Sziasztok!

Gréti vagyok, 24 éves, református lelkipásztorSzatmári lány vagyok, de apai részről van bennem egy kis dunántúli is, a vőlegényem, Csaba pedig erdélyi. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 12 éves korom óta blogolok és szerkesztek honlapot. 

Svédország. Kanada. Rap zene. Autóvezetés. Könyvek. Olvasás. Írás. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-Gabriel Pageau. 

"Tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel!"
 
2018/19 Season


/nagyobb méretért kattints!/

Jelmagyarázat:
@ = idegenben
vs = hazai pálya
TOR = Toronto Maple Leafs
CHI = Chicago Blackhawks
MTL = Montreal Canadiens

Időpont magyar idő szerint!

 
Útmutató

Ottawa Senators Karlsson season 
Pageau nhl meccsajánlók lelkész 
award tag jégkorong rap motivation IIHF playoff

 
ALLIN-Award

Az ALLIN Award, vagy másnéven Blogger Encouraging Award egy olyan díj,melyet minden hónapban egy általam választott bloggernek adok. Mint a nevében is benne van, ez egyfajta bátorító díj, amely arra buzdít, hogy mindent bele! :) Bloggernek lenni nem könnyű, éppen ezért gondoltam arra, hogy minde bátorítás jól jön. ^^

A HÓNAP DÍJAZOTTJA: Bibi
(frissítve: 2018.03.04.)

Előző díjazottak

 
Beszélgessünk :)

 

 
Senators

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!

  

  

  

Te? :)

*  *  *

♥ Csabi ♥ EnaTheaAmy 

* * *

Visszavárósok
 

 

 
Legfrissebbek
Friss bejegyzések
2018.09.16. 12:00
2018.08.20. 18:53
2018.07.14. 22:37
Friss hozzászólások
 
Site Info
Szerkesztő Gréti (Greta Chevelle)
Nyitás 2017.01.11.
Téma személyes, jégkorong, keresztyén
E-mail greta.chevelle@gmail.com
Facebook @GretaChevelle
Design saját
Köszönet Linda
Források X X X X

GretaChevelle © (2017- )

 
Login/-out
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Greta Chevelle blogja

Amikor nem kérünk valamit, mégis megkapjuk - avagy tanár (is) leszek, pedig lelkésznek tanultam

2017.09.20. 02:46, Gréti

Ha jól emlékszem, harmadikos egyetemista lehettem, amikor az egyik évfolyamórán az évfolyamfelelős tanárunk közölte velünk, hogy a lelkészi diplomával simán taníthatunk általános iskolában hittant. Mi, lelkész szakosok teljesen le voltunk döbbenve, a vallástanári szakos társaink pedig nem kevésbé. Hogy miért? Azért, mert a mi képzésünkben egyszerűen nem szerepel olyan, hogy pedagógia. Mi nem erre vagyunk szakosítva, minket erre nem képeznek. Igaz, van két félév katechetika, és voltunk egy hétig hospitálni a helyi általános iskolában, de ennyi. Hatodéves gyakornokként viszont kiemelt feladataim közé tartozik a hittanórák megtartása, mégpedig - saját kérés alapján - az 5., 6. és 8. osztályokban. Igazából szeretem csinálni, és talán van is némi érzékem a dologhoz, lévén, hogy a szüleim pedagógusok. Azonban ilyen előismeretek hiányában több, mint nehéz. Az óravázlatokkal még úgy-ahogy elboldogulok, de persze ott is ütközök akadályokba. A tanmenetet hajnali 3-kor fejeztem be, mert úgy voltam vele, nincs értelme tovább húznom, azzal úgysem lesz jobb. De a legnehezebb mégsem ez. Hanem az, hogy mi nem tanultunk pszichológiát és pedagógiát. És lehet, hogy a gyakorlatban bizonyos elméletek csődöt mondana, de azért mégiscsak jobb lenne, ha tanultunk volna valami részletesebbet a gyerekek lelkivilágáról. Persze, volt róla szó, de nyilván nem erre van kiélezve a képzésünk, hanem sokkal inkább a lekigondozói részre, és ezzel nincs is semmi gond. Így viszont óhatatlan, hogy követek el pedagógusi baklövéseket. A szüleim azzal bíztatnak, hogy a kezdeteket mindenki megsínyli, még egy gyakorlott pedagógus is, de engem akkor is letör.

Nem is tudom, mit vártam. Azt biztosan nem, hogy a gyerekek majd tárt karokkal várnak, és ámulva lesik minden szavamat. De nehezebb, mint gondoltam. Főleg, mert a mai gyerekeket (és nem akarom kritizálni őket!) úgy tapasztalom, hogy egyszerűen nem lehet mivel megfogni. Nem fél attól, hogy egyest kap, és az sem könnnyíti meg a dolgomat, hogy sok nyolcadikos fiú már most magasabb, mint én, és hát, nem sokkal nézek ki idősebbnek tőlük. Vannak könnyebb és nehezebb napok, tényleg. Van, amikor nagyon jól haladok velük, de van, amikor nem. Bár, ez így nem igaz, mert eddig csodával határos módon mindegyik osztályban sikerült végigvennem, amit arra az adott órára beterveztem. Csak az bánt, amikor úgy érzem, direkt bántanak az esetleges kis beszólásaikkal, vagy azzal, hogy nem vesznek komolyan. És most úgy látom, kezdek olyan tanár lenni, aki nem akartam sohasem. Nem akartam egyessel fenyegetőzni, mégis megtörtént. Nem akartam felemelni a hangom, mégis megtörtént - igaz, nem tudok kiabálni, mert ahhoz nincs elég orgánumom. De ma voltam az egyik lelkészkollégám óráján - ő állami iskolában tanít - és abból a negyvenöt percből nagyon sokat tanultam. Rájöttem, hogy a gyerekek átveszik a pedagógus lelkihangulatát, és ha én ideges vagyok, akkor ők is azok lesznek. Ha én elveszítem az irányítást, akkor ne csodálkozzak, ha szétesik az egész. Valójában prédikáció közben is oda kell figyelni arra, hogy egyben tartsam az embereket, és ez nem könnyű, pedig ott nem beszél vissza senki. De a tanórán is valami ilyesmit kellene alkalmazni. Szóval, holnap meg is próbálom. Remélem, sikerül. Mert nem szeretnék egyetlen gyereknek sem lelki sérüllést okozni. Pontosan tudom, hogy egy pedagógus milyen károkat tud okozni, és nem akarok olyan tanár lenni, akire később egyetlen diák is rossz érzéssel fog visszaemlékezni. És természetesen megértem a mai gyerekeket is, mert nem lehet nekik könnyű. Főleg, hogy a hittantanárok szinte évente váltják egymást. Szóval, én maximálisan megértem őket. De az is igaz, hogy teljesen más a tanári asztal tábla felőli oldaláról szemlélni a dolgokat. Totálisan más. Főleg "lelkészként" (és azért tettem idézőjelbe, mert még nem vagyok az). Azért választottam egyébként a felső tagozatosokat, mert hozzám sokkal közelebb áll ez a korosztály, mivel én inkább olyan beszélgetősebb-beállítottságú vagyok. A kicsikkel is elvagyok - imádom a kis elsősöket, náluk tartok mindig reggeli áhítatot, olyan kis aranyosak! ^^ - viszont engem nagyon elfáraszt és kimerít az, hogy velük mindig játszani és kreatívkodni kell valamit. Az nem nekem való hosszú távon. Ebből is látszik, hogy tényleg nem vagyunk egyformák - de még milyen szerencse! :)

Még nincs hozzászólás.