Sziasztok!

Gréti. HuszonNégy. CsabaKedvese. Blogger. 

"...életutunkat nem az világítja meg, ahonnan jövünk, hanem ami felé, ahová megyünk." (Török István)

greta.chevelle@gmail.com

@GretaChevelle

 
Olvastad már?

Hosszú hétvége Csabival >>
Néhány tanács egy kezdő "tanártól" - kezdőknek >>
Békés megyei körút #1. - Gyula >>
HP-titok: a kviddics eredete (unofficial version) >>
Ne dobd vissza a labdát! >>
Habsburg-book Tag, kötelező olvasmányokkal >>
Idegennyelvi kalandjaim az elmúlt 5 évben >>
♦ Hogyan (ne) akard megismerni a jégkorongot? >>

 
Ottawa Senators

#Ottawa #Senators #Karlsson #season 

#Pageau #nhl #meccsajánlók

 
Beszélgessünk :)

 
Senators

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!

 
    
   
Te? :)

*  *  *

♥ CsabiLimonadeeBíborEnaThea ♥ Jasmine 
Fanni ♥ Zsó ♥ Celaena 

* * *

Visszavárósok
Ide kerülnek azok a cseréim, akik legalább egy hónapja inaktívak. Az illetőnek jelzem a chatfelületén is, hogy ideiglenesen levettem. Ezt senki ne vegye sértésnek, tudom, hogy ezer oka lehet a frisskimaradásoknak! És hát, azért "Visszavárós", mert csak szólj, és egyből vissza is raklak a cserék közé! :)

Esther · reba · knusi · Dilara

 

 
Nyelv/language
If you're not Hungarian, choose another language! :) 
(It may not be so perfect, sorry!)
   
