Magától értetődőnek tűnik az elképzelés, hogy Erik Karlsson a kezdetektől kiemelkedő helyet foglal el a szívemben a többi Ottawa Senators játékos közül. Hiszen a design-t is ő ihlette, a legtöbb bejegyzésemhez a róla készült képeket, gifeket használom fel, és igen sokszor írok róla, ez is tény. De nem volt ez mindig így. Sőt! Képzeljétek el, hogy annak idején, még valamikor májusban, amikor elkezdődött nálam a Senators-őrület, határozottan kijelentettem, hogy én márpedig csakazértsem leszek Erik Karlsson rajongó, hiszen ő a csapatkapitány, őt nyilván sokkal többen ismerik, szeretik, én nem leszek egy a sok közül. Ezért (is) esett a választásom Pageau-ra, akiről szintén sokszor leírom, hogy ő az első számú kedvencem. Ez így is van, elvégre tényleg ő volt az első, aki igazán felkeltette az érdeklődésem a csapattagok közül azzal a bizonyos mesternégyesével. Karlsson nevét azonban már a legelső, április 15.-i meccsen megjegyeztem, és valóban ő volt az első, akire rákerestem a neten, és rajta keresztül végül eljutottam a csapathoz - aztán pedig egyre jobban megismertem, és megszerettem. Mert Erik Karlsson valóban egy jégkorong legenda, és aki mást mond, az képtelen elismerni az igazságot, vagy nem ért a jégkoronghoz, vagy egyszerűen nem lát a szemétől. Sőt, nem is jól fogalmaztam, mert Karlsson a jégkorong legenda. Hogy miért, azt a továbbiakban le is írom. :)

Már írtam arról, hogy miért nagyszerű csapatkapitány, de most csak és kizárólag a játékát szeretném kiemelni. És itt szeretném leszögezni, hogy sok más, szintén nagyon tehetséges jégkorong játékos van, nyilván nem csak az NHL-ben, de sok más ligában, országban is! Mégis, eddig akárhány meccset láttam, akárhány másik csapattal megismerkedtem, egyikben sem láttam olyan játékost, mint Erik Karlsson. Mert ő nem csak tehetséges. Ő a tehetség. És ez nem túlzás! Próbljátok ki, ha van kedvetek és időtök: üljetek le, és nézzetek meg úgy egy Ottawa Senators meccset, hogy csak Karlsson-t figyelitek. Nemsokára majd észreveszitek, hogy már messziről felismeritek őt a mozgásáról, ugyanis úgy, ahogyan  korcsolyázik, mozog a jégen, ahogyan ő üti a korongot, úgy azt nem teszi senki más. Egyedi, különleges, kifinomult, és hát na, tényleg egy őstehetség. Most végigvezetem néhány alapmozulaton keresztül az ő játékát:

Az alaptechnika: mivel védőjátékos, általában a háttérben marad. Nem nagyon vegyül bele a tömegbe, kivéve akkor, amikor a Senators kapuja van veszélyben. Tehát, pontosan tudja, mi a feladata, milyen pozíciót tölt be. Persze, ha úgy adódik, támad is, de még ekkor is inkább a pálya felénél marad, hogy ha úgy alakul, egyből tudjon visszamenni a saját kapujukhoz, és blokkolni a támadást. 

Az elindítás: amikor az ellenfél a Senators térfelére üti a korongot, és Karlsson a pályán van, általában ő megy érte. Ilyenkor mintha lelassulna az idő: nem siet, nem kapkod, hanem szépen megállt egy pillanatra, szétnéz, és vár. Nem hirtelenkedik, miközben szép lassan elindul a koronggal, majd lepasszolja az egyik társának.

A támadás: mint már írtam, általában félpályáról támad, vagyis onnan lövi a korongot. Ilyenkor viszont már teljesen más, mint pl. az elindításkor. Nem, mintha kapkodna, mert egyáltalán nem. Precízen és pontosan addig passzolgatja a korongot, amíg meg nem találja azt a szöget és lendületet, amellyel jó eséllyel gót szerezhet. És ha Erik Karlsson kapura lő, annak bizony nyoma lesz! Ha nem is gól, akkor egy elhajlott, netán eltörött ütő, és bizony jaj annak, aki megpróbálja blokkolni ezt az ütést, mert már sántikáhat is lefelé a jégről. És igen, van, hogy nem talál kapura, korcsolyába viszont igen... Na, ehhez kell a tehetség! :)

A blokkolás: persze, ő sem tökéletes. Van, hogy nem tudja kivédeni a gólt. De általában zseniálisakat véd. Ha kell, beleveti magát a kapuba is, csak hogy egész testével védje azt. De általába erre nincs szükség, mert a lábával is képes megállítani. A legtöbbekkel ellentétben ő nem ugrik félre a korong elől, hanem várja, és kivédi. Ha nem, az azért van, mert vagy félrelökték, vagy nem ért oda időben. 

Előrelátás: nem tesz felesleges köröket, nem hajtja ki magát feleslegesen. Ő pontosan látja, melyik ütésének milyen következménye lehet. Ő tudatosan játszik, ez egyértelműen látszik. Csak sajnos, a legtöbbször nem talál partnerre. Nagyon sokszor hiába passzolja le zseniálisan a korongot, nincs, aki elkapja és tovább vezesse. (Azért Stone, Hoffman, Turris, Brassard és Smith igen sokszor egy húron pendülnek Karlsson-nal, szerencsére. :))Ebből is látszik, hogy a többiek, bár szintén nagyon jó játékosok, nem született tehetségek. Olyan, mint Karlsson, tényleg ezerből csak egy van. És milyen jó, hogy pont ő az a bizonyos egy, hát nem? ^^