Sziasztok! Itt a hosszú hétvége - már akinek, mert egy lelkész-jelöltnek a vasárnap mindig vasárnap, ugyebár. :) De azért mégiscsak jól fog jönni a tanításmentes hétfő, mert kedden egyébként sincs hittanórám. A Facebook ma reggel kiadott egy emléket, mely szerint pont ma van egy éve, hogy leadtam a szakdolgozatomat. Hogy telik az idő, és mennyi minden változott azóta... talán még én magam is. Sőt, egészen biztosan változtam. De hát, ez az élet, folyamatos változások sorozata, nekünk pedig fel kell venni a ritmust - még szerencse, hogy az ember állítólag képes az alkalmazkodásra, igaz, van, akinek ez könnyebben megy, és van, akinek nehezebben. Mai bejegyzésem főszereplője az előbbiek táborát erősíti, hiszen miután majdnem 10 év elteltével csapatot váltott, szinte elsőre beilleszkedett új társai közé. Nem más ő, mint Matt Duchene, az Ottawa Senators alig fél éve leszerződtetett 27 éves centerjátékosa. 

1991. november 16.-án született Kanadában, Haliburton városában. 2009-ben, 18 évesen kezdődött el NHL karrierje, amikor is 3. helyről draftolta a Colorado Avalanche. Ez év október elsején debütált a San Jose Sharks elleni mérkőzésen, és meg is szerezte első NHL gólját egy asszisztnak köszönhetően, október 17.-én pedig első NHL gólját zsebelhette be. Rögtön másnap bejelentették, hogy Duchene az egész szezont az Avalanche csapatában fogja tölteni, tehát innentől kezdve maga mögött hagyta a junior-szintet. 
Ezt követően Duchene ontotta magából a gólokat: 2009. novemberében a Tampa Bay elleni mérkőzésen 2 gólt lőtt a 3-ból, decemberben aztán ismét két gólt lőtt a Florida Panthers elleni meccsen, ezzel pedig rögtön 3 pontot is szerzett, így ráadásul rekordot állított fel, hiszen 1995 óta nem volt arra példa, hogy 18 éves játékos iylet produkáljon a jégen. Ennek köszönhetően Duchene lett 2009. decemberében a hónap NHL-újonca.
2010-ben neki köszönhetően jutott be az Avalanche a rájátszásokba 2008 óta, valamint még ebben az évben beválasztották az NHL All-Rookie csapatához, mivel az év újoncai között első helyen állt, és harmadikként jelölték a Calder-emlékkupára, mely az év legjobb újoncának járó elismerés. Néhány hónappal később már az All-Star csapatba is beválogatták, e verseny során pedig ő lett az első olyan játékost, aki büntetőt adhatott. 

2011. január 26.-án, 20 évesen megszerezte 100. NHL pontját a Phoenix Coyotes elleni mérkőzésen szerzett góljával. 

A 2011-es szezont azonban már nem tudta úgy befejezni, ahogyan szerette volna, mivel előbb a bal térde, majd a jobb bokája is megsérült. 

Hoffman-hoz hasonlóan Duchene korlátozott státuszú szabadügynökként 2012-ben aláírt egy 2 éves 7 millió dolláros szerződést a Colorado Avalanche csapatával, azonban a 2012-13-as NHL-zárolás miatt 2 hónapra leszerződött a svéd Frölunda HC csapatához is. Miután lejárt a 2 hónap, Duchene nem hosszabbított, de továbbra is Európában maradt, és egy havi szerződést írt alá a Svájci Nemzeti Liga HC Ambri-Piotta csapatával. 2013. január 7.-én tért vissza az NHL-be, és ez év nyarán 5 éves szerződést írt alá a Colorado csapatával.
A 2017-18-as szezon aztán változást hozott Duchene életében. Bár a szezont a Colorado Avalanche színeiben kezdte, azonban az Ottawa Senators, a Nashville Predators és a Colorado Avalanche kereskedni kezdett egymással, melynek keretén belül az Avalanche második körben két játékost szerzett a Nashville Predators-tól, első körben pedig szintén kettőt a Senators-tól; a Predators elvitte Kyle Turris-t a Senators-tól, a Senators pedig játékosai közé fogadta Matt Duchene 95-ös számú centerjátékost.

