Biztos, hogy koppintás?
Olyan könnyen rámondjuk egy-egy könyvre, hogy a szerző biztosan ezt meg ezt koppintotta. Néhány esetben tényleg igaz, de van olyan is, amikor egy kis utánajárással egyből kiderül, hogy bizony nagyobbat nem is tévedhettünk volna Két konkrét eseten keresztül szeretném megmutatni, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik!
1. Vámpírnaplók vs. Twilight
A Twilight 2005-ben jelent meg a könyvespolcokon, ellenben a Vámpírnaplók csak 2009-ben bukkant fel - senkit ne zavarjon, hogy a TV képernyőjén. A Vámpírnaplók első részének a hátuljában, az olvasói véleményeknél ilyeneket találhatunk: "Azt gondoltam, hogy ez szintén egy tucat-vámpírregény, ami az alkonyat sikerét akarja meglovagolni... Na neee, egy Alkonyat hasonmás!...egy újabb vámpíroskönyv..." Nagy kár, hogy az ilyen véleményezők nem nézték meg kicsit közelebbről a könyv címoldalát, akkor láthatták volna, hogy azon a következő dátum szerepel: 1991. És hogy még tovább menjünk: Stephenie Meyer saját bevallása szerint annak idején nagy Vámpírnaplók rajongó volt.
Kérdezem én: hogyan lehetne a Vámpírnaplók Alkonyat-utánzat, amikor egyrészt sokkal régebbi, másrészt, az Alkonyat írónője is ezen nőtt fel? Az már nem L.J. Smith hibája, hogy Magyarországon csak 2010-ben vált híressé a könyve, amikor sorozatot készítettek belőle...
De ha eltekintünk a keletkezés idejétől, akkor is kizárt, hgy a Vámpírnaplók Alkonyat-utánzat legyen.
1. Az Alkonyat 4 részes saga, ellenben a Vámpírnaplók egy ennél sokkal több részes könyvsorozat.
2. Az Alkonyatban a vérfarkasok teljesen mások, mint a Vámpírnaplókban.
3. Elena még csak kicsit sem hasonlít Bella-ra, és bevallom, nekem sokkal szimpatikusabb is volt az ő karaktere.
4. Stefan és Damon szintén egyedülálló karakterek, akiket még véletlenül sem ad vissza Stephenie Meyer Edward-ja.
5. Az írói stílus is teljesen más a két írónő esetében. Míg Stephenie Meyer szeret elidőzni a részletekben (lásd, 2. kötet!), addig L. J. Smith sokkal dinamikusabb, reálisabb, egyszóval, hozzám sokkal közelebb áll az ő stílusa. De ez csupán szubjektív vélemény.
Az összekötő kapocs tehát csak a téma, és a kisváros jelenléte: a Vámpírrnaplókban Fell's Church, a Twilight-ban pedig Forks. Mindenestre ez a két könyv tökéletes példája annak, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan, mert a végén csúnyát koppanhatunk. :)
2. Éhezők Viadala vs. A Beavatott
Természetesen Veronica Roth sem úszta meg a vádakat, de hát ez gondolható volt. Az Éhezők Viadala-sikere után nyilván minden olyan könyvet koppintásnak tituláltak, ami egy egészen kis hasonlóságot is mutat a nagy trilógiával. Jelen esetünkben talán még lehetne is valóságalapja a teóriának, hiszen az Éhezők Viadala 2008-ban jelent meg, A Beavatott pedig 2011-ben. Mindkettőt olvastam, először az Éhezők Viadalát, utána pedig A Beavatottat, és bár még nem értem a végére, egyszerűen nem tudok rájönni: miért gondolják azt, hogy Roth utánozta Collins-t? De most tényleg.
Nézzük meg röviden a két könyv sajátosságait:
1. Az Éhezők Viadala arról szól, hogy Észak-Amerika helyén Panem országa van, ahol kerületekre van osztva a terület, a központja pedig a Kapitólium. A kerületek lakóit az jellemzi, hogy mivel foglalkoznak, és általánosan uralkodó tendencia éhezés, és a nehéz élettani körülmények. Minden évben az aratás ünnepén kiválasztanak minden kerületből egy fiút és egy lányt, 12-18 év közöttieket, akiknek egymással meg kell küzdeniük az Éhezők Viadalán, és aki győz, annak a kerülete kap élelmet, stb. Olyan ez, mint egy rossz, horrorisztikus reality, ahol az ember csak magára számíthat, mert igazából mindenki az ellensége.
2. A Beavatott arról szól, hogy Chicago városa már rég nem olyan, mint régen. Az embereket csoportokra osztották: Bátrak, Műveltek, Őszintén, Önfeláldozók és Barátságosak. Minden tizenhat évet betöltött fiatalnak döntenie kell, hogy melyik csoportot választja. Ezen kívül azonban még vannak csoportnélküliek és Elfajzottak, ez a rendszer pedig hamarosan meg is bukik, hiszen az emberek nem skatulyázhatóak be ilyen szinten. Mindenesetre itt a hangsúly a barátságra, a csapatban való együttműködésre esik, a személyes döntés fontosságára, hogy merjük-e vállalni önmagunkat, és egyáltalán: ismerjük-e önmagunkat.
Igyekszem szubjektivitás-mentes maradni, de nekem A Beavatott sokkal jobban tetszik, mint az Éhezők Viadala. De ha tárgyilagosak akarunk maradni, akkor világosan látszik, hogy Veronica Roth nem utánozta Suzanne Collins-t! Az apró hasonlóságok, mint pl. posztapokaliptikus vonások, főszereplők fiatal életkora, kerületek/csoportok még egyáltalán nem feltételezik a koppintást. Fő struktúrájában ugyanis teljesen eltér a kettő. Persze, nem akarok túlságosan belemenni a részletekbe úgy, hogy az Éhezők Viadalának nem ismerem a másik két kötetét, de az elsők összehasonlításából nekem az jött le, hogy Collins az egyéni felelősséget hangsúlyozza, míg Roth a közösségi identitást az együttműködést. Máskülönben meg, A Beavatottnak legalább van mondanivalója, de az Éhezők Viadalában eddig nem nagyon találtam, sajnos. De mindezektől függetlenül is elmondható, hogy a koppintás-teória itt is megbukik.
TÉNY: mára már annyi mindent megírtak, leírtak, kiábrázoltak, hogy szinte lehetetlenség teljesen újat, eredetit alkotni.
|