| KREATÍV | AJÁNLÓK | SEGÍTSÉG | BLOG | MERENGŐ | 
VENDÉGKÖNYV | DESIGN ENDNOTE |

Gréti. HuszonNégy. ExmisszusGyakornok. BékésMegye. CSABI. Erdély. Izomautók. ChevroletChevelle. AudiA5Coupe. RapésHipHop. Ősz. Augusztus. Kutyák. Írás. Olvasás. Könyvek. Négyes. OttawaSenators. Jégkorong. Jean-GabrielPageau. ErikKarlsson.

 

 

 

OTT@CGY: 6-0 (10.13.)
OTT@VAN: 3-2 (10.10.)
DET@OTT: 2-1 (10.07.)
WSH@OTT: 5-4 (10.05

Előszezon mérkőzései:
TOR@OTT: 2-6 (09.18.)
OTT@TOR: 5-2 (09.19.)
MTL@OTT: 1-5 (09.23.)
NJD@OTT: 8-1 (09.25.)
OTT@WPG: 3-5 (09.27.)
OTT@MTL: 2-9 (09.30.)

 

♦ Döntés-próba>>
♦ Megismerős kérdezz-felelek :)>>
♦ Thank you, Ottawa Senators!>>
♦ A rap zene védelmében>>
♦ Hosszabb életet a laptopodnak! - néhány jó tanács :)>>
♦ Miből lesz a cserebogár, vagyis a lelkipásztor? Tévhitek és a valóság :)>>

 

 LOS ANGELES KINGS@ANAHEIM DUCKS (2017.04.09.)
 OTTAWA SENATORS@DALLAS STARS (2017.03.08.)
OTTAWA SENATORS@MONTREAL CANADIENS (2017.03.25.)
 BOSTON BRUINS@OTTAWA SENATORS (2017.03.06.)
COLUMBUS BLUE JACKETS@OTTAWA SENATORS (2017.03.04.)
 WASHINGTON CAPITALS@OTTAWA SENATORS (2017.01.07.)
 OTTAWA SENATORS@NEW YORK ISLANDERS (2016.12.18.)

/Folyamatosan bővül!/

 

 

Cserét a chat-ben kérhetsz! Különösebb kikötésem nincs, csak hogy szép, rendezett, igényes legyen az oldalad, és hogy cserébe te is tegyél ki engem! :) Helyek száma nincs korlátozva!

 
    
   Te? :)

*  *  *

LimonadeeBíborEnaThea ♥ JasmineFanni
♥ Zsó ♥ Celaena 

* * *

Visszavárósok
Ide kerülnek azok a cseréim, akik legalább egy hónapja inaktívak. Az illetőnek jelzem a chatfelületén is, hogy ideiglenesen levettem. Ezt senki ne vegye sértésnek, tudom, hogy ezer oka lehet a frisskimaradásoknak! És hát, azért "Visszavárós", mert csak szólj, és egyből vissza is raklak a cserék közé! :)

Esther · reba · knusi · Dilara

 

 
Szerkesztő. Greta Chevelle
Nyitás 2017.01.11.
Oldal témája Személyes, jégkorong 
Felbontás 1366x768
Böngésző Chrome, Firefox
Másik weboldalam Ottawa Senators
E-mail greta.chevelle@gmail.com
Design GretaChevelle
Köszönet Linda, Thea

Másik weboldalam:

♥ OTTAWA SENATORS rajongó vagyok ♥

Mi ez?

Blogolj

 
If you're not Hungarian, choose another language! :) 
(It may not be so perfect, sorry!)
   
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
~Blog~

Amikor nem kérünk valamit, mégis megkapjuk - avagy tanár (is) leszek, pedig lelkésznek tanultam

2017.09.20. 02:46, Gréti

Ha jól emlékszem, harmadikos egyetemista lehettem, amikor az egyik évfolyamórán az évfolyamfelelős tanárunk közölte velünk, hogy a lelkészi diplomával simán taníthatunk általános iskolában hittant. Mi, lelkész szakosok teljesen le voltunk döbbenve, a vallástanári szakos társaink pedig nem kevésbé. Hogy miért? Azért, mert a mi képzésünkben egyszerűen nem szerepel olyan, hogy pedagógia. Mi nem erre vagyunk szakosítva, minket erre nem képeznek. Igaz, van két félév katechetika, és voltunk egy hétig hospitálni a helyi általános iskolában, de ennyi. Hatodéves gyakornokként viszont kiemelt feladataim közé tartozik a hittanórák megtartása, mégpedig - saját kérés alapján - az 5., 6. és 8. osztályokban. Igazából szeretem csinálni, és talán van is némi érzékem a dologhoz, lévén, hogy a szüleim pedagógusok. Azonban ilyen előismeretek hiányában több, mint nehéz. Az óravázlatokkal még úgy-ahogy elboldogulok, de persze ott is ütközök akadályokba. A tanmenetet hajnali 3-kor fejeztem be, mert úgy voltam vele, nincs értelme tovább húznom, azzal úgysem lesz jobb. De a legnehezebb mégsem ez. Hanem az, hogy mi nem tanultunk pszichológiát és pedagógiát. És lehet, hogy a gyakorlatban bizonyos elméletek csődöt mondana, de azért mégiscsak jobb lenne, ha tanultunk volna valami részletesebbet a gyerekek lelkivilágáról. Persze, volt róla szó, de nyilván nem erre van kiélezve a képzésünk, hanem sokkal inkább a lekigondozói részre, és ezzel nincs is semmi gond. Így viszont óhatatlan, hogy követek el pedagógusi baklövéseket. A szüleim azzal bíztatnak, hogy a kezdeteket mindenki megsínyli, még egy gyakorlott pedagógus is, de engem akkor is letör.

Nem is tudom, mit vártam. Azt biztosan nem, hogy a gyerekek majd tárt karokkal várnak, és ámulva lesik minden szavamat. De nehezebb, mint gondoltam. Főleg, mert a mai gyerekeket (és nem akarom kritizálni őket!) úgy tapasztalom, hogy egyszerűen nem lehet mivel megfogni. Nem fél attól, hogy egyest kap, és az sem könnnyíti meg a dolgomat, hogy sok nyolcadikos fiú már most magasabb, mint én, és hát, nem sokkal nézek ki idősebbnek tőlük. Vannak könnyebb és nehezebb napok, tényleg. Van, amikor nagyon jól haladok velük, de van, amikor nem. Bár, ez így nem igaz, mert eddig csodával határos módon mindegyik osztályban sikerült végigvennem, amit arra az adott órára beterveztem. Csak az bánt, amikor úgy érzem, direkt bántanak az esetleges kis beszólásaikkal, vagy azzal, hogy nem vesznek komolyan. És most úgy látom, kezdek olyan tanár lenni, aki nem akartam sohasem. Nem akartam egyessel fenyegetőzni, mégis megtörtént. Nem akartam felemelni a hangom, mégis megtörtént - igaz, nem tudok kiabálni, mert ahhoz nincs elég orgánumom. De ma voltam az egyik lelkészkollégám óráján - ő állami iskolában tanít - és abból a negyvenöt percből nagyon sokat tanultam. Rájöttem, hogy a gyerekek átveszik a pedagógus lelkihangulatát, és ha én ideges vagyok, akkor ők is azok lesznek. Ha én elveszítem az irányítást, akkor ne csodálkozzak, ha szétesik az egész. Valójában prédikáció közben is oda kell figyelni arra, hogy egyben tartsam az embereket, és ez nem könnyű, pedig ott nem beszél vissza senki. De a tanórán is valami ilyesmit kellene alkalmazni. Szóval, holnap meg is próbálom. Remélem, sikerül. Mert nem szeretnék egyetlen gyereknek sem lelki sérüllést okozni. Pontosan tudom, hogy egy pedagógus milyen károkat tud okozni, és nem akarok olyan tanár lenni, akire később egyetlen diák is rossz érzéssel fog visszaemlékezni. És természetesen megértem a mai gyerekeket is, mert nem lehet nekik könnyű. Főleg, hogy a hittantanárok szinte évente váltják egymást. Szóval, én maximálisan megértem őket. De az is igaz, hogy teljesen más a tanári asztal tábla felőli oldaláról szemlélni a dolgokat. Totálisan más. Főleg "lelkészként" (és azért tettem idézőjelbe, mert még nem vagyok az). Azért választottam egyébként a felső tagozatosokat, mert hozzám sokkal közelebb áll ez a korosztály, mivel én inkább olyan beszélgetősebb-beállítottságú vagyok. A kicsikkel is elvagyok - imádom a kis elsősöket, náluk tartok mindig reggeli áhítatot, olyan kis aranyosak! ^^ - viszont engem nagyon elfáraszt és kimerít az, hogy velük mindig játszani és kreatívkodni kell valamit. Az nem nekem való hosszú távon. Ebből is látszik, hogy tényleg nem vagyunk egyformák - de még milyen szerencse! :)