Mindezek mellett fontos még megjegyezni, hogy Duchene elkötelezett keresztyén, a Hockey Ministries International tagja (ez egy keresztyén szervezet, amelynek célja megmutatni, hogy a hit nincs épülethez kötve, hanem akár egy jégpályán is lehet közvetíteni Jézus Krisztus üzenetét az emberek számára.)

Új játékosnak lenni egy jól összeszokott csapatban, ráadásul ott hagyni az előző csapatot, ahová majdnem 10 évig tartozott az ember - nem lehet könnyű. Matt Duchene-nek azonban sikerült a beilleszkedés, mégpedig példamutató módon. Az idei szezon újonnan átvett játékosai közül ő az egyetlen, aki megmaradt a Senators-ban, sőt, a szezon záró mérkőzésein már csapatkapitány-helyettesként léphetett a pályára. A fotókon és videókon is jól látni, hogy társai befogadták, eredményei pedig szintén őt igazolják: 23 góljával ő vezeti a tabellát, 26 asszisztjával és 49 pontjával pedig a 4 legjobb játékos között szerepel a neve Erik Karlsson, Mark Stone és Mike Hoffman mellett. Duchene jó példája annak, hogy bárhol sikereket érhetünk el és érvényesülhetünk, ha tisztában vagyunk erősségeinkkel és képességeinkkel, és tudunk alkalmazkodni - persze csak akkor, ha mindez kölcsönös, bár a Senators esetében ez nyilván nem is volt kérdés. :) És ugye, hogy a jégkorong sem csak egy durva sport, hiszen számos játékos a HMI tagja. 

Sziasztok! Ma szeretném folytatni a motiváló-sorozatot, melynek immár a 4. részénél járunk. A mai bejegyzésben egy másik, számomra nagyon kedves játékost szeretnék bemutatni, mégpedig Mike Hoffman-t, a Senators 68-as számú támadóját. (A képen még a Binghamton Senators 27-es számú játékosaként, mint csapatkapitány-helyettes szerepel.)

Mike Hoffman kanadai származású, 1989. novemberében született Kithcener-ben, Ontario tartományban. NHL karrierje 2010-en kezdődött, amikor is részt vett az Ottawa Senators nyári edzőtáborában, ahol olyan jól szerepelt, hogy aláírtak vele egy belépési szerződést. Egyelőre azonban be kellett érnie a Binghamton Senators-szal, vagyis az AHL csapattal. Itt szép eredményeket ért el, többek között tagja volt a a 2011-es Calder-kupa győztes csapatának. 
2011. decemberében aztán felhívták Ottawába. Első NHL meccsét a Carolina Hurricanes csapata ellen játszotta, azonban NHL pályafutáa nem indult túl fényesen, mivel egyáltalán nem szerzett pontot. Vissza is tért a Binghamton-hoz, és a 2012-13-as szezont ott töltötte. Úgy tűnt, még nem érett meg eléggé az NHL-re, ugyanis az AHL csapat vezető gólszerzője volt - azonban mielőtt szerepelhetett volna az AHL All Star-ban, eltörte a kulcscsontját. Ezután még három meccset játszott az Ottawával, mielőtt ismét megsebesült volna, így a szezon végét, beleértve a rájátszásokat is, kénytelen volt kihagyni.
A következő szezont ismét a Binghamton-nál kezdte, azonban felhívták Ottawába, miután 26 pontot szerzett 21 játék ideje alatt, ezzel a második legmagasabb pontszámot produkálta az AHL-ben. Ezt követően kis időre még visszatért a Binghamton-hoz, majd 2014-ben véglegesen az Ottawánál maradt. Ugyanebben az évben 27 góljával már a csapat élén állt, valamint beválasztották az NHL All-Star-ba is. 
Hoffman a 2014-15-ös szezonban korlátozott státuszú szabadügynök lett (RFA), ami azt jelenti, hogy "szabadon tárgyalhat bármely csapattal, azonban, ha megegyezik egy másik csapattal, amely különbözik előző csapatától, akkor az előző csapatnak joga van arra, hogy az ajánlatot adó csapatéval a fő feltételeiben megegyező szerződésajánlatot tegyen (matchelési jog), és ezáltal megtartsa a játékost, illetve ha nem matcheli az ajánlatot, akkor elveszíti volt játékosát, de kompenzációra jogosult lehet." (bowl.hu) Hoffman tehát ajánlatot kapott a Senators-tól, és végül megegyeztek egy egyéves, 2 millió dolláros szerződésben. Hoffman a 2015-16-os szezon végére ismét RFA játékos lett, azonban ekkor már egy négyéves szerződést írtak alá vele. 

