Megint csak Veronica Roth-ot tudom felhozni, akiről köztudott, hogy Négyes, vagyis Tobias szemszögéből akarta megírni A Beavatott történetét. Saját bevallása szerint azonban úgy harminc oldal után mégiscsak abbahagyta, mert rájött, hogy Négyes karaktere nem megfelelő ahhoz, hogy kiteljesedjen a sztori. Elvesztegetett időpocsékolás lett volna azt a harminc oldalt megírni? Egyáltalán nem. Ugyanis ezáltal Négyes személyisége olyan kiforrott lett, ami szerintem szintén hozzájárul A Beavatott sikeréhez. Gondoljunk bele: ha Tobias-nak nem lenne olyan kidolgozott történeti háttere, ha nem írta volna meg az ő szemszögéből is a dolgokat, akkor hogy nézne ki az egész? Igen kuszának hatna, mert Négyes legalább annyira viszi a sztorit, mint Tris. 

Tehát, ha már írásra adtuk a fejünket, akkor nem elég kitalálni a történetet. A szereplőkre is ugyanolyan nagy gondot kell fordítani. Van, amelyiküknél elég csak végiggondolni a jellemüket és az eddigi életútjukat, de vannak olyanok is, akiknél bizony meg kell írni legalább egy novella erejéig az önálló történetüket. Mondok egy személyes példát: megírtam egy három részes regényt. Ez alatt a három rész alatt rengeteg szereplő megformálódott a fejemben, szinte mindegyiknek külön kis történetet tudtam volna írni, annyira a szívemhez nőttek. Aztán, amikor pontot tettem az utolsó rész végére, azt hittem, ennyi volt. De nem. Fél évvel később ismét megszólaltak a fejemben, új sztorit követelve maguknak. Addigra ugyanis már annyira kiforrott a jellemük, hogy mindezt megtehették.

Ez talán kicsit furcsán hangzik azoknak, akik nem írnak. De ez hasonló ahhoz, mint amikor egy jó könyvet olvasunk: a szereplők szinte a barátainkká válnak, és képesek vagyunk a hétköznapokból is közéjük menekülni akár. Az írás során szinte ugyanez megy végbe, csak ott mivel én "hozom létre" a szereplőket, ezért egy sokkal bensőségesebb kapcsolat alakul ki velük. (Bár ez kérdéses, hogy tényleg én alkotom-e meg őket, de ez egy más téma. :) ) Vannak, akiket könnyebben el tudok engedni, vannak, akiket nehezebben, de tény: mindegyiküktől tanulok valamit, mindegyik megalkotása során kicsit önmagamat is formálom. Egy biztos: nem kell rájuk sajnálni az időt! Lehet, hogy megírsz száz oldalt, amit végül nem dolgozol bele a konkrét történetbe - de érződni fog a háttérben, és megtermi gyümölcsét a befektetett munka.

Ez egyébként igaz bármilyen nagyobb dolgozatra is: persze megvan a vezérfonal, ami mentén haladni kell, de ha az adott témát megvizsgálod több szempontból is, azzal csak önmagadnak segítesz, és még ha nyilván nem is teszed bele a kész dolgozatodba, de érződni fog a háttérben elvégzett munka - ami így semmiképp sem elvesztegetett, sőt! :)