 
Login/-out
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
~Blog~

Kórházi gyakorlat és amit tanultam belőle

2017.03.23. 12:25, Gréti

Sziasztok! Tegnap már nem volt időm írni, ugyanis délelőtt órám volt, délután pedig kórházgyak, mégpedig az utolsó, úgyhogy hivatalosan is teljesítettem, megkaptam az igazolást, tehát elmondhatom, hogy kiálltam az egyik legnagyobb próbát. Kicsit furcsa, mert talán még hiányozni is fog egy kicsit, úgy megszoktam az elmúlt hetekben, hogy keddenként (most kivételesen szerdán) mentünk a kórházba. 
Igazság szerint nagyon féltem ettől a gyakorlattól, alapvetően azért, mert a kórháztól voltak fóbiáim, főleg a vértől, látványoktól, stb. Féltem attól, hogy mi lesz, ha képtelen leszek odamenni egy műtött beteghez, vagy netán megszédülök, ilyesmi... nem is önmagam, sokkal inkább a betegek miatt, hiszen aki ott fekszik, annak éppen elég baj az, hogy ott van, nemhogy még lássa azt is, hogy rám milyen hatással van az állapota...
A legelső alkalom előtt kiscsoportos beszélgetésen elmondhattuk, hogy kinek milyen félelme van, így én is kiöntöttem a szívem-lelkem, és azt kell mondjam, már akkor éreztem, hogy megkönnyebbülök, de szó szerint. Ez volt tehát az első, amit megtanultam: néha elég csak annyi, ha beszélünk a félelmeinkről, és máris halványodnak, veszítenek az erejükből.
Aztán ahogy beszélgettünk a lelkigondozásról, betegekhez való hozzáállásról, stb., elkezdtem nézőpontot váltani. Tudatosítottam magamban, hogy én most miért is vagyok itt, a kórházban: azért egyrészt, mert gyakorlatot teljesítek, de ami még fontosabb: azért, hogy néhány kedves szóval, egy kis beszélgetéssel, vagy akár csak a puszta jelenlétemmel segítsek valamit annak a betegnek a helyzetén, állapotán. Ez volt a következő, amit megtanultam: helyére tenni a kórház fogalmát a későbbi hivatásom szempontjából, illetve felismerni azt, hogy néha csak a csendre van szükség és a jelenlétre, semmi másra. 
Nagyon sokféle osztályon voltunk: ápolási osztály, pszichiátria, belgyógyászat, sebészet. Jó volt mindegyiket megtapasztalni, hiszen mindenhol más és más betegek feküdnek, akik más és más lélektani folyamaton mennek át - ugye mi elsősorban a lelkükre koncentráltunk, ez pedig inkább a pszichiátrián került előtérbe, mert mondjuk egy sebészeten egyáltalán nem elhanyagolható a beteg testi állapota sem, természetesen. Szerencsém volt, mert nem utasított el senki, ez pedig tudom, hogy nagy ajándék, hiszen ez azt jelentette, hogy a beteg a bizalmába engedett, megbízhatónak talált engem. Persze, nem volt mindig könnyű megszólalni, sőt, valójában a legtöbbször igenis nehéz volt. Egészen különféle sorsokkal találkoztam, és volt olyan, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Amikor olyan lelki fájdalommal, olyan töréssel, olyan történéssel szembesültem, amire egyszerűen nem lehet bármilyen sablonos vigasztalást mondani, sőt, emberi szavakkal talán nem is lehet kifejezni az érzéseinket. Ez nagyon különös volt, de megtanultam, hogy nem mindig muszáj szavakba foglalni az érzéseinket, sőt: lehet őszintének lenni, és elmondani, hogy a hallottak bennünket is megrendítettek. Ilyenkor ismét a jelenlét és a részvét kerül előtérbe. 
Persze, tudom, hogy ez a gyakorlat csupán valaminek a kezdete, és még nagyon sokat kell tanulnom a lelkigondozásról. Azt még nem tudom, mennyire van meg bennem ennek a képessége, nyilván majd az évek tapasztalata dönti el - és az biztos, hogy érdekel a lelkigondozás - ,de ha lehet ilyet mondani, jól éreztem magam a gyakorlatok során, főleg akkor, amikor középkorú, tehát 40-50 év körüli emberekkel beszélgettem. (Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy fiatalokkal viszont nem volt alkalmam beszélgetni.)
Ha összegeznem kéne, akkor csak pozitívumot tudnék mondani erről a gyakorlatról. Örülök, hogy kiléphettem a komfortzónámból, hogy megtapasztalhattam: véghez tudok vinni valami olyasmit is, amiről azt hittem, nem vagyok rá képes. Bátorodtam, és ami a legfontosabb: megszűnt bennem egy olyan gát, ami évek óta fogvatartott, szinte észrevétlenül. Érdekes, de csak most jöttem rá, hogy ez a félelmem mennyire kihatott az életem szinte minden területére. Persze, még bőven kell dolgoznom rajta, és természetesen vannak más jellegű félelmeim is, de ennek nem is ez a lényege, hanem az, hogy rájöttem: képes vagyok rá, bízhatok önmagamban, de ami még ennél is fontosabb: megtapasztalhattam, milyen csodálatos érzés segíteni elesett, kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek. És hát elvégre a pályaválasztáskor is ez motivált engem - és nagyon jó érzés visszatalálni ehhez az eredeti motivációhoz. :)

Mérföldkő

2017.03.21. 11:29, Gréti

Mindenkinek vannak az életében mérföldkövek. Vannak, amelyek általánosak (pl. iskola), és vannak személyre szabottak (pl. kapcsolatok). Igazából én most azokra a mérföldkövekre gondolok, amelyekről tudjuk, hogy el fognak jönni, és amelyek életünk egy bizonyos szakaszát zárják le. Ez mindig olyan különös érzés. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen "lelkizős", de amikor egy-egy ilyen mérföldkőhöz közeledek, akkor mindig sokkal nosztalgikusabb, merengőbb leszek. Régebben például, amikor még naplót vezettem, akkor mindig összegeztem december 31.-én este az előző évemet. Most már ezt nem teszem, de végiggondolom, mi történt ebben az X évben, ebben a bizonyos időszakban. Most is egy ilyen gondolati értékelős-fázisban vagyok, és... nem is tudom igazán megfogalmazni, mit érzek, mert nagyon sok minden kavarog bennem. Na, hogy világos legyen mindenkinek, most éppen az egyetemi éveimtől készülök szép lassan elbúcsúzni. Öt év nem kevés idő, én pedig szeretném méltóképpen lezárni, méltóképpen emlékezni rá. És most elsősorban nem a tanulásra gondolok, mert az egyrészt még most is zajlik, másrészt pedig majd a későbbi munkám során végig abból fogok profitálni főleg, amit itt megszereztem tudást és tapasztalatot. Ami viszont nem történt meg az egyetemi éveim alatt, az a barátok szerzése. De ennek nem feltétlenül az egyetemi közösség az oka, sokkal inkább én. Ez egy elég összetett dolog, és fiatalabb koromban gyökerezik. Általános iskolában volt egy legjobb barátnőm, de a barátságnak csúnya vége lett, mikor rájöttem, hogy szinte uralkodik felettem, és nem volt könnyű kiszállni belőle. Közben még az sem segítette a helyzetemet, hogy mivel apukám volt az iskolaigazgató, ezért a diáktársaim persze kifogtak engem (mint általában minden maszek-gyereket, csakhogy én tényleg nem adtam okot az ellenségeskedésre, mert nem éltem vissza a helyzetemmel, főleg, mert a tanárok közül is sokan kifogtak engem), a lényeg az, hogy nem volt elég egy ilyen legjobb-legrosszabb baráti kapcsolat, amelyből ki kellett szállnom, az osztálytársak közül olyan szinten nem állt mellettem senki, hogy szó szerint kiközösítettek, és hetekig nem is köszöntek nekem (igaz, ezek csak a lányok voltak, de a fiúk meg szerintem ebből semmit nem is vettek észre, na mindegy). Ehhez jött még az is hozzá, hogy abban az időben váltak el a szüleim, szóval minden tetőzött, aminek az lett a következménye, hogy nagyon megrendült az emberekbe vetett bizalmam. Mivel megtapasztaltam azt, hogy nem számíthattam a barátaimra a nehéz időkben, ezért azt mondtam, akkor inkább nem kellenek barátok. Gimiben aztán öten lettünk barátnők, de ez nem volt mély barátság, csupán felszínes, legalábbis a részemről, mert nagyon is odafigyeltem arra, hogy ne engedjek magamhoz közel senkit, nehogy csalódjak. De időközben, úgy 9.-es koromban lett ismét egy legjobb barátom, egy fiú, akivel tényleg nagyon jól megértettük egymást, és akkor ismét kezdtem bízni a barátság erejében, de hát ugyebár itt meg felmerült a klasszikus probléma: lehet-e fiú és lány között barátság? Azt kell mondjam, hogy nem, ugyanis idővel elkezdtünk többet érezni egymás iránt, csakhogy az együtt járás már nem működött, így pedig a barátság is megszakadt sajnos.
Ezeket még így sohasem írtam le, vagy gondoltam végig, de most szerettem volna összegezni, hogy én magam is tiszta képet láthassak arról, miért is nem alakítok ki senkivel baráti kapcsolatot. És az most más dolog, hogy lassan 5 éve vagyunk együtt a barátommal, aki egy személyben a szerelmem és a legjobb barátom is, de én most a csak barátokra gondolok. Nem arról van szó, hogy kerülném az embereket, mert beszélgetek én sok mindenkivel szívesen és örömmel, de közel senkit nem engedek magamhoz, pont azért, mert sokszor megtapasztaltam az emberi rosszindulatot, és hát, amit írtam is, hogy a legnehezebb helyzetben hagytak magamra az akkori barátaim. Megtanultam hát, hogy nem érdemes túlzottan támaszkodni más emberekre, és igazából az a lényeg, hogy én legyek elég erős ahhoz, hogy ha mindenki magamra hagy, akkor se omoljak össze. Tudom, hogy Istenre mindig számíthatok, de én most az emberekre gondolok, mert alapvetően mégiscsak társas lények vagyunk, társas kapcsolatra teremtődtünk. Ez a társas kapcsolat, a barátság pedig nekem is hiányzik, ezt nem is tagadom, de van bennem egy gát, ami miatt képtelen vagyok mást beengedni az életembe. Egyszerűen csak nem akarok újra csalódni. Ez persze nem jó, mert egyfajta túlzott védekező mechanizmus, amivel a barátság szépségétől és örömétől fosztom meg magam. És most, hogy lassan véget érnek a nappalis egyetemi éveim, talán bánom is, hogy nem sikerült feloldanom magamban ezt az akadályt, hogy nem sikerült lerombolni a falat. Talán sokan azt hiszik, hogy fennhordom az orrom, vagy lenézem őket, pedig ez nem igaz, és így még jobban bánt az egész. Nem akarok most túlságosan érzelgős lenni, mert az nem én vagyok, de belegondoltam akaratlanul is, hogy ha újra kezdeném, mit csinálnék másképp... De másrészt reménykedek abban, hogy valahol várnak azok a személyek, akik tényleg hozzám hasonlóak, és akik között megtalálom a helyem. Mert ha mást nem, az egyetem megtanított az emberismeretre, ugyanakkor pedig rádöbbentett arra, hogy nem lehet tartós ez a magam köré épített fal. De e fal lebontásának még nem most jött el az ideje. És hiszem, hogy ha itt az idő, akkor szinte magától fog lerombolódni. Az az igazság, hogy kezdetben én magam akartam a magányt, még annak idején, 14 évesen, amikor annyi fájdalom ért, amelyben senkivel nem tudtam osztozni, hogy úgy döntöttem, nincs is szükségem senkire, hiszen láttam, hogy az akkori barátaim és a körülöttem lévők egyszerűen nem tudnak (néhányan nem is akartak) azonosulni vagy úgy egyáltalán mit kezdeni az érzéseimmel. De változnak az idők, változnak az emberek, sőt, én magam is változok. És azt hiszem, nekem nem is abban áll a következő mérföldkövem, hogy leteszem a záró szigorlatot, elhagyom az egyetem falait és kimegyek gyakorlati évre, hanem abban, hogy mit kezdek a saját magam által oly gondosan felépített fallal. Talán nem rombolom le teljesen, hiszen mégiscsak ad egy kis biztonságot. De ütök-e rajta rést, és ha igen, mekkorát, és még inkább: kiket fogok beengedni rajta? Na, ez a jövő zenéje, viszont úgy érzem, most már készen állok a változásra. Megértem a barátságra.

200 szóban a boldogságról

2017.03.20. 23:12, Gréti

A boldogság jó. Boldognak lenni jó. Tényleg. Erről a szóról azt hiszem, mindenkinek más jut az eszébe. Különféle érzések, emlékek, elképzelések, dolgok, élmények, tárgyak, személyek… a variáció végtelen. De egyvalami mégis általánosan érvényes a boldogságra: pillanatnyi. Sohasem tartós. Sőt: nem is lehet az. Hiszen a boldogság egy felfokozott állapot, amelyet hogyan is bírhatna el sokáig a lelkünk? Egyszerűen nem tudnánk vele mit kezdeni. Nem bírnánk el, és talán össze is roppannánk a súlyától. Ami különös, hiszen a boldogságtól általában könnyűnek érezzük magunkat, és legszívesebben repülnénk. Mégis, olyan lelki töltetet ad, hogy csak igen rövid ideig tarthat – mégpedig a mi érdekünkben. 

Eszedbe jutott már valaha, hogy sírás közben is lehetsz boldog? Tudom, furcsán hangzik, hiszen a sírás szomorú dolog. Persze, van, hogy örömében ejt könnyeket az ember, de általában mégis csak a fájdalom okozza a sírást. De még eközben is lehetünk boldogok. Sírás közben ugyanis olyan, mintha megnyitnánk egy csapot a lelkünkön, amelyen keresztül megszabadulhatunk attól, ami nyomaszt bennünket. És e szabadulás közben, amikor érezzük a könnyebbséget, akkor van egy pont, egyetlen egy, amikor boldogságot is érzünk. Örülünk, mert elengedtük azt, ami fáj, vagy legalábbis részben kiadhattuk magunkból. Ez sosem tudatos, de mégis igaz. Szomorúságunk így örömre fordul, számunkra szinte észrevétlenül.

Boldogság világnapja

2017.03.20. 15:38, Gréti

Nem tudtam, hogy március 20. a boldogság világnapja, most olvastam a neten, és elgondolkoztam azon, hogy mi is a boldogság? Nos, nekem a mai napon az volt a legnagyobb boldogság, hogy reggel suliba menet élőben láthattam a villamosmegálló mögött lévő parkolóban egy sárga Chevrolet Camaro SS-t!

