~Blog~

NHL - avagy mit kaptam fel mostanság? :)

2017.04.18. 12:41, Gréti

A Fogtündér c. film óta talán nem én vagyok az egyetlen, aki akár nő létére is, akarva-akaratlanul, de érdeklődik a jégkorong iránt. Igaz, ez a film nem mai, és én se mostanában láttam először, de mióta megnéztem, mindig is ott motoszkált bennem ez a sport. Pedig amúgy - sajnos - nem vagyok a sportos egyéniség, hogy így fogalmazza. Mondjuk sokan az ellenkezőjt hiszik, és volt már, aki megkérdezte, hogy én mégis mennyit sportolok egy nap. A válaszom az, hogy semennyit, de tudom, hogy ez nem jó. Ezért is szeretnék elkezdeni futni, de most nem erről akarok írni, hanem a jégkorongról. 
Az első kapcsolatom a jégkorcsolyával úgy 2-3 éve volt, amikor az egyetemről lehetőség volt páraknak elmenni a debreceni Jégcsarnokba korcsolyázni. Kaptam az alkalmon, de csak akkor tudatosult bennem, mire is vállalkoztam, amikor ráálltam a jégre. Jó élmény volt, mégis borzalmas, mert nagyon féltem, hogy elesek, képtelen voltam megtartani az egyensúlyomat, és hálával áldoztam azért a pillanatért, amikor végre ismét szilárd talajt érinthetett a lábam. Ennek ellenére bosszantott is, hogy nem sikerült ráéreznem a technikájára, hiszen kívülről nézve olyan könnyűnek tűnik! Meg tényleg érdekelne a korcsolyázás, de lehet, hogy ez már így veszett. Mindenesetre azért nem adom fel a reményt. :)
És akkor most térjünk át a jégkorongra. Pont az EB-időszak után volt szerencsém belenézni egy jégkorong mérkőzésbe, és mit ne mondjak, felüdítő volt igazi férfiakat látni a pályán. Nem akarom bántani a focistákat, de amit nagy részük leművel a pályán játék közben, az minden, csak nem férfias. Persze, tudom, hogy a tipikus amerikai sportok - amerikai foci, jégkorong - azért más kategória, és képesek túlzásba esni. Nos, amikor én éppen átkapcsoltam a TV-t egy jégkorong mérkőzésre, pont egymásnak esett két játékos. Az elején még vicces volt, hogy korcsolyával a lábukon, a jégen verekednek, de ami megdöbbentő volt, hogy a két bíró, akik ott álltak mellettük, nem szóltak egy szót sem! Csak amikor az egyik játékosnak a másik szó szerint betörte az orrát, és az mit sem törődve a sérülésével újra támadásba akart lendülni, akkor tessékelték le finoman a pályáról. Persze, nem a verekedéstől lesz valaki férfi, nem erre céloztam, és nem is a bunyók miatt nézném a jégkorongot, ha lenne rá időm. Egyszerűen csak úgy az összhatás... Ezt nem tudom megmagyarázni. :) De most szombaton este, amikor kapcsolgattam a csatornákat, eljutottam a Spíler TV-hez, amiről azt sem tudtam, hogy van nekünk, és pont egy jégkorong meccs ment - mert ahogy a videó is mutatja, most van az NHL rájátszás, ahol a Stanley-kupáért megy a harc. 
Az NHL, vagyis National Hockey League, a világ szinte legjobb (észak-amerikai) jégkorong csapatait foglalja magába, ez összesen 30 csapatot jelent. (Most nem sorolnám fel mindet, aki szeretne tájékozódni, az a http://nhl.com oldalon megteheti.) Azt a meccset, amit én láttam 15.-én, a Boston Bruins és az Ottawa Senators játszotta egymással. Csak az első harmadot láttam (a jégkorongban 3x20 perc a tiszta játékidő, és minden menet között 10 perc szünetet kell tartani), de az nem volt igazából olyan izgalmas. Kicsit el is szédültem, mert olyan sebesen szelték keresztül a pályát - aztán a neten olvastam, hogy a jégkorong a leggyorsabb sport, és mindent megértettem. :) Szóval, mégis ez volt az első olyan meccs, amit láttam, és hát azt se tudtam, ki kivel van, csak két játékos nevét jegyeztem meg: Drew Stafford (BOS), és Erik Karlsson (OTT). Azt a meccset egyébként az Ottawa nyerte 4:3-ra.  
Egyébként az a durva, hogy bármelyik sportról is legyen szó, annyiféle nemzetiségú játékosok verődnek össze egy bizonyos csapatban, pl. az EB-ről emlékszem, hogy a franciák csapatában szinte alig volt francia... és ez olyan furcsa. Értem én, hogy adják-veszik szinte a játékosokat, meg a pénz beszél, de nem az lenne a lényeg, hogy mindenki a saját hazájáért küdjön a pályán is? 
Mindegy, ettől függetlenül eldöntöttem, hogy jobban beleásom magam a jégkorong világába. Talán még egy élő meccsre is elmegyek a Jégcsarnokba. Biztos jó lehet. :)

