Egy szombat délután tökéletes a filmnézésre, feltéve, ha az embernek van rá ideje. :) Arra gondoltam, ma egy filmet hozok nektek, ami kötődik a jégkoronghoz, természetesen, hiszen ez a 10 napos DBC-m tematikája. Egy olyan filmről van szó, amit lehet, sőt, biztos, hogy sokan ismernek, de szerintem örök érvényű lehet minden korosztály számára. Ez pedig nem más, mint a Fogtündér. 

A film 2010-ben készült, ha jól emlékszem, én is ebben az évben, vagy 2011-ben láttam először. A neten azt olvastam, hogy negatív kritikákat kapott általában, pedig szerintem nagyon jó kis film, és mint már korábban is írtam, azt hiszem, ez indította el bennem a jégkorong iránti érdeklődést, ami ideáig lappangott, de ami késik, nem múlik. :)
A főszereplő Dwayne Johnson, akit egyébként nagyon jó színésznek tartok, és szerintem nagyon jól áll neki az a szerep, amit a Fogtündérben alakít (megkockáztatom, sokkal jobban áll neki, mint azok a túl komoly akciófilmek). Bírom a humorát, ami a Fogtündérben különösen is előjön. Az általa alakított karakter Derek Thompson, a Jégfarkasok egyik játékosa, aki azért kapta a Fogtündér becenevet, mert előszeretettel üti ki az ellenfél játékosainak fogait. (Aki látott már jégkorong meccset, az tudja, hogy ott egyáltalán nem ritkaság a verekedés, de mivel az egész jégen zajlik, így lehetnek vicces pillanatai is :) ) Szóval, Derek is egy ilyen agresszív játékos, aki mellesleg már vagy ezer éve nem lőtt kapura, ráadásul két lábbal a földön áll, és ő aztán nem hisz semmiben, ami nem kézzel fogható, vagy szemmel látható. Ebből lesz a probléma, ugyanis szemrebbenés nélkül gázol bele az egyik fiatal rajongójának a lelkivilágába, amikor közli vele: ne nagyon reménykedjen abban, hogy profi játékos lesz, hiszen elég egy sérülés, és annyi a karrierjének. Azonban a magánéletében sem zökkenőmentes minden: barátnőjének, Carly-nak ugyanis van két gyereke: Tess és Randy. Tess pont a fogváltás időszakában van, és várja a fogtündért, Derek pedig majdnem közli vele, hogy a fogtündér nem is létezik. Emiatt Carly megharagszik rá, mert ő nem szeretné ilyen kíméletlenül kiírtani a gyerekeiből a fantázia világot, úgyhogy végül összevesznek. Derek ekkor kerül a fogtündérek országába, ahol büntetőmunkára ítélik: fogtündérként kell tevékenykednie addig, amíg nem vonja vissza szavait, és nem hiszi el, hogy fogtündérek márpedig léteznek.
Ha elég figyelmesen nézzük a filmet, akkor rájöhetünk, hogy ez valójában nem is a fogtündérekről szól. Derek karakterével ugyanis bármelyikünk tudna azonosulni: kiégett, céltvesztett jégkorong játékos, akinek fel sem tűnik, hogy már csak "foghíjazásra" használják, és tulajdonképpen már nem is játszik a jégen, sőt, hogy tulajdonképpen az álarca mögött önbizalomhiánnyal is küzd, hiszen nincs elég bátorsága ahhoz, hogy kapura lőjön. (vicces, mert a Gyerekjátékban, amiben szintén Dwayne Johnson játszik, pont az ellenkezője van: ott amerikai focista, és sosem hajlandó másnak lepasszolni a labdát) De a gyerekek, a képzeletvilág, és még inkább, a hit segítségével visszaszerzi motivációját, és felfedezi saját egyediségét, egyéniségét (ami nagyon jól megmutatkozik abban, amikor elutasítja a szokványos fogtündér jelmezt, és hokiruhát vesz fel). Ez egy olyan film, amelyben minden korosztály megtalálhatja azt, ami számára fontos: a gyerekek ugyebár a fogtündért, a képzelet világát, a felnőttek pedig a hitet, a bátorságot, és azt, hogy igenis, vállaljuk önmagunkat, küzdjünk az álmainkért, és merjünk változtatni, ha úgy adódik, sőt, mi több: merjünk kilépni az esetlegesen ránk húzott szerepből (Derek esetében ez a Fogtündér becenévvel együtt járó elvárások, elképzésel voltak)

Szóval, szerintem ez egy nagyon jó kis film, az meg már csak ráadás, hogy a jégkorong köré építették fel. Csak ajánlani tudom mindenkinek, semmit nem lehet vele veszíteni, sőt. :)