Szia! Gréti vagyok huszonhárom éves végzős egyetemista. Blogom fő témája az írás: regényeim, novelláim, személyes bejegyzéseim, ill. különféle ajánlók és cikkek egyaránt megtalálhatóak rajta. Inspirációk, motivációk - és egy kis kikapcsolódás. :) 

HalálosIramban. Toretto. Izomautók. Chevelle. AudiA5Coupe. RapésHipHop. Ősz. Augusztus. Kutyák. JoeLancer. Írás. Olvasás. Könyvek. Beavatott. Négyes. Reign. HarryPotter.

KREATÍV | AJÁNLÓK | SEGÍTSÉG | BLOG | MERENGŐ | VENDÉGKÖNYV

 

 
~ Regények ~
 Örökké Fordulópont  
 
 
~ A hónap cikke ~

MÁRCIUS

Carpe Diem!>>
(14 like)

KÖSZÖNÖM! :)

A legtöbb like-ot kapott bejegyzés kerül ide. Szavazz a kedvencedre! :) 

|02.|01.|

 
~ Chat ~
 
~ Zene ~

Hi-Rez - No Snakes

 
~Jelenleg olvasom~

JELENLEG OLVASOM
Szerző:
Jamie McGuire
Cím: Gyönyörű sorscsapás
Kötet: -
Tulajdon: saját
Oldalszám: 448
Olvasás kezdete: 2017.04.29.

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényben - azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik - természetesen egy fiú, Travis személyében, aki kicsit sem illik az új Abby-hez... a régihez viszont annál inkább!


Eddigi olvasmányok 2017>>

Elolvasásra vár:
Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala
Dan Brown: Inferno

 
~ Jelenleg nézem ~

Az Uralkodónő
Eredeti cím: Reign
Évad: 3.
Epizód: 11.
Utoljára nézve: 04.29.
Kedvenc karakter: Bash

 

 

Továbbiak:

Egyszer volt hol nem volt (02x02)
Mintazsaru (01x01)
Ballers (3. évadra vár)

 
~ Cserék ~

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) 

Esther


3/9 szabad hely

Olvasója vagyok
~Bíbor~Timi~Limonadee~

 
~ Site ~

Szerkesztő: Greta Chevelle
Indulás: 2017.01.12.
Email: greta.chevelle@gmail.com
Facebook: [X]
Moly.hu: GretaChevelle [X]
Design: saját, Linda [X]
Téma: Rebels
Testvéroldal:

 
~ Bejelentkezés ~
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

~Blog~

Sad Weather, sad girl...

