Mostanában sokat eszembe jut ez a bibliai igevers, és egy időben ez a kép volt a Facebook borítóképem. Nem csak azért, mert igaz, hanem azért is, mert nem lehet felszínesen elolvasni, sőt, nagyon könnyű félreértelmezni. Persze, szubjektív, hogy kinek mit mond, szóval most azt szeretném leírni, hogy nekem mit üzen. 

Amíg a múltban élünk, addig nem építhetünk jövőt, és nem élvezhetjük a jelent - ez így van. De mit jelent elfelejteni azt, ami mögöttem van? Tényleg szó szerint kell értelmezni? Tudomást sem véve a múlt eseményeiről haladni előre a célunk felé? Nyilván sokan éreztük már azt, hogy szívesen kitörölnénk egy-két megtörtént, megcselekedett dolgot az életünkből. De hadd mondjak valamit: a múlt ugyanúgy hozzánk tartozik, mint a jelenünk és a jövőnk. Hiszen minden kihatással van mindenre az életünkben. Semmi sem történik véletlenül. Ami történt a múltban, az formált bennünket olyanná, amilyenek most vagyunk, és az alakította ki bennünk a jövőre vonatkozó elképzeléseinket. Tulajdonképpen meg, mi a múlt? Ez olyan tág fogalom. Hiszen múlt az előző perc is, mert elmúlt, és nem jön vissza. És ahogy Széchenyi mondta:

"Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn."

Igen, azt hiszem, ez a legmegfelelőbb kifejezés: tisztelni a múltat. Hiszen a múltad is Te vagy, és ha a múltat nem tiszteled, akkor önmagadat sem. Egyébként meg, érdemes végiggondolni, hogy mely múltbeli cselekedeteinkért vállalhatjuk ténylegesen mi magunk a felelősséget, mert bizony, sokan olyan dolgok miatt ostorozzák magukat évekig, amit tulajdonképpen talán nem is ők maguk követtek el, hanem inkább sak elszenvedő alanyai voltak az eseményeknek, vagy ártatlan áldozatai...

Szóval, mit is jelent ez a "ami mögöttem van, azt elfelejtve"? Nem szó szerint, nem úgy, hogy ténylegesen elfelejtem, tudomást sem veszek róla, és úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Sokkal inkább jelenti azt, hogy nem maradok a múltban, tehát nem hagyom, hogy a sérelmek, rossz dolgok, bántások, hibák gúzsba kössenek és megbénítsanak a jelenben, illetve a jövőre nézve. Mert onnantól kezdve, hogy reggel kinyitottam a szemem, új nap virradt rám, ismét kaptam ajándékba egy lehetőséget, hogy változtassak, hogy cselekedjek, hogy bizonyítsak, hogy éljek. Életünk valahonnan halad valahová, és higgyétek el, éppen olyan fontos az előtte, mint az utána és a most. Sőt, ha azt nézzük, lényegében csak a múltra támaszkodhatunk, hiszen azt ismerjük egyedül. A jelen pillanatnyi, a jövő pedig csupa meglepetés. De a múltat ismerjük. Abból tanulhatunk. Abból meríthetünk erőt. Abból táplálkozhatunk. És ha mást nem, hát arra vonatkozóan kijelenthetjük: na, úgy biztosan nem szeretném csinálni a jövőben. De akkor is, egyfajta viszonyítási pont. És hát, bármennyire is frusztráló, de a múltat nem lehet semmissé tenni, nem lehet megváltoztatni. De ha jobban elgondolkodunk, akkor rájöhetünk, hogy igazából nem is kell. Olyan jó, hogy amúgy idővel inkább csak a szép dolgok maradnak meg az ember emlékezetében, a rosszak pedig elhalványodnak. A hibákról pedig annyit: csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.

Tehát, ami mögöttem van, azt elfelejtve - ez annyit tesz, hogy nem ragadok a múltban, hanem feldolgozom, elrendezem, az életem részévé teszem, és abból tanulva, okulva élek a jelenben és haladok a célom, a jövőm felé. Tényleges felejtés helyett nézz vissza életutadra, és látni fogod: minden oda vezetett, ahol most vagy. És örülj, hogy ott vagy! Örülj, hogy vagy! Mert minden nap egy csodálatos ajándék! :)