Van valami, amit talán sosem fogok megtudni: azt, hogy milyen lennék szép, szabályos fogsorral. Ez az, amiről mindig csak álmodozni fogok, mert nekem az Isten kissé kesze-kusza fogsort adott. Persze, jogos a kérdés, hogy miért nem csináltattunk nekem sose fogszabályzót? Igaz, nem vetettem el véglegesen, szóval lehet, hogy a jövőben egyszer rászánom magam, de nagyon örülök, hogy korábban nem került rá sor. A miérteket, és azt, hogy milyen az élet szabálytalan fogsorral, most leírom.

A tejfogaimmal még nem volt semmi gond. Olyanok voltak, mint a porcelán: kicsik, szabályosak, és szinte hibátlanok, hiszen egyetlen lyukas fogam sem volt. A gond a fogváltásnál kezdődött, ami nem volt éppen zökkenőmentes, már ami a bal első fogamat illeti. Még ovis voltam, kb. nagycsoportos, és pont akkor készült kiesni. Sajnos azonban, mielőtt még magától megtörténhetett volna az elválás, az egyik ovis csoporttársam egy óvatlan mozdulattal kiütötte a számból. Emlékszem, hogy nagyon fájt, és nagyon sírtam, így ekkor valószínűleg megsérült a csontfogam, vagy a foggyökér, fogalmam sincs. Ez nem derült ki, de annyi biztos, hogy ennek köszönhetően a bal oldali szemfogam és első fogam eléggé egymásra nőtt: a szemfogam gyakorlatilag nem is tudott rendesen "kifejlődni", és majdhogynem teljesen hátracsúszott, így viszont mégiscsak nyomja az első fogamat, ami így kissé előrébb áll. Nem annyira, szóval, lehetne rosszabb is a helyzet, szerencsére be tudom tőle csukni a számat például, tehát nem lóg ki a számból állandóan, de azért amikor nevetek, eléggé szembetűnő. Általános iskolában olyan sokat csúfoltak emiatt (kapafog, eke, stb.), hogy odáig jutottam, hogy már nem is mertem tele szájjal nevetni, csak úgy, ha a szám elé tettem a kezem.
Az első nagy áttörés a gimis tablófotózáson volt. Felvettem a szokásos, visszafogott mosolyomat, a fotós azonban mindenáron rá akart venni, hogy villantsam ki a fogaimat, amit végül sikerült is elérnie. Először mérges voltam rá, de amikor visszanéztem a fotókat, megállapítottam, hogy tényleg nem olyan rossz, majd a többiek unszolására végül egy ilyen tele szájjal moslygós képet választottam a tablóra - és nem bántam meg. Úgy éreztem, szimbolikus jelentéssel bír, hiszen a négy év alatt engem láttak legkevesebbet szívből és önfeledten mosolyogni vagy nevetni, és míg a többiek a tablón "visszafogták" magukat, addig én megmutattam, hogy tudok én ilyen is lenni. Azóta pedig már nem is foglalkozok a fogaim állásával, mert rájöttem, hogy örülnöm kell annak, hogy egészségesek (csupán 2 lyukas fogam van, és az sem vészes), valamint viszonylag szépek, igaz, a fogkőre oda kell figyelnem, de ezen kívül tényleg semmi baj nincs velük. Ráadásul, ez adja az én egyediségemet, de egyébként a legtöbben azt mondják, hogy igazából fel sem tűnik ez a kis szépséghiba.
Persze, mostanában már egyre kevésbé áll előre a fogam, ez pedig egy fogászati beavatkozásnak köszönhető, és itt mindjárt megtudjátok, miért örülök neki, hogy a szüleim nem sürgették a fogszabályzást annak idején. Tavalyelőtt nyáron életemben először fogfájásra ébredtem, így hát kénytelen voltam elmenni a fogorvoshoz. Gondoltam, betömi, vagy max. gyökérkezeli a fogamat, és kész. Szerencse, hogy nem így tett. Miután megröntgenezte a fogaimat, megdöbentő dolgok derültek ki. A legnagyobb baj a bölcsességfogaimmal volt: alul mindkettő szeretett volna kinőni, de nem volt neki hely, így nyomta az egész alsó fogsoromat. Emiatt a fogorvosom úgy döntött, hogy a fájós lyukas fogamat kihúzza, nem azért, mintha nem tudta volna megmenteni, hanem azért, hogy így legyen hely kijönni a bölcsességfognak. A másik oldalt szintén volt egy lyukasfog, és azt is eltávolította - ennek helyére már ki is nőtt a bölcsességfog, ami kb. kétszer akkora, mint egy örlőfogam, így el tudom képzelni, mennyire szűkös volt neki az a hely.
De az igazi gond a már említett felső fogsorommal volt, és itt derült ki, hogy az ovis baleset csak egy kiváltó oka lehetett a ferdeségnek. A fő okozók itt is a bölcsességfogak voltak, amelyek valahogyan kinőttek, csakhogy ezzel borzalmasan nyomták a felső fogsoromat, ennek volt köszönhető nagymértékben az eltolódás. Mindkettőt ki kellett tehát húzni, nem volt mese, a fogorvosom pedig megoldotta egyetlen fogóval (szóval respect neki). Bele sem törte, így amikor kihúzta, jól látszott, hogy a gyökér gyakorlatilag teljesen el volt hajolva.
És a ráadás: mióta megszabadított etőtl az óriási nyomástól a számban, gyakorlatilag teljesen megszűntek az addig rendeltetésszerű fejfájásaim.
Persze, rákérdeztem a fogszabályzásra, és azt mondta, hogy nem látja szükségét, csak ha időm van, lehetőleg minden este úgymond nyomogassam a fogamat, és idővel, ha nem is teljesen, de kellő mértékben vissza fognak rendeződni. Igaza lett, mert már lényegesebben kevésbé áll előre, igaz, ehhez az is kell, hogy betartsam az utasításait.
És hogy mi lesz a továbbiakban? Nekem igazából megfelel így ez az állapot, mert a helyzetemmel már megbékéltem, ráadásul most, hogy tudom, mi okozta ezt az egészet, és a probléma gyökere el lett hárítva, már csak az számít, hogy a fogaimnak ezen állapotát fenntartsam. És, igazából már el sem tudnám képzelni magamat szabályos fogsorral. Túlságosan megszoktam, meg aztán ki tudja, lehet hogy a beszédemet vagy hngképzésemet is megváltoztatná, azt meg végképp nem szeretném. 

Úgyhogy, azt tudom javasolni mindenkinek, akinek esztétikai problémája van a fogaival, hogy mielőtt felrakatná a fogszabályzót, járjon utána, hogy mi lehet a valódi gond, mert különben sokkal többet ártunk, mint használunk. De egyébként meg, ha csak nem veszélyezteti az egészséget, az ilyen kis szépséghibák csak szebbé és egyedibbé tesznek valakit, szóval senki ne érezze magát ilyenek miatt kevesebbnek vagy csúnyábbnak. :) Ezek az egyedi vonások tesznek olyan széppé és különlegessé Téged is! :)