Sziasztok!

Gréti vagyok, 24 éves, református lelkipásztor gyakornok. Szatmári lány vagyok, de apai részről van bennem egy kis dunántúli is, a Kedvesem, Csaba pedig erdélyi. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 12 éves korom óta blogolok és szerkesztek honlapot. Imádom a könyveket - olvasni és írni egyaránt. Szeretem a rap zenét, legyen az angol vagy német. 23 éves koromig nem érdekelt a sport, 2017. áprilisában azonban megdobogtatta szívemet a jégkorong, és azóta Ottawa Senators rajongó vagyok. 

"A bátorság nem a félelem hiánya, sokkal inkább egy döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb."
 
Útmutató

Ottawa Senators Karlsson season 
Pageau nhl meccsajánlók lelkész 
award tag jégkorong rap motivation IIHF playoff

 
ALLIN-Award

Az ALLIN Award, vagy másnéven Blogger Encouraging Award egy olyan díj,melyet minden hónapban egy általam választott bloggernek adok. Mint a nevében is benne van, ez egyfajta bátorító díj, amely arra buzdít, hogy mindent bele! :) Bloggernek lenni nem könnyű, éppen ezért gondoltam arra, hogy minde bátorítás jól jön. ^^

A HÓNAP DÍJAZOTTJA: Bibi
(frissítve: 2018.03.04.)

Előző díjazottak

 
Legfrissebbek
Friss bejegyzések
2018.05.26. 14:58
2018.05.24. 17:00
2018.05.17. 10:20
2018.05.11. 07:43
2018.05.08. 19:39
2018.05.07. 17:49
2018.05.04. 19:26
Friss hozzászólások
 
Beszélgessünk :)

 
Facebook
 
 
Instagram

@greta.chevelle

 
Senators

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!

  

   

   

 Te? :)

*  *  *

♥ CsabiLimonadeeBíborEnaThea ♥ Jasmine 
Fanni ♥ Zsó ♥ Celaena 

* * *

Visszavárósok
Ide kerülnek azok a cseréim, akik legalább egy hónapja inaktívak. Az illetőnek jelzem a chatfelületén is, hogy ideiglenesen levettem. Ezt senki ne vegye sértésnek, tudom, hogy ezer oka lehet a frisskimaradásoknak! És hát, azért "Visszavárós", mert csak szólj, és egyből vissza is raklak a cserék közé! :)

Esther · reba · knusi · Dilara

 

 
Site Info
Szerkesztő Gréti (Greta Chevelle)
Nyitás 2017.01.11.
Téma személyes, jégkorong, keresztyén
E-mail greta.chevelle@gmail.com
Facebook @GretaChevelle
Design saját
Köszönet Linda
Források X X X X

GretaChevelle © (2017- )

 
Nyelv/language
If you're not Hungarian, choose another language! :) 
(It may not be so perfect, sorry!)
   
 
Login/-out
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Greta Chevelle blogja

#5. Ottawa Senators Challenge

2017.06.19. 21:33, Gréti

Még nem meséltem nektek, de készítettem egy Hála-üveget. Még januárban láttam az ötletet a Facebook-on, de csak most sikerült megvalósítanom, szombaton. Úgy jutott eszembe, hogy nagymamám pont cseresznyelekvárt készített, és előkészített egy csomó befőttes üveget, én meg azonnal kunyeráltam is tőle egyet. :) Majd hozok róla képet, csak még nincs kidekorálva, mert nem volt rá időm. De már van benne jó pár összetűrt kis papírdarab. :) Ezt csak azért mondom, mert a mai napon azért vagyok hálás, hogy sikerült szépen lebarnulnom. :D Kifeküdtem tanulni a hintaágyra, és sikerült elaludnom, aminek következtében a Nap szépen lefogott, de ennek örülök, mert pl. a lábam mindig nagyon nehezen barnult. De, most van egy jó kis alapszínem. :) Talán hülyeség, hogy ilyen miatt is hálásnak érzem magam, de rájöttem ez alatt a pár nap alatt, amióta ezt a kis üveget töltögetem meg hála-pillanatokkal, hogy valójában ezeket a kis apróságokat kell tudni megragadni az életben, és akkor minden sokkal szebb lesz, mert tényleg mindig van miért hálásnak lennünk. De erről majd még fogok írni a későbbiekben, mert nagyon kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz rám ez a Hála-üveg. :) 

De, ma hozom a kihívás következő részét, igaz, megint nem a sorrend szerint haladva, de midnegy. :) Szóval, a mai kérdés, amire válaszolni fogok:

"Melyik mezük tetszik a legjobban?"

Igen, először is azt kell tisztázni, hogy milyeneket is hordanak egyáltalán? Ugyebár háromféle van használatban: az, amit idegenben vesznek fel (ez a fehér), az, amit hazai pályán viselnek (ez a piros), és az ún. alt-mez, vagy csere, amit igazából nem tudom, milyen alkalomból hordanak, de pl. idén januárban abban játszottak. A három közül nekem a hazai és az alt mez tetszik a legjobban. A fehér annyira nem nyerte el a tetszésem, bár tudom, vagyis sejtem, hogy ezeknek az away-mezeknek az a lényege, hogy ne terelje el a figyelmet a hazai pályán játszó csapatról, ezért hát általában fehér, és abszolút feltűnés-mentes, ebből kifolyólag viszont pont az egyediségét veszíti el, ami viszont nagyon szépen megmutatkozika  piros mezben. Az alt mezről annyit kell tudni, hogy egyrészt még nem láttam őket abban játszani :D, másrészt az "O" logo az eredeti Ottawa Senators logoja, mert ugyebár a csapat az 1950-es évektől végleg feloszlott, és csak 1992-ben indult újra, így nem kapták meg a régi csapat érdemeit (amivel nem értek egyet, főleg, mert azóta már rengeteget bizonyított az új Senators), így pedig a logo is változott erre a másik két mezen látható Senators-fejre. Ja, egyébként mondtam már, hogy csináltattam egy Ottawa Senators pólót, amin Pageau neve van (tudom, hogy még mindig nem mutattam meg, de majd pótolom), és múltkor Debrecenben abban mentem el sétálni a barátommal, és az egyik egyetemista társam odaszólt nekem, hogy "This is sparta, ugye, Gréti?" Én meg csak néztem rá, hogy "öö,hát nem egészen..." :D Vicces volt, de persze, mit is vártam, hiszen itthon nem annyira ismertek. Még. ;)
Na, szóval a használatban lévő mezek közül a hazai és az alt a kedvencem, de néha beújítanak egy-két extrém mezzel, pl. volt, hogy terepszínűben játszottak, vagy tiszta zöldben, ami eléggé hajazott a Dallas Stars mezére, de mindegy. :) Viszont volt egy olyan mezük, amit szerintem csak egyszer vettek fel, fogalmam sincs, milyen célból, de rögtön beleszerettem:

Jó, hát tudom, hogy a piros és a lila üti egymást, de annyira szeretem a lila színt, hogy egyből megteszett. ^^ És hát, jól áll Karlsson-nak a lila, nem? :D <3

/kép: Facebook/

#4. Ottawa Senators Challenge

2017.06.18. 15:39, Gréti

"Melyik a legszomorúbb meccs-pillanatod?"

Teljesen véletlenül találtam rá erre a képre (ami a 7. mérkőzés végén készült, amikor is a Pingvinek megnyerték a keleti finálét...), és annyira kifejező, hogy muszáj volt elhoznom. Bár, a kérdésre nem fogok tudni egyetlen pillanattal válaszolni, hanem mindjárt két meccset is meg kell említenem, amelyek során enyhe sírógörcs kerülgetett - és nem, nem azért, mert mind a két esetben veszített az Ottawa. Van ugyanis, amikor a győzelem/vereség csak másodrangú.

1. 2017.05.16. PITT 1 - OTT 0

Ez volt a második mérkőzés, az elsőt ugyebár az Otawa nyerte 2:1-re, hazai pályán. Ezt a bizonyos horror-játékot, mert nem tudom másképpen nevezni azonban Pittsburgh-ben játszották, és a Pingvinek rendesen kimutatták a foguk fehérjét. Ez volt az a bizonyos mérkőzés, aminek 1:0 lett a vége a Pingvinek javára, de még a Senators rajongók is (köztük én is) szinte már imádkoztak a Pingvin-győzelemért, csak nehogy valami komolyabb baja essen a srácoknak. Crosby és bandája (mert nincs rájuk jobb szó) olyan szinten agresszív volt, ami szerintem még a jégkorongon belül is igencsak megbotránkoztatónak számított. Már rögtön az első bedobáskor felhajították Pageau-t, lökdösődtek, az ütővel odavágtak, az Ottawások pedig egyszerűen csak értetlenül álltak a helyzet előtt, hogy most mégis, mi van?! Aztán persze kialakult egy kisebb tömegverekedés, ez látszik is az egyik képen, amikor is több Pingvin támadt rá egyetlen Ottawásra, aztán persze még nekik állt feljebb... Borzalmas volt ez a meccs, engem végig a sírás kerülgetett, mert a Pingvinek tényleg nagyon kegyetlenek voltak. Mondom, nem azzal volt bajom, hogy győztek, hanem ahogyan... Nagyon elszomorított, hogy ilyen tényleg megtörténik, és nem értettem, hogyan akarhatják valakik ennyire a győzelmet, hogy a másikat emberszámba se veszik? 

