Most egy exkluzív filmkritikát/ajánlót hoztam nektek, mivel tegnap névnapom alkalmából moziban voltunk, és megnéztük a Wonder Woman c. filmet. Bevallom, direkt nem olvastam róla előzőleg véleményeket, viszont amikor először láttam a reklámját, akkor eldöntöttem, hogy szeretném megnézni, már csak azért is, mert a főszereplő a Halálos Iramban filmekből is jól ismert Gal Gadot, a főgonosz Árész pedig David Thewlis, alias Remus Lupin (igaz, őt furcsa volt ilyen gonosz szerepben látni, de nagyon jól hozta a karaktert).

Most eltekintek a film tartalmi leírásától, mert különben tuti, hogy spoiler-gazdag bejegyzés lesz belőle, de legyen elég annyi, hogy egy Amerikában jól ismert képregény-sorozaton alapszik a sztori (mint pl. Amerika kapitány, Vasember, Deadpool...), illetve hát a görög mitológia adja a gyökerét, hátterét pedig a II. világháború. A főszerepben tehát a harcos amazonok és a XX. századi katonák állnak, és már ez is érdekes lehet számunkra, hogy hogyan hozzák össze ezt a két oldalt? Az elején féltem, hogy elviszik feminista-irányvonalba a történetet, de szó sincs ilyesmiről, szerencsére. 

A film kicsit hosszú, és voltak részek, amikor, hát, kicsit unni kezdtem, vagy még inkább attól féltem, hogy túlzásban belebonyolodik majd a visszaemlékezésbe - már eleve ezzel a momentummal kezdődik, majd pedig ismét egy visszaemlékezés következik egy másik szereplő szemszögéből, aztán ismét... De végül is, ezekre a visszatekintésekre szükség volt ahhoz, hogy megértsük a történet lényegét. Néha még olyan érzésem volt, mintha kicsit nehezen indulna be a cselekmény, ez bizonyára azért van, mert nagyon hozzászoktunk a "bumm-effektekhez", vagyis hogy mindent egyből, azonnal, és a maximumon. Ez a film szépen kivárta az események idejét, és ez nagyon jó volt, mert nem lett erőltetett, nem kapkodott el semmit, szóval, mindennek megvolt a maga ideje. 

Amit még nagyon nagy pozitívumként éltem meg, az az, hogy egyik cselekményszálat sem domborította ki túlzásban: nem hangsúlyozta túlzásban az amazonok harcos oldalát; nem lett csepegős a szerelmi szál (ettől függetlenül viszont engem nagyon megérintett!); de a legnagyobb bravúr talán az volt, amikor kiderült, hogy kicsoda is valójában Árész, mert arra aztán végképp nem számítottam! 

De ami a legjobb: nem lett általános happy end a vége. Én kifejezetten a falra mászok a "boldogan élünk, amíg meg nem, és a gonosznak örökre annyi, és győz a jó"-típusú befejezésektől, mert emiatt igazán kár megírni egy könyvet, vagy megrendezni egy filmet, hiszen az élet sem erről szól, és ez nagyon valóságidegen, de lehet, hogy csak én vagyok ennyire földhözragadt, na mindegy. Szóval, ebben a filmben, bár a végén úgy tűnik, győz a jó, de levonják a következtetést: az ember gyarló, és ugyanúgy megvan benne a hajlam a rosszra, mint a jóra, ott dől el a dolog, hogy melyiket választja, mert ugyebár a döntés lehetősége a kezünkben van. És itt a főgonoszt is egy teljesen más szemszögből tárja elénk, mert Árész valóban nem csinált semmit, csak suttogott az emberek fülébe, de nekik nem lett volna muszáj hallgatniuk rá, sőt, az is érdekes volt, hogy pont Árész volt az, aki folytonosan javasolta a fegyverszünet megkötését, mert tudta, hogy ezáltal méginkább egymás ellen uszíthatja az embereket. Érdekes megközelítés...

Igazából nagyon régen, vagy talán még soha nem láttam ilyen filmet, ami követhető, izgalmas, tanulságos, nem esik túlzásokba semmilyen téren, és jól meg van csinálva, a szereplők jól ki lettek választva, a karakterek jól kidolgozottak. Nem találtam benne semmi hibát, eltekintve attól, amit írtam, hogy az elején volt egy kis lassúság-érzetem, de ez meg nem a film hibája, egyszerűen csak a készítők hozzászoktattak minket a túlzott pörgéshez. 10/10 :)

/kép: comingsoon.net/