Rebels: 3. nap - 1679 szó2017.03.12. 19:02, Gréti
Hogyan írj úgy, hogy közben ZH-ra kell tanulnod? Ma ezt tapasztalhattam meg, és a nehézség nem is a mennyiségben volt, hanem a tartalomban. Mert leütve az utolsó pontot rájönni arra, hogy ezt meg ezt nem is így akartam írni, hát, az elég rossz. Újrafogalmazni valamit nehéz. De megoldottam. Egyik szemem nevet, de a másik sír, mert közben kénytelen voltam kiírni egy nagyon fontos szereplőt... Hogy kicsodát, azt a továbbiakból megtudhatjátok.
- Kíváncsivá tettél –lépett közelebb Klint. –El nem tudom képzelni, miket művelhet egy ilyen aranyos kislány.
- Nem vagyok kislány –morogtam.
- Nem is úgy értettem –mondta, és most nem mosolygott, tekintete viszont mintha kissé elsötétedett volna, de nem rossz értelemben. Inkább olyan… magával ragadó volt. Teljesen megbabonázott, és azt vettem észre, hogy az ajkait bámulom. Ekkor zavarba jöttem, és inkább lehajtottam a fejem, göndör fürtjeim az arcomba hullottak.
- Nagyon szép hajad van –dicsérte meg Klint, és megérintette az egyik tincsemet. Alig éreztem, mégis, beleborzongott az egész testem.
- Sok lánynak van még ilyen –próbáltam könnyed hangon beszélni, de ehelyett valami fura cincogás hagyta el a számat.
- Mifelénk nem –mosolygott Klint. –Tudod, északon a legtöbb lánynak szőke a haja, és sokkal lágyabb tapintású.
Na, tessék! Ezzel mégis mit akar mondani?! Az a kis önbizalmam is elszállt ettől a megjegyzéstől, és csalódottság lett úrrá rajtam, mert egy pillanatra tényleg elhittem, hogy talán… esetleg…
Mielőtt azonban bármit is reagálhattam volna, távoli autózaj ütötte meg a fülemet, majd fényszórók villantak ránk, Klint pedig megfogott, és behúzott az épület mögé.
- Meg ne mozdulj! –suttogta. Eszem ágában sem volt, de nem is tudtam volna, annyira dobogott a szívem. Fekete terepjárók húztak el mellettünk, melyekből fegyveres négerek ugrottak ki, és rontottak be a klubba. Összerezzentem, amikor lövések dördültek odabent, rengeteg egymás után, majd emberek rohantak ki az épületből, szinte egymást taposva. Klint-re néztem, de nem tudtam semmit leolvasni az arcáról. Rezzenéstelen volt, ugyanakkor nagyon feszült, és úgy szorította a karomat, mintha attól félne, hogy bármelyik percben elfuthatok. Pedig nem akartam.
Aztán rádöbbentem, mitől is félt annyira.
Hirtelen túl nagy csend lett, majd néhány másodperc múlva kivágódott a szórakozóhely ajtaja, és kijött rajta két fegyveres, akik hoztak magukkal valakit. Az illetőt aztán szabályosan lehajították a járdára, pont az egyik terepjáró elé.
- Jamie! –tört ki belőlem, de nem tudtam végig mondani, mert Klint a számra tapasztotta a kezét, így csak kétségbeesett nyöszörgés jött ki belőlem. Jamie haja csapzott volt, remegett keze-lába, és nem tudott feltápászkodni. Mikor lassan felemelte a fejét, láttam, hogy véres az arca.
Aztán kinyílt az előtte lévő terepjáró ajtaja, és kiszállt belőle egy srác. Ekkor megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ismertem őt. Carlos-nak hívták, és bár a környék legbefolyásosabb bandavezére, jóban volt Jamie-vel. Kizárt, hogy bántsa.
Carlos megállt a bátyám előtt, karba tette a kezeit, és a fejét csóválta. –Ejnye, Jamie, hát mibe keveredtél?
Jamie felnézett rá. –Ezzel nem ártunk nektek, Carlos.
- Ó, hát persze –bólintott Carlos. –Csak tudod, Jamie, idővel változtak a dolgok.
- Micsoda?
- Nézd, tudod, hogy bírlak téged. De manapság nem olyan könnyű a megélhetés, ha érted, mire gondolok. Egy kis plusz fizetségért pedig, nos… -nem fejezte be a mondatot, csak elnevette magát. Jamie megpróbált felállni, mire az egyik fegyveres durván visszalökte a földre. Megrándultam, Klint pedig még erősebben szorított, de hiába. Képtelen voltam nyugton maradni, miközben Carlos szép lassan elővett egy pisztolyt a nadrágja övéből. Jamie szaggatottan vette a levegőt, és meredten bámulta a fegyvert.
- Megállapodást kötöttünk! –tört ki belőle aztán. Sosem hallottam még így beszélni. Ő mindig olyan határozott volt, olyan magabiztos… most pedig szabályosan könyörgött Carlos-nak. –Megállapodtunk!
- Észak jobban fizet –vont vállat Carlos, azzal Jamie fejéhez tartotta a pisztolyt. –Kár volt belefolynod ebbe az egészbe, Jamie. Van, amitől jobb távol tartani magunkat.
Klint elkezdett engem arrébb vonszolni, én pedig hiába kapálóztam, nem értem el vele semmit. Aztán nagy nehezen mégis kiszabadultam, és akkor futásnak eredtem, vissza Jamie-hez. Meg akartam menteni őt, miközben egyfolytában abban reménykedtem, hogy az előbb biztosan rosszul láttam. Carlos nem ölheti meg Jamie-t. Nem lenne rá semmi oka. Nem is értem…
Már az épület sarkánál voltam, amikor hatalmas dörrenés rázta meg a környéket. A földre vetődtem, a fejem kilógott a falnál álló kuka mögül. A szemem és az orrom megtelt porral, kezeim lehorzsolódtak, de mindez nem érdekelt. Szívem a torkomban dobogott, a könnyek pedig a szememet égették. Tudtam, hogy nem lenne szabad odanéznem, mégis, szinte akaratlanul fordítottam oldalra a fejem. Jamie szintén a földön feküdt, feje oldalra fordulva, tekintete rám szegeződött – csakhogy azokkal az üveges, sötét szemekkel már egészen biztosan nem látott engem…
Ordítás tört fel a mellkasomból, mire Carlos és emberei mind felém néztek, de mielőtt megláthattak volna, valaki megragadta a lábamat, és behúzott a fedezékbe, majd felkapott a földről, és szaladni kezdett velem.
- Ne nézz hátra! –utasított Klint, és annyira futott, hogy már alig tudtam vele lépést tartani. Lábaim összeakadtak, a könnyeimtől pedig nem láttam semmit. Már alig kaptam levegőt, amikor Klint kinyitott egy ajtót tőlünk balra, belökött engem, aztán becsapta magunk mögött az ajtót, majd zár kattanását hallottam. Szűk, sötét helyiségben voltunk, ahol szinte nem volt semmilyen fényforrás sem, de ha lett volna, akkor sem láttam volna semmit a könnyeimtől. Egy ideig feszülten vártunk, majd végtelennek tűnő idő után Klint hallhatóan kifújta a levegőt, és felém fordult.
- Jól vagy? –fogta meg a vállam, mire nem bírtam tovább.
- Hogy jól vagyok-e?! –kiabáltam, és az ajtó fellé vetődtem. –Hadd menjek ki! Látnom kel Jamie-t! Látnom kell! El kell hozni onnan… Nem maradhat ott…
- Semmit nem tehetsz érte –tartott vissza Klint, majd nekivetett a falnak, és nagyon szigorúan nézett rám. –Érted? Semmit.
- Dehogyisnem! Talán még van remény! Talán ez csak tévedés… ismerem Carlost, beszélhetek vele…
Klint tekintetében különös fény csillant, és mintha halványan elmosolyodott volna. –Tudod, hogy Jamie most mit mondana erre.
- Ő már nem mond semmit! –zokogtam, és erőtlenül nekidőltem a mellkasának. Klint átölelte a vállamat, és a fejemet simogatta. Úgy tűnt, átérzi a helyzetemet.
- Jamie rám bízott téged –mondta, mikor már kicsit megnyugodtam. –Azt mondta, ha bármi történne veled, akkor vigyázzak rád. Nagyon szeretett téged.
Erre nem feleltem semmit, csak lehajtottam a fejem. –Ugye tudod, hogy itt nem maradhatsz?
- Ezt meg hogy érted? –kaptam fel a fejem.
- Itt nem biztonságos.
- Hogy érted ezt? –ismételtem, most már kicsit követelőzőbben.
Klint elhallgatott egy pillanatra, és vett egy nagy levegőt. –A forradalom immár ide is elért. Sajnos nem tudtuk megakadályozni.
- Megakadály… Forradalom?!
- Most már úgyis meg kell tudnod –motyogta Klint, és még közelebb lépett hozzám. –Jamie lázadó volt. Én is az vagyok, és mind, akik ma este ott bent voltunk. Én és Royd az északiaktól jöttünk azért, hogy összefogjunk a nyugatiakkal, és…
- Északiak… -elkerekedett szemekkel néztem Klint-re. –De hát ők ölették meg Jamie-t! Vagyis ti…
- Nem, nem! –hadarta Klint. –Dehogy ölettük meg! Nézd… -ismét vett egy nagy levegőt. –Most nem mondhatok el mindent. Menjünk védettebb helyre, és mindenbe beavatlak. De ennek ára lesz.
- Micsoda? –kérdeztem.
- Be kell állnod közénk. Cserébe viszont feltétlen menedéket biztosítunk.
Nem is mérlegeltem, csak bólintottam, amin magam is meglepődtem.
- Helyes –bólintott Klint is, majd résnyire kinyitotta az ajtót. A Hold fénye egy sugárban az arcára vetült, miközben visszanézett rám. –Addig találd ki, mi lesz az új neved.
Klint a város egy olyan szegletébe vitt engem, ahol én még sosem jártam, ráadásul elég messze esett a mi környékünktől. Egy elhagyatottnak tűnő panelház legfelső emeletén volt a lázadók központja, ami egy egészen sajátos képet tárt elém. Fiúk és lányok vegyesen voltak itt, mindegyikük sötét, menő ruhákban, és egymással beszélgettek, viccelődtek, vagy éppen videó játékoztak, netán épp egy hatalmas pizzát falatoztak hárman-négyen. Zene is szólt, igaz, nem olyan fülsiketítően, mint a klubban.
- Ők még nem tudják, mi történt? –kérdeztem halkan. Nagyon bántott, hogy ők ilyen vidáman, miközben Jamie halott…
- Hé, emberek! –szólalt meg egy harsány hang a hátunk mögött, mielőtt Klint szólhatott volna. Hátranéztem, és megláttam Royd-ot, aki úgy tűnt, nem sokkal utánunk érkezett meg. –Hahó! Kapcsoljátok már ki ezt a zenét!
A helyiségben egyszerre néma csend lett, mindenki abbahagyta megkezdett tevékenységét, és Royd felé fordult. –Jamie Lewis-t ma este meggyilkolták.
Döbbent sustorgás futott végig a jelenlévőkön. –De hát akkor most mi lesz velünk? –kérdezte valaki. –Ha Jamie nincs, akkor nekünk annyi!
- Nem, amíg minket láttok –mutatott Royd Klint-re, és most hirtelen a mellettem álló fiú került a figyelem középpontjába – így pedig akaratlanul én is. Lehajtottam a fejem. Szóval az itt jelenlévők miatt hanyagolt minket mostanában Jamie…
- Azt akarod mondani, hogy ti lesztek a vezetőink? –kérdezte egy lány, akinek elég pimasz volt nem csak a hangja, de az arckifejezése is.
- Természetesen nem –mondta Klint. –Nekünk északon a helyünk. De amíg ki nem neveztek magatoknak egy új vezetőt, és ki nem dolgoztok egy új stratégiát, addig itt maradunk.
Páran morgolódni kezdtek, néhányan pedig egyből összedugták a fejüket, hogy megvitassák a továbbiakat. Inkább lehajtottam a fejem, és a cipőmet kezdtem el tanulmányozni, ami tiszta poros volt, de most még ez sem érdekelt. Szerettem volna eltűnni innen, és hirtelen nem is értettem, mit keresek itt. Elvégre ezek itt mind vadidegenek a számomra! Hogy lehettem ilyen hülye, hogy eljöttem Klint-tel, akit szintén nem is ismerek? David megölne, ha megtudná…
- Hé, én téged ismerlek! –szólalt meg hirtelen az egyik srác. Először nem is figyeltem oda, de aztán égni kezdett a bőröm, ebből jöttem rá, hogy minden szempár rám szegeződik. Lassan felemeltem a fejem, és akkor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg így van.
- Honnan ismernéd? –vetette oda Klint, eléggé idegesen, nekem pedig bevillant az, amit elindulásunk előtt mondott. Találd ki, mi lesz az új neved.
- Láttam már őt. Jamie-vel –folytatta a srác, és kicsit közelebb lépett hozzám, miközben le sem vette rólam a szemét. –Egész biztos, hogy láttalak már.
- Nocsak –mondta Royd, és újra élénk érdeklődést mutatott irántam, akárcsak az imént a klubban. –Én megmondtam, hogy nagyon hasonlítanak.
- Jamie-nek van egy húga –szólt közbe egy lány. –Hogy is hívják?
- Valami Kate.
- Dehogyis! Catherine.
- Nem, nem! Caitlyn!
Nyeltem egyet, de a torkom szinte teljesen kiszáradt. Zsongott a fejem a sok névtől, amik csak úgy záporoztak felém. Féltem tőlük. Talán bíznom kellene bennük, de hát hogyan tehetném? Jamie sosem mesélt róluk, David óvva intett tőlük, Klint pedig…
- Elég! –emelte fel Klint a kezét, mire mindenki elhallgatott. Higgadtnak tűnt, de enyhe feszültség érződött a hangjában. –Találgatások helyett talán kérdezzük meg őt magát, hogy hívják –fordult felém. Ránéztem, és találkozott a tekintetünk. A barna szempár Jamie-t juttatta eszembe. Ők ketten nagyon hasonló karakterek. Találd ki, mi lesz az új neved, jutott eszembe az intelme, ugyanakkor tudtam, hogy szabadon dönthetek. Ha ennyire szerették a bátyámat, talán engem is befogadnának. Talán.
|