Tizenkét napja minden megváltozott

2017.09.13. 00:05, Gréti

Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni.

Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni. ahhoz, hogy kitáruljon előttünk egy új ajtó, legtöbbször be kell, hogy csukódjon egy másik. És ahhoz, hogy megtaláljuk az Isten szerint elrendelt életutunkat, helyünket ebben a világban, igen sok ajtón kell ilyen formában keresztülhaladnunk. Ez pedig természetesen megviselhet bennünket, még akkor is, ha örömmel vesszük az újonnan elénk táruló lehetőséget. Mert talán azt hittük, hogy az lesz a mi utunk. Mert talán azt hittük, hogy megtaláltuk azt a valamit, amiért érdemes élni és küzdeni. Aztán rájövünk, hogy mégsem. Ilyenkor pedig mit teszünk? Talán kétségbeesünk, mert az új kezdetet mindig a káosz előzi meg. Márpedig a káosz nem természetes állapot, talán ezért is idegenkedünk tőle mi magunk is. Ha ez mégis bekövetkezik, akkor megijedünk, kapkodunk, mert azt mi is érezzük, hogy ez így nem jó, és ha máskor nem, hát ilyen esetben biztos, hogy mindannyian a rendre, a harmóniára törekedünk. És általában itt szoktuk elrontani. Mert legtöbbször nem kérjük Isten segítségét, hanem megpróbálunk a saját magunk erejére, eszére támaszkodni, és emberi eszközökkel felülkerekedni a kialakult helyzetünkön. Így viszont előfordulhat, hogy ismét egy olyan megoldásba menekülünk, ami nem Istentől jövő, vagy netán visszavágyunk a régi, tarthatatlan, de legalább biztos helyünkre. Pedig az ajtók nem véletlenül zárulnak be és nyílnak ki. Istennek mindezzel célja van, mégpedig az, hogy elkötelezzük magunkat arra az életre, amit Ő szánt nekünk. Tudja, mikor melyik ajtót kell bezárni az életünkben – de sosem hagy bennünket a végleges bizonytalanságban, a semmiben, hanem ezzel egy időben kinyitja előttünk az újabb lehetőség ajtaját. És amit ő kinyit, azt senki sem zárhatja be. És legyen bár kevés erőnk,legyen bár nehezebb a változás időszaka, az új kezdet – ha Őrá figyelünk, ha Tőle kérjük a segítséget, ha vele együtt szeretnénk ezt végigcsinálni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy sikerülni fog.

Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.