2. 2017.05.21. PITT 7 - OTT 0

A Pingvinek ismét bosszút álltak, hiszen az ezt megelőző meccsen az Ottawa 5:1-re elverte őket. Persze Crosby-ék ezt nem tudták elviselni, és mivel ismét otthon voltak, így ki is használták ezt a meccset maximálisan. A dolog megint csak nem a vereség miatt volt szomorú, de... na jó, tényleg nagyon csúnya volt ez a 7:0. Egy igen elkeseredett küzdelmet láthattunk, amikor az Ottawa Senators, hogy is mondjam, csak sodródott az árral. A gólok szinte lavinaként zúdultak rá, és tényleg úgy tűnt, képtelenek összeszedni magukat. Mai napig nem tudom, mi volt velük akkor, csak pillanatokra emlékszem: amikor Karlsson, az amúgy mindig olyan figyelmes, határozott, nyugodt, kedves Karlsson ingerülten kiabált a többiekkel, kapkodott össze-vissza, nem passzolta le a korongot (így rengeteg gólhelyzetnek annyi lett), majd a második harmad végén egyszerűen bement az öltözőbe, és ki se jött többé; hogy Anderson már majdnem sírt, amikor az ötödik gól is beengedte, de azért még próbálta tartani magát, viszont a kapus csere elkerülhetetlen volt; hogy Pageau olyan volt, mintha lélekben valahol egész máshol járna; hogy nagyn sokszor egyszerűen nem vették észre a korongot; vagy amikor Smith már nem bírta tovább idegekkel, és utat engedett a tetteinek... Szerintem még soha életemben nem éreztem ilyet, mint ezután a meccs után. Olyan volt, mint egy rossz álom, és folyton azt reméltem, felébredek, és kiderül, hogy még el sem kezdték a játékot. De ez nem álom volt, hanem a valóság. A valóság, amiből mégis sokat tanultam, és a fiúk is, mert legalább megbeszélték utána a dolgaikat, és a következő, hatodik meccsen már gyönyörűen játszottak. 

És hát természetesen az is nagyon szomorú pillanat volt számomra, amikor a Pittsburgh Penguins nyerte meg a 7. mérkőzést egy óvatlan pillanatban a 2. hosszabbítás során. Igen, szomorú voltam, mert az Ottawa Senators megérdemelte volna, hogy legalább ott legyen a döntőben. De ennek valamiért így kellett lennie, és szem előtt tartva azt, hogy Brassard-nak és Karlsson-nak is műtétje volt azóta, talán tényleg jobb is így. Majd jövőre. Mert ők egy igazi csapat, és a szívemben ők az igazi bajnokok! :)

#3. Ottawa Senators Challenge

2017.06.17. 19:39, Gréti

Ma voltam a fodrásznál, mert múltkor belenéztem a tükörbe, és megállapítottam, hogy a hajam szép hosszú, de annál kezelhetetenebb. Nem volt eltöredezve, viszont a vége annyira el volt vékonyodva, hogy folyton összegubancolódott, és már a hajvasaló se vitte. Szóval, elmentem vágatni belőle, de tényleg csak egy kis frissítő vágás lett, hossza fazonja megmaradt, tehát nem nagy szám. Szükség volt rá, viszont így elment a délelőttöm, délután pedig tanultam, csakhogy most vagyok az "inkább ennék" tanulási-fázisban, ami egyébként nem baj, mert amúgy is szeretnék hízni kicsit. :) Két tételt sikerült ma átvennem, pontosabban kidolgoznom, lehet, ma még egynek nekifekszek. Amúgy szerintem az a baj, hogy a délelőttöm elment, pedig reggel jobban fog az agyam. Na, mindegy. Még van nyolc napom (tejóég!!!!!!). Na jó, inkább hozom a kihívás következő részét. :)

"Melyik a legemlékezetesebb meccs-pillanatod?"

