Tizennégy éves voltam, amikor a szüleim úgy döntöttek, külön folytatják az életüket, és azóta nem is nagyon beszéltem erről senkinek, jól lehet, az akkori lakhelyünkön szinte mindenki tudta (kis község, szóval nem marad titokban semmi). Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy úgy érezzem, most már tudok róla nyilatkozni, mégpedig higgadtan és reálisan, még akkor is, ha egyébként sem hisztiztem soha emiatt. Talán azért, mert a szüleim mindig őszinték voltak velem az életkoromnak megfelelően, ráadásul az ő esetükben a különválás nem járt együtt durva vitákkal, ruhadobálással, tányértöréssel, hanem nagyon kulturáltan, két felnőtt emberhez méltóan kezelték a helyzetet, szem előtt tartva azt, hogy van egy közös gyerekük, aki mindezt kénytelen végignézni és átélni. Tudom, hogy vannak sokkal rosszabb válások is, mint a mi családunk esetében, de hadd mondjak valamit: a válások között nincs fokozat, mindegyik ugyanolyan rossz. Vannak, akik egyenesen elítélik, mások csak a vállukat rántják, sőt, olyanok is vannak, akik támogatják. Én azt mondom: két rossz közül az egyik rossz. Ennek fényében tehát hogyan kezelhetjük mi, elszenvedő alanyok, a szüleink gyermekei?

1. Fogadd el
Ne nehezítsd a szüleid dolgát azzal, hogy jelenetet rendezel. Hidd el, abban nincs köszönet, ha csak miattad maradnak együtt. Sajnos ez az igazság. Nem azt mondom, hogy ne mutasd ki az érzéseidet: nyugodtan láthatják rajtad, mennyire fáj ez neked, de ne szólj bele a dolgaikba. Van egy pont, ahol már visszafordíthatatlan ez a folyamat. Ráadásul akárhogy is nézzük, de ez most a kettejük kapcsolata, amibe egy gyerek nem is igazán lát bele egy bizonyos szinte túl, így nem is tud beleszólni - de erre amúgy sincs semmi szükség. Felesleges még ezzel is nehezíteni azt, ami amúgy is nehéz.

2. Két rossz közül az egyik rossz, ami mégis jobb lehet
A válást megelőzően általában feszültség uralkodik a felek között, és szinte állandóak a vitatkozások, rosszabb esetben a veszekedések, ajtócsapkodás, stb. Kinek jó ez? A gyerekre sincs jó hatással, hogyha ilyeneket kénytelen hallgatni. Talán ez mélyebb nyomot hagy, mint maga a válás. Sajnos van, amikor két ember kapcsolata eljut odáig, hogy képtelenek egymás mellett élni tovább, ilyenkor pedig a két rossz közül az egyik rosszat kell választani, ami még mindig lehet jobb egy fokkal, mint az előző állapot.

3. Ne hagyd magad befolyásolni!
Ha a válás nem lenne önmagában elég tortúra, ilyenkor általában megjelennek a "jóakarók", akikről kiderül, hogy eddig is tudtak ezt/azt, csak nem akartak belefolyni a dolgokba; vagy a még rosszabb az, ha családon belül élednek fel a propagálók, egyik vagy másik szülőd mellett kardoskodva. Se a kívülállókra, se a belső családtagokra ne hallgass ilyen szinten, azt meg végképp ne hagyd, hogy bármelyik szülőd ellen hangoljanak, netán hogy tippeket adjanak arra nézve, mit tegyél, vagy hogyan "kecsegtesd" vissza az elköltözött félt! Egy gyerek könnyű célpont ilyenkor, mert kétségbeesett, szomorú, és sokan sajnos ezt kihasználják. Próbáld meg kizárni ezeket a zavaró tényezőket, épp elég megbirkóznod magával a ténnyel, hogy válnak a szüleid.

4. Ne hibáztasd magad!
Ez általában kisebb korban fordul elő, hogy a gyerek saját magát hibáztatja a szülei válása miatt. Én is átéltem ezt az érzést, igyekeztem mentesíteni őket az iskolai és barátokkal kapcsolatos kis problémáimtól, hogy ezzel se okozzak nekik plusz fejfájást. Elképzelhetőnek tartom, hogy akár huszonéves korban is jelentkezhet ez a fajta lelkiismeret-furdalás, de tudatosítani kell magadban, hogy nem te vagy a hibás! A te problémáid, a te lázadásod, a rossz jegyeid, bármi ezekhez hasonló nem vezet váláshoz.

5. Szeresd őket és ne pártoskodj!
Attól, hogy a szüleid elváltak, ők még jó emberek, és szeretnek téged! Kerüld el azt, hogy élesen állást foglalsz bármelyikük mellett is, hiszen ahogy egy kapcsolat sikeréhez két ember kell, úgy a tönkremeneteléhez is. Inkább, amikor már elég erőt érzel magadban, igyekezz megismerni mindkettejük szemszögéből a történetet, hogy tiszta képet kapj.  De ha lehet, ne pártoskodj, és ne is hagyd, hogy bárki ezt kikövetelje tőled! Attól, hogy elváltak, ők mindketten a szüleid, akiket ha mást nem, legalábbis tisztelned kell! Tisztában lehetsz azzal, hogy miben hibázott egyik és másik, de ne foglalj állást élesen egyik vagy másik mellett. 

6. Ne beszéld ki őket!
Most nem arra gondolok, hogy ha vannak jó barátaid, és velük megosztod a fájdalmadat, de én mégis azt mondom: óvatosan! Nem biztos, hogy megértenek, főleg azok, akik ép családban élnek. Másrészt pedig, sok az emberi rosszindulat, és előfordulhat, hogy információkat akarnak belőled kicsalni azért, hogy aztán ezeket ellenetek fordítsák. A válás is egy családi dolog, amből sokan szeretnének szaftos pletykát csinálni, még akkor is, ha ez illetlenség, sőt, felháborító! Szóval, csak óvatosan azzal, hogy kinek mit mondasz el, főleg, amíg még benned sem tisztázódtak le a dolgok.

7. Ez is egy gyász
Valami elmúlik, valaki elköltözik, valaki ezután hiányozni fog a mindennapokból, sőt, valami hiányozni fog, az, ami eddig ép volt: a család. Rosszabb, mint gondolnánk. Ez is egy gyász, amit fel kell dolgozni: az elvált feleknek és a gyereküknek/gyerekeiknek egyaránt. Nekem nincs testvérem, de akinek van, abban az esetben előfordul még az is, hogy őket is szétválasztják, ez pedig még egy plusz teher. Az a fontos, hogy mivel ez is egyfajta gyász, ezért ezt is meg kell élni, végig kell menni a fázisokon, hogy fel tudjuk dolgozni. Ehhez időt kell hagyni magunknak, és nem szabad siettetni. Mondom, nekem tíz év kellett, mire először tudtam róla beszélni. Nem bánom, hogy eddig vártam vele, de most örülök, hogy sikerült ezt a gátat átlépnem. Ahhoz, hogy valamit el tudjunk engedni, meg kell fogalmaznunk, hogy milyen sokat jelentett számunkra, de még inkább, hogy miért. Meg kell fogalmaznunk, hogy mit veszítettünk vele, de még inkább azt, hogy mennyit kaptunk tőle, még mielőtt elveszítettük. 

Félreértés ne essék: nem pártolom a válást, de van, amikor tényleg nincs más megoldás, mégpedig olyankor, amikor már életek forognak kockán - és ez nem túlzás! Az ítéletek helyett inkább annak a módját kellene megtalálnunk, hogyan tudnánk éreztetni az elváltakkal azt, hogy ők is értékes emberek attól, hogy így jártak, és nekik is joguk van a teljes élethez. A legtöbbjüket ugyanis sajnos magukra hagyják, akár még a rokonok is. Te, gyerekként azonban tehetsz annyit, hogy a fenti 7 pontot legalább megpróbálod alkalmazni, mert hidd el: a szüleid előtted szégyellik magukat a legjobban. De ha tudatosítod magadban, hogy a válás nem ellened irányult, nem a te hibád, és hogy ezzel nem lesz vége mindennek, csak valaminek - akkor tudsz nekik segíteni, és ezáltal talán neked is könnyebb lesz. :)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés