Hú, hát most elég vegyes érzések kavarognak bennem. Vasárnap este 9-től megnéztem az Ottawa Senators - Pittsburgh Penguins 5. összecsapását, ami katasztrofális volt. A fiúk 7:0-ra kikaptak, szóval olyan volt az egész, mint egy rossz álom, és végig abban reménykedtem, hogy majd felébredek, és kiderül, hogy ez az egész meg sem történik. De megtörtént. Csúfos vereséget szenvedtek, és úgy tűnt, semmit nem tesznek a győzelemért. Egyszerűen olyan volt, mintha nem is ők játszottak volna, vagy még inkább, mintha csak testben lettek volna ott a pályán, de lélekben nem. Az pedig, amikor Karlsson egyszerűen bement az öltözőbe a 2. harmad vége felé, és ki sem jött utána... Na, mondjuk emiatt nagyon haragudtam rá. Akkor is, ha lesérült (bár igazából nem most, hanem még a Rangers elleni meccsen, és azóta is a sérülésével együtt játszott), szerintem egy csapatkapitány akkor sem hagyhatja magára a csapatát. Még ha nem is állt volna fel a pályára, ott kellett volna ülnie, és a jelenlétével bátorítania őket. Viszont emberségből ismét jelesre vizsgáztak, mert miután Anderson beengedett egymás után 4 gólt, volt egy kapuscsere, viszont megengedték, hogy Anderson visszamenjen, ha úgy érzi. Hát, visszament, de sajnos utána mégiscsak le kellett cserélni, viszont kíváncsi leszek, hogy ma ő fog-e játszani. Remélem, hogy igen, bár én úgy látom, már eléggé elfáradt, amit meg is tudok érteni. Sőt, még azt is meg tudom érteni, ha a csapat elfáradt. Mert nyilván nagyon hosszú és fárasztó utat tettek meg azért, hogy ideáig eljussanak, és tényleg le a kalappal. Csak ott rontják el most, hogy nagyon rágörcsöltek a Stanley-kupára, pedig hát az még kicsit messze van. És a céljuk elérése érdekében pont arról mondtak le, ami az erősségük: a csapatmunka és a védekezés. Mert a védelmi rendszerük az valami egyedülálló. És egyáltalán nem akarom bántani a Pingvineket, de úgy látom, hgy nekik egyszerűen nincs játék-stílusuk. Az a helyzet, hogy én úgy veszem észre, ellesték az Ottawa taktikáját, és azt alkalmazzák ellenük. Márpedig, ha az ember a saját módszereivel találkozik, azzal nem tud mit kezdeni - na, én most pontosan ez a helyzet. A Sentors éppen ezért kapkodott, kétségbeesett, és támadásba ment át, csakhogy az ő terepe nem a támadás, hanem a védekezés és a csapatmunka. De ez utóbbit aztán végképp nem alkalmazták, mert Karlsson, Pageau, Turris, Ceci, és szinte mindegyik, aki gólhelyzetbe került, akár félpályáról is elindította a korongot, hogy na, majd ő... de hát könyörgöm, hogy hibázhattak ekkorát?!
Na, nem baj. Majd ma hajnalban sikerülni fog nekik. Különben is, az Ottawa az a csapat, aki akkor bizonyít, amikor sokan már lemondanak róluk. És hát, ők azok, akikre akkor sem lehet haragudni, ha ilyen nagyot hibáznak. Őket akkor is csak szeretni lehet, és hát kell is, mert az Ottawa-szív az csodákra képes. :) 

Tehát, megnéztem vasárnap este a meccset, ami majdnem 1-ig tartott, és 3-kor már keltem, mert jöttem vissza Debrecenbe. Isteni gondviselés volt, hogy a reggel 8-kor kezdődő vizsgámat áttették fél11-re, szóval kaptam egy kis haladékot. :) Ennek ellenére mégiscsak elfáradtam a vizsgán, de szerencsére 5-ös lett, illetve kaptam egy 4-est, amiből évközben két ZH-t írtunk, és annak is örültem. De nem is a jegy miatt esett olyan jól ez a vizsga, hanem az, ahogyan vizsgáztam. Tudni kell rólam, hogy általában minden vizsgámon közbeszólnak, belekérdeznek, olyankor pedig elveszítem a fonalat a saját feleletemben, és gyakran emiatt kapok rosszabb jegyet. Igazság szerint most is ettől tartottam, mert a 3 téma közül, amit kaptam, volt egy, amiben pontokba kellett volna szedni az elmondanivalót, de nekem ezek nem jutottak eszembe maradéktalanul (nem tudok magolni), a harmadiktól pedig a legjobban féltem, így abban is voltak kis hiányosságok. Aztán közvetlenül a felelet előtt még volt pár percem, hogy összeszedjem magam, és akkor valamiért eszembe jutottak a Senators fiúk, meg az ő kitartásuk, és arra gondoltam: a fenébe is, nem azért tanultam egész hétvégén és nem azért olvastam el tisztességesen két könyvet, hogy itt leblokkoljak és bizonytalankodjak! Amit tudok, azt igenis elmondom, amit meg nem, arra rákérdez, és akkor úgyis eszembe jut. És így is tettem! Úgy mondtam, hogy szinte levegőt se vettem. Utoljára másodéven voltam ilyen magabiztos egy vizsgámon, ott az adta a löketet, hogy pont előtte buktam meg egy másikból. Szóval, most tényleg büszke voltam magamra, és nem az ötösért, hanem a kiállásomért. Ezek szerint tényleg képes vagyok rá és meg tudom csinálni. Remélem, a zárószigorlaton is így lesz. :)