Reign - 2. évad összegző, 3. évad ízelítő és egy kis elmélkedés a párkapcsolatokról

2017.04.15. 11:29, Gréti

Kezdeném is rögtön a 3. évaddal, ugyanis tavaly nyáron (vagy ősszel, már nem emlékszem pontosan) megnéztem feliratosan, most pedig örömmel láttam, hogy leszinkronizálták. De bár ne tették volna! Alapvetően semmi bajom a magyar szinkronnal, mert szerintem a világ legjobb szinkronjait tudjuk elkészíteni, sokszor a magyarhang jobb, mint az eredeti (pl. Jim Carrey esetében), de ez... ugye nem gondolták komolyan, hogy Bash hangját két évad után egyszerűen lecserélik?? Jó, persze nyilván megvolt rá az okuk, de akkor is, nem találhattak volna egy lyan szinkront, ami legalább egy kicsit jobban hasonlít az előzőhöz? Olyan durva az eltérés, hogy amikor Bash megszólalt, először nem is tudtam, ki beszél, aztán amikor rájöttem... Nagyon sajnálom, mert Bash a kedvencem, de most ezzel a hanggal nagyon nehéz lesz megszoknom. Abban reménykedek, hogy csak átmeneti állapot. 


/giphy.com/

Na de térjünk vissza a 2. évadra, amiben azért történtek dolgok rendesen. Nem vagyok jó a spoiler-mentességben sajnos, úgyhogy most úgy érzem, mintha pengeélen táncolnék, de azért még kísértem egy kicsit a sorsot. :) 
Nézzük először is Mária és Condé kapcsolatát. Nekem ez nagy csalódás volt, mert egyrészt úgy emlékeztem, hogy hosszabb ideig tartott, másrészt pedig nem emlékeztem rá, hogy ennyi mesterkéltség lett volna benne. Pedig sajnos volt. És tudom, tudom, hogy Mária házas, és tudom, hogy Louis tulajodnképpen egy áruló, de azért mégsem érdemelte azt, hogy Mária kihasználja a szerelmét. Nagyon sajnáltam őt, de főleg azért, mert igazából egyáltalán nem önszántából keveredett bele ebbe az egészbe. Van úgy, hogy az ember, mire feleszmél, már nyakig benne van valamiben, amibe soha nem akart volna belekeveredni. De olyankor már nincs kiszállás, illetve hát, van, de annak nagy ára van... A legrosszabb, mégis legkézenfekvőbb, ha sodródik az árral, ameddig csak tud. Louis pedig ezt teszi. De hát mi mást is tehetne, amikor szinte percenként változik a helyzete: halálra ítélik, megmentik, ismét halálra ítélik, kiszabadítják... 

Egyébként meg, igenis felháborító, hogy a férfiaknak mindent szabad volt, a nőknek pedig semmit. Milyen már az, hogy a férfiak akárhány szeretőt tarthattak, de egy nőt már rögtön akár halálra is ítéltek, főleg a királynőket? Félreértés ne essék, egyáltalán nem támogatom a megcsalást - ezt pedig úgy értem, hogy sem a férfi, sem a nő részéről. Erre még nem tudtam rájönni, hogy ez miért alakult így az idők során, de valljuk be, most is ez a helyzet: egy fiúnak az a dicsőség, ha minél több lányt megszerez, de azért elvárják a jövendőbelijüktől, hogy tisztességes legyen... És itt a bökkenő, hogy van egy időszakuk, amikor meg a "könnyűvérű" lányokat kedvelik, a tisztességeseket meg szó szerint kiröhögik, aztán persze majd fordul a kocka, de abba már nem gondolnak bele, hogy akkor meg majd a tisztességes lányoknak nem fognak kelleni...
Bocsánat, csak ez a sorozat kicsit előhozta belőlem az igazságérzetet. Igazából nehéz lehetett abban a korban, függetlenül attól, hogy valaki uralkodó volt-e, vagy egy egyszerű közember, mert érdekből házasodtak. Örülnünk kellene, hogy mi már szerelemből házasodhatunk... És most nem az ítélkezés beszél belőlem. Hiszen ott van például Mária esete: szerette Ferencet, de abban a helyzetben a férje mégsem tudott a segítségére lenni. Persze ez több másik kérdést is felvet, de ezekbe most nem mennék bele, mindenkire odabízom a továbbgondolást.
A másik, akit szeretnék kiemelni, az Greer. Az első évad ugyebár arról szólt, hogy beleszeretett Leith-be, a szolgálóba, de nem lehet köztük semmi, mert Greer-nek jól kell házasodnia a családja anyagi helyzete miatt. Aztán a második évadban hozzámegy Castleroy-hoz, akiről kiderül, hogy protestáns, ám ez még csak a kisebbik gond lenne... nem akarom elárulni a részleteket, de a vége az lesz, hogy Castleroy-t bebörtönzik, Greer pedig száműzött lesz. Gondolhatnánk, hogy ezután már tényleg nincs akadálya, hogy együtt legyenek Leith-tel, és szegény fiú tényleg mindent megpróbál, megszerzi a pénzt a házasság érvénytelenítésére, stb., de Greer-t megcsapja a függetlenség szele, és ő inkább választja azt, mint a családi életet a férfi oldalán, akit szeret... Egy XXI. századi lány a középkorban. Tökéletes párhuzam. És erről most eszembe jutott, hogy múltkor a Facebook-on két cikk volt egymás alatt. Az első egy interjú volt egy huszonéves házaspárról, akik azt ecsetelték, miért is volt jó döntés 21-22 évesen összeházasodniuk. Rögtön ezalatt pedig: "Szinglinek lenni igenis menő!" 
Ezekkel nekem csak az a problémám, hogy egyvalami elvesztődik: az együtt járás hitelessége. Márpedig az együtt járás időszakát régen nagyon is komolyan vették. Egyáltalán nem csapták össze, és szerintem nem is érdemes (az más kérdés, hogyha valakik pl. harmincakárhány évesen ismerkednek meg). Az együtt járás kell ahhoz, hogy megismerjük egymást, hogy kiderüljön, tudunk-e együtt működni. Mert inkább az együtt járás során derüljön ki, hogy nem, mint a házasságban! Persze, erre sincs garancia, hiszen egy házasság is végződhet válással, ez pedig a mai világban már nem is olyan meglepő, sajnos. De én személy szerint nem támogatom se az egyik, se a másik végletet. Szeretnék férjhez menni, és lehetőleg még harminc éves korom előtt vállalni az első gyerekemet. De szerintem egy házasságot csak biztos alapra lehet építeni, tehát alap, hogy mindkettejüknek legyen olyan végzettsége, amivel el tudnak helyezkedni, munkát tudnak vállalni, pénzt tudnak keresni. Értem én, hogy nagy a szerelem, rózsaszín szemüveg, meg minden, de szerintem mindennek eljön az ideje. Egy elkapkodott házasságkötés nem vezet jóra. Van, hogy bejön, de nagyobb esély van rá, hogy válással végződik, mégpedig azzal az indokkal, hogy "elmúlt a szerelem". Nem mondanám, hogy "elmúlik". A szenvedély nyilván lankad, de hát nem is bírnánk, ha mindig ugyanolyan intenzitással égne. Ez hullámzó, mégpedig azért, mert egy kapcsolathoz két ember kell, és szinte minden nap újra fel kell kelteni a másik érdeklődését, meg kell küzdeni a másikért. Nem dőlhetünk hátra nyugodtan (fiúk, ez főleg nektek szól!), mert akkor egy pillanat alatt elveszíthetjük a másikat. Ez van, és ezt vállalnunk kell a szerelemért. Igazából nem is megszerezni nehéz valakit, hanem megtartani. De ha tényleg szerelmesek vagyunk, akkor ezt nem büntetésként  vagy teherként fogjuk megélni. És persze, ideális esetben a másik is ugyanúgy küzd értünk, így pedig már együtt küzdünk, és akkor az már nem is küzdelem, hanem... valami más, amit közösen élünk meg. Ha már csak az egyik küzd, annak semmi értelme. 

