Eszembe jutott természetesen A Beavatott is, ahol a Bátrak tudatosan úgy képzik ki az újakat, hogy szembesítik őket a félelmeikkel, ezáltal pedig feszegetik a határaikat, lelki és testi értelemben egyaránt. És ez egy bizonyos mértékig jó. A baj ott van, ha az a cél, hogy minden egyes félelmet legyőzzenek. Hadd magyarázzam meg, hogyan is gondolom ezt, mert bizonyára sokan felhördültek ezen szavak olvasása közben. Hogy merészelek én ilyesmit mondani, miközben mindenhonnan az szól, hogy a félelmeket le kell győzni?! 

Nos igen, a fő kérdés pontosan ez: miért is akarjuk legyőzni az adott félelmeinket?

Tegyük fel, hogy valaki fél a magasban. Ez gátolja valamit a hétköznapi életében? Nem hiszem, esetleg akkor, ha felküldik egy épület tetejére, vagy egy létrára, hogy vegyen le egy könyvet a legmagasabb polcról, de hát ezekre meg igazán kevés az esély. Viszont, ha valaki mondjuk fél a bezártságtól, az már kicsit másabb, hiszen megeshet, hogy mondjuk beragad egy liftbe. Persze, ezt is ki tudja küszöbölni, ha lépcsőzik, de egy húsz emeletes épület esetében kénytelen a felvonót választani. Vagy, valaki rosszul van a vértől. Ez is egy félelem, mégpedig szerintem súlyosabb, mint az előző kettő. Mert bármikor, bárhol, bárkivel bekövetkezhet a baj, és akkor lehet, hogy pont az én lélekjelenlétemre lesz szükség. Hogyan álljak helyt, ha elájulok? Vagy mondjuk valaki fél a pókoktól, kutyáktól: ezek bárhol, bármikor felbukkanhatnak. Vagy: fél az emberektől... tömegiszony... ez is elkerülhetetlen, egy busz vagy villamos esetében.

Érzékeljük a különbségeket? Minden félelem rossz, természetesen, de vannak olyanok, amelyek különösen is képesek megkötözni az embert, és szó szerint fogságban tartják. És ez nem jó, mert így megmérgezik a mindennapjainkat, és nem tudunk tőlük élni. Tehát a legalapvetőbb tevékenységekben korlátoznak bennünket.

Mégis, akkor miért vannak a félelmek? Mert vannak, méghozzá mindenkinél. Aki azt mondja, hogy nem fél, az talán pont attól fél, hogy mikor kezd el félni. Ez egy ördögi kör, és első lépésként be kell ismernünk: félelmeink vannak. Némelyik talán nem is tudatos, de ott vannak. Második lépésként pedig gondoljunk bele kicsit fordított szemszögből: a félelmeknek van pozitív hatása is. Térjünk vissza a klasszikus modellekhez: ha tériszonyom van, biztos nem megyek bungee jumpingolni, vagy ejtőernyőzni, ezzel pedig már kiküszöböltem azt, hogy egy veszélyes helyzetbe kerüljek. Vagy, ha félek a víztől, akkor biztos önszántamból nem megyek bele. Tehát, ha félek valamitől, akkor önszántamból nem keresem azokat a helyzeteket, amik pont a félelmem miatt veszélyesek lehetnek rám nézve. És ez jó, mert így megtanulok vigyázni magamra, és kialakul bennem egy belső kontroll. Erre pedig szükség van - bizonyos mértékig. A gond ott van, mint már említettem is, amikor a félelmek fogságban tartanak minket. 

Van egy olyan mondás, hogy "kutyaharapást szőrével", vagyis tényleg megoldás lehet az, ha szembenézünk a félelmeinkkel. Én például nagyon féltem a kórházaktól és a vértől, de most, utolsó évben kórázi gyakorlatot kellett teljesíteni, ami alól persze nem húzhattam ki magam. Igen, féltem tőle, de sokat segített az, hogy első alkalommal a csoportbeszélgetésen kimondhattam azt, hogy mitől is félek konkrétan. Az, hogy nevén neveztem a félelmemet, már feloldotta bennem a gátat, és ez a gát csak tovább szakadt a konkrét gyakorlatok, beteglátogatások során. Ráadásul csak most döbbentem rá, hogy ez a félelmem mennyire kihatott az életem minden területére, és sokszor szorongást idézett elő benne. Néha tehát ennyi is elég: nevén nevezni a dolgot. Erről eszembe jutott a Harry Potter, ahol Voldemortot "Tudjukkinek" nevezik, annyira félnek tőle. Dumbledore viszont mindig kimondta a nevét, mert úgy tartotta: "aki fél a névtől, még jobban fél magától a dologtól". Ha tehát félünk kimondani legalább önmagunknak, hogy ettől meg ettől félünk, akkor a dologtól még jobban félünk, és így soha nem fogunk tőle megszabadulni.

De le lehet győzni a félelmeinket? Nos, szerintem nem igazán. Úgy gondolom, hogy csak egy átmeneti állapot a győzelem érzése, mert a rettegett dolog bármikor megtalálhat minket egy gyengébb pillanatunkban, akkor pedig könnyen legyőzhet - ha nem szabadultunk meg tőle! És ez a kulcs: a félelmeinket nem legyőzni kell, hanem megszabadulni tőle olyan értelemben, hogy megtanuljuk korában tartani. Tisztában lehetünk azzal, hogy félünk a magasban, hogy nem bírjuk a vért, hogy nem tudunk úszni - de ugyanakkor tudjuk azt is, hogy nagyobbak vagyunk, mint a félelmeink. Maradjunk mindig higgadtak, emlékezzünk arra a pillanatra, amikor kiszabadultunk a félelmeink rabságából, és merítsünk abból erőt! Mert ha egyszer erősek voltunk, akkor többször is lehetünk erősek. A félelmeinkkel meg kell tanulni együtt élni, mert azok is hozzánk tartoznak. De ne hagyjuk, hogy a félelmeink irányítsanak, és uralkodjanak rajtunk, ezáltal pedig megfosszanak minket a teljes értékű élettől!

"A bátorság nem a félelem hiánya, sokkal inkább egy döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb."