A Youtube-on van egy RapCity nevű csatorna, amire nem csak azért vagyok feliratkozva, mert küztudottan imádom a rap zenét, hanem azért is, mert ott a feltörekvő rapperek számai is helyet kapnak. Sajnos a mai rapzene zömében már meg sem közelíti a '90-es évekbeli feelinget, viszont vannak olyan újoncok, akik jó irányba indulnak el, és olyan módon öltöztetik XXI. századi köntösbe a rap zenét, hogy mégis ott érződik benne az eredetiség. Ezek az előadók általában annyira újak, hogy alig van róluk valami a neten, kép még úgysem, kis hazánkban pedig egészen biztosra veszem, hogy alig-alig hallottak róluk. Éppen ezért elhatároztam, hogy minden héten kiválasztok egy ilyen zenészt, és bemutatom nektek, hogy így szélesítsem mindannyiunk látókörét. :) Az első választottam tehát Max Wells. 

Miért pont a rap zene? Gyakran femerül bennem ez a kérdés. Hiszen nem ezen nőttem fel, a szüleim sem kedvelik igazán ezt a műfajt, és a környezetemben is mindig inkább másabb zenéket hallgatott a többség. Mégis, mikor 12 évesen először hallottam Lil Jon - Get Low c. számát, olyan volt, mintha "hazataláltam" volna a rapzene világába, és azóta is ott vagyok. Éppen ezért most kicsit védelmembe szeretném venni a rap zenét. Ugyanis, sokszor megkaptam, hogy "de hát tudod te, milyen durva ezeknek a szövege??!!" Neem, én teljesen naiv vagyok, és egy álomvilágban élek.. Persze, hogy tudom, ha mást nem, hát látom a klipeket. De, most őszintén: van olyan, aki úgy hallgat külföldi számokat, hogy minden egyes dalnak betűről betűre lefordítja a szövegét, és az alapján szelektál? Egyáltalán, van olyan, aki csak és kizárólag a szöveg alapján választ? Szerintem nem. Hiszen, pont ezért zene: nem csak szövegből áll, hanem sokkal inkább dallamból és ritmusból. Érzésből. Na, pont ez utóbbi az, amiért én hallgatom a rap zenét.

Ez a téma most talán nem igazán egyeztethető össze a design-nal, de hát én pont a sokszínűségemről vagyok híres. :) Igazából teljesen váratlanul jött az ötlet, hogy írjak egy bejegyzést az általam hőn szeretett rap zenéről, amit a környezetemben igen kevesen szeretnek, jó néhányan csak bugyuta, erőltetett, rossz hangzású szövegelésnek tartanak, a videoklipekről, fuxokról, gyémánt fogakról, stb.-ről pedig nem is beszélve. DE! A rap zene nem csak ezekből áll. Ha valaki megkérdezi tőlem, én miért szeretem, akkor csak azt tudom mondani, hogy van benne valami lüktetés, ritmus, ami nekem kell ahhoz, hogy kikapcsoljak, feldolgozzak sérelmeket, ihletet kapjak, stb. Tizenkét éves korom óta szeretem a rap-et, és szerintem ez már így is marad. :)
DE! Különbség van rap zene és rap zene között is, mégpedig igen sokféle különbség, én most azoban csak egyet szeretnék kiemelni, ez pedig az East Coast és West Coast rap.
Mi is ez pontosan? Hogy megértsük, először vissza kell nyúlni a gyökerekhez. (A következő információk alapját a http://eastandwestrap.blogspot.hu cikkei szolgáltatták!)

A rap zene története egészen az 1970-es évekig nyúlik vissza, ezt a kezdeti szakaszt pedig Old School korszaknak nevezik. Ekkor kezdett kibontakozni ez a műfaj, mégpedig a jazz zenéből, és azt ugyebár mondani se kell, hogy az afro-amerikaiak által. Véleményem szerint nekik áll jól igazán ez a stílus, a fehér bőrűek csupán próbálkoznak, de ez nem az ő hibájuk, mert ehhez a zenéhez kell egyfajta belső késztetés, belső, zsigeri ösztön, tehát erre születni kell. Kivétel e teória alól Eminem. :)
Sokáig egyébként nem volt túl nagy sikere a rap zenének, és jó ideig csak az utcán létezett. Aztán 1985-ben elérkezett a műfaj Aranykora, egész pontosan a Run DMC Raise Hell c. lemezével, és nem sokkal ezután megalakult a Beasty Boys, az első fehér csapat. Ekkor kezdte felfedezni az MTV is a műfajt, így szabad lett a pálya.
Fontos azt is tudni, hogy először mindez a keleti parton zajlott. Ez az East Coast, aminek a jele a NY (New York-ra utalva), és a kézmozdulatukban is ez tükröződik: hüvelykujj behajlítva, a többi kitartva, ill. a középső-és gyűrűsujj egymásra illeszte. Ezzel szemben a nyugati part, vagyis a West Coast kicsivel később kezdett belejönni a rap-be, mégpedig a 80'-as évek közepe táján, amikor is Ice Cube és Dr. Dre (aki szerintem egyszerűen nem tud rossz zenét csinálni) megkezdte tevékenységét. A West Coast jele a LA (Los Angeles-re utalva), kézmozdulatuk pedig az ún. peace-jel, vagyis a V-t formázó mutató-és középső ujj. Azt hiszem, ez utóbbit mindenki ismeri, az előbbit, a keletiek jelzését talán kevesebben. :)
Szóval, elkezdődött az Aranykor, ami kb. 1995-ig tartott. Ám a neve ellenére egyáltalán nem volt olyan fényes. Igaz, hogy a műfaj virágzott, az előadók taroltak, de súlyos konfliktusok alakultak ki a Nyugati és Keleti Part között - ez az ún. rapháborúk, amely során sok személyi sérülés is történt. Csak kettőt szeretnék most kiemelni: az egyik legnagyobb nyugati raplegenda, 2Pac 1996-ban életét vesztette egy lövöldözésben, 50 Cent pedig 2000-ben sérült meg, amikor rálőttek egy 9mm-essel összesen kilencszer (az ő életét dolgozza fel a Get Rich or Die Tryin c. film). Nyilván sok más lövöldözés, bűncselekmény is történt, a konfliktus fő kiváltó oka pedig a lemezeladás volt, és hát azért a rappereket sem kellett félteni, hiszen ők sem kerülték a bajt, sőt... A két legnagyobb rivális 2Pac és az akkor még Biggie Smalls éven futó Notorious BIG volt, de később 50Cent és The Game között is elmérgesedett a viszony, igaz, ez kicsivel később történt, miután 2004-ben kivált a G-Unit-ból. De hát hogyan is lehetne meg egymás mellett egy keleti és egy nyugati rapper? :)

Ez tehát a raptörténelem, nagyon röviden és nagyon summázva, természetesen. Számomra a legnagyobb rejtély Tupac halála, de erről majd később írok, most nem térek ki rá. Inkább még arról szeretnék írni, hogy mi a zenei különbség a két oldal között, és kik is tartoznak oda, ill. én melyiket favorizálom? :)

Hm, igen, azt hiszem, a táblázat magáért beszél. :) Mindkét helyre az általam hallgatott előadókat tettem be, és egyértelműen látszik, hogy inkább EastCoast párti vagyok. A miértje nagyon egyszerű. A WestCoast ugyanis már nagyon korán elment a party-rap irányba, ami nem az én fülemnek való, mert én jobban szeretem a moll-dallamú, kicsit zúzósabb dalokat - de nem azokat, amelyikben csak mondja a szöveget megállás nélkül! Legyen dallamos, de ne olyan lagymatag, hanem olyan, ami megszólít, aminek hallatán úgy érzem, bármire képes lennék, és ami erőt ad. :) Az is feltűnhet továbbá, hogy az általam felsorolt előadók nagy része nem ma kezdte: ennek pedig az az oka, hogy a mai rap előadók már egy teljesen más stílust és értékrendet képviselnek, ami nekem valahogy nem jön be. Ami pedig a klipeket illeti: szinte sosem veszem őket figyelembe. Én csak és kizárólag a zenére figyelek. :)