Filmkritika2017.02.28. 12:04, Gréti
Már tegnap sem éreztem túl jól magam, de ma reggel már nem is bírtam kikelni az ágyból. Fáj a fejem és a torkom, néha ráz a hideg, szóval ez a betegség most eléggé keresztül húzta a számításaimat - de legalább most nem készítettem hetitervet, mint a múlt héten. :) Emellett pedig még mindig fáj a lábam is, tegnap alig bírtam ráhúzni a cipőt, és elég csúnnya színekben játszik... Legalább neki jól jön ez a kis pihenés.
Mivel úgy semmihez nem volt erőm és kedvem (na, ilyen is ritkán van!), megnéztem A Beavatottat. Igaz, háromszor meg kellett állítanom, mert annyira felbosszantott, hogy el sem tudom mondani. Lehet, hogy már megszállott vagyok ilyen téren, de egyszerűen nem értem, miért kellett ennyire eltérni a könyvtől?! Arról már írtam korábban, hogy Négyes karakterét teljesen félreértelmezték, de ezt még megbocsátom, hiszen elképzelhető, hogy a filmkészítői még nem olvasták a Négyes c. kisregényt (csak azt nem értem, hogy nem is konzultáltak az írónővel?!). De a többi változtatásra nincs mentség. Nincs! Néhányat megemlítek közülük, de tényleg csak néhányat, mert amúgy rengeteg van:
- a könyvben előbb van az óriáskerék-jelent, utána pedig a késdobálás - a filmben ezt megcserélték, fogalmam sincs, miért.
- a könyvben az elején Tris húzza be a tükröt rejtő szekrényajtót, a filmben pedig az anyukája
- a könyvben egy sorban állnak a Választási Ünnepségen a választó fiatalok, a filmben pedig a családtagjaikkal együtt ülnek
- a könyvben teljesen máshogy halnak meg Tris szülei, mint a filmben, és bár a színésznő jól alakít, nekem a könyves variáció sokkal megrendítőbb volt
- a könyvben Tris nem tudja előre, hogy szérumot fognak nekik befecskendezni a beavatásuk után, de a filmben Tobias előre figyelmezteti - miért?! Sokkal jobb, amikor a könyvben magától jön rá...
- kihagyták a filmből azt a jelenetet, amikor Tobias beindítja az óriáskereket, hogy Tris-t megmentse. Hogy hagyhatták ki?!
- a könyvben, azt hiszem, a késdobálós jelent után mondja Négyes Tris-nek: "Tudod, már kezdem unni, hogy ilyen nehezen veszed a lapot" - vagy valami ilyesmi. A filmben ennek nyoma sincs. Na és az az első csók jelenet... már bocsánat, de miért kellett ezt megtölteni többlet-tartalommal egy 16 éves lány esetében, aminek ráadásul a könyvben nyoma sincs?! Mert amúgy a könyvben nagyon nem így van. Még a tetoválás leleplezése sem ilyen formában történik. És ha már itt tartunk, azt is kihagyták, hogy Négyes az elején titkolja a kapcsolatukat Tris érdekében.
Nem is bosszantom magam tovább. Olyan szinten félrevitték a kettejük kapcsolatát, hogy az nekem nagyon kiábrándító volt. Ja, és még valami: azt a jelenetet is teljesen átalakították, amikor Tris részt vesz Tobias félelmeiben. A könyvben ugyanis annak nem az a célja, hogy Tris megtanuljon "normálisan" viselkedni a szimulációk során, hanem Négyes egyszerűen csak szeretné neki megmutatni ezeket a dolgokat, és így Tris segítségével képes lesz felülkerekedni a félelmein!
Na, szóval tényleg nem folytatom, mert még túlságosan is elragadtatom magam. :) Összességében véve jól megcsinálták a filmet, a szereplők jók, a látványok és a zenék is. Viszont, ha már a szereplőknél tartunk, van egy karakter, akit nagyon-nagyon félreértelmeztek a készítők: Jeanine. A könyvben ugyanis nem játszik ilyen szinten főszerepet, mint a filmben, szóval ez engem nagyon megzavart.
Ha értékelhetém, akkor 10/6-ot adnék rá, de csak azért, mert nagyon szeretem ezt a történetet.
|