterrel a lámpás útkereszteződés után. Szépen körültekintés, tükör-holttér, sehol semmi, rakom balos indexet, tekerem a kormányt - és akkor az oktató belelép a fékbe, én meg balra nézek, és látom, hogy a mellettem álló autó majdnem levitte a visszapillantót. Hogy hogyan került oda a semmiből, mai napig nem tudom, mert komolyan mondom, hogy amikor hátranéztem, még nem volt ott. Arra tippelek, hogy áthajtott a piroson, máskülönben ez nem történhetett meg. Az oktató persze nem rejtette véka alá a véleményét, és hogy nekem szóltak-e a szavai, vagy a másik autósnak, esetleg a helyzetnek, azt nem tudom, mindenesetre én akkor olyan sokkot kaptam, hogy azt mondtam, nekem most ezt muszáj pihentetnem, lesz, ami lesz. Úgyhogy, abbahagytam a vezetést, majdnem egy évre. 
Csakhogy az idő közben telt, ráadásul el kellett költöznöm Vésztőre. Akkor jött az ötlet, hogy fejezzem be itt. Anyáékkal találtunk is egy jó kis autósiskolát, ahol tudtak nekem ajánlani egy vésztői oktatót, viszont nem ment könnyen az átíratkozás, lévén, hogy a papírjaimat két megyén kellett keresztül küldeni. Így lényegében csak szeptemberben tudtam elkezdeni ismét vezetni, ezúttal Békéscsabán, egy Opel Astra kombin - vagyis ismét visszatértem a dízeles autóhoz. 
Az első két óra borzalmas volt, és már komolyan kezdtem feladni, úgy voltam vele, semmi kedvem az egészhez, a fene megeszi ezt a hülye jogosítványt. Az oktatóm azonban nagyon jó fej volt, és kihozta belőlem azt, ami hiányzott ahhoz, hogy ráérezzek a dologra - és igen, sikerült átbillennem a holtponton másfél héttel a vizsga előtt. Annyira örültem! Végre tényleg éreztem a kocsit (rájöttem, hogy a hosszú autók jobban passzolnak hozzám), nem féltem a forgalomban, nem kapkodtam, nem voltam ideges, hanem élveztem a vezetést, és ó, a sebesség...! Vésztő és Békés között van egy igen hosszú, egyenes útszakasz, és ott csapattam neki, egyszer 100-al is mentem, pedig csak 90-el szabad, főleg tanulóként ugyebár. De az oktató nem szólt rám, szerintem azért, mert örült, hogy végre merek bátrabban vezetni. 
És szerdán elérkezett a vizsga. Délután 14.40-kor mentem, és bevallom, azért eléggé ideges voltam, ugyanis november 10.-én lejárt volna a 2 évem, és ha addig nem sikerül megcsinálnom, úszik az egész minden, amit eddig megcsináltam. Próbáltam úgy felfogni, hogy ez az első próbálkozásom, tehát nem tudom, mire számítsak, úgyhogy ez egy teszt. Viszonylag elégedett vagyok magammal a teljesítményt illetően, viszont voltak kisebb hibáim, amik igencsak bosszantanak, mert mindez csak azért történt, mert olyan furán sütött akkor a nap: napszemüveg nem kellett, viszont nélküle elég rosszak voltak a látási viszonyok. Viszont, amire büszke vagyok, hogy a jobbra előre parkolást egyetlen javítással sikerült megcsinálnom. A vizsgabiztos pedig nagyon rendes volt, utána beszélgetett velem arról, hogy miért pont a lelkészi pályát választottam, hol szeretnék elhelyezkedni, stb., majd elmondta, mik voltak a hibáim, viszont azt is mondta, hogy szépen vezetek, és végül átengedett. (aztán az is kiderült, hogy ha most megbuktam volna, már nem lett volna lehetőségem november 10.-ig még egyszer vizsgázni, mert nem lett olna szabad hely) 
Úgyhogy, életem egyik legszebb napja volt a szerda, mert hosszas györtődés után végre sikerült megszereznem a jogosítványt. Visszagondolva azonban nem bánom, hogy így alakult, mert három különböző városan, három különböző autón tanultam, amit persze jó lett volna megspórolni, de így legalább elmondhatom, hogy sok mindent megtapasztaltam, benzines és dízeles kocsit, nagyobb és kisebb várost, türelmetlen és lojálisabb autósokat egyaránt. Úgyhogy, minden úgy van jól, ahogy van, és Isteni kegyelem, hogy elsőre sikerült, szóval SDG, vagyis Istené a dicsőség! :) Meg persze, az is rengeteg erőt adott, hogy Csabi elkísért engem, és ott várt engem a Csaba Center-ben, és előtte is végig bíztatott. Hitt bennem, pedig tényleg soha nem látott még vezetni. De ő erőt adott nekem ahhoz, hogy ne féljek annyira, és hogy legyen önbizalmam megcsinálni. ^^

A kedvenc évszakom az ősz, mindig is nagyon szerettem, ma pedig mivel ilyen szép idő volt, elkapott az ihlet, és készítettem pár fotót, amit most szeretnék megosztani veletek. Szavak helyett beszéljenek a képek. :)