Tizenkét nappal ezelőtt megváltozott az életem. Bezárult mögöttem egy ajtó, ami talán már egy ideje csukva is volt, de csak most fordult el a kulcs a zárban - és ezzel egy időben kinyílt egy másik, egy teljesen új, egy olyan, amire egyáltalán nem számítottam. És ez mindent megváltoztatott. Engem is. Még nem tudok erről konkrétumot írni, legyen elég annyi, hogy a szerelemmel kapcsolatos, és mindkét idézet nagyon aktuális most az életemben. Megszűnt valami az életemben, ami igen, fájdalommal tölt el, elvégre mégiscsak öt és fél évről van szó. Ugyanakkor született valami, ami miatt érdemes élni és küzdeni. Hogy pontosan mi lesz belőle, arról talán még korai lenne beszélni. A szívem súg valamit, de ez egyelőre maradjon az én kis titkom. Egyet azonban biztosan megtanultam: két ember valóban nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor, amikor megértek e találkozásra. És minden egyes talákozásnak célja van, amely nem is feltétlenül az adott két ember esetében válik nyilvánvalóvá.

 

Békés-megyei körút #1. - Gyula

2017.09.03. 23:54, Gréti

Sziasztok! Hűha, elég régen jelentkeztem, ilyen még nem is volt a blog történetében. Ne haragudjatok, de mostanában eléggé felpörögtek az események körülöttem, sajnos nem feltétlenül jó értelemben, de igyekszem kézben tartani a dolgokat. Nem eshetek szét, elvégre feladataim is vannak, meg egyébként is. :) Képzeljétek, ma volt az ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet, ahol én is esküt tettem az új pedagógusokkal együtt. Igazán felemelő érzés volt, és abban a pillanatban éreztem azt, hogy immár tényleg teljes jogú tagja vagyok a gyülekezeteknek/városnak/iskolának. Merthogy holnaptól pedig elkezdődik életemnek egy teljesen új szakasza, vagyis hittant fogok tanítani. (OMG!) Rögtön 4 órám lesz egymás után, az 5., 6., valamint a két 8. osztályban. Őszintén bevallom, félek kicsit, hiszen ilyet még tényleg nem csináltam, ráadásul az egyetemen minket nem konkrétan a hitoktatásra specializáltak, de hát a szükség törvényt bont. Úgyhogy, remélem a legjobbakat, és holnap este majd mesélek arról, milyen volt az első napom Gréta néni-ként. ^^
Most viszont egy kis élménybeszámolót hoztam nektek, és egyben arra gondoltam, hogy elindítok egy sorozatot "Békés-megyei körút" címmel. Nem tudom, hány részes lesz, de 3 biztos. :D Az elsőt, vagyis a mostanit Gyuláról írom, merthogy tegnap, azaz szombaton ott voltam kirándulni az egyik új barátommal, Csabival, akit itt ismertem meg Vésztőn :) 

Azelőtt soha nem jártam még Gyulán, úgyhogy az újdonság erejével hatott minden, de a tavalyi blokktársam ott lakik, és ő sokat mesélt róla. :) Nekem nagyon tetszett a város, Egerhez tudnám hasonlítani, csak persze kisebb, és nem hegyvidéken fekszik. Ettől függetlenül azonban nagyon hangulatos kis hely. Vonattal Vésztőtől kb. 1 óra, úgyhogy nem is olyan vészes távolság. (bár, nekem az még mindig fura, hogy Békés megyében a települések olyan távol vannak egymástól, mert nálunk odahaza szinte egyik éri a másikat) Csak a várba mentünk be, és mivel még egyikünk sem múlt el 26 éves, ezért kedvezményes áron kaptuk a jegyet. Ami azonban vicces volt, hogy a pénztáros nő kérdezte az irányítószámot, vagyis hogy honnan jöttünk, és Csabi erdélyi, aztán meg a nő kapásból nekem is beírta Romániát. :) Bár, ha úgy vesszük, odahaza szinte csak pár méter választ el Romániától, na de mindegy. Térjünk vissza Gyulára. :D Szóval, még bemehettünk volna az Almássy-kastélyba, de annyira csak a várra koncentráltunk, hogy azt kihagytuk, viszont csináltam róla képet kívülről, mert nagyon szép, akárcsak a vár mögötti tó, ami a képen is jól látszik.