Igen, tudom, hogy ez a listán a negyedik, de nem tudtam eldönteni, melyik gólt válasszam kedvencnek, szóval inkább ugrottam egy kérdést. :) Igaz, nagyon sok kedvenc pillanatom van, sőt, szinte minden pillanatát imádom annak, amikor ezek a fiúk a pályán játszanak, de a legkedvencebb (azok közül, amiket eddig láttam) a 2017.04.15.-ig Boston Bruins elleni meccsen történt, amikor a harmadik harmadban Karlsson és Brassard belőtte a kiegyenítő gólt. Na igen, ez volt az első meccs, amiből részletet láttam ugyebár húsvét előtti este, és amit utólag pótoltam be, és ami iszonyatosan izgalmas volt, éés amit végül megnyert az Ottawa, nem is akárhogy! Azonban ez a pillanat nem a gól maitt a kedvencem, hanem azért, ami utána történt: Brassard örömében Karlsson nyakába ugrott, de olyan szinten, hogy Karlsson hátravágódott a jégen, Brassard rajta feküdt, majd a többiek is rájuk vetették magukat. Olyanok voltak, mint a gyerekek, de annyira jó volt látni, hogy így örülnek! :) Itt a pillanat videón is:

Igazából engem mindig magával ragad az, ahogyan örülnek a góloknak és egymás sikerének. Ezt eddig semelyik másik jégkorong csapat esetében sem tapasztaltam, de nekem mindig erőt ad, látni, hogy ilyen őszinte az örömük. Ez a mai világban sajnos nagyon ritka. Bár, alapvetően én is ilyen vagyok, nagyon tudok örülni a hozzám közel állók sikerének, viszont még nem találtam olyan személyt, akivel én ilyen őszintén és önfeledten örülhettem volna a saját sikeremnek. Teszem fel, ha pl. sikerül egy vizsga, mindig csak annyit kapok, mosoly nélkül: "na, mondtam én, hogy sikerülni fog, ezért kellett félni..." Ezzel szemben én örömömben a nyakába ugrok (na azért nem annyira, mint Brassard :D), de minimum megölelem, és egyből széles mosoly terül szét az arcomon, főleg, ha tudom, mennyit küzdött az eredményért, és milyen sokat jelent ez neki. De ha látom ezeket a fiúkat így örülni, akkor az nekem is erőt ad, és életben tartja bennem a reményt, hogy valahol a világban igenis megvan(nak) az(ok) az ember(ek), akivel/akikkel majd én is ugyanígy együtt örülhetek, akár a saját sikereimnek is. És nagyon várom, hogy megtaláljam őt/őket. :)

#2. Ottawa Senators Challenge

2017.06.16. 22:07, Gréti

"Ki a kedvenc játékosod és miért?"

Erre a kérdésre nem tudok egyetlen névvel válaszolni. :) Természetesen a csapat minden tagja egyformán értékes, mindenkinek más az erőssége, és az a legjobb, hogy senki nem nyomja el a másikat, hanem odafigyelnek arra, hogy lehetőleg mindenki tudjon pontokat szerezni a szezon ideje alatt. Most mégis négy játékost szeretnék kiemelni, akikről mondható, hogy a kedvenceim. 

1. Jean-Gabriel Pageau

Ő a leg-leg-legkedvencebb. :) Hogy miért, arról a tegnapi bejegyzésben már írtam: az április 29.-i meccs volt az első, amit kihozott nekem a Facebook, és amit bár nem néztem meg, másnap rákerestem, és ugyebár Pageu azon a bizonyos meccsen lőtte a mesternégyesét. Ezzel a teljesítményével pedig elérte, hogy ő legyen a No.1. :) 
Mit kell tudni róla? Jelenleg 24 éves, alig 20 évesen került be a csapatba, így sokáig ő volt a legfiatalabb játékos. NHL-es pályafutása elején egyből mesterhármast lőtt, erre korábban csak Alfredsson (a régi csapatkapitány) volt képes. Szóval, mondhatni, hogy egy nagyon tehetséges játékos.
Erőssége: gyors, ha lepasszolják neki a korongot, akkor ügyesen beirányítja a kapuba.
Gyengeségei: gyakran félreugrik a korong elől, így például a mostani legutolsó meccset emiatt is vesztették el (mentségére legyen mondva, hogy nem védőjátékos, hanem támadó). Indulatos, de sosem hagyják verekedni.
Érdekességek róla: ő a legkisebb játékos a csapatban (175 cm). Az alső bal oldalsó metszőfoga hiányzik, ezt a 2013.május 5.-i Montreal Canadiens elleni meccsen vesztette el, amikor kapura lövés közben az ellenfél játékosa az ütőjével szájba vágta. Ezen a meccsen egyébként mesterhármast lőtt. 

