Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem semmi értelme ennek az óraátállításnak, és engem nagyon érzékenyen érint, amikor március végén elvesznek tőlünk egy órát. Tudom, hoggy állítólag spórolunk vele valamennyit, de szerintem a mai világban, ilyen technikai lehetőségek mellett már oly mindegy, mikor sötétedik, hiszen ha valaki akar, nyugodtan fent lehet akár egész éjszaka, és fogyaszthatja az áramot. De lehet, hogy én nem értek hozzá, úgyhogy inkább nem is bonyolódok bele ebbe a vitába. Bár tény az is, hogy az utóbbi években viszonylag könnyebben viselem az óraátállítást. Persze, a télivel sosincs semmi probléma, de a nyári esetében tényleg meglepett ez az idei év is. Annyi volt a gond, hogy éjszaka alig tudtam aludni, mert valahol megint sikerült megfáznom, és persze miért is ne lefekvéskor kezdjek el köhögni... Szóval, amúgysem sokat aludtam, de napközben egyébként meglepően jól telt az idő. Nem is érzékeltem, hogy elvettek tőlünk egy órát. Talán annyi a titka, hogy nem szabad belegondolni abba, hogy tegnap ilyenkor még csak fél nyolc volt... De azért hátha majd egyszer beszüntetik ezt az állítgatást. :)

Ma döbbentem rá, hogy már fél hónapja írom a Rebelst, és ez nagyon durva! Mivel immár 17. napja nyúzom ezt a kihívást (ez csúnya szó volt, pedig valójában igen élvezem a regényírást), úgy gondoltam, röviden összegezném, mire is tanított meg eddig a NaNoWriMo:

1. Szelektálás. 

2. Koncentrálás. 
Ez a kettő valójában összefügg, mégpedig abban, hogy általában sok regénybe belekezdek, aztán végül ide kapok, oda kapok, de egyikbe se élem bele magam úgy igazán, vagy, rosszabb esetben be se fejezem egyiket sem, vagy csak nagyon sokára. A NaNoWriMo-nak köszönhetően azonban néhány nap elteltével képes voltam háttérbe szorítani a többi írásomat, és csak erre az egyre koncentrálni. Azt hiszem, még alkalmazni fogom ezt a módszert. :)

3. Kontroll.
Nos, ha engem kiraknának egy lakatlan szigetre egy füzettel, tollal, némi kajával és persze egy zenehallgatásra alkalmas eszközzel, simán ellennék a történeteimmel. Ez egyrészt jó, másrészt viszont nem, mert azt jelenti, hogy nagyon könnyen bele tudok feledkezni az írásba. Ez pedig nem jó, mert semminek nem szabad a függőjévé válni! A NaNoWriMo, mivel szabályozza a napi mennyiséget, így megtanít a kontrollra is. Attól függetlenül, hogy általában túllépem az 1667 szót. :)

Egyelőre ennyi, de hát még csak 17 nap telt el, szóval még sok minden vár rám, és sok mindennek le kell tisztulnia. Az biztos, hogy ennek a kihívásnak az is a nagy előnye, hogy tudatosan épül be az írás a mindennapjaimba, ami az én esetemben nagyon is fontos. És hát a NaNoWriMo is igazolja azt a mondást, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja. :)

Szóval, ma írogattam, közben pedig néztem az Uralkodónőt. Immár az első évad 15. részénél járok, és nagyon furcsa úgy nézni, hogy egyszer már láttam, így tudom, mi lesz a folytatás, de azért még így is izgalmas, és van, ami meglep. Amit sajnáltam most is, hogy Mária és Bash kapcsolata immár véget ért. Nem tudom, miért, de nekem Ferenc nem szimpatikus. Lehet azért, mert szőke, és a barnák az eseteim, de én jobban szerettem a Bash-Mary párost, és a szívem mélyén azért még mindig drukkolok nekik, bár tudom, hogy az évadok során egyre távolabb kerülnek egymástól érzelmileg. De hátha. :) Addig viszont most azt várom, mikor bukkan már fel Louis, bár tudom, hogy a végén majd rossz dolgok derülnek ki róla, de amíg még ezek nem játszanak, addig jó látni a Máriával való kapcsolatának alakulását. Tudom, tudom, hogy Ferenc és Mária házasok, de mint mondtam, Ferenc nekem egyáltalán nem szimpatikus, nem tehetek róla. De hát azt is tudom, hogy bizonyos mértékig ragaszkodni kell a valós, történelmi alapokhoz. De akkor is. :)  

Ma megnéztem A Lázadót is, miután csütörtökön befejeztem a könyvet. Hát... nem akarok belemerülni a részletekbe, mert ez a film szinte egyáltalán nem követi a könyvet, sajnos. Már eleve ez a doboz-téma sántít, és komolyan nem tudom megérteni, miért kell ilyen szintű változtatást belevinni egy filmbe? De most tényleg, miért nem volt jó az, ahogyan Veronica Roth kitalálta? Azt meg már nem is mondom, hogy a szimulációk szinte egyáltalán nem egyeznek, meg... na, mindegy, szóval szinte semmi nem egyezik. Ez pedig elszomorít. Bár tény, hogy egyébként számomra a könyv egy kicsit... hogy is mondjam, szóval nem zavaros volt, de... jobb szót nem találok rá. Amúgy is az a tapasztalatom a trilógiák esetében, hogy a középső kötet kicsit kilóg a sorból. Ott van pl. a Twilight, ami tudom, nem trilógia, ráadásul csak a 2-3. részét olvastam, de hát a 2. rész az valami borzalmasan unalmas szerintem. Na de ez most lényegtelen, ezzel csak azt akarom mondani, hogy olyan ez, mint a középső gyerek, kicsit szendvics-helyzetben van, mert az első kötet ugyebár mindenkinek újdonság, az utolsó pedig általában mindent visz, na de a második... Mindegy, ettől függetlenül szeretjük, és még mindig azt mondom, hogy inkább a könyv, mint a film. Viszont ebben az esetben mégis kell, hogy adjak egy plusz pontot a filmnek, mégpedig Tris és Négyes kapcsolata miatt, mert az a könyvben nekem kicsit hiányos volt, itt azonban jó volt látni, hogy minden ellenére mennyire támogatják egymást. A könyv inkább a bizalmatlanságra ment rá, aminek volt is alapja, de nekem hiányoztak az érzelmek, amit itt megkaptam, és ez nagyon jó. De ettől függetlenül még mindig a könyv tarol. :) És most elkezdhetném sorolni a különbségeket, de a hasonlóságokkal hamarabb végeznék, úgyhogy inkább bele se kezdek. Bevallom, kicsit végigszenvedtem ezt a filmet, egyrészt, mert sokszor nagyon sötét volt, másrészt mert sokszor felbosszantott a változtatások miatt, harmadrészt mert sokszor nekem unalmas volt, de nem tudnám megmondani, miért. Peter karaktere igazából szórakoztató volt, Négyes pedig természetesen mindent visz. Trisnél viszont zavart egyrészt a rövid haja (szerintem nem áll jól neki, ráadásul a filmben nem is jött ki jól, hogy miért is vágja le), másodszor pedig azért, mert a filmben nem hangsúlyozták a fegyverektől való félelmét, így pedig nem lehetett komolyan venni a Will miatti bűntudatát sem, ráadásul Christina is túl hamar megbocsát neki... na jó, nem is folytatom, mert nagyon belemelegedek. A lényeg, hogy megnéztem, de nem hiszem, hogy újra megfogom, a könyvet viszont biztosan újra fogom olvasni. :) De ha már így átrágtam magam a filmen, hoztam egy pár posztert. Nekem az első tetszik a legjobban, bevallom őszintén. Meg persze a harmadik. :)

Pont azon gondolkoztam valamelyik nap, hogy mi lesz velem, ha elolvasom mindhárom részt (mert ugyebár a Négyest egyszer már olvastam, de lehet, hogy repetázni fogok), amikor rábukkantam a neten az "Árnyak és jelek" c. könyvre, amivel múltkor találkoztam is a könyvesboltban, és láttam is, hogy Veronica Roth írta, de nem tudtam, hogy a Beavatott-szériához tartozik, de most már tudom! Úgyhogy már tudom is, mit fogok venni az ösztöndíjamból - a táskán kívül, mert arra is nagy szükségem lenne. Most félvállasat hordok, mert a hátitáskám elszakadt, és nagyon fáj tőle a hátam. De ez nem ide tartozott, csak gondoltam, ezt is megosztom veletek. :) 
A filmnézésen kívül tovább folytattam a NaNoWriMo kihívást, és ma csak 1666 szót sikerült írnom. Mármint, ami belefért a keretbe, mert bevallom, kicsit tovább is folytattam, annyira vitt magával a cselekmény. Viszont úgy voltam vele, hogy jó, ma tényleg betartom az előírt keretet, és hát ha 1666 szónál ér véget egy mondat, akkor még hogy tegyek hozzá plusz egy szót? De ma is könnyen ment az írás, lehet azért, mert még a történet elején vagyok, és azt mondják, az elején olyan ez is, mint a szerelem: magával ragad, de aztán elszáll a rózsaszín köd, és jönnek a problémák, amikor legszívesebben kihajítnánk a gépünket is az ablakon, mert beáll az írói görcs... Igen, ezt már tapasztaltam egy párszor, így biztosan most sem fogom elkerülni. De eddig még elvagyok a kihívással, igaz, most már nem érzem annak. Majd kíváncsi leszek, ha letelik a 30 nap... :)