Ő lenne az. :) Hát nem gyönyörű?? Először augusztusban Szegeden láttam egy ugyanilyet, de az csak elsuhant mellettünk, azonban így is olyan hatással volt rám, hogy szabályosan felkiáltottam: "Az ott egy Camaro!" Most meg hang se jött ki a torkomon, csak mutogattam arrafelé, bizonyára csillogó szemekkel, a barátom pedig egyszerűen nem értette, mi ütött belém - de aztán őrá is átragadt a lelkesedésem, csak hát ő fiú lévén egyből odament hogy alaposan körbejárja ezt a csodajárgányt. Én nem szeretem így megnézni más autóját, kicsit olyan illetlenségnek tartom, vagy nem is tudom... Ettől függetlenül azonban tényleg bearanyozta a napomat. Bárcsak egyszer egy klasszikus izomautót is láthatnék élőben... vagy netán vezethetném is... na jó, nem vagyok telhetetlen. :) Egyébként erről jut eszembe, hogy tegnap este néztem a Halálos iramot (ez a 4. rész), és abban Dom-nak egy piros Chevrolet Chevelle kocsija van, ez pedig csak most tűnt fel. Természetesen a film végén visszatér a Charger-hez, mert azért valljuk be, az az igazán testhez álló számára. :)
Szóval, nekem megvolt a boldogság világnapja, hála a Camaro-nak, és lehet, hogy ez másnak apróság, vagy netán érthetetlen, de nekem tényleg sokat jelentett, hogy láthattam egy ilyen kocsit. Ezzel aztán éles ellentétben áll a délutáni "shoppingolásom" :D, de én már csak ilyen összetett személyiség vagyok. :) Szerettem volna venni magamnak egy felsőt, amit végül sikerült is, egy bordó-fekete kockás inget (már régóta keresek ehhez hasonlót), de ugyanúgy jártam, mint a táskával, vagy öt boltot végig kellett járnom, mire rátaláltam. Nem szeretek egyébként shoppingolni, céltudatos vásárló vagyok: bemegyek, kiszúrom, ami kell, felpróbálom, megveszem. Nem szeretek órákig bóklászni és nézelődni, de most elkövettem ezt a hibát, de csak azért, mert mondom nem igaz, hogy nincs egy normális felső! Pedig nem volt. Vagy nagyon hosszú; vagy nagyon bő; vagy nagyon feliratos; vagy nagyon csillogó; vagy nagyon virágmintás; vagy úgy általában mintás; vagy ami tetszett volna, annál rájöttem, hogy az már nem az én lassan huszonégy éves énemre való. Kicsit amúgy is bajban vagyok mostanában a ruhákkal, mert pl. eddig 36-os inget hordtam, de most már 38-ast kellett vennem, mert a 36-os kicsi volt. A stílusomat illetően pedig egy kis átmeneti korszakban "szenvedek", ami röviden annyit jelent: hogyan mardjon meg a laza, sportos stílusom úgy, hogy az megfelelő legyen az életkoromhoz, és a végzős egyetemista, lassan huszonnégy éves énemhez is? :)
Egyébként visszatérve a Halálos iramhoz: eldöntöttem, hogy most meg fogom nézni egymás után a 4-5-6-7 részeket (az elsőt múltkor néztem, a 3.-at régen sokat láttam, szinte kívülről fújom, de az egyébként is a 7.-el párhuzamos, a 2.-ból pedig nekem nagyon hiányzik Dominic, úgyhogy...), mert amúgy bevallom, mindig keverem a 4-5-6 részeket, hogy melyikben mi van pontosan. De képben kell lennem, mert áprilisban jön a 8. rész ugyebár, meg hát különben is. :) Közben pedig ismét kreatívkodtam, szintén tegnap este, és készítettem két könyvjelzőt. Ha tetszik, nyugodtan töltsétek le és használjátok! :)

 /Nagyobb méretért kattints a képekre!/

Passengers, Babylon A.D. és A Beavatott - mi a közös bennük? :)

2017.03.19. 19:54, Gréti

Tegnap megnéztük a barátommal az Utazókat, amit egyébként akkor adtak a moziban, amikor a xXx-et is. Emlékszem, még örültem is, mert azt hittem, mindenki a xXx-re jött, de aztán csalódottan láttam, hogy az Utazókra, amit a szemközti teremben adtak. Természetesen akkor nem is foglalkoztam ezzel a filmmel, bár az előzetesét láttam, de nem kötött le. Aztán olvastam róla kritikákat, hogy milyen rossz, de még az sem érdekelt. De tegnap elszántam rá magam, hogy megnézzem. És hát... hát... hááááát....
Nem jött be. És nem befolyásolt egyik kritika sem, előre leszögezem! Tényleg megadtam neki az esélyt, főleg, mert nem is emlékeztem már rá annyira, hogy mi volt az előzetesben meg a véleményekben. Nem voltam előítéletes. De egyáltalán nem tetszett. Bár, Jennifer Lawrence-nek jól áll ez a haj. :)
Na de a film... Nos, az alapötlet nem lett volna rossz, de a kivitelezés nekem egyáltalán nem jött át. Először is, túlságosan elhúzták az elejét, amikor Jim még csak egyedül van. A film felénél olyan szinten untakoztam, hogy az ablakon bámultam kifelé, és teljesen máson gondolkodtam. Aztán kicsit felpörögtek az események, mert felébresztette Aurora-t (az előzetes itt nagyon is átver minket), majd pedig a semmiből felébred a kapitány (aminek amúgy nem tudom, mi értelme volt), aztán váratlanul meghal (???), majd kiderül, hogy lyukak vannak a hajón, meg hogy van valami gáz a.... szellőzővel? Azt nem is értettem igazán, na mindegy... az a lényeg, hogy nem lehetett kinyitni az ajtót, amin át távozhatott volna a felesleges energia, így a srác kiment, hogy feláldozza magát... ja, de előtte még a robot pincér elárulta Aurora-na, hogy valójában Jim ébresztette fel, így összevesztek természetesen... de aztán mégiscsak kibékültek hirtelen, mert Aurora rájött, hogy nem tudna egyedül itt maradni, ami amúgy érthető, csak hát na...
Szóval nekem egyrészt unalmas volt, másrészt zavaros. Végig azt éreztem, hogy csak kerülgetik a sztori lényegét, a központi mondanivalóját, de nem sikerült megragadni. Bár kétségtelen, hogy Aurora közel állt hozzám, hiszen ő is író. :) Illetve szerintem még azt kellett volna hangsúlyozni, hogy az emberek miért is hagyják ott a földet, hogy 120 évet utazzanak hibernált állapotban egy teljesen idegen bolygóra... 
Ja, és egyébként lehet, hogy ez bemagyarázás, de felfedezni véltem más filmeket is benne. Például Aurora nevű lány van a Babylon A.D.-ben is, valamint a rosszul záró/nem nyíló zsilip A Boszorkány-hegy c. filmben is ott van. Jó, nem mondom, hogy ezekről koppintottak, csak feltűntek. :)
Viszont, ha már Babylon A.D.... ismeritek azt a filmet? Röviden elmondom, szóval arról szól, hogy van Toorop (Vin Diesel) egy zsoldos, akinek Kelet-Európába kellett menekülnie az USA-ból, mert ott bűnösnek tartják. Megbízást kap, hogy juttasson el egy lányt, Aurora-t Amerikába, és ezzel együtt új életet is kaphat, új személyazonosság, stb. Elvállalja, és így elindulnak az USA-ba, a végén pedig kiderül, hogy Aurora egy mesterségesen előállított intelligencia, tulajdonképpen egy gép, de egy tökéletes prototípus. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amúgy ez a sztori szerintem nincs jól kidolgozva, vagy legalábbis folytatást kívánna. DE: ez az egész tökéletes prototípus eszembe juttatta A Hűségest, mert ha jól emlékszem, a filmben az van (a könyvben még nem tartok ott, sajnos...), hogy Tris is ilyen tökéletes, tehát nem Elfajzott, ahogyan gondolja, hanem a Tökéletes. És persze megint nem azt mondom, hgy Veronica Roth innen "koppintott" volna, de hát adhatta neki az alapötletet, nem? És egyébként a Babylon A.D.-ben is úgy van, hogy New York tele van kivetítőkkel, amelyeken mindig az a nő beszél, aki valami új irányzatnak a vezetője, és A Beavatott-filmekben is vannak ilyen kivetítők. Még egyszer mondom, tényleg nem koppintással vádolom az írónőt, hogyan is tehetném, hiszen nagyon szeretem a könyveit, csupán feltűntek ezek a hasonlóságok, és egyébként nem is hibáztatnám, ha foglalkoztatta volna ez a film, mert én is láttam már vagy háromszor, de még mindig nem értem pontosan, mi is a lényege. Viszont amúgy érdekelnek az ilyen témák, mármint ezek a jövőbeli-posztapokaliptikus-utópisztikus ábrázolások. Én már csak ilyen vagyok. :) 

 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints