Az ALLIN Award, vagy másnéven Blogger Encouraging Award egy olyan díj,melyet minden hónapban egy általam választott bloggernek adok. Mint a nevében is benne van, ez egyfajta bátorító díj, amely arra buzdít, hogy mindent bele! :) Bloggernek lenni nem könnyű, éppen ezért gondoltam arra, hogy minde bátorítás jól jön. ^^
Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!
Sziasztok! Ezer éve nem írtam, tudom, ennek oka pedig az, hogy jelenleg a munkára koncentráltam inkább, hiszen pályakezdőként ez is nagyon fontos. Most, hogy felszenteltek, elkezdhettem dolgozni intézményi lelkészként idősek otthonában (emellett még tartok hittanórákat, és gyülekezeti alkalmakat, istentiszteleteket is), úgyhogy van dolgom bőven, aminek nagyon örülök. Szeretem, amit csinálok, mert sokrétű munka, sokféle korosztállyal találkozom, és hát megmondom őszintén, nagyon jól esik ennyi tanulás után végre kicsit nem tanulni. Mondjuk, mindig is szerettem tanulni, és magamat ismerve még fogok is majd, de most egyelőre kell az agyamnak ez a fajta pihenés, mert azért csak sok volt ez a 19 év egyhuzamban. Tehát, a munka mellett végre jut időm régi, kedvelt elfoglaltságokra is, mint például:
- olvasás -ismét elkezdtem a Harry Potter-sorozatot, mivel most már mindegyik kötetete megvan, hála Csabinak
- regényírás - bár ezen érződik, hogy elszoktam tőle, de hát az a lényeg, hogy ismét elkezdtem
- és természetesen a jégkorong.
Ez utóbbihoz mondjuk hozzátartozik, hogy a legtöbb meccs sajnos még mindig hajnalok hajnalán van, és arra nem tudom rávenni magam, hogy olyan embertelen időben felkeljek, de tegnap rám mosolygott Isten, ugyanis magyar idő szerint este 7-kor kezdődött a San José Sharks-Ottawa Senators mérkőzés, amit egyébként már egy hónappal ezelőtt nagy betűkkel és pirossal aláhúzva beírtam a határidőnaplómba, mondván, bármi is lesz, én ezt a meccset biztosan nem hagyom ki - mégpedig Erik Karlsson miatt.
Ugyebár írtam róla múltkor, hogy az Ottawa Senators megvált Erik Karlsson-tól - a miértekbe ne menjünk bele, meg különben is, eljön az a pont, amikor már nem az okokat és a magyarázatokat kell keresni. Bele kell törődni, hogy Karlsson immár nem tagja a csapatnak, de 10 évet azért nem lehet olyan könnyen elfelejteni és kitörölni. Nyilván azt kívánom neki, hogy nagy jövője legyen a Sharks csapatánál, de azért ő elsősorban mindig is Szenátor marad - ez pedig tegnap be is bizonyosodott, amikor Ottawa köszöntötte őt egy "Welcome back" videóval. Annak idején egyébként Alfredsson-t is ugyanígy köszöntötték, és az a különös benne, hogy az is pontosan december 1.-jén történt, csak persze néhány évvel ezelőtt. Erik Karlsson tehát mindig is megbecsült személy lesz Ottawában, és szerintem komolyan sajnálja mindenki, hogy így alakult.
A mérkőzés maga egyébként talán pont emiatt volt olyan különös hangulatú. Volt benne egy-két verekedés, meg összecsapás, de azt hiszem, hogy a San José nem igazán tudta, mit is kezdjen a helyzettel - Erik legalábbis minden bizonnyal így volt vele. Az első gólpróbálkozása igencsak óvatosra sikerült, aztán elkezdett beszélgetni a kispadon ülő Senators-tagokkal, mintha még mindig hozzájuk tartozna. Egy másik alkalommal pedig a hárításából öngól lett, amit végül azonban úgy számítottak be, mintha a Senators kapujába lőtte volna. Talán részben ennek is köszönhető, de végül is a Senators nyert, mégpedig 6:2-re, úgyhogy nagyon ügyesen játszottak. Kicsit azért sajnáltam Karlsson-t, mert olykor mintha honvágyat véltem volna felfedezni a szemében, és tényleg olyan volt néha, mint aki nem tudja eldönteni, hova is tartozik. Mindenesetre nagyon furcsa lehetett neki azon a pályán ellenfélként fellépni, ami tíz évig az otthona volt, és ahol mondhatni, hogy ő volt a főnök... Igazából nagyon hiányzik a csapatból. Bár, talán ha Pageau játszott volna, az kicsit javított volna a helyzeten, de ő a sérülése miatt még nem pálya-képes. Mondjuk, megmondom őszintén, nekem is furcsa volt az a szituáció, amikor pl. Karlsson volt gólhelyzetben, hogy akkor most kinek is szurkoljak? Hiszen legyen bármelyik csapatnak a tagja, mindig is az egyik kedvenc játékosom marad, akárcsak Hoffman.
Egyébként szerintem az is nagyon beszédes, hogy a Senators még mindig nem választott magának kapitányt, és elvileg nem is akarnak, mondván, mindannyian egyenértékű játékosok. Mondjuk, ebben tökéletesen igazuk van, és becsülöm és tisztelem őket a döntésük miatt. Egyedül Stone és Duchene viseli az A-betűt, és reménykedem benne, hogy ha Pageau visszajön, ő is megkapja, mert megérdemelné, már csak azért is, mert régóta a csapat tagja. De ez majd február-március környékén kiderül. Kezdésnek annyi is elég, hogy Pageau már elkezdett edzeni, ami azt jelenti, hogy egyre jobban van (Achilles-ínszalag szakadása volt még augusztusban), és ez a lényeg. :)