Tudom, egy Harry Potter fan esetében azért illett volna már korábban megnézni ezt a filmet. De mentségemre legyen szólva, hogy olvastam a Legendás állatok és megfigyelésük könyvet, úgy két évvel ezelőtt. Sőt, még a Kviddics évszázadait is, és roppant izgalmasnak találtam, hogy két roxforti tankönyvet is elolvashattam. :) Akkor még nem gondoltam volna, hogy valaha filmet készítenek egy alig 100 oldalas könyvecskéből, és igazából még azóta is homályos nekem, hogy most akkor mégis miből fognak egy öt részes sorozatot készíteni. Hogy miért nem néztem meg a moziban ezt a filmet, azt nem tudom, valahogy elkerülte a figyelmemet, amikor pedig észbe kaptam volna, már nem vetítették. De most pótoltam ezt a hiányosságot, és hát... elég vegyes érzések kavarognak bennem. 

via GIPHY

Kezdjük ott, hogy én rosszabbra számítottam. Olvastam róla kritikákat (nem kellett volna), de alapvetően nekem már a címmel bajom volt. A cím nekem egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésem egyrészt, másrészt végig azon gondolkoztam: hogyan filmesítettek meg egy tankönyvet? Hogy egyeztethető össze a kettő? Meg most komolyan, ez a cím szerintem egyáltalán nem a legjobb választás, sőt. Főleg, mert a film szó szoros értelemben nem is a legendás állatok és megfigyeléséről szól, de még csak nem is Goethe Salmander (ez a név viszont nagyon találó) könyvéről. Bár én sem vagyok jó a címadásban, mégis, a film közben előjött bennem néhány javaslat, mint például: Az obscurus; Proto-Voldemort; New York-i bűbáj; A kezdetek - sötét mágia Voldemort előtt; Élet Harry Potter előtt... vagy tudom is én, de valami izgalmasabb, sokat sejtőbb, többet eláruló, és jobban hangzó cím.
Na de mi a helyzet magával a filmmel? Bevallom, az elején küzdöttem azzal, hogy ne kapcsoljam ki, vagy ne tekerjek bele. Bár ez nem feltétlenül a film, vagy a történet hibája. Egyszerűen csak annyira más a Harry Potter-alkotásokhoz képest, hogy az embernek akaratlanul is hiányzik pl. a Roxfort, a talárok, a házak, a tanárok, meg úgy az iskola-feeling. De ettől függetlenül pont az a jó benne, hogy végre valahára megláthatjuk, mit is csinálnak a felnőtt varázslók, hogyan töltik napjaikat, stb. Ez nagyon klassz, mert ezekre úgy konkrétan a Harry Potter nem ad válaszokat.
Ami még nagy pozitívum, azok a szereplők. Bevallom, kis befolyást gyakorolt rám az egyik kritika, amely szerint Salmander karaktere csapnivaló, és aki ér valamit, az Mr. Kowalski. Tény, hogy Jacob, a mugli (vagyis magnix) tényleg nagyot alakít, és tök jó az is, hogy végre egy mugli ilyen közel kerül a varázslókhoz. De azért ha jobban megnézzük, mind a négy főszereplő zseniális. Goethe azért, mert olyan fura - viszont ha jobban megnézzük, a legendás lények között válik igazán önmagává. Jacob azért szerethető, mert olyan őszinte és kis esetlen. Porpentina a mindenre elszánt, de meg nem becsült auror, akinek mindene a munkája - de ugyanakkor mégis vágyik arra, hogy a magánéletében is jeleskedhessen. Queenie pedig, a legilimentor, nos, neki igazán nem sok szerepe van, mégis nélküle nem lenne teljes a film, elvégre mindenhova kell egy kis szeleburdi, de ugyanakkor nagyon határozott és talpraesett boszorkány. (egyébként nekem róla valamiért Bellatrix Lestrange jutott eszembe, szerintem ilyen lenne, ha nem lenne halálfaló...)
Jaj, kicsit félek mit írni róla, mert nem akarok elsütni egy-egy spoilert. :) Az a lényeg, hogy kb. a film feléig nem értettem, hogyan lenne ez a Harry Potter előzménytörténete. Az obscurus-sztorit nagyon izgalmasnak találtam, sajnálom, hogy nem dolgozták ki jobban, rádásul fura, mert arra sem emlékszem, hogy ezek említve lennének bármelyik HP-kötetben, pedig ezekkel aztán tudott volna mit kezdeni Voldemort... Na, de a legnagyobb csavar mégiscsak az volt a filmben, amikor kiderült, hogy Grindelwald végig ott volt közöttük! Az a leleplező pillanat számomra felülmúlta az összes bőröndben játszódó legendás állatos jelenetet.
Mondjuk felmerült jó pár kérdés bennem, például, hogyha az aurorok a halálfalók ellen lettek tulajdonképpen kiképezve, akkor azelőtt ki ellen harcoltak? Tényleg csak annyi lett volna a céljuk, hogy megőrizzék a varázslók anonimitását? És a másik: miért van az, hogy az összes Mágiaügyi Minisztérium (tudom, New Yorkban más a neve, de értsétek jól) ennyire síklátású, és hát bocsánat a kifejezésért, de hülye? Bár, biztos ennek is megvan a célja. 

Összességében véve tehát, tetszett a film, de azért nem annyira, hogy a kedvencemmé váljon. Ha pontozhatnám (de hát hogy jövök én ehhez...), akkor 10-ből 7-et adnék rá, főleg a címadás miatt.