És itt az a bizonyos mesternégyes. Gyönyörű. ^^

2. Erik Karlsson

Ő a második számú kedvencem, és nem, nem azért, mert ő a csapatkapitány, vagy mert ő a legismertebb a csapatból. Viszont látva azt, hogy milyen jó csapatkapitány, mennyire törődik a csapatával, mennyire összefogja a többieket, és hát milyen tehetséges, így helyet kapott a szívemben.
Mit kell tudni róla? Svéd származású, jelenleg 27 éves, de 19 éves kora óta Senators tag. Annak idején tizennyolcadikként, vagyis az első körben draftolták, ami nem kis teljesítmény. Első gólját 19 évesen szerezte, és 2014 óta csapatkapitány.
Erőssége: nyugodt, gyors játék jellemzi, hihetetlenül jól tud cselezni, és gond nélkül belövi fél pályáról a korongot akár úgy is, hogy közte és a kapu között nyolc játékos van. 
Gyengeségei: néha hajlamos a kapkodásra.
Érdekességek róla: Karlsson igen vicces is tud lenni, pl. volt olyan, hogy fellökte az ellenfél egyik játékosát, mire az Karlsson helyett egy másik Senators tagnak ment neki, Karlsson meg csak sunyin nevetett. Vagy, amikor a palánkig üldözte az ellenfelét, aztán lazán megfogta és felemelte, hogy a Senators megszerezze a korongot. Kétszer is elnyerte a legjobb védőjátékosnak járó Norris-emlékkupát, 2012-ben és 2015-ben, ileltve idén is jelölték erre a címre.

A jégkorong művészete Karlsson módra:

3. Mike Hoffman

Ő a harmadik számú kedvencem, akárcsak Pageau, ő is támadó, mégpedig balszélső. Ebben az évben kifejezetten jól szerepelt, a teljes szezon során 26 gólt szerzett (ezzel a 2. helyen van), a rájátszások alatt pedig 6 gól és 5 asszisztálás köszönhető neki, ezzel a 3. helyen szerepel. 
Mit kell tudni róla? 27 éves, kanadai származású, 2009-ben választották be a csapatba, de csak 2011-ben debütált Senatorsként. Első NHL gólját 2014. május 9.-én a Winnipeg Jets elleni mérkőzésen szerezte, mégpedig gyönyörűen: a kapunál vezette a korongot, de fellökték, ő pedig esés közben átpasszolta Turris-nek, aki így belőtte a kapuba. Az Ottawa 5:3-ra nyert.
Erőssége: jól tud asszisztálni, akár a leglehetetlenebb helyzetekből is.
Gyengeségei: még nem tapasztaltam, de biztosan van neki. :)
Érdekességek róla: balkezes; a 2009-10-es szezonban a QMJHL játékosaként (Quebec Major Junior Hockey League) ő kapta a legjobb újonc támadónak járó Michael Biére-trófeát, ugyanebben a szezonban a Frank J. Selke emlékkupát is megkapta, amit annak a támaadónak ítélnek oda, aki védőként is jól szerepel (ekkor még csak 19 éves volt!). 

Az a bizonyos első asszisztálás:

4. Kyle Turris

Igazából ő a május 17.-i Pittsburgh Penguins elleni mérkőzésen nyert meg magának, amikor a Senators 5:1-re nyert, és Turris hihetetlenül szépen lőtte be az 5. gólt. 
Mit kell tudni róla? Szintén 27 éves (nahát, 4-ből 3 :) ), augusztusi születésű (akárcsak én ^^), és a többiekkel ellentétben nem törzsgyökeres Senators, mivel a Phoenix Coyotes draftolta 2007-ben a 3. helyről (18 évesen!). 2011-től az Ottawa Senators tagja. 
Erősségei: gyors, fürge, kecses mozgású, ebből kifolyólag a leglehetetlenebb helyzetekből is képes gólt lőni. 
Gyengeségei: ő is kicsit hirtelen természetű.
Érdekességek róla: csapatkapitány-helyettes; nemzetközi sikerei is vannak: 2005-ben az U-17 jégkorong világbajnokságon ezüstérmet szerzett, 2006-ban aranyérmet nyert az Ivan Hlinka emléktornán, szintén aranyat szerzett a 2008-as U20 IIHF jégkorong világbajnokságon Csehországban, illetve szintén 2006-ba aranyérmes lett a WJAC-n (World Junior A Challenge). 

