Fel vagyok háborodva, és nem csak úgy lightosan. Most páran nyilván nem fognak velem egyet érteni, és talán túlzásnak fogják tartani a véleménynyilvánításomat, de muszáj kiírnom, ami bennem van.
Nem titkolt tény, hogy az egyik kedvenc színészem Vin Diesel. Már írtam erről korábban, és kifejtettem, hogy ez nem holmi csajos rajongás, hanem én tényleg a színészt látom benne. Mások azonban nem. Tegnap a Facebook felhozott egy posztot, amelyet végigolvastam, és utána nagyon szívesen találkoztam volna a cikk írójával, hogy kicsit elbeszélgessünk... nem is az a lényeg, hogy ki és hol írta, hanem hogy mit írt. Feltételezzük, hogy olyan személyről van szó, aki nem ismeri személyesen Vin Diesel-t. Oké, én se ismerem természetesen, csakhogy én a filmjeit tényleg nézem. 
Na, szóval, ebben a cikkben, csak summázva a következők voltak róla:

- macsónak képzeli magát, miközben Hollywood primadonnája - na most sok mindent el tudok róla képzelni, de azt nem, hogy hisztis. Egyébként pedig, a személyes videóiról egyből kiderül, hogy nem az a macsó típus. A Toretto-karakter pedig teljesen más. Az "csak" egy karakter. Meg egyébként, a Strays-ben sokkal macsósabb, ha már annyira ragaszkodunk ehhez a jellemvonáshoz...

- azt képzeli, hogy a Halálos Iramban stábja az ő családja, a filmek pedig az ő gyerekei - miért, nem így van? A stáb, a színészek tényleg egy nagy családot alkotnak a valóságban is, én ezt simán el tudom képzelni. Őket nem csak a munka tartja össze, hanem valami sokkal több - lásd Paul Walker-t. És miért ne mondhatná azt, hogy a filmek az ő gyerekei? Ha ő nem lenne, akkor a széria sem lenne, vagy legalábbis nem ilyen formában. Ennyi. Dominic Toretto igenis egy ikonikus alakja a saga-nak, és pont.

- összevesztek a forgatás alatt Dwayne Johnson-nal - és ha igen? Egy forgatás nyilván feszültségekkel jár, The Rock pedig, elnézve a workout videóit egy nagyon fegyelmezett időbeosztással rendelkező személy, és igen, elképzelhető, hogy Vin Diesel kicsit lazább, és még az is elképzelhető, hogy emiatt összeszólalkoztak. És akkor? Ne dől össze a világ.

- a Halálos Iramban 8 "teljes esztelenség" - nos, aki a 8 rész után is ezt állítja, az tényleg nem érti a történet lényegét...

- a filmben bárkit szórakoztatóbb volt nézni, mint Vin Diesel-t - mivelhogy a Dominic Toretto-ra kiosztott szerep egyáltalán nem volt szórakoztató a 8. részben, ez nem is volt olyan nehéz... 

- Vin Diesel fiatal korában is csak a kiöregedő Bruce Willis árnyéka volt - ez no comment... ők ketten teljesen különböznek. Nem is értem, hogy említhetők egy lapon. Meg különben is... 

Nem is sorolom tovább, mert nincs értelme. Elhiszem, hogy Vin Diesel sokaknak nem szimpatikus. Valahol meg is értem. Úgy értem, elfogadom. Nem köteles mindenki szeretni őt, nem is kell. És itt most nem is erről van szó, hanem arról, hogy milyen szinten megy az ítélkezés. Sokszor olyanokról alkotunk véleményt, akit nem is ismerünk. De az, aki ezt a cikket írja, vajon tudja, hogy Vin Diesel-t kiskorában elhagyta az apja? Tudja azt, milyen utat járt be, hogy ideáig eljusson? Tudja azt, mennyit küzdött? Tudja, hogy addig spórolt, amíg le tudta forgatni saját költségén az első filmjét, amivel egyből kijutott a Cannes-i filmfesztiválra? Azok, akik azt mondják róla, hogy egy dörmögő, artikulálatlanul beszélő öregember, azok tudják, hogy 13 éves korában elszakadt a hangszalagja, és azért ilyen a hangja? Dehogy tudják... Az ítélkező embereket nem érdeklik a felszín alatt lévő dolgok. Mert az úgy már nem érdekes. Az úgy már nem támadható. És itt most nem csak Vin Dieselről van szó, hanem bárkiről, akiről elhamarkodottan alkotunk véleményt. Nem szabad!!! Nem tudhatjuk, mért olyan, amilyen, nem tudhatjuk, milyen utat járt be addig, amíg eljutott oda, ahol most van, nem tudjuk, miken kellett keresztül mennie! Ne értsétek félre, nem papolok, hiszen én is ember vagyok, így velem is előfordul, hogy az ítélkezés csapdájába esek. De ennek a cikknek a kapcsán nagyon elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy elegem van. Tényleg felháborított, hogy ilyeneket írtak róla, és most hadd legyek kicsit elfogult, mert tényleg közel áll a szívemhez, hiszen még alig voltunk 10 évesek az unokatesómmal, amikor már feszült figyelemmel néztük a Halálos Iramban 1. részét. Azt hiszem, mindenkinek van egy ilyen meghatározó színész és film az életében. Nos, nekem ez. És amúgy, csak sajnálni tudom ezeket a híres embereket olyan értelemben, hogy lehet, mindenük megvan, de a hírnévnek tényleg ára van. Persze, nagy felelősség van rajtuk, hiszen nem mindegy, milyen értékrendet képviselnek - de akkor miért követik sokan mégis azokat, akik nem élnek példásan, és miért bántják azokat, akik meg igyekeznek úgy élni? Nem lehetne inkább a munkásságukra koncentrálni? Nem lehetne azt kiemelni inkább, hogy Vin Diesel a Tokio hajsza cameo szerepéért nem pénzt kért, hanem a Riddick jogait? És még sorolhatnánk... Na, mindegy. Egy a lényeg: ha csak lehet, kerüljük az ítélkezést. Bánjunk úgy egymással, ahogyan szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Egyszerűnek hangzik - mégis, miért olyan nehéz? 

Tegnap már nem volt kedvem írni, mert nagyon fáradt voltam, úgyhogy már fél10-kor be is aludtam, de a moziban ettől függetlenül éberen és feszült figyelemmel néztem végig a Halálos Iramban 8-at. 

Még mindig nem térek magamhoz. Még mindig a hatása alatt állok. És nem, most nem az elfogultság beszél belőlem. Bár nagy kedvencem ez a sorozat, teljesen megértem azokat, akik nem szeretik. Hiszen nem vagyunk egyformák. De a 8. rész után mégis muszáj azt mondanom, hogy aki kritizálja ezeket a filmeket, az egyszerűen nem érti a lényegét. Mert ez a film nem (csak) a kocsikról, a versenyekről és hasonló illegális ügyletekről szól. 
Ez a film a családról szól. Csupa nagybetűvel!
Nem tudom, hogyan is írhatnám le ezt a filmet spoiler-mentesen, úgyhogy nem is próbálozom vele. Szóval, tovább olvasás csakis saját felelőségre, ugyanis ez a bejegyzés spoilereket tartalmaz!
Amióta először láttam az előzetesét, folyton az motoszkált a fejemben, hogy vajon Dom miért fordul a családja ellen? Olyan megmagyarázhatatlan volt, hogy pont ő... Kell, hogy legyen valami nyomós indoka. Nos, volt is, de nem az, amire számítottam. Sőt, igazából erre egyáltalán nem számítottam, és szerintem nem vagyok egyedül ezzel! Persze, ehhez az is hozzájárult, hogy az előzetesek szépen félrevezettek bennünket. Ott ugyanis utalásokat láthattunk Brian és Mia esetleges halálára, vagy arra, hogy Dom összejön Chipher-rel. Még mérges is voltam kicsit Dom-ra, amiért képes elhagyni Letty-t, és valahogy nem fért a fejembe. De minden idegszálammal Brian-re és Miára koncentráltam. 
Nem gyanakodtam. Még akkor sem, amikor tegnap a filmben feltűnt Elena. A barátomnak már akkor leesett a tantusz, de nekem nem. Csak akkor, amikor Elena odasétált a kiságyhoz, és a karjaiba vett egy kisfiút. 

Dominic kisfiát.

Basszus! - ezt gondoltam akkor, és csak ültem, tátott szájjal, és még azt is gondoltam, hogy húúú... na, erre nem számítottam! És akkor megértettem, teljes mértékben megértettem, miért fordult Dom a családja ellen - ideiglenesen, természetesen. Van egy kisfia, Chipher pedig vele zsarolta Dominic-ot. És úgy tűnt, hogy Dominic engedett is a zsarolásnak, pedig valójában nem. Bár szerintem csak akkor kapott észbe igazán, amikor Elenát megölték a szeme láttára. 

