"�lmodtam egy vil�got magamnak, itt �llok a kapui el�tt..."  - �ltal�ban minden nagy d�nt�s�nk ezzel kezd�dik, nem? Amikor meg�lmodjuk, hova szeretn�nk eljutni, mit szeretn�nk el�rni, miv� akarunk v�lni. Amikor kik�rvonalaz�dik benn�nk, milyennek k�pzelj�k el a j�v�nket, s�t: milyen j�v�t szeretn�nk magunknak. Meg�lmodjuk azt a vil�got, amelyben �lni szeretn�nk. De: ekkor m�g nem l�p�nk be a kapun. Csup�n k�v�lr�l szeml�lj�k, csod�ljuk. �m kicsit olyasmik ezek az elk�pzelt vil�gok, mint a nagy futball stadionok: k�v�lr�l nem l�tjuk be teljesen, hiszen mindenhol r�ccsal van k�rbev�ve, �gy nem mehet�nk be, csup�n a r�seken �t kukucsk�lhatunk be. Azt�n egyszer, amikor elj�n az ideje, kiny�lik a kapu, mi pedig v�gre valah�ra bel�phet�nk rajta. Sz�v�nk tele izgatotts�ggal, �s mindenekel�tt rem�nyekkel - hiszen ezt v�rtuk! A bel�p�s els� pillanata csod�latos, elvak�t a hirtelen napf�ny, minden olyan ragyog�, minden olyan sz�p. 
De azt�n ahogy haladunk egyre beljebb, tal�lkozunk az els� akad�lyokkal: itt egy oszlop, ott egy sz�k, �s persze a l�pcs�... Val�j�ban igen sok mindenen kell kereszt�l menn�nk, mire le�r�nk a f�ves p�ly�ra, �s m�g ott sem nyugodhatunk meg, hiszen csak ott kezd�dik a java: ugyanis ha m�r ott vagyunk, az azt jelenti, hogy imm�r mi is j�t�kban vagyunk. Csakhogy odalent d�bben�nk r�, hogy ez nem j�t�k - ez a val�s �let.
Azt�n vannak olyan meg�lmodott vil�gok is, mint a j�gp�lya. A j�g szinte h�vogat, f�leg a rajta ide-oda sikl� j�t�kosokkal: �gy �rezz�k, ez nek�nk is menne, hiszen olyan k�nnyed�n csin�lj�k �k is! �gy, mihelyst lehet�s�g�nk ad�dik, korcsoly�t h�zunk, �s m�r indulunk is a j�g fel� - csak amikor r�l�p�nk, akkor d�bben�nk r�, hogy ez nem is olyan k�nny�, hoggy a j�g milyen cs�szos, tal�n sokkal cs�szosabb, mint azt gondoltuk volna, nek�nk pedig nincs megfelel� egyens�ly�rz�k�nk, nem vagyunk kell�en l�giesek... 
Nem tudjuk megcsin�lni.
D�nt�seink teh�t nem ott d�lnek el, amikor meg�lmodjuk �ket. Persze, elindulni sem k�nny� - de megmaradni sokkal nehezebb. Hiszen az elej�n, am�g nem pr�b�ltuk, m�g nem l�tjuk, nem tudjuk, milyen akad�lyok, neh�zs�gek fogj�k �llni az utunkat. Itt d�l el: maradunk, vagy megy�nk? Kitartunk-e az �lmaink mellett, amellett a vil�g mellett, amit meg�lmodtunk magunknak? Vagy esetleg r�j�v�nk, hogy m�gsem ezt akarjuk? Tal�n m�gsem ezt �lmodtuk meg magunknak? Vagy egyszer�en csak nem �gy? Hajland�ak vagyunk, �s egy�ltal�n: van-e lehet�s�g�nk kompromisszumokat k�tni? S�t: �rdemes-e? 
A d�nt� pillanat akkor �rkezik el, amikor m�r ott �llunk korcsoly�val a j�gen, �s csak el kellene indulnunk, hogy azt csin�lhassuk, ami�rt annyi mindenen �tk�zd�tt�k magunkat, hogy eljussunk ide�ig. Remeg� l�bakkal, botladozva, f�lve a s�r�l�s lehet�s�g�t�l, el�tt�nk a sz�lesen elter�l� h�feh�r j�g l�tv�ny�val tudunk-e eml�kezni arra, hogy mi�rt is k�zd�tt�k el magunkat ide�ig? Vagy hagyjuk hogy eluralkodjon rajtunk a k�ts�gbees�s, �s ak�r �ner�b�l, ak�r m�sokt�l k�rt seg�ts�ggel lebotork�lunk a p�ly�r�l. Pedig lehet, hogy ha csak egy kicsit v�rtunk volna, lassan megtal�ltuk volna az egyens�ly�rz�k�nket. Ez�rt teh�t ebben a f�zisban semmik�ppen se hozzunk d�nt�st, annak ellen�re, hogy val�j�ban itt d�l el a meg�lmodott vil�gunk sorsa. A g�d�b�l ugyanis nem l�tni tiszt�n; am�g f�lsz a j�gen, addig a f�lelem minden egy�b gondolatot, �rz�st eltomp�t. Vegy�l egy m�ly leveg�t, pr�b�lj megnyugodni, adj magadnak id�t. Elv�gre, senki nem �g�rte annak idej�n, hogy k�nny� lesz, az igaz�n j� dolgokhoz pedig k�l�n�sen is r�g�s �t vezet - de meg�ri.