Az őszi szünet utáni első tanítási hét volt. Alig vártuk, mert ez azt jelentette, hogy elérkezett az idei első roxmortsi kirándulás. A szigorú óvintézkedések miatt féltünk, hogy nem fogják engedélyezni, de szerencsére másképp alakultak a dolgok. Úgyhogy szombat reggel izgatottan kezdtem el öltözködni. De hogy miért vártam annyira ezt a napot? Mert már több helyről hallottam azt repesgetni, hogy Fred és George lent a faluban nyitott egy boltot, és most ott dolgoznak. Tegnap pedig ezt Ginny is megerősítette. Én pedig nagyon kíváncsi voltam az ikrek boltjára, másrészt pedig kicsit hiányoztak is, hiszen nem láttam őket a tavalyi látványos lelépésük óta.
- Na, akkor megyünk együtt? –lépett oda hozzám Ginny, a reggelinél.
- Persze. De te nem Dean-nel mész?
- Most erről inkább ne beszéljünk –legyintett, miközben lehuppant mellém. –Nem könnyű a fiúkkal, Shanna!
Zavartan kanalaztam a müzlimet. Nem voltam valami tapasztalt a témában.
- Na mindegy, majd útközben elmesélem. Kész vagy egyébként?
- Persze, csak ezt még befejezem.
- Csak nyugodtan –mosolygott rám, majd sóhajtott egyet. –Nagyon kíváncsi vagyok Fredék boltjára!
- Hát arra én is nagyon –bólintottam bőszen, és kicsit gyorsabban kezdtem el kanalazni a reggelit. –Meg különben is, olyan régen láttam már őket! Nagyon csendes az iskola nélkülük.
- Hát, egyébként se járnának már ide –mutatott rá Ginny. –Tudod, tavaly voltak hetedévesek.
- Persze, mindenképpen nagyon hiányoznának… De tény, hogy túl nagy a nyugalom nélkülük.
- Na, az biztos, hogy hozzájuk hasonlók nem fognak ide járni –nevetett Ginny, miközben felálltunk az asztaltól, és elindultunk a kijárathoz, ahol már ott sorakoztak a Roxmortsba tartó diákok. –De azért amit tavaly csináltak, az se volt semmi. Anya képzelheted, hogy kiakadt! Pont az utolsó évükben csinálni ilyet… még a RAVASZ-t se tették le!
- Hát igen… De ha ők így érzik jól magukat… Gondolom, amit ők csinálnak, ahhoz nem kell RAVASZ.
- Nem. De éppen ez a bosszantó az egészben. Olyan agyuk van, hogy kisujjból kiráznák a vizsgákat! Ehelyett még csak meg se erőltették magukat, az RBF-nél sem. És még csak azt sem mondhatnám, hogy a szerelem vette el az eszüket!
- Egyszerűen ők csak ilyenek –bólintottam, miközben odaléptünk Fircshez. Elvette mindkettőnk szülői aláírását, majd egy nagyon mogorva biccentéssel utunkra bocsátott.
- Na szóval, mi a helyzet Dean-nel? –kérdeztem. Ginny rögtön elkezdett mesélni, hogy Dean mellett úgy érzi, mintha már nem is lenne szabadsága, meg ez a folytonos féltékenykedés az agyára megy, meg hasonló dolgok. Én csak türelmesen hallgattam, néha egyetértően bólintottam, de különben nem nagyon tudtam hozzászólni a témához. Különben is, már alig vártam, hogy láthassam a Weasley Varázsvicc Boltot!
Szerencsére nem kellett sokáig várnom. Alighogy befordultunk a Három Seprűhöz, az utca végében szemem elé tárult a bazárhoz hasonló kisbolt, rajta hatalmas villogó betűkkel: WEASLEY VARÁZSVICC VÁLLALAT.
- Milyen klassz! –mondtam.
- Hát igen. De látnád meg az Abszol úton lévőt!
- Ott is van nekik? –kérdeztem, miközben beléptünk a bolt ajtaján. –De ugye, most itt lesznek attól?
- Hát, ha ránk gondoltál, akkor mi természetesen itt vagyunk –hallottam a közvetlen közelemből egy vidám hangot. Odanéztem, és szembe találtam magam Fred mosolygó arcával. –Shanna, drága barátunk! Na és persze a nagyon kelendő kishúgunk, Ginny.
- Le lehet rólam szállni –fintorgott Ginny, azzal kicsit meglökte a bátyját, és magával húzott be a boltba.
- Ejnye, kishölgy, ha így viselkedik, kénytelenek leszünk kitessékelni a boltunkból –szólt utána fejcsóválva George. Majd Fred megragadta a karom, ettől pedig megtorpantam, elvesztettem az egyensúlyomat, és beleestem, egyenesen a karjaiba.
- Látod, Ginny, Shanna inkább a mi társaságunkra vágyik –mondta Fred, majd rám kacsintott. Zavartan rámosolyogtam, és csak akkor döbbentem rá, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz, és hogy gyakorlatilag teljesen hozzá vagyok simulva. Zavartan köhögtem egyet, és megpróbáltam felegyenesedni.
- Jaj, Fred, ne piszkáld már folyton Shanna-t! –szólt rá Ginny, de csak a válla fölött, mert éppen valamit nagyon nézegetett a polcon.
- Igaza van –bólintott George is nagy komolyan, miközben én úgy-ahogy összeszedtem magam. –Bár nyílt titok mindenki előtt, hogy nagyon rá vagy mozdulva húgunk barátnőjére.
Ezt a tényt még én is tudtam. Na persze, Fred egyáltalán nem a szó szoros értelmében volt rám mozdulva. Egyszerűen csak az első találkozásunktól kezdve ki se bírta, hogyha találkozunk, ne köszönjön nekem hangosan, hozzá vadul integetve, vagy ne teremtsen olyan helyzeteket, amelyek következtében például majdnem elestem, így ő megmenthetett engem azzal, hogy a karjai közé hullottam. De ez úgy igazán tavaly kezdődött el, amikor negyedikes lettem. Tény, hogy akkor nyáron egy kis változáson mentem keresztül, például már lett a frizurám, de igazából nem tudom, mi volt ilyen „hatással” Fredre. Tény, hogy onnantól kezdve, akárhányszor meglátott például a Nagyterembe belépni, hangos ordítással köszönt oda nekem, úgy, hogy mindenki hallotta. Vagy például, ha mentem a folyosón, hirtelen ott termett mögöttem, és megijesztett, de nem azért, hogy kinevethessen, hanem, mert ő ezt olyan aranyosnak találta,és mert örömét lelte benne. De olyan is volt, hogy egy-egy kviddics meccsen direkt egész közel repült el hozzám, csak azért, hogy egy puszit küldjön. Ezek mind olyan dolgok voltak, amelyektől jót nevettem rajta, mert tényleg egy nagy mókamester volt.
Most azonban, ez az eset mintha egy kicsit másabb lett volna. Persze, máskor is volt ilyen, hogy viccből magához rántott, hogy aztán mindketten jót nevethessünk rajta, vagy egyszerűen csak élvezte, hogy olyankor próbálok szemrehányó hangon rászólni.
De ez most más volt. George már rég elindul Ginnyhez, Fred még mindig ott állt, és engem nézett.
- Mi az? –kérdeztem, kissé nevetve. Fred nem felelt, csak nekitámaszkodott az egyik polcnak, és úgy nézett továbbra is. A pillantásától hirtelen zavarba jöttem, ráadásul arra sem emlékeztem, hogy Fred ilyen… Ilyen férfias lenne. Rá kellett döbbennem, hogy egy év alatt is rengeteget változott: az arcvonásai már nem voltak olyan lágyak, sokkal erőteljesebb, érettebb lett, ráadásul nőtt is, de ezzel együtt már nem volt olyan vékony, mint amúgy, hanem sokkal formásabb lett a teste…
Éreztem, hogy elpirulok. Soha egy fiút sem néztem még ilyen szemmel, mint ahogy most Fredet. Na nem azért, mintha nem érdekeltek volna. Igenis érdekeltek, és volt már egy pár fiúval randim, de egyik sem fordult komolyabbra. Egyszerűen nem voltak az eseteim. Nem voltak olyan viccesek, lazák, nem tudtak megnevettetni…
- Elnézést! Megnézhetném ott azokat? –lépett oda egy harmadéves fiú Fredhez, aki még mindig a polcnak támaszkodott. Fred lassan ránézett.
- Hogyne. De remélem tudod, hogy ezeknek már a megnézése is pénzbe kerül! Pislogásokként egy galleon.
A fiú eltátotta a száját. –Mi van?! Most hülyítesz? Hol a bolttulajdonos?
- Itt áll előtted, és ha még tovább akadékoskodsz, tényleg behajtom rajtad az árát! –rivallt rá Fred, mire a srác csak hőkölt egyet, majd sarkon fordult, és elment. Fred fejcsóválva nézett utána. –Mindig ide ólálkodnak. Valahogy muszáj leráznom őket.
- Miért, mi van azon a polcon? –kérdeztem, és közelebb léptem.
- Például ehető Sötét Jegy. Semmi nagy kunszt nincsen benne, na de azért gondolhatod, mit szólnának a tanárok, ha tele lenne vele a Roxfort! Pálne ilyen időkben.
- Mióta lettetek ti ilyen felelősségteljesek? –kérdeztem nevetve. Fred nagy komolyan rám nézett.
- Azt gondolod, nincs bennünk felelősség? Akkor szerinted hogy tudjuk elvezetni ezt a boltot?
- Bocsánat –motyogtam, és kicsit elszégyelltem magam. –Én nem úgy gondoltam…
- Figyelj, Shanna –ölelt át a fél karjával Fred. –Tudom, hogy most nem úgy nézek ki, de hidd el: egyszer én még családapa leszek. És tudod, hosszas gondolkodás után rájöttem: erre egyszer el kell kezdenem gyúrni. Akár a szó szoros értelmében is.
- Hát azt észrevettem –motyogtam. Erre elnevette magát.
- Huncut vagy te –csapott rá finoman az orromra. Erre vágtam egy fintort.
- Mr. Weasley, hátra tudna jönni egy percre? –kiabált neki oda a pult mögött álló fiatal nő, aki bizonyára az alkalmazott lehetett. Fred intett neki, hogy azonnal megy, aztán levette a vállamról a kezét. –Elnézést, hölgyem, de hív a kötelesség. Válassz nyugodtan, amit csak szeretnél. A vendégünk vagy –kacsintott rám, és mire tiltakozhattam volna, már ott sem volt.
Csak akkor tudatosult bennem, milyen melegem van, és mennyire dobog a szívem…