És innentől kezdve nem számított semmi más. Sem a párbeszédek hiányossága, sem a valótlan dolgok bemutatása, mert mindent ez a kisfiú tartott egyben. Ő mindennek értelmet adott. És itt egyszerre a csapat már nem egy sor bűnözőből, illegális versenyzőből, "rosszfiúkból" állt, hanem csupa szív-lélek, összetartó családtagokból, akik nem fordítanak hátat Dominic-nak, akik hisznek benne, és akik visszafogadják őt, és vele együtt természetesen a kisfiát is. 

Azt is nagyon jó fogásnak találtam, hogy pont ebben a filmben hangzott el újra Dominic legendás mondata az első részből, miszerint ő csak annak a negyed mérföldnek él, mert ott önmaga lehet. Chipher azzal próbálja meggyőzni, hogy ez Dom igazi életfilozófiája, és talán így is volt - egészen ideáig. Mert a tudat, hogy apa lett, teljesen megváltoztatja. Ez látszik rajta. 

Nem is tudom, mit írhatnék még róla. Ezt a filmet nem lehet szavakba önteni. Nem tudom, milyen lesz a 9-10. rész, de nekem most ez a kedvencem. Olyan pluszt csempésztek vele, amivel senki nem vitatkozhat. Hihetetlenül jól megcsinálták, Vin Diesel pedig nagyon jól alakít. És mondom, nem az elfogultság beszél belőlem, mert bár az egyik kedvenc színészem, de beismertem, hogy a xXx viszont már nem állt annyira jól neki, és hogy a Riddick 3-at sem kellett volna talán erőltetni. Szóval, tényleg őszintén és reálisan mondom: ez a film egy siker. Ha ezért nem kapnak valamilyen díjat, akkor semmiért. Az pedig külön jó volt, hogy sok másik szereplő is fókuszban volt: Roman például végre valahára kilépett a nagyszájú-kissé bugyuta figura alakjából, és a sarkára állt; Hobbs pedig rájön, hogy tulajdonképpen a lányánál nincs fontosabb az életében; Shaw pedig ahogyan megmenti Dominic kisfiát, hát az a legaranyosabb jelenet az egészben. :) 

Egy szó mit száz: ez a film messze felülmúlta még az én várakozásaimat is. Egyszer sem éreztem azt, hogy unnám, vagy túl sok lenne már a cselekmény (mint pl. a Transformers 4 esetében). Nem voltak kínos pillanatok (na jó, amikor az elején Hobbs és a lány focicsapat "bemutatkozik", az azért nem volt semmi :D), nem voltak erőltetett jelenetek, és szerintem azzal nincs semmi baj, ha van néhány irreális esemény. Elvégre, nem azért járunk moziba, sőt, nem is azért olvasunk könyvet, hogy a valóságot lássuk viszont, hanem pont azért, hogy kicsit kiszakadjunk a valóságból. És szerintem Dwayne Johnson igenis képes lenne rá, hogy puszta kézzel eltérítsen egy torpedót. De ha mégse, akkor sincs semmi gond. Hiszen ez egy film, ami kiszakít a mindennapokból, azért, hogy utána visszahelyezzen oda - mégpedig nem kis lelki többlettel.

Az én értékelésem: 10/10*. 

HA LÁTTÁTOK A FILMET, ÍRJÁTOK LE BÁTRAN TI IS A VÉLEMÉNYETEKET! :)

Nos, igen, kezdhetném ott, hogy az én (és az egyetemi társaim) esetemben a szünet nem a szó szoros értelmében vett szünet. Mi ugyanis a nagyobb ünnepeken nem pihenünk, hanem "dolgozunk" - persze, ez most még inkább tanulmányi gyakorlatnak nevezhető de mindenképpen fizikai és lelki jelenlétet, erőnlétet, odafigyelést igényel. Természetesen nagyon szeretem, hiszen ezért is választottam ezt a hivatást, csak gondoltam, röviden elmagyarázom, miért is vagyok fáradt a tavaszi szünet után. :) Mondjuk a fáradtsághoz az is hozzájárul, hogy ma hajnal 3-kor keltem, mert az 5:20-as vonattal jöttem vissza Debrecenbe. Tegnap nem lett volna erőm utazgatni, az a nap még kellett nekem a pihenésre. De most itt vagyok, és eddig jól alakul a napom. Úgy volt, hogy egész nap előadásom lesz, de már rögtön a reggeli elmaradt, úgyhogy például el tudtam menni a Libribe, és meg tudtam venni az e havi könyvemet. Ugyebár februárban vettem utoljára, mégpedig A Lázadót és A Hűségest, most pedig amúgy azt terveztem, hogy lecsapok az Árnyak és jelek c. könyvre, de... aztán máshogy alakult.
Ugyanis megláttam ezt a könyvet: Gyönyörű sorscsapás. Emlékeztem rá, hogy múltkor is megakadt rajta a tekintetem, mert bevallom, nagyon megtetszett a borítója, de akkor Beavatott-lázban égtem, és nem is figyeltem másra. Most viszont beleolvastam, és megtetszett. Persze, teljesen más téma, mint az Árnyak és a jelek, kicsit könnyedebb, szóval végül is erre esett a választásom. Beleolvastam az Árnyak és jelekbe is, de valahogy az most nem fogott meg. De lehet csak azért, mert túl fáradt voltam hozzá, hogy értelmezni tudjam. :) Mindegy, azért lehet, hogy majd májusban megveszem, de most ezt választottam. Úgyhogy, mihelyst kiolvastam A Hűségest (már csak vagy 100 oldal van belőle), ez következik. 
Egyébként néztem egy másik könyvet is, ez pedig "A szerelmes királynő". Nagyon érdekelt, mert ugyebár most vagyok a Reign-korszakom kellős közepén, de végül mégsem vettem meg. Pedig biztos nagyon jó, főleg, mert egy magyar származású angol hercegnő írta, egy bizonyos Princess Michael of Kent, szóval már ezért is jó lehet, de megmondom, miért tettem vissza végül a polcra: a belső kinézete miatt. A párbeszédek ugyanis nem kötőjelesek voltak, hanem idézőjelbe tette őket a szerkesztő, ez pedig engem nagyon zavart, mert én pl. a szereplők belső gondolatait szoktam idézőjelbe tenni, de semmiképpen sem a párbeszédeket. Sajnáltam, hogy egy ilyen apróság miatt nem esett rá a választásom, de lehet, hogy majd még valamikor mégiscsak megveszem, mert amúgy nagyon érdekel. 
Na, szóval most itt ülök a teremben - egyedül, hát remélem, azért a most következő óra akkor meg lesz tartva, de úgy vagyok vele, hogy inkább itt elüldögélek, mert nagyon rossz az idő, és annak sincs sok értelme, hogy visszamenjek a koliba... Nem tudom, mondtam-e már, hogy csodával határos módon nem szoktam rá az egyetemi évek alatt a kávéra. Erre nagyon büszke vagyok, bár mióta ilyen korán járok vissza, mindig veszek egy tejeskávét a büfében. Lehet, már én is öregszem... :) Sőt, biztos, mert múltkor gondolkoztam rajta, hogy már tíz, hangsúlyozom, TÍZ éve konfirmáltam és ballagtam el az általános iskolából, és lassan tíz éve, hogy elkezdtem a gimit. Hogy szalad az idő... Ez azt jelenti, hogy immár kb. tíz év választ el a mai tinédzserektől. És azóta mennyi minden változott... akkoriban még nem volt érintőképernyős telefon sem. Úgy 11.-es lehettem, amikor elkezdett divatba jönni. Fura. :)
DE, hogy mondjam a LÉNYEGET: ma megyünk megnézni a Halálos Iramban 8-at! Annyira várom, hogy már alig bírok magammal, bár ezt az izgalmamat jól palástolom. :) De tényleg alig férek a bőrömben, olyan kíváncsi vagyok rá. Az elmúlt pár nap olyan rossz volt, mert a Facebook tele volt Halálos Iramban posztokkal, meg véleményekkel, én meg direkt kerültem mindet, úgyhogy a végén már fel se mentem Facebook-ra, nehogy valami spoilert véletlenül meglássak. De egyet mégiscsak sikerült, de az legalább aranyos: a kis Brian Toretto. Eszerint Dom mégiscsak visszatér a családjához, bár ez amúgy is gondolnivaló volt. Na de hogy mi történik közte, azt nem tudom. De estére már én is be leszek avatva, és akkor természetesen hozom is az élménybeszámolómat! :) Addig is itt egy zene a filmből, amit én már szét-hallgattam, de muszáj a hangolódáshoz. :) Szép napot nektek! 

Mivel már csak kilenc nap van hátra a Halálos Iramban 8 megjelenéséig, úgy gondoltam, minden nap hozok egy kis érdekességet a filmmel kapcsolatban. Az első konkrétan a filmek koronológiai sorrendjével kapcsolatos, mert e tekintetben nagyon is hasonlít a Star Wars-hoz, igaz, itt azért nem olyan durva a helyzet. :) De az 1-7 filmek történeti sorrendje nem egyezik a forgatási sorrenddel. A harmadik rész ugyanis kicsit kilóg a sorból, hiszen míg annak a végén Han meghal, addig megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy a további részekben bizony feltűnik - hogy aztán a hetedik részben ismét visszatérjenek Tokio-ba, majd hazatérve eltemessék Han-t, aki valójában akkor hal meg. A helyes sorrend tehát a következő: 1, 2, 4, 5, 6, 3, 7. (Ez azért kicsit barátibb, mint a Star Wars 4,5,6,1,2,3,7... és akkor még a Zsivány Egyest nem is említettük :) )

