Most olyat csináltam, mint még soha. :) Úgy értem, mindig magamnak készítettem a design-t, most viszont elsősorban nem saját használatra, hanem elvitelre készítettem két design-t! Igazából Thea-tól kaptam kedvet a design készítéshez, úgyhogy tegnap bele is vágtam, és megcsináltam az egyiket, ma pedig a másikat. Most nagyon izgulok, mert ilyet még sosem csináltam (úgyhogy nézzétek el nekem, hogy nem lett olyan tökéletes és profi), és félek, hogy valamit elrontottam, de hát alaposan leteszteltem a kódokat, szóval remélem, tényleg jó lett. :) Itt is vannak, ha valakinek tetszik, nyugodtan elviheti, csak ne felejtse el feltüntetni a nevemet ^^, illetve természetesen Linda és Thea nevét! Ha pedig valamilyen hibát találtok a témákban, akkor kérlek, jelezzétek!

A tömörített mappában megtalálható a kód, a fejléc maga (ami szerkeszthető, természetesen), valamint a fejléc kódja, ill. a második design-nál segítség a fejléc elkészítéséhez. 

ELŐNÉZET | KÓD LETÖLTÉSE

ELŐNÉZET | KÓD LETÖLTÉSE

A kódokért köszönet: Linda
Az ihletért köszönet: Thea
Az előnézeti kép elkészítésében köszönet: Limonadee, Juci

Ma nagyon jó napom volt, mert eljött meglátogatni a barátom. ^^ Kb. 100 km-re lakunk egymástól, de ezt eddig annyira nem is éreztük, csak nyáron, mert ugyebár egy suliba jártunk és egy koliban laktunk. Eddig a nyári találkozásokat is kicsit macerásabb volt megoldani, de most, hogy tavaly megszerezte a jogsit, így már sokkal kényelmesebb neki is eljutnia hozzám. Bár, a következő időszakok kicsit nehezebbek lesznek ilyen téren, hiszen ő még marad bent az egyetemen, én meg ugyebár megyek Vésztőre, de azon gondolkoztam, hogy akkor sem lett volna könnyebb, ha egyszerre végeztünk volna (eredetileg így lett volna), mert akkor ő X helyre került volna exmisszus gyakornoknak, én meg Y helyre, de még ha közelebb is raktak volna minket egymáshoz, az sem lett volna egyszerűbb, sőt... hiszen akkor sem tudtunk volna gyakrabban találkozni a tennivalók miatt. Szóval, akárhányszor gondokozok, mindig oda jutok, hogy minden úgy van jól, ahogy van. :) Egyébként én nem szoktam ilyeneken aggódni, tehát fel sem vetődik bennem, hogy "jaj, mi lesz, ha ő talál magának valaki mást", mert én úgy vagyok vele, hogy a jót nem kell félteni, a rosszat meg hiába féltjük. Hát de nem? Aki olyan, az hadd menjen, és inkább most derüljön ki az ilyen, mint egy házasságban. Persze, ez nem azt jelenti, hogy én nem teszek meg minden tőlem telhetőt azért, hogy a kapcsolatunk jól működjön, de egyszerűen nem vagyok az a féltékenykedő-típus, mert én tudom, hogy milyen vagyok, és tudom azt, hogy vannak olyan lányok, akikkel nem tudnám, és nem is akarnám felvenni a versenyt, még a szerelmem kedvéért sem - mert ha tényleg a szerelmem lenne, akkor nem is lenne szükség semmi ilyesmire, ugyebár. Na, de nálunk nincs szó semmi ilyesmiről, ez csak most eszembe jutott arról, hogy augusztustól plusz 100 km-re nő majd a köztünk lévő távolság. 

Tegnap este az Ottawa Senators Facebook oldalán megosztottak egy galériát, amely Erik Karlsson legjobb szezon-pillanatairól tartalmaz képet - ezeket >>ITT<< megnézhetitek. Arra gondoltam, hogy én is összeállítom a saját BestOfSens-mappámat. 12 képet választottam ki, mivel igyekeztem inkább azokból a meccsekből, amelyeket én magam is láttam, mert úgy éreztem, ez úgy fair. :) Lássuk hát. ^^

