Bevallom, ma nagyon magam alatt voltam. Nem úgy haladtam a tanulással, ahogy szerettem volna, és nagyon-nagyon sötéten láttam a közeljövőmet. Aztán most este beszélgettem nagymamámmal, és ő világított rá a tényre, hogy csak két tétellel vagyok lemaradva, ami igazán nem sok, így kicsit megnyugodtam. :) Délután viszont muszáj volt berekesztenem a tanulást, mert úgy éreztem, tényleg nincs most ráállva az agyam. Úgyhogy, inkább leültem, és megnéztem az Ottawa Senators és a New York Rangers április 29.-i mérkőzését, azt, amikor előbb 3:1-ről, majd 4:2-ről, végül pedig 5:3-ról egyenlítettek ki, aztán a második hosszabbítás során végül 6:5-re nyertek - és amely 6 gólból 4-et Pageau lőtt be. Mondjuk érdekes volt úgy nézni, hogy közben tudtam, mi lesz a végeredmény, ráadásul először nem is tudtam odakoncentrálni, de aztán teljesen kikapcsoltam, és még izgultam is a gólhelyzetek közepette, szóval nagyon jól esett ez a meccs. :) Ráadásul azért ezt választottam, mert ugyebár ez volt az első meccsük, amit lényegében láttam, és mindig erőt ad, hogy tényleg, az utolsó pillanatokban, amikor már szinte mindeki lemondott róluk, akkor kiegyenlítettek, és nyertek. Hihetetlen kitartás, összetartás van bennük, én pedig pont ezért szeretem őket. :) Szóval, nagyon jót tett a lelkemnek ez a meccs, közben meg azon gondolkoztam, hogy különbség van a hobbi és az ún. "lélek-feltöltő" cselekvések között. Mert a hobbi nem minden esetben tölti fel az embert. Teszem azt, nekem a legnagyobb hobbim az írás, de sokszor mégis elfáradok benne. Vagy, szeretek olvasni, de az sem kapcsol ki, mert akkor is folyton ihletet kapok, így tehát jár az agyam, és sosem tudok leállni. Amivel alapjáraton nincs is baj, de hát, csak akkor tudunk adni, ha van miből - ha viszont nem "csatlakozunk fel" a töltőre, akkor egy idő után már nem lesz miből adni, és akkor a saját energiánkat emésztjük fel, ami nem jó, mert annak mi látjuk a kárát. Tehát jó néha töltőre rakni magunkat - na de nem mindegy, milyen formában! Erre hoztam most nektek néhány tippet. :)

1. Meccs-nézés

A sport mondhatni, hogy teljesen kimaradt az életemből, azon kívül, hogy a 2006-os VB néhány meccsét végignéztem, még arra is emlékszem, hogy az olaszoknak szurkoltam, de már nem tudom, hogy miért. A családomban amúgy nem nagyon néz senki meccset, mondjuk unokatesóm nagy Forma1 rajongó, de alapjáraton sosem értettem, mit tudnak az emberek nézni egy-egy ilyen közvetítésen? Próbálkoztam aztán időközönként a különféle sportágakba való bekapcsolódással, de mind kudarcot vallott. És aztán, ugyebár április végén jött a jégkorong - és mindent vitt. :) Most már tudom, hogy a legjobbkor érkezett az életembe, mert azóta tudom, milyen áldásos lehet egy sportmérkőzés végignézése, még akkor is, ha hajnalban van. Mert amíg nézed, addig nem gondolsz semmi másra, csak a csapatodért izgulsz, ráadásul, ami még jobb, kiadod magadból a feszültséget úgy, hogy észre sem veszed, hiszen hangot adsz a tetszésednek és a nemtetszésednek egyaránt. De ezzel nincs is semmi baj, sőt! Az ilyen fegyelmezett és mérsékelt embereknek, mint amilyen én is vagyok, talán még receptre is írnám: kétnaponta egy sportmérkőzés. Arról nem is beszélve, hogy ha megtaláljuk a megfelelő sportágat és csapatot, akkor az önbizalmunk is növekedhet általuk, mint ahogyan az én esetemben is történt, és onnantól kezdve úgy érzed, mintha tartoznál valahová. :)

2. Sport

Igazából én csak a futást és a biciklizést tudom ajánlani, mivel ezeket próbáltam úgy intenzívebben, de hát persze a lehetőségek tárháza végtelen. Sajnos ritkán élek vele, pedig gyakrabban kellene, mert szinte ugyanaz érvényes rá, mint a meccsnézésre, attól eltekintve, hogy itt nem adom ki magamból hangos szóval az érzelmeimet. :) A sportolás közben azonban szintén kikapcsol az agyam, ráadásul levezetem a felesleges energiámat, és kellemesen el is fáradok, így talán még az esetleges alvászavar is kiküszöbölhető. Ráadásul, megfigyeltétek már, hogy aki fut pl. a busz után, az általában mindenki mosolyog? (én legalábbis mindig nevetni kezdek, ha futok a villamos után) Ez azért van, mert a futás boldogsághormonokat szabadít fel a szervezetünkben. Mint a csoki, csak ez még nem is hízlal, ráadásul a fogunkat sem rontja. :)

3. Zenélés

Hat éves koromtól kezdve egészen 17 éves koromig tanultam zongorázni, és sokáig bizony nem is szerettem, mert kötelező volt, meg azok a vizsgák, fellépések... De aztán, amikor már belejöttem, és nem is volt kötelező, akkor felfedeztem, hogy tök jó! Sajnos már nagyon régen zongoráztam, de szeretném ismét elkezdeni/folytatni, mert ez is tökéletes feltöltekezést kínál: miközben zenélsz, nem gondolsz semmi másra, csak hagyod, hogy vigyen a dallam. Ugyanezt tapasztaltam a gitározásnál is, amit tavaly nyáron tanultam meg alapszinten. Szóval, hangszert fel, és hajrá! :)

4. Rajzolás

Ez szintén egy olyan dolog, amit nagyon szeretek, de ritkán van rá időm. Év elején készítettem egy graffiti-sorozatot a parafatáblámra, ami kb. 2-3 napot vett igénybe, most pedig ugyebár az Ottawa Senators rajzzal bíbelődtem több, mint egy napot, és nagyon imádtam. Miközben rajzoltam, nem járt az agyam, csak a vonalakra és a színekre figyeltem, csak az alkotásért voltam. Teljesen kikapcsoltam, ugyanakkor pedig fel is töltődtem. 

5. Főzés-sütés

Ezt is ritkán szoktam, de azt tapasztaltam, hogy ilyenkor is kikapcsol az agyam, mert ugyebár arra kell figyelni, hogy nehogy ehetetlen kaját rakjak fel az asztalra. Ráadásul, a rutinra mindenkinek szüksége van, enni pedig amúgy is kell, szóval megéri. :)

6. Takarítás

Na jó, ezt sokan nem szeretik, pedig én ezt tipikusan a "munkaterápia" címszó al sorolnám, kvázi, ha valami nagyon bánt, nyomaszt, akkor fel a porszívót, és hajrá! Amíg takarítasz, garantáltan nem gondolkodsz a problémáidon, már csak azért sem, mert a porszívó hangja még a saját gondolataidat is elnyomja. Vagy kapcsold be jó hangosan a kedvenc zenédet, és hadd szóljon. :)

/képek: giphy.com/