A boldogság jó. Boldognak lenni jó. Tényleg. Erről a szóról azt hiszem, mindenkinek más jut az eszébe. Különféle érzések, emlékek, elképzelések, dolgok, élmények, tárgyak, személyek… a variáció végtelen. De egyvalami mégis általánosan érvényes a boldogságra: pillanatnyi. Sohasem tartós. Sőt: nem is lehet az. Hiszen a boldogság egy felfokozott állapot, amelyet hogyan is bírhatna el sokáig a lelkünk? Egyszerűen nem tudnánk vele mit kezdeni. Nem bírnánk el, és talán össze is roppannánk a súlyától. Ami különös, hiszen a boldogságtól általában könnyűnek érezzük magunkat, és legszívesebben repülnénk. Mégis, olyan lelki töltetet ad, hogy csak igen rövid ideig tarthat – mégpedig a mi érdekünkben.

Eszedbe jutott már valaha, hogy sírás közben is lehetsz boldog? Tudom, furcsán hangzik, hiszen a sírás szomorú dolog. Persze, van, hogy örömében ejt könnyeket az ember, de általában mégis csak a fájdalom okozza a sírást. De még eközben is lehetünk boldogok. Sírás közben ugyanis olyan, mintha megnyitnánk egy csapot a lelkünkön, amelyen keresztül megszabadulhatunk attól, ami nyomaszt bennünket. És e szabadulás közben, amikor érezzük a könnyebbséget, akkor van egy pont, egyetlen egy, amikor boldogságot is érzünk. Örülünk, mert elengedtük azt, ami fáj, vagy legalábbis részben kiadhattuk magunkból. Ez sosem tudatos, de mégis igaz. Szomorúságunk így örömre fordul, számunkra szinte észrevétlenül.

Négyes – eddig csak egy szám volt a sok közül, de immár teljesen más értelmet nyert. Milyen lehet csupán négy dologtól félni? – kérdezhetnénk, de állj. Négy dolog lehet olyan súlyos, ami felér másnak tizennégy félelmével. Egyedi és irigyelni való? Inkább elgondolkodtató. Milyen erős lehet az az ember, aki csak négy dologtól fél – és mégis, mennyire elesett? Mekkora súlya lehet annak a négy dolognak? Négy dolog, ami megkötöz, gátol, visszafog… Hiába csak négy, nem könnyű legyőzni. Ezt jelzi a négyes szám: kevés, mégis olyan sok, hogy minden mást kiszorít. Nem fér meg mellette más félelem. Csak ez a négy, szorosan összekapcsolódva… Négyessel. 

Március … mi a titkod? Téged mindenki vár. Téged mindenki szeret. Te elhozod a jó időt, a tavaszt. A tavasz, igen… Nem vagy te egy kicsit agyafúrt? Kecsegtetsz minket a tavasszal, aztán végül nem lesz belőle semmi. Egyik percről a másikra zöldbe borulnak a fák, a téli kabátot pedig pulóverre cserélhetjük. Ráadásul egy órát el is veszel tőlünk, kedves március… ez nem szép.
Ne értsd félre, szeretlek. De ha lehetne egy kérésem, idén szeretném látni, érezni a tavaszt. A rügyeket is, nem csak a virágokat és leveleket. Az újjászületés, az ébredés folyamatát. Hogy nekem is legyen időm felébredni a téli hidegből.