Ez az ötlet egyébként ma a könyvtárban, szakdolgozat írás közben jutott eszembe. Egész nap azt csináltam, el is fáradtam benne, viszont rájöttem, hogy képes vagyok ennek is a "megszállotjává " válni. Amikor hazajöttem, úgy kellett rászólnom magamra, hogy nem, most már nem foglalkozok vele, hanem szépen leülök, eszek, és közben megnézek egy Uralkodónő részt, utána pedig írom a Rebels-t, mert sajnos azzal is el vagyok maradva. Pedig tudom, hogyan akarom folytatni, de ez a szakdolgozat most minden figyelmemet elvonja. Ami persze nem baj, hiszen az első a kötelesség. Ezt pedig meg kell csinálni. Nem akarom sokáig húzni, mert egyrészt hónap végéig le kell adni, másrészt utána a záró szigoraltra, meg hát az egyéb vizsgákra is el kell kezdeni tanulni. De nem lesz sok vizsgám, szerencsére. Ha minden jól megy, az egyikből megajánlják a jegyet ZH-k alapján, a másikból csak egy könyvet kell elolvasni, a harmadik szintén nem vészes, a másik kettő viszont icsit húzósabb, főleg a jog... attól félek kicsit, de nem jobban, mint a zárószigorlattól. Úgy érzem, sose lesz már június 26. :) Akkor lesz a zárószigorlat, ami remélem, sikerül, utána pedig biztosan végig alszok két napot. Utána pedig írok, amíg csak bírom. :) De tankönyvet nem akarok látni jó ideig. :D Pedig amúgy szeretek tanulni. Ez lehet hülyén hangzik, nem vagyok stréber amúgy, de magát a tanulást tényleg szeretem. Bár valamit biztos nem jól csinálok, mert a jegyekben sokszor nem tükröződik vissza a befektetett energia, és ez mindig elszomorít. Talán az a baj, hogy nem tudom magam úgy eladni, mint mások. Én erre nem vagyok képes. És ha mondjuk a tanáron látom, hogy szólni akar, vagy kérdezni, akkor egyből illedelmesen elhallgatok. Mert szerintem így illik. Nem vagyok képes arra, hogy erőszakosan csak mondjam és mondjam. Úgy illik, hogy végighallgassam, hagyjam, hadd mondja el, vagy hadd kérdezze meg, amit akar, elvégre ő a tanár. Csak sajnos ilyenkor általában megijedek, vagy belekavarodok a tételbe, és hát ebből bizony volt már elégtelen és B tételem is... Ami nem jó. Szóval, valahogy úgy kellene kiállnom magamért a vizsgán, hogy mégse legyek illetlen a tanárral szemben. De az is lehet, hogy ezt csak én fújom fel ennyire. Pedig én egyszerűen csak tisztelem a tanárokat a tudásukért, és mindazért, amit már letettek az asztalra. Ez olyan alapvető tisztelet, amit szerintem minden pedagógus megérdemel, függetlenül attól, hogy általános iskolában, vagy egyetemen tanít. Sőt, igazából ilyen alapvető tiszteletet mindenki megérdemel, az is, aki mondjuk egy építkezésen dolgozik, mert én pl. nem tudnám azt, amit ő. Na jó, szerintem megint kicsit túlpörögtem. :) A lényeg, hogy van mire néznem. De ez így van jól. Csak megint kicsit félek, hogy mi lesz ezután. Milyen lesz jövőre? Hol leszek? Milyen helyen? Kikkel fogok találkozni és kapcsolatba kerülni? De ezek mind olyan kérdések, amin kár rágódnom. Most csak annyit tehetek, hogy még kiélvezem ezt a pár hetet (!), amit itt vagyok. Ezt a pár hetet az utolsó szorgalmi időszakomból. Nagyon durva... Többet ilyen már nem lesz az életemben. A klasszikus diákéveimnek ezennel vége lesz. Ó, és most olyan vagyok, mint az idősek, de ilyenkor tényleg rám tör a nosztalgia. És kicsit talán még a szemeim is könnyesek lesznek. Mert bármilyen nehéz is volt, bármennyi bosszúság is ért, még akkor is, ha sokat voltam szomorú és letört, azért hiányozni fog. De azt hiszem, ezzel azért mindenki így van. :)