Sziasztok! Már elég régen írtam bejegyzést az Ottawa Senators-ról, de ez persze nem jelenti azt, hogy elpártoltam volna tőlük. Ugyanúgy szeretem őket, és ugyanúgy a kedvenceim, egyszerűen csak arról van szó, hogy mostanában nem volt időm megnézni nemhogy az élő közvetítéseket, de az összesítőket se nagyon. Ez persze már csak az én hibám, hiszen mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen, úgyhogy egyik újévi fogadalmam, amit már idén elkezdek, hogy több figyelmet fordítok hőn szeretett csapatomra. Ráadásul, kell is nekik a támogatás, ugyanis amilyen szépen indították a szezont, most olyannyira bajban vannak - legalábbis, ha ezt tartósan így folytatják. 

Utoljára a novemberi Colorado Avalanche elleni mérkőzéseket láttam, merthogy azt az esti órákban játszották, lévén, hogy Svédországban kerültek megrendezésre, így sokkal közelebb állt a mi időzónánkhoz is. Azonban úgy gondolom, az akkor látottak most is megállják a helyüket. 
Először is, a fő pozitívum, hogy Pageau rengeteget fejlődött. Tavaly sem volt rossz játékos, de most sokkal érettebb, komolyabb, és jobban koncentrál, tehát nem csak a fiatalos lendület hajtja. Ennek csak örülök, mert a tavalyi szezon végén felvetettem a kérdést, hogy talán nem is centernek kellene lennie, most azonban bizonyítja, hogy a leginkább hozzáillő poszton játszik. 
A másik pozitívumok az újoncok, főleg Duchene és Oduya. Utóbbi sokat nőtt a szememben a Colorado elleni mérkőzéseken, hiszen megmutatta, hogy valóban jó védőjátékos. Duchene-nel szemben az elején még voltak fenntartásaim, de azóta már felfejlődött, olyan értelemben, hogy szépen beilleszkedett a csapatba, felvette a Senators ritmusát, és azóta már gólokat is szerzett. 
Aki miatt azonban aggódtam sokáig, az Karlsson. Ugyebár később kezdte el a szezont a rájátszásokon szerzett lábsérülése miatt, és ez a kihagyás szemmel láthatóan megviselte. Azért mondom, hogy szemmel láthatóan, mert tényleg látszott rajta a meggyötörtség, a külsején is, és hát természetesen a játékára is kihatott. De hát, ezért nem lehet elítélni, hiszen ha valakinek a sport az élete, akkor ez úgymond természetes. De attól még tényleg nagyon aggódtam érte, főleg, mert mégiscsak ő a csapatkapitány, úgyhogy még nagyobb rajta a nyomás. És hát Karlsson az a fajta, aki ha ideges, akkor aztán tényleg az, ezért is történhetett meg, hogy a Colorado elleni mérkőzésen mérgében eltörte az ütőt a palánkon. Mostanra azonban szerencsére úgy tűnik, kezd helyrejönni, legalábbis a külsején ezt látom, kezd visszatérni arcára a régi mosoly, és a csapat teljesítménye is ezt mutatja, ugyanis a legutóbbi mérkőzésen végre nyertek 3:2-re a New York Rangers ellen. 
Szóval, szerintem túljutottak a mélyponton, de persze ez nem olyan egyszerű, mint kívülállóként látszik. És ez nem csak a sportolókról mondható el. Bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, hogy sikertelenséget sikertelenségre halmoz, és onnan nehéz felállni, mert az emberben ott a félelem, hogy mi van, ha megint kudarcot vallok? De ugyanúgy próbálkozni kell, újra és újra fel kell állni, és csinálni kell, menni előre. Ha hibázunk, hát ez van. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.

Az Ottawa Senators tehát ebben ad most nekem erőt: nem feladni, menni tovább, úgy, hogy csak a cél lebeg a szemem előtt. Mert azt kell elérni, és utána minden könnyebb lesz. Addig azonban végig kell járni azt a rögös utat, amit elrendelt az Isten. 

/kép: Facebook/