Tudjátok, mit utálok legjobban? A megaláztatást. De még annál is jobban megvetem azt, amikor valakit csak azért aláznak meg, mert aki tényleg megérdemelné, annak azért mégsem eshet bántódása. Hányszor voltam úgy én is még általános iskolás és gimis koromban, hogy csak azért említettek egy lapon a "bűnösökkel", hogy így az érintettek értsenek a célzásból, de mégsem legyen nekik olyan bántó. Azért, mert rájuk azért mgiscsak vigyázni kell. Mert ők agyafúrtak, mert ők támadnak, és győznek. De az olyanok, mint én, sosem támadnak. Az olyanok, mint én, ők csak tűrnek, rosszkor vannak rossz helyen. Az olyanok, mint én, kicsik és törékenyek, mégis annyian használják őket védőbástyának, páncélnak, vagy éppen bokszzsáknak (ezt most képletesen értem). Az olyanok, mint én, tökéletesek arra, hogy mások elé példaként állítsák őket, akkor is, ha közben megaláztatást kell elszenvednem. Tudnék felsorolni néhány példát, de nem akarok, mert túl fájdalmas. Csak néha úgy feltörnek bennem ezek az emlékek, és ilyenkor mindig kicsit rosszabb. 
Nem bírom elviselni, ha valakit ok nélkül megaláznak a környezetemben. Ahogy telik az idő, egyre dühösebb és dühösebb leszek az ilyenek miatt. Teljesen mindegy, mennyire ismerem az illetőt, az elszenvedő alanyt, de felébred bennem egy furcsa felelősségérzet, hgy megvédjem őt. De mégsem vagyok rá képes. Talán azért, mert még a saját sebeim sem hegedtek be, és ha ilyet látok, hallok, vagy tapasztalok, mindig újra és újra felszakadnak. 
De tényleg, miért bántjuk egymást? Mi értelme van a megaláztatásnak? Miért használunk másokat eszközként? Miért keresünk látszatmegoldásokat? Miért van az, hogy bizonyos embereknek hatalmuk van, bármit megtehetnek, és még csak a hajuk szála se görbül? Miért van az, hogy ők rettegésben tudnak tartani akár egy egész közösséget is? Miért képzelik egyesek magukat felsőbbrendűnek a többiektől? És ha valaki felemelei a hangját az ilyenek ellen, akkor addig fúrják, csűrik-csavarják, amíg tönkreteszik. 
Szeretnék segíteni az ilyen embereknek. Azoknak, akik ugyanazt szenvedik el a jelenben, mint én a múltban. Akiket megaláznak, akiket bántanak, pedig talán nem kellene. De jelenleg még nem vagyok rá elég erős. Jelenleg még én is több sebből vérzek. De egy nap majd meggyógyulok. Egy nap majd erősebb leszek. Talán tényleg csak egy kis porszem vagyok a gépezetben, de nem ez a lényeg. Ha már egy embernek segíteni tudtam, már megérte. Persze, tudom, hogy egyedül nem fog menni, úgyhogy addig is imádkozom: magamért és másokért. De inkább másokért. Mert a megaláztatást senki nem érdemli meg! Senki!