Íme a pillanat, amikor betekintést engedek az íróasztalomra. :) De most nem ez a lényeg, bár tény, hogy a bejegyzéshez sok köze van a laptopomnak - mint egyébként majdnem minden máshoz is az életemben. Ma ugyanis elkezdtem életem első kihívását, amely nem más, mint a NaNoWriMo, vagyis: írj egy könyvet 30 nap alatt.
Miért olyan nagy szám ez? Nos, az én esetemben nem azért, amiért általában gondolnák. Én ugyanis a másik véglet vagyok, vagyis aki képtelen nem írni. Van egy mappa a gépemen, "Jelenleg írom" címmel, és durván tíz félbehagyott regény található meg benne. Ezeket persze nem írom állandóan, de ha jön egy ihlet, muszáj elkezdenem - és általában abból az lesz, hogy egy szuszra legalább 20 oldalt le is írok. Ez egyébként nem olyan jó, mint amilyennek hangzik, mert sokszor félbehagyok egy sztorit egy másik miatt, aztán rájövök, hogy az az új ötlet még nem is olyan kiforrott, így hagyom, de az előzőhöz meg nehezen találok vissza... na mindegy, szóval nekem mindig Jókai Mór jut eszembe, mert róla tanultuk, hogy kevés idő alatt sokat tudott írni, könnyedén. Na, hát én is ilyen vagyok - mármint persze nem azt mondom, hogy felérnék az ő tehetségéhez, de ami a képzeletemet illeti, hát az szinte kiapadhatatlan. :)
Szóval, rátaláltam erre a kihívásra, amelynek az a lényege, hogy egy hónapon keresztül minden nap 1667 szót kell leírni. Ez jól hangzik, gondoltam, de már rögtön első nekifutásra sikerült is túllépnem a keretet kerek 9 szóval, és még többel is tudtam volna, de azt mondtam, állj! Úgyhogy szerintem nekem ez a kihívás elsősorban arra lesz jó, hogy megtanulom kontrollálni az írást. Mert ha én egyszer nekiülök... :) Persze, tudom, lesznek olyan napok is, amikor a hátam közepére sem fogom kívánni - mert egyébként tényleg van olyan, hogy napokig nem írok, bár ez általában önhibámon kívül van, és érzem is a negatív hatását. De most 30 nap alatt összehozok egy regényt, és ami még jobb, hogy ezt ti is nyomon követhetitek majd - bal oldalt a "Legújabbak" alatt, ha a kis képre kattintotok, akkor elolvashatjátok az aktuális részeket, de egyébként itt a blogban is mindig közölni fogom, hol tartok, mit tapasztaltam, stb. :)
Amúgy a "Rebels"-ről tudni kell, hogy ez igazból egy már meglévő történetem átirata lesz, amit 2015 nyarán írtam, és három kötetesre sikerült. Eredeti címe a "Rossz helyre születtem" volt. A szereplők és az alapkoncepció maradt, erről nem is árulok el sokat, majd meglátjátok, az a lényeg, hogy az eredeti variáció egy laza, romantikus tiniregény, a szokásos felállással: a herceg és a hétköznapi, külvárosi lány egymásba szeretnek, és sok nehézség árán, de végül győz a szerelem. Már az első kötetnél megálltam, de aztán a szereplők folytatást követeltek, így hát még írtam hozzá 2 részt - a harmadikat 2015.09.30.-án fejeztem be. Fú, most nézem, hogy azóta már jó sok idő eltelt, de igazából azóta sem hagyott nyugodni ez a történet, mert rájöttem, hogy tök jó az alapötlet, de nem jó volt a kivitelezés. Úgyhogy most belekezdtem. Újra. Vagy először? Ki tudja. :) Remélem, jól alakul, én magam is kíváncsi leszek rá. Olvastam valahol, hogy nagyon nehéz átírni egy már meglévő történetet, még a profi íróknak is néha beletörik a bicskájuk. Nos, én nem vagyok profi, de próbálkozni lehet. 
Egyébként a "Rossz helyre" születtem érdekessége, hogy ez az egyetlen könyvem, ami ott pihen a polcomon. Nem, nem adták ki, de a barátom segítségével mégis könyv formát öltött. :)