Na és azt a mondást ismeritek, hogy inkább száz irigyed legyen, mint egy sajnálód? Gondoljuk csak végig, vajon mi megy könnyebben az embereknek: a sajnálkozás, vagy az öröm? Mi az egyszerűbb: megvigasztalni valakit, amikor szomorú, vagy pedig vele együtt mosolyogni és örülni a sikerének? 

Talán néhány embert zavarba hoztam ezekkel a kérdésekkel. Vagy talán mindenkit. Mert bármelyikünk tudna a környezetéből felsorolni irigy embereket. Azokat, akik a legkisebb siker hallatán vagy láttán is már sárgulnak. De vajon bennünk nincs-e egy ici-pici irigység? Vagy menjünk még tovább: a barátainkban nincs? A hozzánk közelállókban?

Azt mondják, bajban ismerszik meg az ember. Szorult helyzetben derül ki, ki az igazi barát. Ez nyilván igaz, hiszen fel tudnánk sorolni számos olyan élethelyzetet, amikor kénytelenek vagyunk segítségért fordulni másokhoz, ilyen esetben pedig elégé árulkodó, hogy ki az, aki tényleg segít nekünk - teszem hozzá, önzetlenül. De most gondoljunk más példákra: szakítasz a pároddal - és hirtelen sok barátod lesz. Megbuktál egy nagyon fontos vizsgán - és hirtelen rengetegen együtt éreznek veled. De emlékszel még arra, amikor összejöttél azzal a bizonyos fiúval/lánnyal? Hol voltak akkor a mostani "barátok"? Vagy arra emlékszel, amikor minden vizsgád sikerült? A mostani sajnálóid akkor hogyan néztek rád? Volt egyetlen ember is közülük, aki őszintén, tiszta szívből gratulált neked? 

Na, ez a ritka manapság. Mert valljuk be, sokkal de sokkal könnyebb valakit megvigasztalni. Még akkor is, ha sablonosnak tűnik a "minden rendbe fog jönni" kijelentés, és a suta vállveregetés. De azért mégiscsak egyszerűbb, mint együtt örülni valakivel. Hogy miért? Mert alapvetően, ha végiggondoljuk, többször vagyunk mélyponton, mint a magasban. Többször vannak magánéleti problémáink, mint sikereink. Hogy ez tényleg így van-e, vagy csak a kor embere hajlamosabb a pesszimizmusra, azt nem tudom. De én ebben látom a probléma gyökerét. Meg persze az is ott van, hogy kicsit azért mindnyájunkban ott van a nagyravágyás, a többet akarás, de még inkább az irigység. Még azokban is, akik alapvetően önzetlennek tartják magukat. Sajnos ott van bennünk, csak valakiben látványosabban felszínre tör, mások pedig jobban tudnak uralkodni rajta. 

Mit tehetünk akkor, ha azt tapasztaljuk egy barátról, hogy nem tud együtt örülni velünk? Ne háborodjunk fel, ne sértődjünk meg, és még véletlenül se vesszünk össze vele! A harag nem jó tanácsadó. Ki tudja, lehet, hogy tényleg nehezére esik örülni a sikereinknek, mert ő éppen komoly lelki válságokat él meg. A legcélravezetőbb egy őszinte beszélgetés lehet. Mondd el bátran, hogy mit érzel, hogy mennyire fáj neked, hogy nem tudod vele megosztani az örömödet. Biztosítsd felőle, hogy ettől függetlenül továbbra is számíthat rád, és a sikereid nem kerítenek a hatalmukba téged, az ő problémái attól függetlenül ugyanolyan fontosak a számodra. Ha igazi barát, akkor ez a beszélgetés eredményre vezető lesz. Ha nem - akkor azt úgyis látni fogod, és akkor sajnos ez a barátság soha nem volt igazi.

Mit tehetsz te, személy szerint? Először is, tanuld meg kezelni a sikereidet (lásd: A siker kezelése c. cikkem!). Ettől függetlenül azonban merj örülni! Főleg, ha megdolgoztál az eredményért! Sajnos mindig lesznek olyanok, akik emiatt esetleg majd az ellenséget látják benned, és irigykedni fognak rád. Azt tudom tanácsolni, hogy igyekezz figyelmen kívül hagyni őket. Hogyha mégis úgy adódik, hogy emiatt veszítesz el egy barátot, akkor próbáld meg úgy felfogni, hogy ez is egy próba, és mint olyan, ennek is célja volt az életedben. Semmi sem történik véletlenül. 

A végső következtetés tehát mindenképpen levonható: bajban ismerszik meg az igaz barát - de az örömben még inkább.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.