Csupán pár hónappal ezelőtt tudatosítottam magamban, hogy okkal vagyok olyan, amilyen. Sőt, mindenki okkal olyan, amilyen. Persze, vannak befolyásoló tényezők, hiszen a külvilág igenis formálja a személyiségünket, de végső soron megfigyelhetjük, hogy nem fogadunk be mindent. Van, amit határozottan elutasítunk. Ebből is látszik, hogy mindannyian külön egyéniségek vagyunk. Ettől sokszínű a világ, és igen, ettől olyan szép. Hiszen Isten mindannyiunkat okkal teremtett olyannak, amilyennek. De, talán az ok nem látszik mindig tisztán. Úgy értem, én magam sem látom értelmét annak, hogy miért pont a rapzenét szeretem, vagy miért bolondulok az izomautókért, és újfent miért rágom tövig a körmöm (ez csak hasonlat, mert amúgy nem szokásom :)) egy-egy jégkorong mérkőzés során. Bár, a rap zenére még talán van magyarázatom. 12 éves voltam, amikor életemben először szerelmes lettem - persze, ez csak amolyan plátói szerelem volt, de két évig tartott. A kiszemeltem már akkor is a rap zenét szerette, erről pedig az MSN-en keresztül tájékozódtam (régi szép idők :)), hiszen ott be lehetett állítani, hogy jelezze, mit hallgatunk éppen. Rákerestem arra a zenére, amit ő hallgatott (Lil Jon - Get Low), és egyből megtetszett, bár nyilván Ő maga jobban tetszett, mint a zene, de ha vele együtt járt ez a stílus, akkor én is ezt akartam. :) Viszont a rap szép lassan az életem részévé vált, velem maradt, és velem van mai napig is. Viszont, ez nem azt jelenti, hogy ne hallgatnék más zenéket is. Aztán ott vannak az autók, nos, erre tényleg nincs magyarázatom. Talán túlságosan is rákaptam a Halálos Iramban filmekre, aztán megláttam a veterán izomautk szépségét, ami azért vicces, mert sosem rajongtam a régi dolgokért, mindig is a modernitás híve voltam, pl. sosem kötött le igazán mondjuk egy 18. századi film, vagy ilyesmi. A jégkorongra pedig aztán végképp nincs magyarázat, de ezzel kapcsolatban azt érzem, hogy ez tényleg az enyém, valami megdobbant bennem, és nincs visszaút. Ez azt jelzi számomra, hogy mégiscsak van egy sportos énem is valahol mélyen, amivel most már ideje lenne foglalkoznom. :) 
Ezek azonban csak kis szeletei a személyiségemnek, de talán nem is lehet meghatározni valakit néhány szóban, hiszen mindig változunk. Formál bennünket a környezet, az élmények, a tapasztalatok, a fájdalmaink és örömeink - minden. Rakódnak ránk negatív és pozitív dolgok egyaránt, de tudnunk kell, hogy a felszín alatt ott vagyunk MI, csupa nagybetűvel, olyanok, amilyennek Isten megteremtett. És amúgy nem csodálatos, hogy ennyiféle különböző személyiséget tud alkotni? Szerintem ez nagyon jó. Mert vannak hasonló érdeklődésű emberek, de nincs két ugyanolyan. Mindannyian gazdagítjuk a világot, mindannyiunkra szükség van, és mindannyiunknak célja, küldetése van. Mind azért teremtődtünk, hogy megszólítsunk, buzdítsunk. Belegondoltunk már, hogy példák is vagyunk? Ráadásul úgy, hogy erről akár nem is tudunk? Vajon hány ember néz fel ránk? Erre is gondoljunk, ne csak a rosszindulatra! Mert igen, tény, hogy vannak irigyek és rosszakarók, de vannak olyanok is, akiknek talán pont mi adunk erőt. Erre gondoljunk, amikor fel akarjuk adni, amikor úgy érezzük, beállunk a sorba, amikor nem látjuk értelmét annak, hogy tovább folytassuk. Joe DiMaggio baseball (nem, most nem jégkorong) játékos mondta, amikor megkérdezték tőle, miért játszik mindig ugyanolyan intenzitással: 

Minden nap lehet valaki a lelátón, aki most lát először játszani. És igen. Ma csakis idegenek látnak.

Nem így van? Szerintem igen. Minden nap lehet valaki, akinek pont mi adunk erőt, akár egy mosollyal, akár egy kedves szóval, akár csak azzal, mert látja, hogy mondjuk átadjuk a helyünket a villamoson. Valójában nincsenek apró dolgok, mert minden kis apróság valakinek órisái jelentőségű. És ahhoz, hogy ezt az idézetet elsajátíthassuk, még csak nem is kell sportolónak lennünk. Elég annyi, hogy emberek vagyunk, és mint olyan, közösségi lények. Akkor is, ha éppen egyedül vagyunk. Mindig hatással vagyunk egymásra - legfőképpen abban, amire teremtődtünk. Ezért hát, a Beavatott szavaival élve: Be self! Be brave! :)