Mai alkotásom. :) Igen, még mindig Beavatott-lázban égek, amit én magam sem értek. A Harry Potter-óta nem voltam ennyire rabja egy könyvnek. Már csak vagy 50 oldal van belőle, úgyhogy szerintem holnap elolvasom, és akkor kezdhetem A Lázadót. Hamarabb is elolvastam volna, de nem volt rá időm.

De ezt a rajzot elsősorban nem a Beavatott miatt készítettem, hanem mert ez volt a mai jelszavam: légy bátor! Isten próba elé állított, ugyanis elkezdődött a kórházi gyakorlat. Ugyebár kórházba járni azért senki nem szeret, na hát így vagyok ezzel én is. Nehezen viselem az ilyen látványokat, úgyhogy érthető módon izgultam, hogy mi lesz. Tudtam, hogy be kellesz menni kórtermekbe, és beszélgetni emberekkel. Ma az ún. elfekvőben voltunk, de ez a gyakorlat egy hónapig tart, és fogunk menni pl. a sebészetre is. De a mai alkalom után úgy érzem, hogy meg fogom tudni csinálni. Meg rájöttem, hogy szükségem is van rá, hiszen erősödöm ezáltal is. Ez egy nagy félelmem volt, amivel szembe kellett néznem. Egyébként is azt mondják, hogy az a legjobb, ha szembenézünk a félelmeinkkel. Meg amúgy elgondolkodtam azon is, hogy ki a bátor? Az, aki nem beszél a félelmeiről? Az, aki azt mutatja, hogy őt aztán nem rendíti meg senki és semmi? Nyilván egy ilyen helyzetben azért jobb, ha az ember tartja magát, de ismernünk kell a határainkat. Viszont a beteglátgatás előtt volt egy csoportos beszélgetés is, és ott elmondhattam az eddigi tapasztalataimat, félelmeimet, ez pedig tényleg sokat segített. Pedig eddig én is abban a tudatban voltam, hogy a félelmeinket el kell temetni magunkban, mintha nem léteznének, és ha így teszünk, ha nem beszélünk róluk, akkor nem tudnak uralkodni rajtunk. De nem! Mert amíg nem fogalmazzuk meg akár nyilvánosan is, addig nem is tudunk velük mit kezdeni. De mihelyst kimondom, hogy ettől és ettől félek ezért és ezért, onnantól kezdve tudom kezelni a félelmemet. Persze, nem azt mondom, hogy akkor ez a félelmem eltűnt. Ugyanúgy megvan, csak úgy érzem, most már tudom kezelni. De majd a kórházi gyakorlat végén kiderül. Mindenesetre számomra nagyon sokat adott ez a ma délután, nem csak ezért, hanem azért is, mert jó volt megtapasztalni azt, hogy mennyit tudok segíteni csupán a jelenlétemmel is akár. Aztán eszembe jutott a csendes-nap is, és ma megtapasztaltam, hogy a csendnek is mekkora ereje van. Sokszor olyan nagy dolgokat akarunk véghezvinni, pedig van, hogy csak jelen kell lennünk, közösségben a másikkal. Szóval, ha mondhatok ilyet egy ilyen alkalom után: jó volt. De elfáradtam. Viszont ilyen fáradtságot még soha nem éreztem. Azt hiszem, ez a lelki fáradtság egyik fajtája. Mégis, örülök, hogy ezt is érezhetem. Örülök, hogy kaptam ezt a próbát az életembe. Örülök, hogy megbirkózhatok ezzel az egyik legnagyobb félelmemmel, és ezáltal még másoknak is segíthetek. Elvégre, ez utóbbi az, ami igazán motivál engem. Mindig. :)