A Fogtündér c. film óta talán nem én vagyok az egyetlen, aki akár nő létére is, akarva-akaratlanul, de érdeklődik a jégkorong iránt. Igaz, ez a film nem mai, és én se mostanában láttam először, de mióta megnéztem, mindig is ott motoszkált bennem ez a sport. Pedig amúgy - sajnos - nem vagyok a sportos egyéniség, hogy így fogalmazza. Mondjuk sokan az ellenkezőjt hiszik, és volt már, aki megkérdezte, hogy én mégis mennyit sportolok egy nap. A válaszom az, hogy semennyit, de tudom, hogy ez nem jó. Ezért is szeretnék elkezdeni futni, de most nem erről akarok írni, hanem a jégkorongról. 
Az első kapcsolatom a jégkorcsolyával úgy 2-3 éve volt, amikor az egyetemről lehetőség volt páraknak elmenni a debreceni Jégcsarnokba korcsolyázni. Kaptam az alkalmon, de csak akkor tudatosult bennem, mire is vállalkoztam, amikor ráálltam a jégre. Jó élmény volt, mégis borzalmas, mert nagyon féltem, hogy elesek, képtelen voltam megtartani az egyensúlyomat, és hálával áldoztam azért a pillanatért, amikor végre ismét szilárd talajt érinthetett a lábam. Ennek ellenére bosszantott is, hogy nem sikerült ráéreznem a technikájára, hiszen kívülről nézve olyan könnyűnek tűnik! Meg tényleg érdekelne a korcsolyázás, de lehet, hogy ez már így veszett. Mindenesetre azért nem adom fel a reményt. :)
És akkor most térjünk át a jégkorongra. Pont az EB-időszak után volt szerencsém belenézni egy jégkorong mérkőzésbe, és mit ne mondjak, felüdítő volt igazi férfiakat látni a pályán. Nem akarom bántani a focistákat, de amit nagy részük leművel a pályán játék közben, az minden, csak nem férfias. Persze, tudom, hogy a tipikus amerikai sportok - amerikai foci, jégkorong - azért más kategória, és képesek túlzásba esni. Nos, amikor én éppen átkapcsoltam a TV-t egy jégkorong mérkőzésre, pont egymásnak esett két játékos. Az elején még vicces volt, hogy korcsolyával a lábukon, a jégen verekednek, de ami megdöbbentő volt, hogy a két bíró, akik ott álltak mellettük, nem szóltak egy szót sem! Csak amikor az egyik játékosnak a másik szó szerint betörte az orrát, és az mit sem törődve a sérülésével újra támadásba akart lendülni, akkor tessékelték le finoman a pályáról. Persze, nem a verekedéstől lesz valaki férfi, nem erre céloztam, és nem is a bunyók miatt nézném a jégkorongot, ha lenne rá időm. Egyszerűen csak úgy az összhatás... Ezt nem tudom megmagyarázni. :) De most szombaton este, amikor kapcsolgattam a csatornákat, eljutottam a Spíler TV-hez, amiről azt sem tudtam, hogy van nekünk, és pont egy jégkorong meccs ment - mert ahogy a videó is mutatja, most van az NHL rájátszás, ahol a Stanley-kupáért megy a harc. 
Az NHL, vagyis National Hockey League, a világ szinte legjobb (észak-amerikai) jégkorong csapatait foglalja magába, ez összesen 30 csapatot jelent. (Most nem sorolnám fel mindet, aki szeretne tájékozódni, az a http://nhl.com oldalon megteheti.) Azt a meccset, amit én láttam 15.-én, a Boston Bruins és az Ottawa Senators játszotta egymással. Csak az első harmadot láttam (a jégkorongban 3x20 perc a tiszta játékidő, és minden menet között 10 perc szünetet kell tartani), de az nem volt igazából olyan izgalmas. Kicsit el is szédültem, mert olyan sebesen szelték keresztül a pályát - aztán a neten olvastam, hogy a jégkorong a leggyorsabb sport, és mindent megértettem. :) Szóval, mégis ez volt az első olyan meccs, amit láttam, és hát azt se tudtam, ki kivel van, csak két játékos nevét jegyeztem meg: Drew Stafford (BOS), és Erik Karlsson (OTT). Azt a meccset egyébként az Ottawa nyerte 4:3-ra.  
Egyébként az a durva, hogy bármelyik sportról is legyen szó, annyiféle nemzetiségú játékosok verődnek össze egy bizonyos csapatban, pl. az EB-ről emlékszem, hogy a franciák csapatában szinte alig volt francia... és ez olyan furcsa. Értem én, hogy adják-veszik szinte a játékosokat, meg a pénz beszél, de nem az lenne a lényeg, hogy mindenki a saját hazájáért küdjön a pályán is? 
Mindegy, ettől függetlenül eldöntöttem, hogy jobban beleásom magam a jégkorong világába. Talán még egy élő meccsre is elmegyek a Jégcsarnokba. Biztos jó lehet. :)