A gyönyörű Pingvinek-elleni 5. gól:

Megélni, vagy megadni magunkat?

2017.06.16. 15:22, Gréti

Mindannyian éltünk már át fájdalmas időszakot az életünkben, amikor elveszítettünk valakit, vagy netán valamit. Gondolok itt például a gyászra, melynek egyébként rengeteg fajtája van, hiszen mindenféle veszteség gyásznak nevezhető, még az is, ha elhagyjuk a kedvenc könyvünket a vonaton, de persze ez nem hasonlítható össze azzal, amikor egy szerettünket veszítjük el. Az üresség érzése, a fájdalom azonban mindkettőben közös. És ha valakit valamilyen tragédia ér, akkor persze, hogy az megviseli, még akkor is, ha nem mutatja ki. Azt, hogy belül mit érez, csak ő tudja. 
De vannak az életünkben tabu témák, amikről nem beszélünk, mert akkor azt hisszük, nincs. Ilyen egyébként a halál, de a gyengeség is ide tartozik. Nem szeretjük kimutatni, ha valami bánt, mert akkor sebezhetőek leszünk, és sajnos vannak olyanok, akik hajlamosak arra, hogy kihasználják pillanatnyi lelkiállapotunkat. Látnunk kell, hogy mi itt a probléma: az, hogy külsőségekben gondolkodunk. Egyrészt azért, mert kifelé erősnek akarjuk mutatni magunkat - ami önmagában véve talán nem is olyan nagy baj. A gond ott van, amikor önmagunkat is becsapjuk azzal, hogy elhitetjük magunkkal: "nem, ez nem viselt meg engem, erős vagyok, nem fáj..." 
Amikor kiskoromban injekciót kaptam az orvosnál, előtte anya mindig elmondta őszintén, hogy fájni fog, és nyugodtan sírhatok, csak ne hisztizzek, mert azzal több kárt csinálok, mint hasznot. És igaza volt, és úgy hiszem, ez az élet minden területére kihat. De sok szülő azt mondja a gyerekének: "Nem fáj az! Nehogy sírjál! Legyél ügyes!" Nos, valaki nem attól lesz ügyes, hogy nem sír. Ami fáj, az fáj. Ez egy tény. Az életben vannak dolgok, amik igenis fájnak, amik könnyeket csalnak a szemünkbe. Hazugság azt mondani, hogy nem fáj az. Még nagyobb butaság azt mondani, hogy ezek miatt nem kell sírni. Mindenki úgy teszi, ahogy belülről érzi, és ebbe igazából senkinek nem lenne szabad beleszólnia. De az biztos: ha egy traumát, tragédiát, sérelmet, veszteséget nem dolgozunk fel, akkor annak a jövőben úgyis meglesz a böjtje... 
Ha testi fájdalmaink vannak, elmegyünk az orvoshoz, vagy veszünk be gyógyszert, de semmiképpen sem vesszük félvállró a dolgot, hiszen amíg a fájdalom el nem múlik, addig nem tudunk más dolgokra koncentrálni. A lelki fájdalmat viszont általában nem vesszük annyira komolyan, mert az kifelé nem látszik, azt egy mosollyal elrejthetjük. De miért is rejtjük el? Mert a külvilág azt mondja: "Légy erős! Nem fáj az! Nehogy összeomolj!" Pedig sokszor pont ezektől a külső elvárásoktól omlik össze valaki, hiszen nem elég a baja, még nyomasztják az ehhez hasonló "jó tanácsokkal" is. Én is próbáltam.Volt, hogy évekig nem sírtam, most meg ott tartok, hogy egy megható filmes jelenetnél már potyognak a könnyeim. Mindez azért, mert most jön ki belőlem az eddig elfojtott fájdalom. Szóval, több kárt csináltam, mint hasznot. 
A fájdalom, veszteség ugyanúgy hozzátartozik az életünkhöz, mint az öröm. Nem tabu téma, nem is szabad, hogy az legyen. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez is egy valós érzelem, amit ugyanúgy meg kell élni. Ha a tesi fájdalmakat komolyan vesszük, a lelkünknek is tartozunk ennyivel. Aki tagadja, hogy fáj, az nem erős. Az az erős, aki szembenéz a fájdalommal, mert csak így fog tudni majd tovább lépni rajta. Ha ellenáll neki, csak belegabalyodik, és abból kiszabadulni... nos, nem lesz könnyű.