Már egy ideje tervezem, hogy újranézem az előző szezon meccseit, már csak azért is, hogy még tisztább képet lássak a Senators-szal kapcsolatban. :) Szóval, tegnap leültem, és kiválasztottam a legelsőt, vagyis a szeptemberi Toronto Maple Leafs elleni mérkőzést - csakhogy szervezhiba miatt nem játszotta le, sőt, az utána következőket sem. Az első, amit sikerült behoznom, az a december 18.-i New York Islanders elleni meccs volt, amit kicsit sajnáltam, de úgy voltam vele, ez is jobb, mint a semmi, szóval este bekuckóztam az ágyamba, és elindítottam a mérkőzést. :) Nagyon jó volt látni egy olyan meccset, ami nem a rájátszáshoz tartozik (mert a rájátszás tulajdonképpen már az utószezon, ami április második felében kezdődik, a rendes szezon pedig szeptembertől áprilisig tart), mert teljesen más volt a hangulata, mint a rájátszásoknak. Ott ugyebár már jobban érződik, hogy nagyobb a tét, hiszen a döntőbe jutásért és a kupáért játszanak, a rendes szezon során viszont "csak" pontokat szereznek, amely pontok alapján összeáll a legjobb csapatok listája, akik majd megküzdenek egymással a rájátszásokban Ez a december 18.-i tehát egy rendes szezonos meccs volt, amelynek a New York Islanders adott otthont. Miközben néztem, elgondolkoztam azon, hogy ha ezt a meccset láttam volna először, akkor bizony nehéz lett volna eldöntenem, melyik csapat legyen a kedvencem...

Természetesen akkor sem adnám az Ottawát semmiért, és nem lettem Islanders fan. :) De nem tagadom, ez a csapat is kicsit helyet kapott a szívemben, el is mondom, hogy miért. De először a meccsről röviden: az Ottawa nyert 6:2-re, és ismét bizonyították, hogy képesek előre törni, akár az utolsó pillanatban is. A New York Islanders viszont, bár veszített, ugyanezt bizonyította: a második félidőben ugyanis 2:0-ról küzdötték fel magukat 2:2-re. Lényegében két hasonló stílusú csapatot láthattunk a pályán, az Islanders pedig szerintem egy szintén nagyon jó csapat, akik tudnak küzdeni, ebben tehát hasonlítanak a Senators-ra, de valami mégis hiányzik belőlük, ami az Ottawában megvan: ez pedig az összefogás. És most nem csak a csapatagokra gondolok, bár ott is hiányoltam azt a közös örömöt, amit eddig egyébként a Senators-on kívül egyik csapat esetében sem tapasztaltam olyan szinten. Na de a rajongók... Hát én fel voltam háborodva! Kezdjük ott, hogy már eleve hézagosan voltak a stadionban, szóval kicsit olyan érzésem volt, mintha egy, az amerikai filmekből ismert középiskolai jégkorong meccset néznék, és sokszor emlékeztetnem kellett magam, hogy ez bizony az NHL. De ez nem érződött, már csak azért sem, mert az Islanders szurkolók egyáltalán nem bátorították a csapatukat, sőt, úgy ülték végig a meccset, mintha valami előadást néznének. Persze, amikor behozták a lemaradást, akkor rövid ideig örültek, de amikor a bíró nem fogadta el a 3. gólt, az Ottawa pedig 4:2-re feltornázta magát, tudjátok, mit csináltak az Islanders szurkolók? Egyszerűen leléptek. Felálltak, és kisétáltak a stadionból, úgyhogy ezután már alig lézengtek páran a lelátón. Az pedig még csak rátett egy lapáttal, hogy az Ottawa úgy szerezte meg az utols két gólt, hogy gyakorlatilag a kapus sem állta útját. Nem mondanám, hogy feladták, de biztos rosszul esett nekik, hogy a rajongók így cserben hagyták őket, csak azért, mert nem úgy teljesítettek. És ha veszítettek, akkor mi van? Akkor már nem kell őket szeretni? Úgy utálom az ilyet, komolyan. Amikor csak akkor büszkék valakire, ha az illető eredményeket ér el. Akkor is szeretni és támogtni kell a másikat, ha rosszul teljesít, sőt, akkor van csak igazán szüksége ránk!

Szóval, én nagyon sajnáltam az Islanders-t, mert szerintem ők egy jó csapat, és ezt mutatja az is, hogy négy egymás utáni évben (1980; '81; '82; '83) is elnyerték a Stanley-kupát, de hát megint az a helyzet, mint a Pittsburgh Penguins esetében: a győzelem semmit sem ér, ha nincs igazi csapatszellem, ha nincs összetartás. Mert lehet, hogy az Ottawa Senators az újraalakulása óta egyszer sem nyert Stanley-kupát, és csak 2006-ban jutott be a döntőbe, de ők legalább összetartanak, és egy család. Ez pedig többet ér akárhány kupánál is. 

Egyébként annyit még hozzátennék, hogy Smith-ben (#15) kellemesen csalódtam, mert a rájátszások során mindig kicsit mérges voltam rá, hiszen folyton elveszítette a korongot, és nem úgy teljesített, ennek ellenére viszont érthetetlen módon sokat volt játékban. De most megértettem, miért: Smith ugyanis egy nagyon jó játékos, aki ezen a meccsen szinte mindegyik gólhoz asszisztált, kettőt pedig ő lőtt be, méghozzá gyönyörűen. És, arra is rájöttem, hogy Karlsson-t már messziről megismerem a mozgásáról, ez azért durva... :D Ő természetesen hozta a formáját, és olyan szépen cselezett, hogy öröm volt nézni. :) Pageau pedig végre megcsillogtatta a "vadabb" támadói oldalát, igaz, hogy gól nem lett belőle, de azért szép támadás volt. :)

Direkt választottam ezt a képet ehhez a mai bejegyzésemhez, mert ez szerintem jól kifejezi azt, milyen misztikum lengi körbe ezt a hivatást. (és hát természetesen azért, mert Erik Karlsson van rajta :D) Most tehát kicsit erről szeretnék nektek írni, mert ahogyan már korábban is utaltam rá, úgy tapasztalom, hogy sokakban sztereotípiák élnek velünk kapcsolatban. Lássuk hát, melyek a leggyakoribb tévhitek, és az elképzelésekkel szemben mit is fed a valóság. :)

Ma levelem érkezett, amelyben végre kiderült, hol fogom tölteni a gyakorlati évemet: Vésztő. Ez egy kisváros Békés megyében, és körülbelül kétszázharminc kilométerre van a mostani otthonomtól, a sulitól pedig kb. 90 km. Ez utóbbi azért fontos, mert havonta be kell járnom konzultációkra. Egyébként én éreztem, hogy ide fogok kerülni, úgy is mondhatnám, hogy Isten megmondta nekem, azt hiszem, ezt hívják megérzésnek. :) Szóval, szatmári lányból most 10 hónapra békési lány lesz augusztus elsejétől kezdve, ez pedig azt is jelenti, hogy a 24. születésnapomat, ami augusztus 4.-én lesz, már az új helyen fogom tölteni. A vidék egyébként nem ismeretlen számomra, mert Békéscsabán voltam tavaly húsvétkor, és nagyon jól éreztem magam, Vésztő pedig kb. 20 kilométerre van Békéscsabától. 

Persze, elsőre megijed az ember, hogy hú, milyen messze van. Mondjuk én nem ijedtem meg ettől. Hiszen teljes mértékben odabíztam, hogy hova kerülök, mert nekem az a fontos, hogy ott legyek, ahol lennem kell, ahol küldetésem van, ahol szolgálhatok, ahol mások hasznára lehetek, ahol tanulhatok. Mert hát, ez a gyakorlati év lényege, nem? Kerülhettem volna közelebb is a lakóhelyemhez, akkor sem tudtam volna gyakrabban hazajárni, mert nekem most elsősorban a munkámra kell majd koncentrálni. Mondhatni, hogy most alapozom meg a jövőmet, minden értelemben, hiszen az itt megszerzett tapasztalatokból fogok nagy mértékben profitálni a későbbiekben. Meg én nem tudom, úgy voltam vele tényleg, hogy nekem az volt az elsődleges, hoyg oda kerüljek, ahova kerülnöm kell. Ezt meg ugyebár van, aki jobban tudja nálam. :) Na, szóval az a lényeg, hogy én örülök, hogy Vésztőre kerülök, mert Békéscsabán jól éreztem magam, tetszett az ottani vidék, az emberek szimpatikusak voltak, meg őszintén szólva, szerettem volna kicsit kiszakadni ebből a szabolcs-szatmári környezetből. Tudom, hogy ide születtem, meg igazából szeretek is itt élni, de ha őszinte akarok lenni, mindig is éreztem, hogy nekem nem igazán itt van a helyem. Talán azért is, mert a nagypapám (apa apukája) Sárváron született, szóval félig-meddig dunántúli vagyok ilyen téren, meg hát a hozzám hasonló vezetéknevűek is ott élnek zömében, Budapest, Székesfehérvár és Szombathely környékén. És bár Békés megye az nem a Dunántúl, de akkor is. :) Szóval, az a lényeg, hogy örülök neki, de persze nem tudom, milyen lesz, meg biztos időre lesz szükségem, amíg megszokom, és hát az teljesen más lesz, mert ott majd egyedül, önállóan, stb, de várom nagyon. És olyan jó belegondolnom, hogy megvan életem első munkahelye, még akkor is, ha gyakornoki hely, de hát majd már ezt is beleszámítják a nyugdíjba-menetelemkor, jó, tudom, az még nagyon odébb van, de izgalmas ilyenekbe is belegondolni. ^^ Szóval, most már tényleg elmondhatom, hogy az életemnek egy új szakasza kezdődik nemsokára, és immár azt is tudom, hogy hol. :)