Nem a legmegfelelőbb ez a cím, de tökéletesen kifejezi az Ottawa tegnapi teljesítményét. Igazából sosem hittem volna, hogy valaha azt mondom egy sportmérkőzésre, hogy gyönyörű, de erre a meccsre nem tudok mást mondtani: hihetetlen, gyönyörű, csodálatos. És elsősorban nem is a győzelem miatt, hanem a múltkori összecsapás fényében, amikor is a Pittsburgh olyan mérhetetlenül aljas és minősíthetetlen agresszióba kezdett. Most az Ottawa Senators adott otthont a mérkőzésnek, így hát nem volt módja a Pingvineknek annyira hepciáskodni, de azért kimutatták a foguk fehérjét. Bár, inkább csak a kétségbeesés hajtotta őket, ami nem is csoda, hiszen ami történt, az valami elképesztő: a Senators az első 48 másodpercben belőtte az első gólját, majd az első húsz perc alig telt le, és már 4 gólt zsebeltek be. Annyira csodálatos élmény volt, hogy el sem tudom mondani. Nagyon megérdemeltek egy ilyen győzelmet a múltkori meccs után. Amit sajnáltam, hogy Pageau keveset volt a pályán, és nem is lőtt gólt, de valószínűleg az állhat a dolog hátterében, hogy ő még nagyon fiatal (24 éves), és így vigyázni kell rá, nehogy megsérüljön, vagy ilyesmi. A lényeg, hogy így is szép gólok születtek, mégpedig a következő játékosoktól: Hoffman, Methot, Brassard és Turris. RESPECT. 

Felmerült bennem a kérdés, amit szeretnék feltenni nektek is: Te mit teszel, amikor folyamatos bántásoknak vagy kitéve? Amikor állandóan keresztbe akarnak neked tenni? Hogyan reagálsz a nyílt vagy rejtett agresszióra? Bevallom, sokszor elbizonytalanodok önmagamban, és azt érzem, hiába az alázatos hozzáállás, a segítőkészség, a szelídség, semmi értelme, mert csak keresztül gázolnak rajtam. Persze, amúgy nem tudnék kicsit sem agresszív lenni, és ezerszer meggondolom, mielőtt visszaszólok valakinek (úgyhogy legtöbbször em is bonyolódok szópárbajba, nem vagyok benne jó...), de hát azért néha mégis elgondolkodok, hogy megéri-e? Persze, tudom, hogy megéri, hiszen megtérül mindez majd egyszer, de sokszor úgy el vagyok szomorodva emiatt. Viszont, hajnalban, miközben néztem a meccset, rádöbbentem, hogy mennyire csodálatos az, hogy Isten tényleg a legkülönfélébb módszereket képes felkínálni arra, hogy erőre kapjunk. És hát igen, abban is megerősödtem ismét, hogy jó csapatot választottam. :) Mert bevallom, kicsit féltem attól, mi lesz az Ottawa reakciója a múltkori meccs után. Vajon bekeményítenek? Visszavágnak ököllel és bottal? De nem, ők szerencsére nem ezt tették! Bár visszavágtak, de nem úgy, ahogyan arra a Pittsburgh és az esetleges rosszakarók számítottak. Az Ottawa nem fordult ki önmagából, nem vált olyanná, mint az ellenfele, hanem megmutatta, hogy őt igenis, a játék érdekli elsősorban, és megmutatták, hogy mire képesek. Mert nekik ez a fontos. Talán még csak nem is a kupa. Hanem az, hogy megmutassák, mit tudnak. A tehetségüket pedig senki és semmi nem fojthatja el, nem írhatja felül, nem teheti semmissé. Sok mindent elvehetnek az embertől, de azt, amit megtanult, és azt, amihez Istentől kapott tehetséget, azt nem. Az Ottawa pedig erre helyezte a hangsúlyt, és ezáltal még nagyobbat nőttek a szememben. Sőt, amikor véget ért a mérkőzés, akkor sem kárörvendtek a Pittsburgh vereségén, hanem nagyon alázatosan örültek a ténynek, hogy 5:1-re nyertek. Mert tudják amúgy, szerintem, hogy ez a meccs még csak egy volt. És azt is tudták valószínűleg, hogy egy ilyen elődöntős rájátszásban nagyon feszített a hangulat, főleg, ha ilyen nagy a gólkülönbség, és én azt vettem észre, hogy nem akartak még rátenni egy lapáttal arra, hogy a Pittsburgh még jobban kiakadjon. És ez is nagyon tetszett, hogy nem hergelték feleslegesen az ellenfl játékosait, mert amúgy sosem szabad elfelejteni, milyen volt az, amikor mi voltunk padlón, amikor mi maradtunk alul, sőt: bármikor oda kerülhetünk. Nincs rá garancia, hogy mindig minden sikerül. Ez persze nem azt jelenti, hogy át kell hasson bennünket egyfajta pesszimsita örök-félelem. Még azt sem jelenti, hogy akkor most már nem szaabd örülni a sikereinknek. Szabad, sőt, kell is, hiszen a sikereink a miénk. De, ahogyan erről már egy korábbi bejegyzésemben is írtam, tekintettel kell lennünk azokra is, akik körülöttünk vannak, és akik esetleg rosszabb eredményt értek el. Ez így fair. Mint ahogy az is, hogy az erőszakra tehát nem lehet erőszak a válasz. Ha mi is visszavágunk, azzal lesüllyedünk az ellenfél szintjére. De ha a saját módszereinknél maradunk, nem fordulunk ki önmagunkból, akkor még az ellenfél is kénytelen lesz elismerni bennünket. 

Szóval, igazából bármi is lesz, az én szememben az Ottawa Senators az igazi bajnok, aki, mint egy főnix, feltámadt hamvaiból, új életre kapott, és felküzdötte magát a keleti fináléba úgy, hogy még mindig sokan kételkednek a sikerében meccsről-meccsre. De ők kitartanak, összetartanak, és megmutatják: képesek rá. :)