Pénteki kreatív

2017.04.14. 21:06, Gréti

Mostanában kicsit hanyagoltam a Beavatottat, de ez nem azt jelenti, hogy nem is foglalkozom vele. Igaz, hogy a Hűséges még elolvasásra vár (ez szégyen, hogy március 9.-e óta még mindigi csak a felénél járok...), de arra gondoltam, hogy ez a történet megérdemel egy saját rajongói oldalt. Utána néztem, és úgy láttam, hogy a G-Portálon még nincs ilyen témájú honlap, így hát kaptam az alkalmon, és létrehoztam a sajátomat. :) A képre kattintva elérhetitek. Igaz, még nincs rajta sok minden, de igyekszem majd feltölteni infókkal, írásokkal, stb. És hogy miért? Egyszerűen csak azért, mert szeretem a sztorit, és szeretek honlapot szerkeszteni. :) 

 

Egy őszinte kérés

2017.04.13. 18:54, Gréti

Tudom, hogy úgy számoltam ki, hogy még 12 napra van szükségem a NaNoWriMo teljesítéséhez. De az az igazság, hogy több kötetesre tervezem a könyvet, és az első kötetnek lassan a végére érek. Talán még két fejezet hiányzik ahhoz, hogy új kötetet kezdjek. Karakterek száma szerint pont meg is lesz az elegendő mennyiség (kb. 300.000). Csak tudjátok... azon gondolkoztam, megéri-e ezt csinálni? Úgy értem, van egy álmom. És ez most nem a Martin Luther King-es szöveg lesz, de mégis valami hasonló. Van egy álmom. Egy a sok közül. Az, hogy egyszer majd a kezemben tarthatom az egyik könyvemet. Hogy kiadják az egyik történetemet. Szeretném, ha mindet kiadnák, de nem vagyok telhetetlen. Eggyel is bőven megelégednék. Csak egyetlen eggyel.
Olyan régóta írok már, hogy el sem tudnám képzelni az életem írás nélkül. Tizenkét éves korom óta. Több, mint tíz éve. Ez rengeteg idő. És az ötletek kicsit sem fogytak. A történetek nem koptak el. Sőt. Egyre csak jönnek és jönnek. De egy író élete nem könnyű, főleg nem a mai világban, amikor már szinte mindent megírtak - és főleg nem Magyarországon. Nem számítok arra, hogy J. K. Rowling vagy Veronica Roth nyomdokaiba léphetek. Ahhoz sokkal nyugatabbra kellett volna születnem. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Mégcsak nem is a pénzért csinálnám. Tényleg. Egyszerűen csak túlteng bennem a vágy, hogy az emberek olvashassák a történeteimet, hogy segíthessek nekik, szórakoztassak általuk, elgondolkodtassak, vagy bármit, amire csak szüksége van egy olvasónak... hogy olyan szereplőket adjak neki, akiket a barátainak érezhet, akiknek a sorsával tud azonosulni... akiért érdemes leülni olvasni... olyan író lennék, ha lehetnék, aki megszeretteti az olvasást az emberekkel... aki a könyvein keresztül megmutatja, hogy így is lehet, máshogy is lehet... 
Olyan író szeretnék lenni, aki segít. 
