Mit lehet egy ilyen helyzetben mondani? Mi szolgálhat vigasztalásul? Mi enyhíthet a fájdalmon? Ezek a kérdések dübörögnek az agyamban már szombat óta újra meg újra. Nem hagy nyugodni, keresem a megoldást, de nem találom. Aztán rájöttem: azért, mert nem tudok mit mondani. Nem lehet. Van olyan fájdalom, van olyan veszteség, amire nincsenek szavak. Van olyan tragédia, amit nem lehet feloldani szavakkal. Emberi szavakkal, legalábbis. De mi a helyzet Isten szavaival? Ő mit mond ilyenkor, amikor több százan üvöltve sírnak fel, és nem értik, miért történt mindez? Mit mond ilyenkor, amikor sokan csak tehetetlenül zokognak, mert annyira fáj nekik? 

Azt hiszem, nem mond semmit. Nem mond semmit, de jelen van. A jelenlétével vigasztal. De ettől függetlenül még ugyanúgy fáj, azoknak is, akik nem érintettek közvetlenül az esetben. Azoknak is, akik nem is ennek az országnak a lakói. Az ő lelkük is megrendült, nekik is fáj, és bizonyára ők is érzik azt, amit nem is lehet szavakba önteni. Amire nincs magyarázat. Ami egyszerűen felfoghatatlan.

Úgy gondolom, az a teória, mely szerint "mondd ki magadból, amit érzel", most egyszerűen megbukik. Értsük már meg, hogy nem kell mindig mindent kimondani! Mert itt most nem lehet mit mondani! Itt a szavaknak nincs helye, de nem azért, mintha nem lehetne róla beszélni, hanem inkább azért, mert egyszerűen erről nem lehet beszélni. Különös, hogy mi mégis küszködünk a szavakkal. Én is szinte késztetést éreztem rá, hogy leüljek a géphez, és megpróbáljam szavakba/betűkbe önteni azt, ami a lelkemben van. De nem megy. Pedig nagyon szeretném azért, hogy könnyítsek a tehetetlenségemen, szorongásomon. De még inkább azért, hogy segítsek másoknak. Szeretnék valami "okosat" írni, mondani, hozzászólni, de nem megy. 

De talán nem is kell. Mert itt most nem szavak kellenek, hanem valami sokkal több. Valami, ami nem látható. Az együttérzés. Ami szívből jön. Az együttérzést pedig bárhogyan ki lehet mutatni. Egy égő mécsessel, egy imával, egy fekete pólóval - bármivel. És nem is feltétlenül az a fontos, hogy az érintettek lássák. Mert érezni fogják, hogy most nagyon sokan, határokon innen és túl, nemzeti hovatartozástól függetlenül rájuk gondolnak. Most, amikor mind tudatában lettünk halandó emberségünknek, talán mindez sikerülni fog.