Mike Hoffman a feltörekvő tehetség, aki mára a Senators egyik legjobb játékosává vált. Az idei szezonban minden meccsen részt vett, vagyis összesen 82 mérkőzésen játszott, 22 góljával a 2. helyen áll (az első helyen Matt Duchene és Ryan Dzingel osztoznak 23 góllal), valamint 34 asszisztot adott, és összesen 56 pontot szerzett. Hoffman a tavalyi szezonban olyan jól teljesített, hogy a világsajtó is foglalkozott vele, hiszen szemlátomást szárnyalni kezdett, tavaly nyáron pedig, amikor a Vegas Golden Knights minden csapatból átvett egy-egy játékost, Hoffman neve már a Senators védett tagjai között szerepelt. Mike Hoffman tehát jó példája annak, hogy még ha bizonytalan is az életünk, vagy esetleg folyamatos ingázásnak vagyunk kitéve, akkor is lehet fejlődni, csak küzdeni, és mindenekelőtt akarni kell, mindeközben pedig biztosnak kell lennünk önmagunkban, tudva azt, hogy egyszer majd a mi időnk is eljön.

Sziasztok! Majdnem egy hete írtam utoljára, de megvolt rá az okom. Nehéz hétvégém volt, ugyanis most vasárnap volt a vizsgaistentiszteletem. Hála Istennek minden jól sikerült, viszont előtte bevallom, nagyon izgultam, mert igaz, hogy tartottam már jó pár délelőtti istentiszteletet, de ez mégiscsak egy vizsga volt, háromtagú bizottsággal, meg minden, és hát ez egy egyszeri és vissza nem térő alkalom volt arra, hogy megmutassam saját magamnak is, honnan hova fejlődtem az elmúlt 6 évben. Szóval, egy megmérettetés kipipálva, viszont még azért vár rám a záróvizsga, szakdolgozat védés, és hát szeptemberben az a bizonyos ELV (Egységes Lelkészképesítő Vizsga). Most viszont van időm kicsit blogolni, úgyhogy folytatom is a motivációs sorozatot. Mai bejegyzésemben az Ottawa Senators egyik jobb szélső támadóját, Bobby Ryan-t szeretném bemutatni nektek.

Eredeti nevén Robert Shane Stevenson 1987. március 17.-én született. 2005-ben második helyről draftolta az Anaheim Ducks (akkori nevén Mighty Ducks of Anaheim), azonban NHL pályafutását csak két évvel később, a 2007-08-as szezonban kezdte meg, addig az Anaheim AHL csapatában játszott. Ekkor lőtte első NHL gólját a Los Angeles Kings elleni mérkőzésen. A következő évben rekordot is állított fel, megdöntötte Dustin Penner újonc rekordját, mivel a Phoenix Coyotes elleni mérkőzésen két asszisztot is adott, és ezzel újoncként megszerete a 46. pontját. Ugyanebben az évben, vagyis 2009-ben jelölték a Calder-emlékkupára, melyet minden év végén a legjobb újoncnak ítélnek oda. 

A 2010-11-es szezonban a Minnesota Wild elleni mérkőzésen az ellenfél balkezes kapitánya, Mikko Koivu a Ducks támadózónájában elvette Ryan ütőjét, mire a jobbkezes Ryan is elvette Koivu botját, és gólt lőtt vele. Egy jobbkezes játékos egy balkezes ütővel.

Ryan 2013-ban került az Ottawa Senators csapatába egy cserének köszönhetően. Rögtön az első szezonban 23 gólt lőtt, azonban még a szezon második felében sérülést szenvedett, és a műtét miatt kénytelen volt kihagyni az utolsó meccseket. Még ebben az évben a Senators 7 éves szerződést írt alá vele, 2015-ben pedig szerepelt az All Star játékosai között.

Úgy tűnik tehát, Bobby Ryan karrierje szép egyenletesen felfelé ívelő, azonban direkt hagytam az elejét a végére. Ryan élete ugyanis nem indult túl jól, és ennek fényében mindjárt megérthetjük, miért is motiválhat bennünket. A mára világszerte elismert, több kitüntetéssel és biztos csapattal rendelkező NHL játékos ugyanis gyerekként családon belüli erőszak szemtanúja és közvetett érintettje volt. Az édesapja, aki egy biztosítótársaság tulajdonosa volt, egyszer részegen megverte Ryan anyját, akinek négy bordája sérült, valamint a koponyája és a tüdeje is - Ryan ekkor mindössze 10 éves volt. Ryan apját gyilkossági kísérlettel vádolták, így Kanadába menekült. Későb aztán a felesége és a fia is megbocsátottak neki, és csatlakoztak hozzá, azonban már álnévvel. A család végül Kaliforniába költözött, hogy Ryan megkezdhesse jégkorong pályafutását, és erre a sportra mindenképpen szüksége is volt, már csak azért is, mert végül is 2000-ben letartóztatták az édesapját szerencsejáték miatt.

Azt hiszem, Bobby Ryan a csendes tehetség, aki csak teszi a dolgát, és mindeközben szinte észrevétlenül sikert sikerre halmoz. Mintha nem vágyna túlzott rivaldafényre, mégis, minden évben letesz valamit az asztalra: vagy egy új rekordot, vagy egy díj-jelölést, vagy egy hét éves szerződést. Jó példája annak, hogy a gyerekkori traumák nem feltétlenül kell, hogy árnyékként végigkísérjék az életünket. Ryan mondhatni, hogy az egyik legjobb utat választotta, hiszen a sport egy tökéletes módszer a figyelemelterelésre és a feszültség pozitív irányú levezetésére. Nagyon fontos a megbocsátás mozzanata is, amit olvashattunk, hiszen Ryan is meg tudott bocsátani az édesapjának. Sokszor ugyanis a harag, gyűlölet vagy neheztelés az, ami visszafog bennünket a továbblépésben. 

Sziasztok! Úgy tűnik, makacs betegséggel állok szemben, ugyanis hiába szedtem el egy doboz nagyon erős antibiotikumot, tegnap ismét megjelent a rettegett fehér pötty a mandulámon, és azóta is ott van. Próbálom továbbra is kezelgetni, és kevesebbet gondolni rá, de ott van benne a félelem kis szikrája, hogy mi lesz, ha...? Most még szerencse, hogy közeledik a vizsgaistentisztelet, így van mivel lefoglalni magam, csakhogy sajnos lelkileg sem vagyok a topon. Hogy ez a kettő összefügg-e, vagy merő véletlen, azon már tényleg nem agyalok, inkább igyekszem elterelni a figyelmemet - például ezzel a motiváció-sorozattal, melynek mai, második részében a csapatkapitányt, Erik Karlsson-t emelném ki, és mutatnám be nektek életét és munkásságát.

