#3. Daily Best Challenge2 - 2017.05.30. 19:07, Gréti
Sziasztok! Tegnap nem jelentkeztem, mert vizsgáztam délután, szerencsére sikerült 4 lett, szóval nagyon örültem, mert ez volt az egyik legnehezebb. :) Elfáradtam, este pedig elmentünk sétálni a barátommal a városba, ami nagyon jót tett, mert kiszellőzött a fejem. Viszont elég szomorú hangulatba kerültem, mert rádöbbentem, hogy szinte már csak napokban mérhető az, amit Debrecenben leszek, ráadásul belegonoltam, hogy azt sem tudom, hol fogom ünnepelni a 24. születásnapomat (augusztus 4.), ugyanis addigra már a gyakorlati évem megkezdődik. Tehát fogalmam sincs, hol leszek kb. 2 hónap múlva, ez pedig azért kicsit olyan... ijesztő? Frusztráló? Nem tudom. Persze, most még nem kellene ezzel foglalkoznom, és hát én magam mondtam, hogy hiszek és bízok, ami igaz is, de mégiscsak ember vagyok, és ennyire még sosem volt ismeretlen számomra a jövő. Na, de mindegy. Most inkább a holnapi vizsgára koncentrálok, ami a jó kis jog, és hogy is mondjam, eléggé távol áll a stílusa a többi tananyagomtól, ráadásul 62 kérdés van - jó, mondjuk valamelyirke csak két mondat a válasz, de hát annak a 2 mondatnak is csak eszembe kell jutnia, és hát az sem olyan egyszerű, elvégre mégiscsak jog... Na, de jó lesz az. :)
A kihívással kicsit lemaradtam, így most hozom a tegnapit, aminek a témája: "Írd meg egy romantikus regny fülszövegét, ami a gimnáziumi éveidről szól!" Na, előbb lássuk azt a fülszöveget, aztán mesélek. :)
A tizennyolc éves Greta-nak látszólag mindene megvan: most végzős a környék legerősebb gimnáziumában, jó tanuló, vannak barátai, másfél éve pedig egy komoly kapcsolattal is büszkélkedhet. Ez utóbbi azonban közel sem olyan fényes, mint azt gondolnánk: Greta már hónapok óta küzd az elmúló szerelem érzésével. A barátja azonban nem hajlandó elfogadni a szakítás lehetőségét, ezzel pedig szinte az őrületbe kergeti a lányt. Greta életébe pont jókor köszönt be a tánc: a szalagavatói keringő próbák alkalmával végre egy kis nyugalomra lel. A Sors azonban újabb meglepetéseket tartogat, mégpedig egy fiú személyében, akiről Greta csak annyit tud, hogy vele szemben foglal helyet a táncparketten - és amikor találkozik a tekintetük, valami megváltozik...
Hogy miért pont ezt a kis eseményt választottam, magam sem tudom. Igazság szerint a gimis éveimet végigkísérte a szerelem: 9.-ben volt két barátom, utána pedig 10. év elején megismerkedtem azzal a bizonyos "komoly kapcsolatommal", ami valóban 4. év elejéig tartott kb., bár elég zavaros a lezárása, hiszen, mint a fülszövegben is olvashattátok, nehezen tudtam kiszállni belőle, több mint fél évembe telt. Utólag visszagondolva már látom, hogy én igazából csak barátságot akartam, és összekevertem a szimpátiát a szerelemmel, ezért hát viszonylag hamar el is múltak az érzéseim, csakhogy ezt a másik fél nem akarta elfogadni, sajnos. Nyilván ott hibáztam, hogy felajánlottam a "maradjunk barátok" opciót, amiről beláttam, hogy nem működőképes.
Na de mi a helyzet ezzel a szalagavatós fiúval? Először is, nem ő volt a táncpartnerem, és végül nem is alakult ki közöttünk semmi, mivel megtudtam, hogy még csak 9.-es. Ekkor kicsit el is szégyelltem magam, hogy 18 éves létemre egy 15 éves fiúra vetettem szemet (amúgy nem látszott rajta, hogy olyan fiatal), bár igazából nem is én kezdeményeztem. Sőt, már azt sem tudom, hogy volt pontosan. A tánc koreográfia elején egymással szemben álltak a fiúk-lányok, ő pedig velem átellenben állt, ugyanúgy a 2. helyen, aztán egyszer csak feltűnt, hogy néz. Először nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de miután többször is észrevettem, akkor már azért nem tudtam semleges maradni... Valahogy sikerült kiderítenem a nevét, és ekkor tudtam meg, hogy milyen fiatal. Ezután már persze próbáltam nem foglalkozni a dologgal, csakhogy utána elkezdett nekem köszöngetni a folyosón, meg sokszor lófrált a termünk előtt. Így visszagondolva talán nem is akartam tőle semmit, egyszerűen csak kerestem a kiutat a régi kapcsolatom romjainak halmazából, és reméltem, hogy ha találok valakit, akkor végre a volt barátom is felfogja, hogy köztünk mindennek vége. Annyira nyomasztott a volt barátom viselkedése, az, hogy folyton a nyakamra járt, hogy akkoriban rengeteget imádkoztam azért, hogy valahogy oldódjon meg ez az állapot. A lényeg, hogy azzal a fiúval nem alakult ki közöttünk semmi, de ennek nyilván így kellett lennie. Viszont ez a sztori jól továbbgondolható, és mindenképpen tanulságos is lehet.
Egyébként valamiért nem voltam sose szerencsés a szerelemben. Általában mindig sikerült oylat választanom, aki vagy nekem nem pászolt túlságosan, vagy a környezetemnek volt vele valami problémája. Olyan, hogy mindenkinek jó legyen, tehát nekem is meg a körülöttem lévőknek is, na olyan még nem volt. És ez elszomorít, ugyanakkor pedig meg is ijeszt, mert rájöttem: képes lennék feláldozni a saját boldogságomat is csak azért, hogy a környezetem boldog legyen. Mert én nem tudok úgy boldog lenni, hogy valakinek körülöttem (értsd: közeli hozzátartozók) az bármilyen okból kifolyólag is szúrja a szemét. És ez nem tudom, miért van, és most ez egy nagyon őszinte vallomás lesz, annak fényében, hogy 5 éve barátom van, de:
ez most azért van, mert túl lelkiismeretes vagyok, vagy azért, mert még nem találtam meg azt a bizonyos igazi szerelmet?
És most még egyszer mondom, félreértés ne essék, mert nagyon szeretem a barátomat, csak úgy elgondolkoztam, hogy a filmekben meg a könyvekben képesek elszökni a másik miatt, ha úgy van, én viszont arra szerintem nem lennék képes, mert túlságosan ragaszkodom a családomhoz, annak ellenére, hogy egy csonka, törött család... Vagy a filmek tárnak elénk torz képet, és közben ez így teljesen normális? Az igaz szerelem mégsem a szökdösésben nyilvánul meg? Talán hülye kérdések, és most nagyon kisarkítottam a szökésre, csak hogy értsétek...
Na jó, megyek inkább jogot tanulni. :) Szép estét!
|