Kinek ismerős Izsák és Rebeka neve? Akinek nem, az sem baj. Két fiatalról van szó, akik úgy kötöttek házasságot, hogy azelőtt nem is ismerték egymást. Ezt nekünk már nagyon nehéz elképzelni, és abszolút romantikátlannak tűnik, meg különben is, hol van akkor a szerelem, a személyes döntés, és az, hogy az én választottam az én magánügyem? Elvégre nem mindegy, kivel élem le az életem. Az előre elrendezett házasságoknak nyilván komoly célja volt (vagyon, örökösödés, stb.), de most ezekbe ne menjünk bele. Izsák és Rebeka története ugyanis olyan ezek között a „vakházasságok” között, mint egy kis gyöngyszem. Olvassuk csak el: 
„Estefelé kiment Izsák imádkozni a mezőre. Amint föltekintett, látta, hogy tevék közelednek. Rebeka is föltekintett, és meglátta Izsákot. Akkor leszállt a tevéről, és azt kérdezte a szolgától: - Ki az a férfi, aki szembe jön velünk a mezőn? 
A szolga így felel: 
- Ő az én uram! 
Akkor Rebeka fátylat vett elő, és eltakarta magát. A szolga pedig elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzet. Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt, és megvigasztalódott anyja halála után.” (1Móz24,63-67)
Azt hiszem, mindent mondhatunk erre a történetre, csak azt nem, hogy „csöpögős”. Sőt, nagyon egyszerűen, mégis szépen írja le a találkozás pillanatát, a szerelembe esés mozzanatát. Józanul tekint a szerelemre, és pont ettől válik olyan gyönyörűvé az egész. Szinte láthatjuk magunk előtt ezt a jelenetet: ahogy Izsák és Rebeka megpillantják egymást a távolban, a lemenő Nap fényében, és a szívük szinte egyszerre dobban meg egymás iránt. Mert érzik, hogy ez a találkozás más, mint a többi. Érzik, hogy ennek a találkozásnak súlya van. Pedig akkor még nem is tudnak egymásról semmit. De Isten egymásnak rendelte őket, ezért hát ismeretség nélkül is tudják, és érzik, hogy kötődnek a másikhoz. 
Talán az a baj, hogy manapság túl nagy elvárásaink vannak a szerelemmel kapcsolatban. A latin-amerikai szappanoperákon szocializálódunk – ha akarjuk, ha nem – a reklámok, különféle TV-s műsorok, na és persze a Facebook diktálnak egy trendet, amit ha nem követünk, akkor úgy érezhetjük, kimaradunk valamiből, esetleg nem jól gondolkodunk. Pedig a szerelem elsősorban nem a külsőségekről szól! Hiszen Rebeka még az arcát is eltakarta, amikor megtudta, hogy az a férfi ott Izsák, aki az ő férje lesz. Így Izsák csak a szemét láthatta, és mivel a szem a lélek tükre, ez sokkal többet jelentett, mint bármilyen frizura, vagy smink. 
Mit akar nekünk üzenni ez a kis történet? Nem azt, hogy aki nem esik szerelembe első látásra, az valamit nem jól csinál. Ez csupán egyetlen szerelmi történet a sok közül. És mint olyan, mindenkinek megvan a saját maga kis története, ami pont attól szép, hogy az övé, az ő személyére lett szabva. Ha adhatnék egy tanácsot, én inkább arra buzdítanék mindenkit, hogy ne építsünk álmokból várakat, különben elfelejtünk élni, és így nem látjuk meg az apró örömöket, csodás pillanatokat az életben. Ki tudja, ha Izsák túl sokáig imádkozott volna a tökéletes feleségért ott a dombtetőn – aki azért legyen csinos, okos, főzzön jól, sose házsártoskodjon… - akkor nem pillantja meg Rebekát. És fordítva: ha Rebeka a szőke herceget várta volna a fehér lovon, és úgy fogadta volna a szolgát, mint Fiona Shrek-et, akkor talán sosem pillantja meg Izsákot. A szemeikkel biztosan meglátták volna egymást – de a szívükkel és a lelkükkel nem.