Erik Karlsson tagadhatatlanul őstehetség, nem hiába rendszeres résztvevője az évente megrendezésre kerülő All Star eseménynek. A jelenleg 27 éves védőjátékost 2008-ban első körben draftolta az Ottawa Senators - ekkor mindössze 18 éves volt. Karrierje hamar szárnyakra kapott, amit tehetsége mellett nyilván annak is köszönhetett, hogy az akkori csapatkapitány, a szintén svéd származású Daniel Alfredsson pártfogásába vette. Mások nem voltak így elragadva tőle, sőt, kifejezetten szkeptikusan álltak hozzá Karlsson-hoz, aki akkor még igencsak a jégkorongnak megfelelő testtömeg-szint alatt volt - tehetségét azonban természetesen nem tudták megkérdőjelezni. 2014. októberében aztán újabb szintet lépett a karrierje, ugyanis ő lett az Ottawa Senators csapatkapitánya, ezt a pozíciót pedig azóta is ő tölti be.
Bevallom, eleinte nekem nem volt szimpatikus, azonban idővel, ahogy egyre többet néztem őt a meccseken, megkedveltem, és nem csak azért, mert kivételesen jó játékos. Erik Karlsson az a típusú ember, akinél valóban igaz, hogy a szem a lélek tükre. Nagyon árulkodó az is, hogy általában, amikor nyilatkozik, lehajtja a fejét, kerüli a szemkontaktust a kamerával, tehát érezhetően kellemetlenül érzi magát az adott szituációban. Talán a magánéletében is keresendő erre a magyarázat: első házasságát 22 évesen kötötte, azonban egy év múlva ez a házasság válással végződött. Ezután már óvatosabb volt az elköteleződéssel, de idén nyáron feleségül vette barátnőjét, akivel azonban át kellett élniük egy tragédiát, mégpedig azt, hogy első gyermekük, Axel, halva született. Mindez a múlt hónapban történt, úgyhogy Karlsson érthető módon kihagyott néhány mérkőzést, de a záró meccsekre visszatért. 

Több sérülést is elszenvedett a pályán az elmúlt 10 évben, melyből kettőt kell kiemelni. Az egyik a 2013-14-es szezonban történt: 2013. február 13.-án a Pittsburgh Penguins elleni mérkőzésen Achilles ínszalag szakadása lett. Az akkori edző, Paul MacLean így nyilatkozott akkor róla: Harminc percet játszik, Norrys-trófea győztes, vitathatatlanul a liga legjobb játékosa, így ez most nyilván nagy veszteség.
Egy Achilles ínszalag szakadásnak hosszú a gyógyulási ideje, kb. 3-4 hónap kihagyást jósoltak neki, azonban Karlsson már nyolc hét (!) múlva ismét korcsolyát húzott, ugyanis abban a szezonban a rájtszásba való bekerülés volt a tét.
Már ebből is látható, hogy Karlsson valóban szívügyének tekinti a jégkorongot és a csapatot, ezt pedig a tavalyi szezonban még inkább bizonyította. A 2016-17-es rájátszásokban a New York Rangers elleni mérkőzésen bár ismét lábsérülése volt, ez nem gátolta meg abban, hogy végigvigye a szezont, ami azt jelentette, hogy még több, mint 7 mérkőzést játszott a sérülésével! Ennek azonban meg is lett a böjtje: a nyári vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy kétszeres hajszátörése van, amit műteni kell, a rehablitiációt pedig most nem kerülhette el, így az előszezont egy az egyben kénytelen volt kihagyni. Utána azonban amilyen gyorsan csak tudott, pályára lépett, és nem is hagyott ki mérkőzést, kivéve a márciusi tragédiát követően.

Karlsson-ra sok mindent lehet mondani, lehet utálni vagy szeretni, hiszen ő tipikusan az a személy, aki megosztja az embereket. Azt azonban még Sidney Crosby sem vitatja, hogy Karlsson őstehetség, a legjobb játékosok között a neve pályafutásának kezdete óta. Szívügye a jégkorong és a csapat, emiatt néha türelmetlenebb és feszültebb a pályán, azonban kétségtelenül jól összefogja a csapatot, nélküle pedig mára már szinte elképtelhetetlen lenne az Ottawa Senators. A fent említett nehézségek és próbák ellenére amikor mosolyog, azt tényleg szívből teszi, kitartása pedig megkérdőjelezhetetlen. Önuralma példaértékű, hiszen legyen szó testi vagy lelki fájdalomról, nem engedi el magát. Külön ki kell emelni, hogy a hazáját sem hanyagolja el, hiszen tagja a Svéd férfi jégkorong-válogatottnak is, ahol szintén a 65-ös számot viselő védőjátékos szerepét tölti be.

