Kedves Harminc éves énem!
Amikor ezt a levelet olvasod, akkor már pontosan tudod azt, ami előttem most még rejtve van. És bizonyára emlékezni fogsz arra, hogy huszonnégy évesen, a nagybetűs Élet ajtajának küszöbén milyen érzések kavarogtak bennem. De ha mégsem – hiszen bizonyára azóta már nagyon sok minden történt veled – akkor elmondom.
Tudod, eddig pontosan láttam, mit hoz a szeptember: ismét beülök az iskolapadba, órákra, előadásokra járok, vizsgázok… De most mi lesz? Hol leszel jövőre? Hol leszek azután? Sikerülni fog egyből minden? Meg fogom találni a hivatásomon belül azt a területet, amelyben majd igazán kiteljesedhetek? Megtalálom azt a helyet, közeget, ahol befogadnak, és ahol tudok majd munkálkodni? És hogyan alakul a magánéletem? Nagyon szeretnék ekkorra már családot – mondd csak, megadatott már ez? És ha igen, úgy, ahogy terveztem, ahogy számítottam rá, vagy netán mégis máshogy? Mert tudom, Isten útjai kifürkészhetetlenek. És tudom, hogy addig jó, míg nem ismerjük a jövőt. Én sem szeretném ismerni, hiszen hiszek és bízok, de azért ezek a kérdések ott motoszkálnak bennem.
Van egy idézet, ami mindig időtálló: gondolj vissza, mit akartál elérni öt évvel ezelőtt, aztán gondolj a következő öt évedre, és légy megállíthatatlan. Tudod, hogy én most, huszonnégy évesen mit szeretnék öt év múlva? Megtalálni a helyemet. Családot. Szeretetet. Motivációt. Nyugodt, csendes, eredményes életet. Kiteljesedést a hivatásomban. Lerázni magamról a félelmeket. Férjet és gyereket. De mindezek csak az én vágyaim – azonban ki tudja, hogyan és milyen formában valósulnak ezek meg? Talán úgy tűnhet, öt év nem olyan nagy idő, most mégis, olyan távolinak érzem… Sőt, mintha ez az egy év, ami rám vár, sokkal nehezebb lenne, mint az elmúlt öt év. Tele kihívásokkal, és mindenekelőtt változással… De a változás az jó, igaz? Ugye, nem lesz semmi baj? Ugye, jó lesz? Sikerülni fog? Jó helyen leszek?
Majd ha olvasod ezt a levelet, bizonyára csak mosolyogni fogsz magadban. De talán nem. Hiszen te meg én egyek vagyunk – csak egy más idősíkban. Szeretnélek látni magam előtt, de most nem megy. Te viszont ne felejts el engem, oké? Mert bármit is hozzon az élet, mindez valaha te voltál. És ha megengedsz egy tanácsot így, a múltból, a jövőre nézve: maradj meg továbbra is önmagadnak. Mindig.

Sok szeretettel:
Huszonnégy éves éned