Csütörtökön beköttettem a szakdolgozatot. Másfél év munkája 60 oldalban. Ezt tarthattam a kezemben, bár csak rövid ideig, mert tegnap le kellett adnom a TO-n. Vagyis, még nem lett volna muszáj, mert kedd a határidő. De alkut kötöttem magammal, hogy nem hagyom az utolsó pillanatra. Skerült. A küldetés teljesítve. Szakdolgozat megírva. Fárasztó volt ez az időszak, de ezt csak most, utólag érzem igazán. Csütörtök este kicsit sírtam, azt hiszem, akkor jött ki rajtam a feszültség. Mert azért volt feszültség, csak éppen az írás közben nem erre figyeltem. Ezek szerint jól tudok szelektálni. Egy szakdolgozat írás tehát még egy kis önismereti program is. Közben meg azt is nehéz volt elhinnem, hogy mindezt én írtam. Én! Nem, mintha az írás olyan távol állna tőlem, csak hát azért mégis... Pedig hányszor volt olyan, hogy úgy éreztem, képtelenség, hogy meglegyen az 50 oldal... aztán végül 60 lett. Hatvan! 
Úgy fájt kiadnom a kezemből. Vajon hogyan fogják olvasni mások? Ők is azt fogják látni benne, amit én? Fog nekik tetszeni a téma? Fogják benne látni a sok időt, energiát, amit belefektettem? Fogják látni benne a kötődést, ami kialakult köztem és a téma között? Fogják érezni, hogy szívemet-lelkemet beletettem? 
Talán hülye kérdések ezek, de van egy még hülyébb: van olyan, hogy szakdolgozat írás utáni depresszió? Nem, nem vicc. Persze, nem a szó szoros értelmében vett depresszióra kell gondolni. Anya azt mondta nekem egyszer, amikor még egyszer, kamasz koromban azt mondtam neki, hogy szerintem depressziós vagyok: "ha az lennél, nem gondolkodnál rajta, hogy tényleg az vagy-e, és végképp nem tudnál róla." Azt hiszem, ebben van valami, azóta tanultam is egy-két dolgot ezekről, és talán aki depresszióban van, annak az az egyik jellemzője, hogy nem elemezgeti az állapotát, "csak" egy elszenvedő alany. De tény, hogy most olyan furcsán üresnek érzem az életem. Úgy értem, az elmúlt hetekben szinte csak ezzel foglalkoztam. A könyvtárt jártam. És, az mégiscsak árulkodik valamiről, hogy pénteken, miután leadtam a szakdolgozatot, visszamentem a könyvtárba, leültem oda, ahol mindig is ültem a szakdolgozat írás közben, és ott olvasgattam, közben pedig már nem volt előttem az a hatalmas könyvkupac, csak az üres asztal... 
Tényleg olyan hülyén érzem magam, de ilyet amúgy még sosem éreztem. Bár, talán azért, mert még sosem adtam ki ilyen nagy horderejű munkát a kezem alól. És amúgy elgondolkodtam, hogy vajon ha kiadnák egyszer egy regényemet, akkor is így éreznék? Remélem, azt is megtapasztalom és megtudom egyszer... De egyébként ami még rosszabb, hogy most úgy érzem, nincs értelme semmi mást írnom. Pedig lenne dolgom még, tanuni is kellene, és hát a történeteim is várnak rám, na meg persze a blog, de... nem tudom. Most tényleg olyan üresnek érzem az életem. Valamit befejeztem, amibe minden energiámat belefektettem, aminek minden időmet odaszenteltem, és most ez a valami nincs. Egy pillanatig a kezemben foghattam, de aztán tovább kellett adnom rajta, rá kellett bíznom "idegenekre"... Jó, most ez nagyon sarkallatos megfogalmazás, csak az érzékeltetés kedvéért írtam. 
Persze, nem fog ez a lelkiállapot sokáig fennmaradni. Már csak azért sem, mert nem vagyok az a magába zuhanós-fajta. Még kevésbé vagyok a semmittevés híve. Most sem erről van szó. Az is lehet, hogy elfáradtam, ami nem is lenne csoda. Úgyhogy, mindenképpen időt kell adnom magamnak a regenerálódásra - de nem túl sokat, mert a dolog nem vár. Bár, most egy kicsit mégis kénytelen lesz. :) 

De egyébként nyomott hangulatomnak más oka is van (az időjáráson kívül is). Csütörtökön, amíg a szakdolgozatom beköttetésére vártam, elolvastam A Hűségest. Most nem szeretnék hosszan írni róla, mert erre tényleg nem állok készen. Csak annyit mondok: sajnálom, hogy múltkor olyanokat írtam Trisr-ről. Sajnálom, hogy Négyes miatt nem figyeltem rá eléggé. Sajnálom, hogy nem adtam neki több esélyt. És van egy nagy kérdőjel a fejemben: Veronica Roth miért Tris-t választotta főszereplőnek, ha egyszer tudta, hogy ez lesz a vége? Ez nagyon furcsa. Persze, egyedi megoldás, de... 

Na jó, mégiscsak leírom, de csak az olvassa tovább, akit nem zavar a spoiler!!!

Tris A Hűséges c. könyv végén meghal. Feláldozza magát a nemes cél érdekében. Négyes eközben Chicago-ban van, szóval gyakorlatilag el sem tudnak köszönni egymástó, főleg, mert Tris váratlanul dönt a halál mellett. 

És itt már értettem, miért írta Veronice Roth ezt az utolsó kötetet kettős szemszögből.

Azt viszont nem értem, miért nem csinálták meg végig a filmet. Basszus, pedig hát ez a sztori a vége felől érthető! 

Na de azért mégis: megölni a főszereplőt? Bár, ha jobban belegondolunk, ki is volt itt az igazi főszereplő? Mert én nagyon úgy éreztem, hogy írói-deffekt ide vagy oda, azért az írónőhöz is közelebb állt Négyes karaktere. De talán egy egészen kicsit értem, miért írta végül Tris szemszögéből. De talán még jobb lett volna, ha mindkettejük szemszögéből vezeti végig az egészet. Persze, ki vagyok én, hogy kritizáljam? És tényleg, eszem ágában sincs. De ha már itt tartunk, arról is szeretnék néhány mondatot írni, amire rájöttem, vagyis hogy az emberek többsége miért nem érti ezt a történetet. Merthogy sokáig én sem ragadtam meg a lényegét, és igazából lehet, hogy még egyszer el kell majd olvasnom ahhoz, hogy letisztázódjanak bennem a részletek. 
Az első kötet mindenképpen izgalmas és figyelemfelkeltő. Csoportok, beavatás, stb... Ez egy olyan téma, ami általában azért mindenkit megfog. De a második kötettől kezdve már kicsit lankad az érdeklődés, aminek szerintem az az oka, hogy nagyot vált a téma, és egyszerre egy sci-fi jellegű sztoriban találjuk magunkat, amivel csak annyi a probléma, hogy túl nagy váltás, ráadásul a sci-fi-t nagyon kevesen szeretik. De ez még nem is lenne túl nagy baj, a probléma ott van, hogy Veronica Roth a 2. kötetben szerintem túlságosan elbíbelődik részleteken, amit én pl. nem szeretek. Én olyan író és olvasó vagyok, aki a pörgést szereti, az a "haladjunk"-típus, úgyhogy bevallom, nekem a 2. rész kicsit erőltetve ment, illetve még a 3. eleje is. De a 3. rész vége megint úgy felpörgött, hogy csak néztem, és hát ez a végkifejlet.. 

Egy szó, mint száz: kétségtelenül van egy kerete a sztorinak, de ilyen befejezésre nem számítottam. És egyébként elgondolkodtató, hogy szerencsés-e meöglni a főszereplőt a történet végén. Engem legalábbis, mint kezdő írónőt, nagy dilemma elé állított. 

És most jöttem rá, hogy a bejegyzés elején még azt mondtam, úgy érzem, nem tudok most semmit sem írni. Hát, azért elég hosszúra sikerült végül is... :) 

2017.04.29. 17:01, Gréti

Szakdolgozat (már megint-még mindig, DE! már nincs sok hátra (: )

Azt hiszem, a szakdolgozat "kozmetikázása" sokkal rosszabb, mint a megírása. De komolyan! Még hét elején konzultáltam a tanárommal, és nagyon örültem, mert tartalmi hibák nem voltak a dolgozatomban, viszont még pár idegennyelvű forrást bele kellett vinnem. Az az érzésem volt, mint amikor valaki egy csíkos mintájú ruhát pöttyös anyaggal foltoz be :), mert egy kész szövegbe ugyebár nagyon nehéz új gondolatot belevinni. De még ez mindig kisebb kellemetlenség, sokkal idegölőbb például a lábjegyzet átnézése. Komolyan, biztos már vagy huszönötször átolvastam, de még mindig, még mindig van benne hiba: vessző helyett kettőspont, kiírva a ".o" az oldalszám után, stb... Szerintem kábé így nézhetek ki, miközben az apró betűket bogarászom hiba után kutatva:

De még mindig jobb, mint amikor a német szakkönyvet kellett tegnap fordítanom. Igaz, hogy 9 éves koromtól emelt szinten tanultam a németet, és nyelvvizsgám is van belőle, de egyszerűen u-t-á-l-om azt a nyelvet. Egyetlen mondattal küszködtem fél órán keresztül, mert egyszerűen egyetlen szótárban sem találtam még véletlenül se azt a szót, ami a szövegben szerepelt! Közben meg még gondolkozzak azon is, hogy milyen esetben is áll most ez? Áh...