Sziasztok! Az április különleges hónap a számomra, ugyanis egy évvel ezelőtt ebben a hónapban lépett be az életembe a jégkorong és az Ottawa Senators. Arra gondoltam tehát, hogy ez a hónap kicsit erről is fog szólni, kezdésképp pedig rögtön készítettem is egy új design-t, melynek főszereplője nem más, mint az én elsőszámú kedvencem, Jean-Gabriel Pageau. A fejlécen található szöveg nem véletlen: egyfajta motivációnak szántam a nehéz időkre. Úgy tűnhet ugyanis, hogy a híres emberek és sportolók élete sikerekkel van tele, pedig jó ha tudjuk, hogy az ő útjuk is rögös volt, és sok mindennel meg kellett küzdeniük ahhoz, hogy a jelenlegi szintre eljuthassanak. Arra gondoltam tehát, hogy ebben a hónapban sorra veszek néhány Senators tagot, és bemutatom nektek, hogy nekik milyen nehézségekkel kellett és kell még most is megküzdeniük a siker érdekében. 

Pageau amellett, hogy a legalacsonyabb játékos a csapatban (csupán 175 cm), jó ideig a legfiatalabb is volt. Az Ottawa Senators AHL csapatából, az akkori Binghamton Senators-ból választották be a nagy válogatottba 2013-ban, ekkor mindössze 21 éves volt. Tehetségét jól mutatja, hogy rögtön ebben az évben május 5.-én mesterhármast lőtt a Keleti Konferencia Negyed-fináléjában, amikor a Senators legyőzte a Montreal Canadiens-t 6:1-re. Ezzel ő lett a második Senators játékos, aki mesterhármast lőtt a rájátszások során; az első Daniel Alfredsson, az előző csapatkapitány volt. Azt gondolhatnánk, hogy az edző örült az újonc sikereinek, és mindent megtett azért, hogy egy ilyen tehetséges játékost terelgessen, mentoráljon.
Azonban nem így történt. Az akkori edző, Paul MacLean ugyanis a következő szezonban alig engedte Pageau-t játszani, emögött pedig egyértelmű ellenszenvet lehetett sejteni. Nem is kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy ezt az edzőt kirúgják, a helyére érkező Dave Cameron pedig lehetővé tette, hogy Pageau többet játsszon a 2014-15-ös szezonban. A váltásnak és az új lendületnek meg is lett az eredménye: Pageau-t még ebben az évben, vagyis 2015-ben két évre leszerződtették, ezt a szerződést pedig azóta sem szüntették meg. Pageau immár a csapat egyik oszlopos tagjává vált, aki 2015 óta szinte nem is hagyott ki mérkőzést, tehetsége az évek múlásával pedig egyre csak bontakozik. A 2016/17-es szezon rájátszásában mesternégyes lőtt a New York Rangers elleni meccsen, és nyilván ennek köszönhetően is jutottak egészen a Keleti Konferencia Fináléjáig. Az idei szezon utolsó, Boston Bruins elleni mérkőzésén pedig magán viselhette a csapatkapitány-helyettesnek járó "A" betűt. 

Talán Pageau nem olyan őstehetség, mint azok a jégkorong játékosok, akik minden évben részt vesznek az All Star nevű rendezvényen, viszont szorgalma példamutató lehet bárki számára. Jól látni, hogy tavaly óta mennyit fejlődött, és hogyan érik évről-évre, sőt, hónapról-hónapra ő maga és a játéka egyaránt. Pageau lelkesen, teljes odaadással, szívvel-lélekkel játszik, ezzel tökéletesen beleillik az Ottawa Senators arculatába. Ami mégis kiemeli őt a sorból, az a kitartása, szűnni nem tudó lelkesedése, alázata és szorgalma. Ha akkor feladta volna az edző miatt, talán most nem tartana itt, és akkor a sportvilágnak is nélkülöznie kellene egy ilyen nagyszerű játékost.