Mindig sérelmeztem, amikor azt mondták rám, szabolcsi vagyok. Persze, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a szülőföldem, de én kikérem magamnak, nem vagyok szabolcsi! Szatmári vagyok, mégpedig törzsgyökeres. (igaz, hogy vannak sárvári felmenőim is) Szatmárnak azon kis részén nőttem fel, amennyi megmaradt Magyarországnak, nagyobbik része ugyanis már Romániához tartozik. Talán ezért is neveznek minket kapásól szabolcsinak, másrészt pedig van ennek a megyének egy nagyon jellegzetes tájszólása. Azért mondom így, mert minden egyes ilyen, egy adott tájegységre jellemző beszédstílusi jellegzetesség tájszólás (szerintem), tehát az is zavar, amikor nemes egyszerűen "parasztos beszédnek" titulálják. Igen, ez kicsit más, egy kicsit furcsa, de attól még ez is ugyanolyan, mint Szeged környékén az "ö" betűzés, vagy a Nógrád megyei beszéd. Most tehát hoztam nektek néhány kifejezést, illetve hangtani sajátosságot, lássuk tehát a Szatmári Szlenget. :)

jösztök – jöttök
ide adod – amikor kérünk valamit
rétoja – létra
putina – az az edény, amiben a zsírt tároljuk
góré – kukorica tárolására szolgáló építmény (máshol kas)
málé, tengeri – kukorica
atléta – trikó
tészta – süteményre és főtt tésztára is egyaránt mondjuk
telázsi – spájz
pulya – gyerek

hózentrág – nadrágtartó, hózentróger
elmosogatok – az edényt ( máshol „felmosogatok”)
pup – köldök
oszt – és
űköket – őket
hun? – hol?
mán – már
megyek nálad – vagyis hozzád
szíjjel – szét, széjjel
punga – táska, szatyor
csávó – férfi
sukár, dzsuker – szép, csinos
tejfel – tejföl
eriggy má’ – menj már innen
szőke kóla – Fanta, Mirinda, stb.
megyek a percen – azonnal megyek
-fele – jellemző, hogyha megyünk valakihez, akkor így mondjuk, pl. „megyek mamánálfele/hazafele”
ugorka – uborka
kellesz – kell
csínár – csalán
zuhé – zápor, heves esőzés
jön az idő felfele – amikor közeledik a vihar
asztat – azt
sukkos – ideges
felvizezni – hígítani valamit
„kimegyünk”, „lejátsszuk” – ez leginkább iskola összeszólalkozások után hangzik el, gondolom, nem kell részletezni
mackó – tréningnadrág
kajtat - keres, kutat
kurjantó - általában irreálisan nagy, hiányos berendezésű, nyomasztó beltérre mondják, pl. "abban a házban van két kurjantó szoba"
el van kámpicsorodva - szomorú, letört
esik a hó - vagyis hull

Néhány hangzati sajátosság: autó ejtése „ótó”, volt ejtése „vaut”, vagy kóla helyett „kaula” tehát jellemző, hogy az „au” helyett „ó”, az „ó” helyett pedig „au”-t mondunk
Jellemző még az „sz” személyrag helyett „-ol”, pl.: tudsz – „tudol”; vagy pl. „mész” helyett „mensz”

Nem használjuk azt a kifejezést, hogy "becsukom", nemes egyszerűséggel azt mondjuk, hogy "bezárom az ajtót/ablakot". Emiatt többször megszóltak már az Aranymosáson és a gyakorlati helyemen is, mondván, hogy kulcs hiányában nem lehet bezárni semmit. Jogosnak jogos, csakhogy mi ezt így mondjuk, és kész. Persze, azóta próbálok erre odafigyelni, viszont elég nagy kavart okoz a fejemben. :D

És egy kis extra infó: a szatmári kisgyerek legnagyobb félelme a Buhenó, a Pulyaszedő, illetve a Kóku (ez házanként, illetve a gyerek rosszaságától függően változik)

Ennyi jutott most eszembe, ha esetleg valaki még szintén erről a vidékről származik, vagy jártas itt, örömmel veszem az újabb ötleteket, kiegészítéseket! ^^