Először csak saját magamnak segítettem az írás által. Pontosabban: az írás segített nekem. Amikor apukám iskolaigazgató lett, 10 éves koromban, hirtelen minden felborult körülöttem. Erről már írtam korábban. Kifogtak az iskolában a diákok és a tanárok egyaránt, később pedig jött a válás is... az írásba menekültem. Ha nem lett volna az írás, talán én sem olyan lennék most, amilyen vagyok. Segített, hogy átvészeljem a nehéz időszakokat. Nem káros szenvedélyekbe menekültem, hanem az írásba. Ennek pedig örülök. Az írás persze még most is segít. Több ez számomra, mint puszta hobbi. Az életemnek egy nagyon fontos része. A lényemmé vált, és talán már sosem szabadulok tőle, de igazából nem is akarok. Egyvalamit viszont nagyon szeretnék: segíteni másoknak az írásaimmal. Tudom, hogy számos módja van, és igazából a hivatásomban nagyrészt ezt is megtehetem majd - de én könyveket szeretnék írni. Történeteket, sztorikat, regényeket... 
Talán ezek túl nagy álmok. Talán túl nagy fába vágtam a fejszémet. Persze, ezt így nem mondhatom, mert annyira még nem is próbálkoztam a kiadással. Csak egyszer, egy pályázat során. Bejutottam, de ez kevés volt. Igazából tudom, mi kellene mindehhez: pénz és protekció. De nekem egyik sincs. És nem is szeretném ilyen módszerekkel elérni a célomat. Addig keresgélek, amíg meg nem találom a megfelelő megoldást. Jó, persze azt tudom, hogy valamennyi pénzt rá kell áldozni. De jelenleg csak az időmet adhatom, sőt, adom már több, mint 10 éve. Igazából nem érzem úgy, hogy belefáradnék, de a NaNoWriMo valamire rádöbbentett: nem szabad, hogy az írást kötelességnek érezzem. Mert akkor már elkezdek azon gondolkodni, hogy mi értelme van ennek, ha még nagyon messze vagyok a kiadástól... vagy ki tudja, sikerül-e valaha... De ez megmérgezi, sőt, semmisé teszi azt, amit az írás számomra valójában jelent. Ezt pedig nem engedhetem. 
Nagyon furcsa, mert még sosem írtam meg könyvet ilyen rövid idő alatt. Illetve, egyszer igen, 2 hét alatt, de az nem is lett ilyen hosszú, mint a Rebels. De az is igaz, hogy a Rebels egy nagyon kiforrott történet. A szereplők 2015 óta velem vannak. Én pedig egy új kalanda hívtam őket, miattatok. Mert szerettem volna nektek megmutatni, mit jelentenek számomra. Én miattatok írok. Értetek. És igen, talán kicsit magamért is. De hát ki az, aki titkon nem azért alkot, hogy azt egyszer majd mások is lássák? És most lényegtelen, hogy könyvről, versekről, rajzról, festményről, vagy zeneműről van szó.
A művészlélek nagyon különös. Kicsit meg nem értett, kicsit különc, kicsit érthetetlen. Önzőnek tűnik, mégis önzetlen. Hiszen azt, ami benne van, amit Istentől kapott ajándékba, másokért használja. Persze, eközben nem szabad, hogy megfeledkezzen a hozzá közel állókról. Mint mindenben, itt is meg kell találni az arany középutat. 

Most pedig, így zárásképp, meg szeretnélek titeket kérni valamire. Nem tudom, hányan követtetek nyomon ez alatt a 34 nap alatt. Nem tudom, hányan olvastátok rendszeresen, vagy rendszertelenül a Rebels-t. De szeretném megtudni. Szeretném megtudni azt, hogy mi a véleményetek róla. Őszintén. Persze, nem muszáj. De nekem sokat segítenétek vele, ha írnátok legalább csak egy mondatot is. Ha szeretnétek. Ha kicsit is megszólított titeket ez a történet, vagy valamelyik szereplő. És hogy mivel tudom nektek ezt meghálálni? Azzal, hogy itt leszek, és írok. Amíg egyetlen olvasóm, látogatóm is van, addig én írok. Ezt megígérhetem. :)

A legfontosabb - egy Beavatott fanfiction

2017.04.12. 12:27, Gréti
Szereplők: Celia (kitalált karakter), Négyes

Életemben egyszer jártam a Bátrak központjában, amikor a bátyámat látogattam meg. Most is miatta jövök, de ő már nem él. Ezt pedig nem hagyhatom következmények nélkül. Eric talán nem volt túl jó ember, és nem szeretett engem – de ember volt, és ez már elég ahhoz, hogy ne érdemeljen ilyen rideg, kegyetlen halált.
Idegesen lesimítottam szürke ruhámat, miközben határozottan átvágtam a Kúton, ahol a Bátrak csak úgy nyüzsögtek. Pedig nem sokkal ezelőtt úgy tűnt, a csoportoknak befellegzett. De úgy látszik, ez az ösztön már belénk kódolódott, és nem tudunk más rendszerben élni. De hogyan is tudnánk, amikor azt sem tudjuk, hogyan lehetne másképp?
Annak idején én is szerettem volna Bátor lenni. Mindig is hozzájuk akartam csatlakozni, de talán csak azért, hogy Ericnek bizonyítsak. Hogy közel kerüljek hozzá. A köztünk lévő távolság ugyanis az évek alatt egyre inkább csak nőtt.
Mindketten Műveltnek születtünk, de nem sokáig voltunk egy család. A szüleink ugyanis elváltak. Én anyával maradtam, aki kérvényezte, hogy engedjék meg, hadd menjen vissza az Önfeláldozó szüleihez. Valahogy sikerült elérnie, de mai napig sem tudom, hogyan. Nyilván engem használt ürügynek, hiszen egy gyereket senki sem kényszerítene Csoportnélkülinek. Így hát nyolc éves koromtól kezdve Önfeláldozóként nevelkedtem, de egyáltalán nem éreztem ott jól magam. Sokáig nem is beszélgettem senkivel, egyszerűen nem akartam barátokat szerezni. Hiányzott a bátyám, és megfogadtam, mihelyst betöltöm a tizenhatot, visszamegyek hozzá a Műveltekhez.
De aztán megismertem őt. Tobias-nak hívták. Barátok lettünk, ez pedig mindent megváltoztatott.

 
Sziasztok!

Gréti. HuszonNégy. CsabaKedvese. Blogger. Református. MajdnemLelkész.

"...életutunkat nem az világítja meg, ahonnan jövünk, hanem ami felé, ahová megyünk." (Török István)

 
ALLIN-Award

Az ALLIN Award, vagy másnéven Blogger Encouraging Award egy olyan díj,melyet minden hónapban egy általam választott bloggernek adok. Mint a nevében is benne van, ez egyfajta bátorító díj, amely arra buzdít, hogy mindent bele! :) Bloggernek lenni nem könnyű, éppen ezért gondoltam arra, hogy minde bátorítás jól jön. ^^

A HÓNAP DÍJAZOTTJA: Lyra Corvus
(frissítve: 2018.01.29.)

Előző díjazottak

 
Útravaló

2018.02.11.

Mindig ugyanazt a régi nótát fújom: hallom a saját siránkozásomat, amiért ez vagy az hiányzik, és hallom, ahogy másokra panaszkodom. Nem, Istenem, ez nem mehet így tovább. Új éneket szeretnék énekelni, bátorító szavakkal. Új énekeket, amelyekben hálát adok neked mindazért, amit értem tettél és megteszel újra és újra. (E. Herrmann)

 
Olvastad már?

Hosszú hétvége Csabival >>
Néhány tanács egy kezdő "tanártól" - kezdőknek >>
Békés megyei körút #1. - Gyula >>
HP-titok: a kviddics eredete (unofficial version) >>
Ne dobd vissza a labdát! >>
Habsburg-book Tag, kötelező olvasmányokkal >>
Idegennyelvi kalandjaim az elmúlt 5 évben >>
♦ Hogyan (ne) akard megismerni a jégkorongot? >>

 
Aktuális terveim

◙ Elkezdeni a záróvizsga tételeket
◙ Vizsgaistentiszteletre igét választani
◙ Kiolvasni egy könyvet februárban
◙ Banán-kúrát elkezdeni

 

 
Beszélgessünk :)

 
Senators

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!

  

   

   

Te? :)

*  *  *

♥ CsabiLimonadeeBíborEnaThea ♥ Jasmine 
Fanni ♥ Zsó ♥ Celaena 

* * *

Visszavárósok
Ide kerülnek azok a cseréim, akik legalább egy hónapja inaktívak. Az illetőnek jelzem a chatfelületén is, hogy ideiglenesen levettem. Ezt senki ne vegye sértésnek, tudom, hogy ezer oka lehet a frisskimaradásoknak! És hát, azért "Visszavárós", mert csak szólj, és egyből vissza is raklak a cserék közé! :)

Esther · reba · knusi · Dilara

 

 
Útmutató

Ottawa Senators Karlsson season 
Pageau nhl meccsajánlók lelkész 
award tag jégkorong rap

 
Nyelv/language
If you're not Hungarian, choose another language! :) 
(It may not be so perfect, sorry!)
   
 
Login/-out
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót