Egyszer valaki azt mondta a teol�gi�n, hogy a lelkip�sztorok olyanok, mint a gyertya: �nmagukat em�sztik el az�rt, hogy m�soknak j� legyen. De az ut�bbi id�ben elgondolkoztam rajta: tudunk-e �gy seg�teni m�soknak, ha k�zben mi magunk egyre csak em�szt�d�nk? Ha fel�r�lj�k a lelk�nket? Mert nek�nk nincs, aki seg�tsen. Nek�nk (hadd besz�ljek E/1-ben) nem lehetnek probl�m�ink. T�l�nk elv�rj�k, hogy az �let�nk makul�tlan �s t�k�letes legyen.  �s mindenekel�tt, a lelkip�sztor otthon�nak a falai �vegb�l vannak. Legal�bbis, ezt mondj�k. �s persze, nem sz� szerint �rtik, de att�l m�g �gy gondolj�k, hogy �gy van. Pedig am�gy nem. Mert az emberek, a k�v�ncsi szemek csak azt hiszik, hogy l�tnak mindent. De nem l�tnak. Nem l�tj�k, milyen lelki folyamatok zajlanak le benn�nk. Persze, az�rt sem l�tj�k, mert nem mutatjuk ki. �n legal�bbis nem. De att�l m�g sokminden nagyon f�j. F�j, hogy ennyi tanul�s ut�n �gy �rzem, sokan semmibe vesznek. Hogy sokan leveg�nek n�znek. Vagy esetleg len�znek. Hogy mostan�ban nincs siker�lm�nyem. Hogy �gy �rzem, folyton csak kudarcot vallok. Hogy igyekszem, teszem a dolgomat �gy, mint azel�tt, lelkiismeretesen, k�r�ltekint�en, al�zatosan, de... Most ez ide nem el�g. De mi t�bb kellene? Nem tudok m�smilyen lenni. �nmagamat nem tudom meghazudtolni. 

Nem akarok gyertya lenni. Ilyen �ron nem. Ez vajon �nz�s�g? Nem lenne szabad �gy gondolkodnom? Nem tudom. De �rzem, hogy em�szt�d�k, hogy lassan fel�rl�d�m, pedig m�g csak 24 �ves vagyok. �s nem akarom. Nem akarok ki�gni id� el�tt.

Megijedtem. F�lek. Bel�l s�rok, k�v�l mosolygok. K�zben meg tudom, hogy a felh�k m�g�tt s�t a Nap, �s Istennek mindennel c�lja van. A k�rd�s csak az, hogy pontosan micsoda?