Krízis-helyzet SOS
Ó, azok a bizonyos krízis-időszakok... amikor semmi sem sikerül... amikor mindent olyan sötéten látunk... amikor legszívesebben ki se mozdulnánk otthonról... amikor úgy érezzük, minden és mindenki ellenünk van... amikor úgy tűnik, ebből a helyzetből tényleg nincs kiút, és ez már csak egyre rosszabb lesz, sose lesz ismét jó, sosem süt ki újra a Nap...
Ugye, ismerős?
Mindenki átélt ilyet élete során legaláb egyszer. Ha még nem, akkor meg fogja tapasztalni. Azért, mert ez az élet rendje. Mert ez velejáró. Úgy is mondhatnánk, hogy "normális" - de hát hogy lehetne valami normális, ami nem jó? Mert a krízis nem jó. A krízis nagyon rossz. A krízis egy nehézség, amivel meg kell küzdenünk. Muszáj. De miért muszáj? És miért normális? És egyáltalán: miért van?
Amikor nehézségek adódnak az életünkben, egyől siránkozni kezdünk. Siratjuk a régi szép időket, és nem értjük, miért vagyunk most ebben az áldatlan állapotban. Sokszor úgy jön, mintha csak ránk hajították volna. Tegnap még nem volt, ma meg már itt van, és úgy tűnik, nem akar tágítani mellőlünk. Úgy tűnik, nagyon is jól érzi magát a nyakunkon. Szívogatja a vérünket, elveszi az életkedvünket, miközben szorongásban tart, félelmek és kétségek között. Olyan, mint egy dementor, és ha hagyjuk magunkon eluralkodni, akkor mondani sem kell, mikre képes.
De menjünk csak szép sorba. Miért normális? Először is gondoljuk végig: ha krízisben vagyunk, mindig másokat hibáztatunk. Hibáztatjuk a szomszédot, az osztálytársunkat, a szobatársunkat, testvért, anyát/apát, Istent - de önmagunkat soha. Vagy ha mégis, akkor az inkább önsajnálat-jellegű, azért, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Ez nem tudatos, de ha végiggondoljuk, mégiscsak ott van bennünk az erre való hajlam. Pedig van egy mondás, hogy először magadban keresd a hibát. Persze, ez nagyon tudja sérteni az önbecsülésünket - még annak is, aki amúgy nem büszke, hanem belátó személyiség. Mégis nagyon fontos, hogy először magunkba keressük a hibát, azért, mert másokat megváltoztatni nem tudunk, bármennyire is szeretnénk. Ha viszont magunkon változtatunk, akkor a világ is változik körülöttünk. Pontosabban nem változik, de ha mi agyban "átprogramoztuk" magunkat, akkor képesek leszünk másfajta szemüvegen keresztül szemlélni a dolgokat.
Tehát, miért normális a krízis? Azért, mert Isten ezáltal mindig fel akarja hívni valamire a figyelmünket. Lehet, hogy hajlamos vagy arra, hogy elbízd magad? Az utóbbi időben felületes lettél? Nem figyelsz úgy oda a barátodra/barátnődre? Ez csak néhány példa, ezen kívül még számos más dolgot lehetne felsorolni. A lényeg, hogy ha nehézség adódik az életedben, gondolkozz el egy pillanatra: ennek vajon mi célja van? Mert az ugyebár egyértelmű, hogy véletlenek nincsenek, és mindennek célja van az életünkben. Ráadásul nem is feltétlenül rossz. Sőt! Mi lenne, ha kicsit megfordítanánk a dolgokat, és a nehézséget könnyebbségnek fognánk fel? Gondoljunk csak bele, milyen nehéz lenne az életünk akkor, ha semmi nem figyelmeztetne bennünket a hibáinkra, ha semmi nem jelezné, hogy min kell változtatnunk, ha nem szólalna meg a vészcsengő, ha menekülőt kell fújnunk valahonnan. Ugye, ugye? Így már mindjárt máshogy tekintünk a krízisre. Ilyen értelemben még ajándéknak is tekinthető, ráadásul mindennapi hősökké válhatunk, hiszen folyamatosan meg kell küzdenünk bizonyos akadályokkal, amelyek személyre szabottak. Igen, mert Isten pontosan tudja, mire van szükséged, és nem ad több nehézséget az életedbe, csak amennyit elbírsz. Ezek a próbák pedig csak a tieid, tehozzád vannak alakítva. Igaz, nehéz így gondolkodni akkor, amikor a krízis történetesen az, hogy mások rosszindulatú pletykákat terjesztenek rólad, netán azzal a céllal, hogy "megkeserítsék az éeltedet" (ha filmbe illően akarok fogalmazni).
Egy azonban tény: minden fejben dől el. A krízishez való hozzáállásunk nagyban meghatározza azt, hogyan jövünk ki a nehéz helyzetekből. Ha biztos vagy benne, hogy mindennek célja van, és tudod azt, hogy történjék bármi, jó kezekben vagy, mert odafent vigyáznak rád (ami márpedig biztos!), akkor ez már egy lépés afelé, hogy lélekben megerősödj, és így győztesen kerülj ki a próbákból. A győzelem azonban sokszor nem látható mások számára, vagy legalábbis nem azonnal. Ezek a harcok igazából inkább lelki síkon történnek, éppen ezért nehezebbek. De tudd: nem vagy egyedül! :)
|