Ez az a téma, amit bármelyik kategóriába be lehetne sorolni. Sikerült minden vizsgád? Sikerek érnek a magánéletedben? Jó helyet foglalsz el a közösségben? Minden sikerül, amibe belekezdesz? Nem az a lényeg, hogy mi történik veled, hanem hogy mi történik benned. Hogyan kezeled a sikereidet? Milyenné válsz általuk?

Most nem arról akarok beszélni, hogy valakinek a sikerei irigységet váltanak ki másokból. Ez sajnos tény, és az irigység is egy alapvető emberi tulajdonság. Kevesen vannak, akik őszintén tudnak örülni a másik sikerének, és nem irigykednek. De most közelítsük meg a másik oldalról: vannak olyanok is, akik, ha sikereket érnek el, akkor szinte borzolják a kedélyeket a viselkedésükkel. Elbízzák magukat, fölényesek lesznek, és ezt legtöbbször talán észre sem veszik magukon. Éppen ezért olyan nehéz orvosolni. De akkor mi lehet a megoldás?

Először is: nem az, hogy ne örülj a saját sikereidnek! Merd kimutatni a boldogságodat, vagy még inkább: merd átérezni a saját örömödet! Éld meg a pillanatot, de ezt ne úgy tedd, hogy az már visszataszító legyen. A határ nagyon vékony, és hihetetlenül könnyű átbillenni a túloldalra, ahol már elbizakodottá válhatsz, és mások számára ellenszenvessé. Nem arról van szó, hogy megnyerd magadnak az embereket. Nem kell mártírkodni sem. Őszintén örülj a sikereidnek, de tartsd szem előtt mások érzéseit, főleg, ha közeli barátaidról van szó.

De ami még ennél is fontosabb: maradj alázatos. A siker, akárcsak a pénz, jön és megy. Egyszer fent, egyszer lent, ez az élet körforgása. Az, hogy ma sikerült valami, nem jelenti azt, hogy holnap is fog, és fordítva: ha ma semmi nem jött össze, attól másnap még szárnyalhatsz. De maradj reális! Soha, soha, semmilyen körülmények között nem szabad elbízni magunkat, mert ha így teszünk, azon túl, hogy másoknak esetleg fájdalmat okozhatunk vele, nagy eséllyel fájdalmas lesz egy esetleges botlás, ami márpedig könnyen bekövetkezhet.

De mit is jelent alázatosnak lenni? Nem azt, hogy alázd meg magad, vagy hagyd, hogy mások megalázzanak. Alázatosnak lenni annyi, mint józannak, reálisnak maradni. Ha például nagyon jól megy a tanulás, akkor sem szállsz el a sikeres vizsgáktól, és a következő megmérettetésre is ugyanolyan intenzíven készülsz. Hadd mondjak el egy személyes példát.

Harmadéven álltam először szigorlatra, és egészen addig mondhatni, hogy minden vizsgám elsőre sikerült. Sosem bíztam el magam (amúgy sem vagyok az a fajta), és amikor oda kerültem a szigorlatra, bizony jött az első sokk: megbuktam az A tételből. Így tehát B-t kellett húznom, ami elhihetitek, egyáltalán nem kellemes. Olyankor az ember legszívesebben már kimenekülne onnan. Mit csináltam? Szépen visszaültem a helyemre, és ugyanúgy kidolgoztam, mint az A-t. Nem mondtam én semmit, nem sápadtam el (bár kicsit azért remegett a kezem :) ), nem dobtam vissza a tételt, nem siránkoztam, pedig éreztem, hogy valószínűleg ebből bukás lesz. Így történt, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem omlottam össze. Mindez pedig azért történhetett meg, mert nem kerültem az előző sikeres vizsgáim hatása alá. Nem borította el az agyamat a rózsaszín köd, nem rugaszkodtam el a földtől, hanem reális maradtam önmagammal szemben. 

Az alázatosság az élet minden területén nélkülözhetetlen, már csak azért is, mert lehetünk mi nagyon tehetségesek bármiben, tudnunk kell, hogy az alkalmasságunk, tehetségünk, képességeink nem a saját erőnkből származnak. Nem magunknak köszönhetjük őket, hanem Istennek. Ő adta nekünk ezeket az ajándékokat, így hát miért is lennénk elbizakodottak? Igen, lehet, hogy értünk el nagy dolgokat az életben, de az eléréshez szükséges "eszközöket" tőle kaptuk. Nekünk pedig ezekhez a kapott ajándékokhoz kell hozzátennünk a szorgalmat, lelkiismeretességet, becsületességet, fáradozást. "Vér, verejték, tisztelet - az első kettőt te adod, a harmadikat elnyered" - és mindehhez feltétlenül szükséges az alázat. Mert alázat nélkül mindez semmit nem ér. Alázat nélkül önmagunknak ártunk a legtöbbet, mert sokan elfordulhatnak tőlünk, és hamis képzetekben ringatjuk magunkat egészen addig, amíg meg nem botlunk, és padlóra nem kerülünk.

A sikerek is egyfajta próbáknak tekinthetők. Különös, nem? Eddig azt hittük talán, hogy csak a rossz dolgok a próbatételek, pedig valójában nem. A sikerek legalább olyan jellemformáló erővel bírnak, hiszen ilyen helyzetekben derül ki, milyenek is vagyunk valójában. 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.