Sokszor felmerül bennem is a kérdés, mint másokban is bizonyára: mi történik körülöttünk? Mi történik az emberekkel? Miért viselkedünk így egymással? Keresztbe teszünk, irigykedünk, áskálódunk, pletykálkodunk, rágalmazunk, elégedetlekedünk, és még sorolhatnám. Szomorú a kép, főleg, mert másképp is lehetne. Egyszerűbben, sőt, szebben is lehetne élni az életünket. Nem törvényszerű, hogy folyamatos csatározásokkal teljenek a mindennapjaink - és igazából nem is helyes. De persze, a szabályokat mi magunk szeretjük meghozni, mégpedig úgy, hogy az ránk nézve a lehető legkényelmesebb, legoptimálisabb legyen. Mégis, hol lehet a hiba? Megváltoztatni a másikat és a környezetünket nyilván nem tudjuk, ez tiszta sor. Oké, akkor tehát magunkban kell kezdeni. De mégis, hol, és hogyan?

Nyilván nem vagyok Orákulum, így a válaszom sem feltétlenül mérvadó, de azt hiszem, rájöttem valamire, amit úgy gondoltam, megosztok veletek, aztán lehet vele egyetérteni, vagy akár vitatkozni is. Szóval, arra jöttem rá, hogy szerintem a legnagyobb baj az, hogy nem tudjuk helyén kezelni a másikat, és saját magunkat sem. Úgy látom, szinte teljesen felborult az, hogy kinek mi a szerepe és hol a helye ebben a világban. Olyan dolgokat várunk el sokszor a másiktól, amire egyszerűen nem hívatott - ugyanakkor ez fordítva is igaz, hiszen mi magunk is sokszor érezhetjük úgy, hogy hegyeket kell megmozgatnunk minden egyes nap, és még akkor sem kapunk szemernyi elismerést sem. Hogy miért? Hát azért, mert nem az lenne a dolgunk, mert nem olyasmit várnak el tőlünk, amit valóban kellene. És még azzal nem is lenne baj, ha egyszerűen csak több terhet sóznának ránk - az a gond, hogy számos esetben teljesen mást várnak el tőlünk, olyasmit, ami nem áll hozzánk közel, és amihez, mondjuk ki, talán nem is értünk annyira. Persze, most lehet érvelni azzal, hogy hát de az élet már csak ilyen, és nagyon keveseknek adatik meg az, hogy azzal foglalkozzanak, amit valóban szeretnek. De ez az egész ennél sokkal összetettebb. Igazából kicsit nehéz is megfogalmazni, így csak remélem, hogy valamennyire érthető, mire akarok kilyukadni. Akik már dolgoznak egy munkahelyen, azok talán kicsit jobban értik ennek a lényegét. 

Mi tehát a megoldás? Mint mondtam, másokat megváltoztatni nem tudunk, de ne is akarjunk. Magunkban kell a változást elkezdeni és formálni - jelen esetben úgy, hogy tisztázzuk magunkban, milyen szerepet töltünk be az adott helyen, szituációban, és hogy egyáltalán, hol van a helyünk egy adott területen belül. Nagyon fontos a realitás, de ha sikerül önmagunkat definiálni ebben a zavaros világban, és ahhoz tartjuk is magunkat minden körülmények között, akkor, nos nem azt mondom, hogy minden megoldódik, de valamivel könnyebb lesz. Mert ha így teszünk, akkor az kontrollál bennünket is, és nem hagyja, hogy mások olyan könnyen kizökkentsenek a helyünkről. Ez persze nem olyan könnyű, mint amilyennek így leírva látszik, úgyhogy hoztam néhány tippet, ami segíthet a cél elérésében.

1. Bízz magadban! Talán ez az egyik legfontosabb. A világ gyakran nem kíméletes, és az önbecsülésünket célozza. Ha már te sem bízol önmagadban, hogyan várod el, hogy mások bízzanak benned?

2. Vedd lazábban mások véleményét! Legyenek emberek körülötted, akiknek adsz a véleményére, de ne ülj fel mindenkinek a megjegyzésére. Egyik füleden be, a másikon ki. Így elkerülheted azt, hogy zavarossá váljon az önmagadról alkotott képed. Egyébként meg, senki sem tökéletes, így ha valaki túl sokat kritizál másokat, az bizonyára önmagával nincs kibékülve. Persze, ez nem vigasz, de ha tudod, akkor már könnyebb lesz kezelned az illető megjegyzéseit.

3. Tisztázd magadban az erősségeidet és gyengeségeidet! Senki sem tökéletes, te se törekedj arra, hogy az legyél. Tudod: csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit. :)

4. Önmagadnak felelj meg elsősorban! Mert másoknak úgysem tudsz maradéktalanul megfelelni. Mindig találnak majd benned hibát, vagy ha nem, hát akkor ők kreálnak egyet. Ha önmagaddal békében vagy, ha tükörbe tudsz nézni, akkor nincs gond.

5. Fogd fel missziónak! Van, hogy olyan helyen és környezetben kell huzamosabb időt eltöltenünk, ahol kilátástalan a helyzetünk, mert nem kapunk támogatást, és úgy egészébe véve, borzalmas az egész. az igazság az, hogy okkal vagy ott, ahol éppen vagy. Nézz körül, és lásd meg, kinek van szüksége rád - biztosan akad legalább egy ilyen ember. Koncentrálj a szeméyles küldetésedre - ez a te missziód, amely majd segít átvészelni a nehéz időszakot.

Azt kellene belátnunk, összességében véve, hogy mindannyian Isten teremtményei vagyunk, Ő alkotott minket olyanná, amilyenek vagyunk. A különbözőségeinkben áll az erősségünk, nem véletlen, hogy külön-külön más és más képességek birtokában vagyunk. Értékesek vagyunk, és nem utolsó sorban megkaptuk azt az ajándékot, hogy emberként élhetünk ezen a világon. Éppen ezért szomorú, amikor egymás felett "uralkodunk", vagy mi akarjuk behatárolni, hol van a másiknak a helye. Ez nem a mi dolgunk, értsük már meg! Egymásnak nem az urai vagyunk, hanem az embertársai! Ezt kellene belátnunk, ezt kellene elsősorban definiálnia magában mindenkinek, és akkor már tettünk egy lépést a jobb élet felé. De eljutunk-e valaha is a lelki érettségnek erre a szintjére?...