Persze itt felmerül a kérdés, hogy mit is jelentenek ezek a szavak: alázat, önvédelem, védekezés. Haladjunk szép sorjában.

Az alázatosság semmiképpen sem jelenti azt, hogy megalázkodom másokk előtt. Alázatosnak lenni nem egyenlő azzal, hogy kevesebbnek tartom magam másoknál. Aki ilyen úton jár, az nem jó irányba halad és nem jól gondolkodik. Mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk, egyikünk sem magasab rendű a másiknál, és nem szabad, hogy mások elhitessék velünk az alacsonyabb-rendűség érzését, soha, semmilyen körülmények között! Mind ugyanolyan értékesek vagyunk, ugyanolyan alapvető emberi jogokkal rendelkezünk, és egyikünk sem uralkodhat a másik felett, nem zsarolhat, nem tekinthet alábbvalónak!

De akkor mit jelent alázatosnak lenni? Pontosan azt, amit írtam: tiszteletben tartom a másik ember-voltát, mégpedig annyira, hogy mielőtt (vissza)szólnék, mérlegelek magamban, ha kell, elszámolok százig, mert ha szavaimmal ártanék, akkor jobb, ha hallgatok.

De az alázatosság ugyanúgy kihat a képesésgeinkre, tehetségünkre is. Elérhetünk bármit az életünkben, lehetünk bármilyen sikeresek egy területen, tudnunk kell, hogy a tehetségünk nem a saját érdemünk, hanem Istentől kaptuk, mégpedig ajándékba. Éppen ezért ehhez mérten kell kezelnünk a sikereinket is, és soha nem szabad elszállni magunktól! Örülhetünk a képességeinknek és a sikereknek, de mindig tartsuk szem előtt tehetségünk forrását, és persze a másik embert is.

Védekezés és önvédelem - úgy tűnik, ez a két szó egy és ugyanaz, pedig nem. Különbség van a kettő között. Védekezik az, aki minden egyes sértésnek vett szóra, mondatra, gesztusra szintén sértéssel, bántással válaszol. Az ilyen emberek azt gondolják, hogy Isten jól a szájukba adta a szavakat, velük aztán senki nem szórakozhat, ők mindenkinek zsigerből visszavágnak, és igazából nem törődnek a következményekkel, vagy azzal, hogy mennyire megbánthatják a másikat. 

Az önvédelmet viszont nem az indulat vezérli, hanem a saját emberi méltóságunk, a személyünk védelme. Például ha egy nyilvános eseményen az előadó a mi személyünket vagy értékrendünket sértő megjegyzéseket tesz (akár nem is direkt módon, de mégiscsak), akkor jogunkban áll felállni és kimenni, ezzel jelezni, hogy mi ezzel nem értünk egyet, és ez ránk nézve sértő volt. Vagy szólni, hogy elnézést, de ez nekünk ezért és ezért sértő. Igen, korábban én sem hittem volna, hogy ilyet lehet, de akkor még nem is voltam tisztában ezekkel a kifejezésekkel. Az önvédelem során törekszünk arra, hogy ne bántsuk meg a másikat, hiszen pont az fájt, hogy ő - direkt vagy nem direkt módon - de megbántott minket. És ha mi elvárjuk, hogy mások helyén kezeljék a méltóságunkat, akkor mi sem tiporhatunk bele a másik lelkivilágába bántó, sértő, már-már arrogáns módon!

Korábban azt hittem, az alázatosság kulcsa abban áll, hogy nem szólok vissza soha, semmilyen körülmények között. Ma már tudom, hogy nem is kell visszaszólni - de szólni kell, ha valami már túl sok, túl sértő, túl bántó nekem. A saját magam érdekében. Mert ha én nem vigyázok magamra, ha én nem őrzöm az emberi méltóságomat, akkor mit várok másoktól? Az alázatos ember pedig soha nem lesz bántó - aki viszont csak védekezik, és csak a visszavágás, a visszacsapás vezérli, az már nem nevezhető alázatosnak. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés