Sziasztok!

Gréti vagyok, 24 éves, református lelkipásztorSzatmári lány vagyok, de apai részről van bennem egy kis dunántúli is, a Kedvesem, Csaba pedig erdélyi. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 12 éves korom óta blogolok és szerkesztek honlapot. Imádom a könyveket - olvasni és írni egyaránt. Szeretem a rap zenét, legyen az angol vagy német. 23 éves koromig nem érdekelt a sport, 2017. áprilisában azonban megdobogtatta szívemet a jégkorong, és azóta Ottawa Senators rajongó vagyok. 

"Tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel!"
 

CONGRATULATIONS!

#Capitals #StanleyCup2018

 

Útmutató

Ottawa Senators Karlsson season 
Pageau nhl meccsajánlók lelkész 
award tag jégkorong rap motivation IIHF playoff

 
ALLIN-Award

Az ALLIN Award, vagy másnéven Blogger Encouraging Award egy olyan díj,melyet minden hónapban egy általam választott bloggernek adok. Mint a nevében is benne van, ez egyfajta bátorító díj, amely arra buzdít, hogy mindent bele! :) Bloggernek lenni nem könnyű, éppen ezért gondoltam arra, hogy minde bátorítás jól jön. ^^

A HÓNAP DÍJAZOTTJA: Bibi
(frissítve: 2018.03.04.)

Előző díjazottak

 
Legfrissebbek
Friss bejegyzések
2018.06.23. 12:27
2018.06.15. 21:06
2018.06.06. 15:45
2018.06.04. 15:19
2018.06.02. 18:00
2018.05.29. 15:26
2018.05.26. 14:58
Friss hozzászólások
 
Beszélgessünk :)

 
Facebook
 
 
Instagram

@greta.chevelle

 
Senators

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!

  

  

Te? :)

*  *  *

♥ Csabi ♥ EnaTheaAmy 

* * *

Visszavárósok
 

 

 
Site Info
Szerkesztő Gréti (Greta Chevelle)
Nyitás 2017.01.11.
Téma személyes, jégkorong, keresztyén
E-mail greta.chevelle@gmail.com
Facebook @GretaChevelle
Design saját
Köszönet Linda
Források X X X X

GretaChevelle © (2017- )

 
Nyelv/language
If you're not Hungarian, choose another language! :) 
(It may not be so perfect, sorry!)
   
 
Login/-out
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Greta Chevelle blogja

Olyan kis semmilyen...

2017.05.25. 16:53, Gréti

Sziasztok! Tőlem szokatlan módon nem jelentkeztem tegnap, pedig általában minden nap igyekszem hozni nektek valamit. :) Az az igazság, hogy olyan furcsa napjam vannak, vagy nem is tudom... talán az időjárás teszi (bár nem helyes, hogy mindent ezzel magyarázunk), de sok mindent kicsit borúsabban látok, mint általában. Pedig lenne okom az örömre, pl. azért, mert a Senators megnyerte a szerdai meccset, így hajnalban játsszák a mindent eldöntő 7.-et. Remélem, kijutnak a döntőbe, mert tényleg nagyon megérdemelnék. De ettől eltekintve tényleg olyan... fura, vagy még inkább, semmilyen a közérzetem. Tanulok, mert hétfőn vizsgázok, és elég nehéz és nagy mennyiségű az anyag. Kicsit lassan haladok, ráadásul úgy érzem, nem kezdtem hozzá időben, de ennek az az oka, hogy rendszerezni kellett az órai anyagomat, mert tele volt elgépeléssel, stb, ráadásul három órai anyagom hiányzott, így azt is be kellett szerezni, szóval csak tegnap tudtam kinyomtatni és neki kezdeni. Most is folytatom nemsokára, csak gondoltam, pihenés gyanánt rakok fel úgy dizit. Na, hát ez nem jött össze. Már vagy a tizedik fejlécet csinálom, próbálgatom, de sehogy sem akar összejönni. :( Most emiatt is szomorú vagyok, úgy érzem, képtelen vagyok normális munkát kiadni a kezemből. Csak olyan összehajigált-hatást sikerült elérnem, bár talán azért, mert nincs professzionális programom a design-hez, de jobb szeretem akkor is saját magam csinálni, mint megkérni mást (pedig tudom, vannak jó páran a G-Portalon, akik tényleg mesterien értenek hozzá). Ez nem egoista-hozzáállás, vagy mit tudom én, de szerintem így tudom teljesen a saját arculatomra formálni a blogot, ha már egyszer lényegében mégiscsak rólam szól. De, mivel 2 perc múlva lejár a pihenőm, vissza kell menni tanulni... De estére remélem, sikerült megcsinálnom a design-t. Talán nem kellene ilyen sűrűn váltogatnom, de mindig jön valami új ötlet, és nem bírom ki, hogy ne osszam meg veletek. Egyébként haza akartam menni ma hétvégén, de végül maradok bent, a tanulás szempontjából így mindenképpen jobb. Talán nem is a hétfői vizsga nyomaszt annyira, hanem a szerdai, a jog, amire csak egy napom lesz, és 62 kérdés van (lényegében 62 kistétel), és fogalmam sincs, hogy fogom megcsinálni, bár a többiek azt mondják, nem vészes, de akkor is... Viszont hova tehetném, ha egyszer júniusban csak a záró szigorlatra akarok tanulni? Hát persze, hogy sehova... na mindegy, ez már így maradt. És most látom, hogy ez a bejegyzésem is olyan kusza lett, mint amilyen most én is vagyok. Úgyhogy, megyek is vissza tanulni. Később még jelentkezem, remélhetőleg az új design társaságában. További szép napot nektek! :)

Amikor fontosabb a "hogyan"

2017.05.23. 13:17, Gréti

Hú, hát most elég vegyes érzések kavarognak bennem. Vasárnap este 9-től megnéztem az Ottawa Senators - Pittsburgh Penguins 5. összecsapását, ami katasztrofális volt. A fiúk 7:0-ra kikaptak, szóval olyan volt az egész, mint egy rossz álom, és végig abban reménykedtem, hogy majd felébredek, és kiderül, hogy ez az egész meg sem történik. De megtörtént. Csúfos vereséget szenvedtek, és úgy tűnt, semmit nem tesznek a győzelemért. Egyszerűen olyan volt, mintha nem is ők játszottak volna, vagy még inkább, mintha csak testben lettek volna ott a pályán, de lélekben nem. Az pedig, amikor Karlsson egyszerűen bement az öltözőbe a 2. harmad vége felé, és ki sem jött utána... Na, mondjuk emiatt nagyon haragudtam rá. Akkor is, ha lesérült (bár igazából nem most, hanem még a Rangers elleni meccsen, és azóta is a sérülésével együtt játszott), szerintem egy csapatkapitány akkor sem hagyhatja magára a csapatát. Még ha nem is állt volna fel a pályára, ott kellett volna ülnie, és a jelenlétével bátorítania őket. Viszont emberségből ismét jelesre vizsgáztak, mert miután Anderson beengedett egymás után 4 gólt, volt egy kapuscsere, viszont megengedték, hogy Anderson visszamenjen, ha úgy érzi. Hát, visszament, de sajnos utána mégiscsak le kellett cserélni, viszont kíváncsi leszek, hogy ma ő fog-e játszani. Remélem, hogy igen, bár én úgy látom, már eléggé elfáradt, amit meg is tudok érteni. Sőt, még azt is meg tudom érteni, ha a csapat elfáradt. Mert nyilván nagyon hosszú és fárasztó utat tettek meg azért, hogy ideáig eljussanak, és tényleg le a kalappal. Csak ott rontják el most, hogy nagyon rágörcsöltek a Stanley-kupára, pedig hát az még kicsit messze van. És a céljuk elérése érdekében pont arról mondtak le, ami az erősségük: a csapatmunka és a védekezés. Mert a védelmi rendszerük az valami egyedülálló. És egyáltalán nem akarom bántani a Pingvineket, de úgy látom, hgy nekik egyszerűen nincs játék-stílusuk. Az a helyzet, hogy én úgy veszem észre, ellesték az Ottawa taktikáját, és azt alkalmazzák ellenük. Márpedig, ha az ember a saját módszereivel találkozik, azzal nem tud mit kezdeni - na, én most pontosan ez a helyzet. A Sentors éppen ezért kapkodott, kétségbeesett, és támadásba ment át, csakhogy az ő terepe nem a támadás, hanem a védekezés és a csapatmunka. De ez utóbbit aztán végképp nem alkalmazták, mert Karlsson, Pageau, Turris, Ceci, és szinte mindegyik, aki gólhelyzetbe került, akár félpályáról is elindította a korongot, hogy na, majd ő... de hát könyörgöm, hogy hibázhattak ekkorát?!
Na, nem baj. Majd ma hajnalban sikerülni fog nekik. Különben is, az Ottawa az a csapat, aki akkor bizonyít, amikor sokan már lemondanak róluk. És hát, ők azok, akikre akkor sem lehet haragudni, ha ilyen nagyot hibáznak. Őket akkor is csak szeretni lehet, és hát kell is, mert az Ottawa-szív az csodákra képes. :) 

Tehát, megnéztem vasárnap este a meccset, ami majdnem 1-ig tartott, és 3-kor már keltem, mert jöttem vissza Debrecenbe. Isteni gondviselés volt, hogy a reggel 8-kor kezdődő vizsgámat áttették fél11-re, szóval kaptam egy kis haladékot. :) Ennek ellenére mégiscsak elfáradtam a vizsgán, de szerencsére 5-ös lett, illetve kaptam egy 4-est, amiből évközben két ZH-t írtunk, és annak is örültem. De nem is a jegy miatt esett olyan jól ez a vizsga, hanem az, ahogyan vizsgáztam. Tudni kell rólam, hogy általában minden vizsgámon közbeszólnak, belekérdeznek, olyankor pedig elveszítem a fonalat a saját feleletemben, és gyakran emiatt kapok rosszabb jegyet. Igazság szerint most is ettől tartottam, mert a 3 téma közül, amit kaptam, volt egy, amiben pontokba kellett volna szedni az elmondanivalót, de nekem ezek nem jutottak eszembe maradéktalanul (nem tudok magolni), a harmadiktól pedig a legjobban féltem, így abban is voltak kis hiányosságok. Aztán közvetlenül a felelet előtt még volt pár percem, hogy összeszedjem magam, és akkor valamiért eszembe jutottak a Senators fiúk, meg az ő kitartásuk, és arra gondoltam: a fenébe is, nem azért tanultam egész hétvégén és nem azért olvastam el tisztességesen két könyvet, hogy itt leblokkoljak és bizonytalankodjak! Amit tudok, azt igenis elmondom, amit meg nem, arra rákérdez, és akkor úgyis eszembe jut. És így is tettem! Úgy mondtam, hogy szinte levegőt se vettem. Utoljára másodéven voltam ilyen magabiztos egy vizsgámon, ott az adta a löketet, hogy pont előtte buktam meg egy másikból. Szóval, most tényleg büszke voltam magamra, és nem az ötösért, hanem a kiállásomért. Ezek szerint tényleg képes vagyok rá és meg tudom csinálni. Remélem, a zárószigorlaton is így lesz. :) 

Előttem-mögöttem, múltban-jövőben

2017.05.21. 15:50, Gréti

Mostanában sokat eszembe jut ez a bibliai igevers, és egy időben ez a kép volt a Facebook borítóképem. Nem csak azért, mert igaz, hanem azért is, mert nem lehet felszínesen elolvasni, sőt, nagyon könnyű félreértelmezni. Persze, szubjektív, hogy kinek mit mond, szóval most azt szeretném leírni, hogy nekem mit üzen. 

Amíg a múltban élünk, addig nem építhetünk jövőt, és nem élvezhetjük a jelent - ez így van. De mit jelent elfelejteni azt, ami mögöttem van? Tényleg szó szerint kell értelmezni? Tudomást sem véve a múlt eseményeiről haladni előre a célunk felé? Nyilván sokan éreztük már azt, hogy szívesen kitörölnénk egy-két megtörtént, megcselekedett dolgot az életünkből. De hadd mondjak valamit: a múlt ugyanúgy hozzánk tartozik, mint a jelenünk és a jövőnk. Hiszen minden kihatással van mindenre az életünkben. Semmi sem történik véletlenül. Ami történt a múltban, az formált bennünket olyanná, amilyenek most vagyunk, és az alakította ki bennünk a jövőre vonatkozó elképzeléseinket. Tulajdonképpen meg, mi a múlt? Ez olyan tág fogalom. Hiszen múlt az előző perc is, mert elmúlt, és nem jön vissza. És ahogy Széchenyi mondta:

"Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn."

Igen, azt hiszem, ez a legmegfelelőbb kifejezés: tisztelni a múltat. Hiszen a múltad is Te vagy, és ha a múltat nem tiszteled, akkor önmagadat sem. Egyébként meg, érdemes végiggondolni, hogy mely múltbeli cselekedeteinkért vállalhatjuk ténylegesen mi magunk a felelősséget, mert bizony, sokan olyan dolgok miatt ostorozzák magukat évekig, amit tulajdonképpen talán nem is ők maguk követtek el, hanem inkább sak elszenvedő alanyai voltak az eseményeknek, vagy ártatlan áldozatai...

Szóval, mit is jelent ez a "ami mögöttem van, azt elfelejtve"? Nem szó szerint, nem úgy, hogy ténylegesen elfelejtem, tudomást sem veszek róla, és úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Sokkal inkább jelenti azt, hogy nem maradok a múltban, tehát nem hagyom, hogy a sérelmek, rossz dolgok, bántások, hibák gúzsba kössenek és megbénítsanak a jelenben, illetve a jövőre nézve. Mert onnantól kezdve, hogy reggel kinyitottam a szemem, új nap virradt rám, ismét kaptam ajándékba egy lehetőséget, hogy változtassak, hogy cselekedjek, hogy bizonyítsak, hogy éljek. Életünk valahonnan halad valahová, és higgyétek el, éppen olyan fontos az előtte, mint az utána és a most. Sőt, ha azt nézzük, lényegében csak a múltra támaszkodhatunk, hiszen azt ismerjük egyedül. A jelen pillanatnyi, a jövő pedig csupa meglepetés. De a múltat ismerjük. Abból tanulhatunk. Abból meríthetünk erőt. Abból táplálkozhatunk. És ha mást nem, hát arra vonatkozóan kijelenthetjük: na, úgy biztosan nem szeretném csinálni a jövőben. De akkor is, egyfajta viszonyítási pont. És hát, bármennyire is frusztráló, de a múltat nem lehet semmissé tenni, nem lehet megváltoztatni. De ha jobban elgondolkodunk, akkor rájöhetünk, hogy igazából nem is kell. Olyan jó, hogy amúgy idővel inkább csak a szép dolgok maradnak meg az ember emlékezetében, a rosszak pedig elhalványodnak. A hibákról pedig annyit: csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.

Tehát, ami mögöttem van, azt elfelejtve - ez annyit tesz, hogy nem ragadok a múltban, hanem feldolgozom, elrendezem, az életem részévé teszem, és abból tanulva, okulva élek a jelenben és haladok a célom, a jövőm felé. Tényleges felejtés helyett nézz vissza életutadra, és látni fogod: minden oda vezetett, ahol most vagy. És örülj, hogy ott vagy! Örülj, hogy vagy! Mert minden nap egy csodálatos ajándék! :) 

Pageau naptár :)

2017.05.20. 22:28, Gréti

Szép estét! Kreatívkodtam kicsit, és gondoltam, megosztom veletek is. :) Készítettem egy májusi naptárat (talán még pont belefér, hiszen másfél hét van még a hónapból), melyen Pageau szerepel, aki ugyebár a kedvencem a Senators csapatból. Vigyétek, használjátok nyugodtan. :)


/teljes méretért kattints a képre!/

A maximalisták hibája

2017.05.20. 13:41, Gréti

Maximalista vagyok. De nem olyan direkt módon, hogy rágörcsölök az eredményességre, egyszerűen csak alapból magasra rakom a mércét, már első alkalommal, és ezt kívülállók mondták nekem. Mert én saját magamonn nem is érzem. Nekem ez a természetes, és nem azért, mintha olyan nagyra tartanám a képességeimet, egyszerűen csak ha csinálok valamit, akkor vagy csinálom szívvel-lélekkel, vagy sehogy. Na most, ezzel alapjáraton semmi baj nincs szerintem, viszont utána nagyon résen kell lenni. Mert aki maximalista, az könnyen és nagyot koppanhat. Hiszen emberek vagyunk, és nem tudunk mindig ugyanolyan intenzitással teljesíteni. Ez képtelenség. A maximalista pedig ezt igen gyakran elfelejti. A maximalista felrakja a lécet jó magasra, és abból nem enged. És nem elég, hogy önmagával szemben következetes, hanem egy idő után sajnos megjelenik a másoknak-megfelelni-akarás kényszere. Ez pedig már nem jó. Mert mindenkinek úgysem tudunk megfelelni. A maximalista viszont ezt könnyen elfelejti, és beleesik ebbe a csapdába. Annak pedig általában sosincs jó vége.
Az Ottawa Senators a múltkori meccsen nagyon feltette a mércét. Amúgy is egy erős és jó csapatról van szó, de az az 5:1-es eredmény, amiből 4 gól az első 20 perben született, az első pedig 48 másodpercnyi játékidő után, nos, úgy hiszem, szinte utánozhatatlan teljesítmény volt. Nem is lett volna ezzel semmi baj, de ma hajnalban igencsak elszúrták, sajnos. Pedig ugyanaz a csapat, ugyanazok a játékosok, ugyanaz az ellenfél - de akkor mi változott? Miért engedett be Anderson 3 gólt? Miért követtek el annyi bakit? Először nem értettem. Fel nem foghattam, mi történt velük 2 nap alatt. Aztán, amikor láttam, hogy Karlsson kiabál a csapattársaival és ideges, akkor megértettem. 


Maximalisták. Ugyanazt a teljesítményt akarták nyújtani, mint a múltkor. Rágörcsöltek, mert azt hitték, a rajongók már nem elégednének meg egy szerényebb győzelemmel, hanem ugyanolyan nagy durranást várnak. Sőt, talán önmaguktól is ugyanazt várták el, mint a múltkor. Ez pedig annyira hajtotta őket, hogy elfeledkeztek az alapvető játékszabályokról, önmagukról, egymásról, az együttműködésről, a híres védelmi rendszerükről (amiben verhetetlenek), és átment az egész játékuk egyfajta erőltetett menetbe, ide-oda kapkodásba. De nem haragudtam rájuk, hanem sajnáltam őket, mert én is tudom, milyen ebben a hálóban vergődni. Nagyon rossz. És az ember bármennyire is igyekszik, annál inkább nem sikerül elérnie a célját.
De aztán szerencsére a 2. menetben már összeszedték magukat, és végül mégiscsak született két gól, ami tényleg csodszépre sikeredett: az egyiket MacArthur lőtte be Ryan segítségével, a másikat pedig Pageau indította el, Karlsson irányította és végül Pyatt lőtte be. Ezért is válogattam össze ezekeből az örömteli pillaantokból egy montázst, mert, bár vesztettek, mégis fontosabb az, amit üzentek a játákukkal, és amilyen utat bejártak a meccs során külön-külön és együttesen. Mert ők tényleg egy csapat, ez egyébként tegnap is bebizonyosodott, pl. amikor Pageau megvédte Anderson-t, vagy amikor ilyen szépen összeműködtek a gólszerzésben. De remélem, tanultak az esetből, és nem az elvárásoknak, hanem továbbra is a csapatnak és a játék örömének fognak élni, ahogyan azt eddig is tették. Persze, értem én, hogy nagy rajtuk a nyomás, hiszen 23 éve nem nyerte el kanadai csapat a Stanley-kupát, és ők most ismét olyan közel vannak a díjhoz, mint 2006-ban, szóval rajtuk a világ, de legalábbis Kanada szeme, DE bármi is történik, ők már bajnokok: a rajongók szívében. És azt hiszem, ez a legfontosabb. És hát, olyan ez, mint a tehetségkutatókban az év férfi/női hangja: tulajdonképpen azzal, hogy ideáig eljutottak, ők lettek Kanada legjobb jégkorong csapata. És azért az se semmi! :)