(Jó, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mióta egyetemista vagyok, nem is németeztem, ha kellett, inkább angoloztam)

Aztán amikor áttértem az angol nyelvű irodalomra, és fél óra alatt négy könyvből is illesztettem be hivatkozást, akkor már valahogy így nézhettem ki:


Aranyos ez a kutya. :)

Durva amúgy, de most már tényleg nem tudok másról beszélni, csak erről. Ha valaki megkérdezi: mi újság? A válasz: Írom a szakdolgozatot. Vagy: hogy vagy? A válasz: Fáradtan, mert írom a szakdolgozatot. Vagy: milyen az idő? A válasz: Szakdolgozat íráshoz pont megfelelő, a könytárban meg úgysem számít... Na jó, ennyire azért nem durva a helyzet, de tényleg sokat beszélek róla, úgyhogy bocsánatot is kérek. DE! Ha minden jól megy, pénteken véget ér ez az időszakom. Egy ideig biztos üresnek fogom érezni az életem, de addig is még van 2 napom, úgyhogy hajrá! :)

/képek: giphy.com/

2017.04.26. 09:46, Gréti

Beavatott-szerelem

"Régebben azt hittem, amikor az emberek beleszeretnek valakibe, egyúttal kikötnek egymás mellett, és azt követően nincs más választásuk. És lehet, hogy ez igaz is a kezdetre értve, ám most már nem.
Belészerettem. De nem szeretnék csak jobb híján vele maradni, mintha nem lenne más választásom rajta kívül. Azért tartok ki mellette, mert ez a döntésem, nap mint nap, amikor felébredek, minden áldott nap, amikor veszekszünk, vagy hazudunk egymásnak, vagy csalódást okozunk a másiknak. Újra meg újra őt választom, ő pedig engem."

(A Hűséges, 319.o.)

Bevallom, ahogy lassan a végére érek a Beavatott köteteknek, egyre inkább azt érzem, hogy egyszerűen az én szemembe nem illik össze Tris és Négyes, ez a fenti kép pedig tökéletesen kifejezi a kettejük közti különbséget. És tudom, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de nem mindegy, hogy milyen ellentétek! Mert az, hogy esetleg másfajta zenét szeret két ember, az még nem tragédia. De amikor már elvi dolgokban nem egyeznek, az értékrendjük szinte meg sem közlelíti egymást, és egyszerűen képtelenek megérteni a másikat, akkor miről beszélünk? Tris pedig egyszerűen nem érti, mi zajlik le Négyes lelkében. Nem érti, Tobias-nak mit kellett átélnie eddigi élete során. Nem érti, nem fogja fel, mivel kellett gyerekként megküzdenie. Megszállottságnak tartja azt, hogy Négyes a kamerákon keresztül figyeli a szüleit. Pedig ez nem megszállottság. Négyes nem megszállott! Nem is értem, ezt hogy nem veszi észre senki...

Nagyon durva, mert még egyetlen szereplő sem váltott ki belőlem ilyen érzéseket. Tobias-hoz viszont nagyon közel érzem magam (és nem, nem az őt alakító Theo James miatt!) Már írtam korábban is arról, hogy sok mindenben hasonlítok rá, de erre csak most, A Hűséges olvasása közben jöttem rá, ugyanis szerencsére mindkettejük szemszögéből írta az írónő, ez pedig tök jó, mert így még jobban megismerhetjük Tobias-t. Annyira tudom őt sajnálni, mert sokszor olyan egyedül van, és még Tris-re sem számíthat igazán. Olyan szívesen szólnék neki, hogy lehet, hogy úgy érzi, szereti Tris-t, de igazából Tris mit ad neki? Még a bizalom sincs meg kettejük között. Ráadásul, Tris Elfajzott, vagyis genetikailag tökéletes, Tobias viszont genetikailag sérült. Persze, ez még nem lehetne akadály, de Tris ezzel a tökéletességével kicsit mindenki fölött áll - persze, nem mondanám, hogy beképzelt, de akkor is...

Szóval, tudom, hogy nem szép dolog, de örültem neki, amikor most, a 300. oldal környékén ha csak pár fejezetre is, de szakítottak. Na de milyen szakítás volt az is? Tris magában eldöntötte, és nem ám szólt volna Négyesnek, áá nem, hagyta, hogy a fiú hadd györtődjön a bizonytalanságban... Aztán meg amikor Négyes egyszer az életben végre valahára felemeli a szavát önmaga mellett, kiáll magáért, akkor mit kap? Azt, amit én is szoktam: "Ne kiabálj!" Pedig a négy kötet alatt még soha egyszer sem kiabált. Én is egész eddigi életem során vagy háromszor ha felemeltem a hangom, és egyből ezt kaptam: "Te aztán elhallgass, ne kiabálj!" Komolyan, mintha valami alsóbbrendű lények lennénk. Mert amúgy félreértés ne essék, nem vagyok kiabálós-párti, de hát meddig tűrhet az ember? Mindenkinek véges a türelme. 

Veronica Roth valóban jó írónő. Eddig csak ezt gondoltam, de most már biztos vagyok benne. (Annak ellenére, hogy kezdem érteni, mi bajuk van sokaknak ezzel a sorozattal, de erről majd máskor írok) Mert tehetség kell úgy megalkotni egy karaktert, hogy ahhoz ilyen szinten közel érezze magát az olvasó, mint én Tobias-hoz. És mondom, ez nem valami gyerekes rajongás. Inkább úgy érzem, mintha Tobias jó barátom lenne, az a fajta, akit mindig is kerestem, aki hozzám hasonló, és akivel - ha létezne - nagyon jó megértenénk egymást. És, ha én írhattam volna meg ezt a sztorit, biztos, hogy "alkottam" volna mellé hozzá illő társat. Mert Tobias ennél többet érdemel. Sokkal többet. :)

2017.04.24. 20:52, Gréti

Mi számít igazán?

Régen volt, hogy évekig nem sírtam. De komolyan. Semmi nem tudott volna könnyeket előcsalni belőlem - ez persze nem azt jelentette, hogy érzéketlen voltam. Egyszerűen csak hittem azt, hogy akkor vagyok erős, ha nem sírok. A könnyek nálam egyet jelentettek a gyengeséggel, márpedig a gyengeséget nem engedhetettem meg magamnak. A barátom volt az első, aki előtt igazán kiöntöttem a szívem, és aki előtt először mertem igazán sírni, pedig akkor még csak három hónapja voltunk együtt. De megnyíltam neki, mert tudtam, hogy bízhatok benne - ez az együtt töltöt 5 év pedig azt hiszem, ezt igazolja. Persze, nem mondom azt, hogy nem voltak a kapcsolatunkban hullámvölgyek, és tudom, hogy még lesznek is. Ketten együtt nagyon sok mindent átéltünk már, megküzdöttünk a környezetünk irigységeivel, rosszindulatúságával, kitartottunk egymás mellett... mindig az a mondás jut eszembe, hogy "hét tél, hét nyár", és hát igen, mire a házasságkötésre kerül a sor, mi ezt el is mondhatjuk majd magunkról. :) 

Most ez túl érzelgősnek hat, márpedig az érzelgősség nem az én műfajom. De én is változok, és míg korábban esély se lett volna arra, hogy egy filmen akár egyetlen könnycseppem is kicsorduljon, mostanában azért már előfordul. Mint például most is, amikor az Ulalkodónő 3. évadának 5. részét néztem, és abban ugyebár Ferenc meghal. Olyan jól megcsinálták (már ha lehet ilyet mondani), és olyan szomorú ez az egész... Igen, a hatása alá kerültem, és elgondolkodtam azon, mi is számít igazán egy kapcsolatban?

Emlékszem még arra az időkre, amikor még az volt a legfontosabb, hogy barna hajú és barna szemű legyen a választottam - aztán rögtön lett egy kék szemű-szőkésbarna hajú barátom (de ez még régen volt, 15 éves koromban). Szóval, erről ennyit... Nos, ettől függetlenül megmaradt a "barna-mániám" (a barátom is természetesen barna hajú, barna szemű :) ), de igazából arra kellett rájönnöm, hogy tényleg nem a külső számít. Úgy értem, nyilván mindenkinek megvan az ideálja, és nem tudna egy teljesen más karakterű illetővel együtt lenni, de van, ami még a külsőnél is fontosabb. Ez pedig a bizalom. Mert annak az érzése, hogy megbízhatok a másikban, hogy biztosra tudhatom, hogy elfogad olyannak, amilyen vagyok, hogy nem kell attól félnem, hogy megcsal, hogy lecserél valaki másra, vagy hogy nem veszi komolyan a kapcsolatunkat - mindennek az érzése felbecsülhetetlen. Ez a nyugalom, ez a biztonságérzet, na ez teremti meg annak a feltételét, hogy én is merem önmagamat adni a kapcsolatba. Mármint, az én esetemben ez kicsit problémásabb, mert én elég nehezen bontom le a falaimat, de azért már egész jól haladok. :) És igen, tudom, hogy birkatürelem kell hozzám, és ha valaki egy kicsit is megpróbál sürgetni, noszogatni, egyből megmakacsolom magam. Mindig mindennel kivárok. Például két éves koromig a hangomat nem lehetett hallani, mihelyst betöltöttem a 2 évet, onnantól kezdve be nem állt a szám. Bár, ez ma már nem mondható el rólam, mert alapvetően csak akkor beszélek, ha kérdeznek, és akkor is csak annyit mondok el, amennyit kérdeznek. Nem szeretem feleslegesen jártatni a számat, ez pedig az én leendő szakmámban jó is, hiszen kötni fog a titoktartás, illetve köt már most is, mert év elején letettem az esküt. 

Ilyenkor érzem amúgy, hogy mennyit változik az ember az évek alatt. Olvastam egy cikket tegnap, hogyan változik a szerelemhez való hozzáállás, amikor az ember betölti a 30 évet. Bár én még messze vagyok a 30-tól, de sok tekintetben már most is úgy gondolkodok - például hülyeségnek tartom azt, amikor a társát direkt módon féltékennyé teszi valaki. Eleve nem szeretem a taktikázást, főleg nem egy kapcsolaton belül. Hiszen egy kapcsolat az őszinteségre épül, nem? Olyan felesleges időpocsékolás a spekuláció. Ha valami nem tetszik, meg lehet azt mondani szépen. Vagy, ha valamit nagyon szeretnénk, arra is vannak szavak. Mindent meg lehet beszélni, sőt, meg is kell, mert az visz előrébb. Mert ha a sérelmek egyre csak tornyosulnak, annak sosem lesz jó vége. 

Szóval, összefoglalásképp: egyik kapcsolat sem tökéletes, mindegyikben vannak hullámvölgyek, de ha két ember igazán szereti egymást, ha megbíznak egymásban, akkor ott gond nem lehet. És tudom, manapság megy ez a szlogen, hogy "egyszer élünk", meg "most vagyok fiatal", meg "mindent az érzéseknek", vagy mit tudom én, de most miért jobb az, ha az első probléma után eldobjuk a másikat? Persze, ha nem szeretjük igazán, akkor ez az egyetlen járható út, és akkor tartozunk is annyival a másiknak, hogy útjára bocsátjuk, hiszen mindenkinek joga van a boldogsághoz. De ha egy kicsit is úgy érezzük, hogy na ő az, aki nélkül nem tudnánk élni, akkor ne hagyjuk annyiban!

Hoztam nektek még egy zenét, ami nem is annyira a témához illik (bár az a címe, hogy Everyday, szóval talán egy kicsit mégis...), egyszerűen csak tegnap fedeztem fel újra, mert amúgy már korábban letöltöttem, csak akkor még nem hallgattam annyira, most viszont nem menekül. :) További szép estét nektek!

2017.04.23. 18:36, Gréti

Esti cukiság :)

Tudom, hogy már este van, de mindenképpen meg szerettem volna veletek osztani ezt a kis cukiságot, aki nem más, mint Brian Marcus Toretto, Dominic kisfia. :) Most őszintén, ezek után ki az, aki nem megy el megnézni a nyolcadik részt? :) Imádni való kisfiú, már most kis vagány. :) Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a szerepe a következő részekben. Egyes rajongók már most reménykednek benne, hogy Jack (Brian kisfia) és a kis Brian viszik majd tovább a sztorit. Hm, nem is lenne rossz... :) Az biztos, hogy van hova tovább fűzni a Halálos Irambant, és hát az is igaz, hogy kell az utánpótlás, mert Vin Diesel sem lesz már fiatalabb... 
Jóéjt mindenkinek! :)

2017.04.22. 22:25, Gréti
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 


Greta Chevelle© (2017)  Previous designs: 02.17.| 03.17.|