A várban aztán rögtön egy bátor tettet hajtottam végre, ugyanis egy iszonyatosan keskeny és meredek csigalépcső vezetett fel, és rólam tudni kell, hogy tériszonyom van, de nem kicsit, viszont nagyon büszke vagyok magamra, mert végül feljutottam. Igaz, hogy közben úgy kapaszkodtam, hogy az már röhejes volt, és amikor felértünk, akkor remegett mindenem, aztán meg még öt percig kapkodtam a levegőt, de megérte, mert nagyon szép volt a kilátás, meg minden. :) A vár nagyon szépen meg van csinálva egyébként, volt ott minden: fegyverek, makett a várról, ez a bemutató kisfilm, amiről már írtam, és még korabeli lakószobákat is berendeztek, sőt, rendes lúdtollal is írhattam! Tök jó volt, végre igazán kamatoztathatttam a dőlt betűs írásomat. :D Természetesen nem maradhatott el a "kínzókamra", mondjuk ez nem volt olyan durva, mint az egri várban, ahol igencsak kendőzetlenül szemléltetik a dolgokat. 

Egyszóval, nagyon jól éreztem magam, Gyula városa pedig igazán szép kis hely. Ha valaki egy délutáni kis kikapcsolódásra vágyik, mindenképpen ajánlani tudom. És ha már ott vagytok, feltétlenül menjetek be a Hamburger Bárba és a Kézműves Cukrászdába! :)

Erik Karlsson, a 27 éves jégkorong-legenda

2017.08.30. 23:59, Gréti

Magától értetődőnek tűnik az elképzelés, hogy Erik Karlsson a kezdetektől kiemelkedő helyet foglal el a szívemben a többi Ottawa Senators játékos közül. Hiszen a design-t is ő ihlette, a legtöbb bejegyzésemhez a róla készült képeket, gifeket használom fel, és igen sokszor írok róla, ez is tény. De nem volt ez mindig így. Sőt! Képzeljétek el, hogy annak idején, még valamikor májusban, amikor elkezdődött nálam a Senators-őrület, határozottan kijelentettem, hogy én márpedig csakazértsem leszek Erik Karlsson rajongó, hiszen ő a csapatkapitány, őt nyilván sokkal többen ismerik, szeretik, én nem leszek egy a sok közül. Ezért (is) esett a választásom Pageau-ra, akiről szintén sokszor leírom, hogy ő az első számú kedvencem. Ez így is van, elvégre tényleg ő volt az első, aki igazán felkeltette az érdeklődésem a csapattagok közül azzal a bizonyos mesternégyesével. Karlsson nevét azonban már a legelső, április 15.-i meccsen megjegyeztem, és valóban ő volt az első, akire rákerestem a neten, és rajta keresztül végül eljutottam a csapathoz - aztán pedig egyre jobban megismertem, és megszerettem. Mert Erik Karlsson valóban egy jégkorong legenda, és aki mást mond, az képtelen elismerni az igazságot, vagy nem ért a jégkoronghoz, vagy egyszerűen nem lát a szemétől. Sőt, nem is jól fogalmaztam, mert Karlsson jégkorong legenda. Hogy miért, azt a továbbiakban le is írom. :)

Már írtam arról, hogy miért nagyszerű csapatkapitány, de most csak és kizárólag a játékát szeretném kiemelni. És itt szeretném leszögezni, hogy sok más, szintén nagyon tehetséges jégkorong játékos van, nyilván nem csak az NHL-ben, de sok más ligában, országban is! Mégis, eddig akárhány meccset láttam, akárhány másik csapattal megismerkedtem, egyikben sem láttam olyan játékost, mint Erik Karlsson. Mert ő nem csak tehetséges. Ő tehetség. És ez nem túlzás! Próbljátok ki, ha van kedvetek és időtök: üljetek le, és nézzetek meg úgy egy Ottawa Senators meccset, hogy csak Karlsson-t figyelitek. Nemsokára majd észreveszitek, hogy már messziről felismeritek őt a mozgásáról, ugyanis úgy, ahogyan  korcsolyázik, mozog a jégen, ahogyan ő üti a korongot, úgy azt nem teszi senki más. Egyedi, különleges, kifinomult, és hát na, tényleg egy őstehetség. Most végigvezetem néhány alapmozulaton keresztül az ő játékát:

Az alaptechnika: mivel védőjátékos, általában a háttérben marad. Nem nagyon vegyül bele a tömegbe, kivéve akkor, amikor a Senators kapuja van veszélyben. Tehát, pontosan tudja, mi a feladata, milyen pozíciót tölt be. Persze, ha úgy adódik, támad is, de még ekkor is inkább a pálya felénél marad, hogy ha úgy alakul, egyből tudjon visszamenni a saját kapujukhoz, és blokkolni a támadást. 

Az elindítás: amikor az ellenfél a Senators térfelére üti a korongot, és Karlsson a pályán van, általában ő megy érte. Ilyenkor mintha lelassulna az idő: nem siet, nem kapkod, hanem szépen megállt egy pillanatra, szétnéz, és vár. Nem hirtelenkedik, miközben szép lassan elindul a koronggal, majd lepasszolja az egyik társának.

A támadás: mint már írtam, általában félpályáról támad, vagyis onnan lövi a korongot. Ilyenkor viszont már teljesen más, mint pl. az elindításkor. Nem, mintha kapkodna, mert egyáltalán nem. Precízen és pontosan addig passzolgatja a korongot, amíg meg nem találja azt a szöget és lendületet, amellyel jó eséllyel gót szerezhet. És ha Erik Karlsson kapura lő, annak bizony nyoma lesz! Ha nem is gól, akkor egy elhajlott, netán eltörött ütő, és bizony jaj annak, aki megpróbálja blokkolni ezt az ütést, mert már sántikáhat is lefelé a jégről. És igen, van, hogy nem talál kapura, korcsolyába viszont igen... Na, ehhez kell a tehetség! :)

A blokkolás: persze, ő sem tökéletes. Van, hogy nem tudja kivédeni a gólt. De általában zseniálisakat véd. Ha kell, beleveti magát a kapuba is, csak hogy egész testével védje azt. De általába erre nincs szükség, mert a lábával is képes megállítani. A legtöbbekkel ellentétben ő nem ugrik félre a korong elől, hanem várja, és kivédi. Ha nem, az azért van, mert vagy félrelökték, vagy nem ért oda időben. 

Előrelátás: nem tesz felesleges köröket, nem hajtja ki magát feleslegesen. Ő pontosan látja, melyik ütésének milyen következménye lehet. Ő tudatosan játszik, ez egyértelműen látszik. Csak sajnos, a legtöbbször nem talál partnerre. Nagyon sokszor hiába passzolja le zseniálisan a korongot, nincs, aki elkapja és tovább vezesse. (Azért Stone, Hoffman, Turris, Brassard és Smith igen sokszor egy húron pendülnek Karlsson-nal, szerencsére. :))Ebből is látszik, hogy a többiek, bár szintén nagyon jó játékosok, nem született tehetségek. Olyan, mint Karlsson, tényleg ezerből csak egy van. És milyen jó, hogy pont ő az a bizonyos egy, hát nem? ^^

HP-titok: a kviddics eredete (unofficial-version) :)

2017.08.28. 15:23, Gréti

Ma délután, amikor épp a 2017. május 17.-i Pittsburgh Penguins - Ottawa Senators meccset próbáltam volna nézni (sajnos az nhlreplays.com fel van függesztve, a fullmatchtv.com pedig valamiért nagyon akadozik... :( ), egyszer csak megvilágosodtam, miközben néztem a játékosokat, akik a pályán száguldanak fel-alá, kergetve az apró kis korongot... Mintha valahol már láttam volna hasonló vonásokat, mozdulatokat... De hol, de hol...?
Áh, megvan! A kviddicsben!
(Figyelem! Erőteljesen pihent agyszüleményű bejegyzés következik, csak saját felelősségre olvasd tovább! :D )
Viccet félretéve: több, mint valószínű, hogy J. K. Rowling, akár tudatosan, akár nem, de a jégkorongot vette alapul, amikor megalkotta a kviddics nevezetű sportot - és ha a rajongókon múlna, már bizonyára lenne NQL (National Quidditch League), csakhogy az emberiség még nem jutott el odáig, hogy megtanuljon seprűvel repülni (szerencsére!). De komolyra fordítva a szót, én most összeszedtem néhány hasonlóságot, amely igenis felfedezhető a jégkorong és a kviddics között. Lássuk hát! :)

1. A gyorsaság
A jégkorong az egyik leggyorsabb sport/csapatjáték, ez nem vitás. A játékosok hihetetlen sebességgel siklanak ide-oda a jégen, a nézőknek pedig igenámcsak kapkodniuk kell a fejüket, ha nyomon akarják követni az eseményeket. A kviddics szintén nagyon gyors játék, hiszen a levegőben csak úgy hasítanak a seprűjükkel a játékosok. Tehát, adja magát, hogy Rowling-ot a gyorsaság tekintetében csakis a jégkorong ihlethette. Ez nem vitás. ^^

2. A csapat felépítése
Ne számítsuk most bele a fogót, mert ő egy bónuszjátékos (tudom, ő a legfontosabb, de most a mi szempontunkból mondom), viszont nézzük meg a többieket: egy kapus, két terelő (vagy védő), három hajtó (vagy támadó). Ez a képlet mindkét játék esetében tökéletesen megállja a helyét. Hát nem? :)

3. Ütők
A kviddicsben csak a terelőknek van ütőjük, amelyekkel ugyebár a gurkót irányítják az ellenfél felé, de mindenképpen elmondható, hogy az ütő a kviddics esetében is kiemelt fontosságú szerepet tölt be. A jégkorongnál pedig ugyebár egyértelmű... :)

4. Erőszak
Bizony, mindkét sport híres a durvaságáról, így ez is egy közös vonás. Ez van. 

5. A cikesz és a korong
Ugyebár a kviddicsben több labda is van (kvaff, gurkó, cikesz), de a cikesz a legfontosabb, mert azt kell megszerezni ahhoz, hogy a csapat biztosan nyerjen. Igen ám, de a cikesz nagyon kicsi, ezért igen szemfülesnek kell lennie a fogónak ahhoz, hogy megtalálja. A jégkorongnál valami hasonló figyelhető meg: egy viszonylag kicsi korongot üldöz mindenki, amit igen könyű szem elől veszíteni (láttam már erre példát meccseken, bizony). Különbség, hogy míg a kviddicsben csak egy játékos feladata a cikesz hajkurászása, addig a hokiban mindegyik játékos kötelessége a korong szemmel tartása. De ez a kicsi, mégis létfontosságú tárgy összeköti a két sportot. :)

Egyébként én személy szerint mindig is imádtam a kviddicset, és most már azt is tudom, hogy nem véletlenül volt a kedvencem a Weasley terelő-páros. Úgy látszik, gyengéim a védőjátékosok... :D 

Hogyan (ne) akard megismerni a jégkorongot?

2017.08.26. 22:31, Gréti

Egyik ismerősöm ajánlására megnéztem tegnap a "Hoki-koki" c. filmet. Az alapján, amit elmondott róla, azt hittem, hogy kábé ugyanaz lesz, mint "Az erőpróba", csak jégkorongos kiadásban. Nos, nem így lett, mert végül egy teljesen más jellegű filmet kaptam. Most nem ajánlót szeretnék írni, hanem inkább arról szólna ez a bejegyzés, hogy ha már valaki szeretne közelebbről is megismerkedni a jégkoronggal, akkor semmiképpen se a filmek irányába induljon el! Hogy miért? Azt most el is mondom.

Sokan mondják, hogy a jégkorong durva sport, és ez valamilyen szinten még igaz is, hiszen nyilván vannak benne verekedések. DE: ez a sport nem erről szól! Nagyon nem! Ez a film azonban, amit láttam, sajnos erre hegyezte ki az egészet, hiszen a főszereplőnek is kábé annyi volt a szerepe a csapatban, hogy az ellenfél játékosait alaposan helyre tegye, látszólag minden különösebb indok nélkül. Tény, hogy valóban minden csapatnak van egy-két olyan játékosa, amely kifejezetten arra specializálódott, hogy verekedjen, mint pl. az Ottawa Senators-ban Borowiecki, de általában azért óvatosan bánnak ezekkel a dolgokkal, hiszen komoly kizárásokkal, eltiltásokkal is járhat a dolog (kivéve Crosby esetében, mert ő simán leszakíthatja bárkinek az ujját, a haja szála sem fog görbülni, na mindegy...). De a filmben egyébként is voltak irreális dolgok, pl. hogy a bedobáskor a két védőjátékos egymásnak esik amiatt, mert az egyik beszólt a másiknak a hajára. WTF?! Ilyen nincs! Olyan előfordul, hogy már a bedobáskor repül a kesztyű, de higgyétek el, nekik ott nincs arra idejük, kapacitásuk és energiájuk, hogy egymás haját elemezgessék. Legalábbis, én mindig azt látom a bulikon (így hívják a bedobást), hogy mindegyik játékos maximálisan a korongra figyel. Aki nem így tesz, az nem is igazi játékos. Bár oké, az is igaz, hogy eddig csak NHL meccseket láttam, ahol azért nyilván komolyabb szinten űzik a sportot, és nagyobb a tét, ez a film pedig a CHL illetve AHL csapatokat vette célba, szóval ki tudja, hogy az alsóbb ligákban mindez hogy megy? Mégsem tudom elképzelni, hogy meglett, elhivatott férfi emberek ilyen komoly helyzetben ilyen apróságokra pazarolnák a drága időt. 
De volt egy másik jelenet is a filmben, ami szintén nagyon távol állt a valóságtól, ugyanakkor a végletekig kidomborította a jégkorong (nem létező) brutalitását. A film vége felé, az utolsó izgamas jelenetben ugyanis a következő játszódik le: a meccs közepette a kapus egyszer csak eltűnik a kapuból, és főszereplőnk (aki gyanítom, hogy védőjátékost alakít) ott találja magát a kapuban egyedül, készen arra, hogy a gólt akár az élete árán is megakadályozza. Igen ám, de a korong úgy szájba vágja, hogy elterül a földön, és mondani sem kell, jó pár fogától búcsút is vehet, de mindez még semmi: az ellenfél játékosai továbbra is próbálkoznak a korong beütésével, nem törődve azzal, hogy újabb és újabb csapást mérnek Doug arcára, majd az egyikük még ráadásképp a korcsolyával jól belelép a lábszárába. És mit tesz erre a bíró? Mive már csak öt másodperc volt hátra a meccsből, szépen megvárja, amíg ez a kis idő letelik. Mi?! Ilyen nincs! A valóságban a bíró már ott lefújja a mérkőzést, hogy Doug-ot először arcul kapja a korong. Nemhogy még megvárja, amíg ilyen súlyos sérüléseket szenved... Ilyen egyszerűen nem fordulhat elő a jégkorongban. Nagyon odafigyelnek a játékosok testi épségére. A verekedést is csak egy ideig tűrik el, de mihelyst komolyra fordul, egyből közbelépnek. 
Szóval, nem arról van szó, hogy ne nézzetek ilyen témájú filmeket. Csak jó, ha tudjátok, hogy bizony ezek nagyon messze állnak a valóságtól. Ne ezek alapján akarjátok megismerni ezt a sportot, és ne az ilyen filmek alapján jelentsétek ki, hgy "ez csak a verekedésről szól, semmi többről". Mert egyébként sokkal, de sokkal többről szól a jégkorong! De ez egy másik bejegyzés témája lesz. :) Addig is, egy jó tanács: ha készek vagytok arra, hogy belevessétek magatokat a jégkorong rejtelmeibe, akkor:
- kezdésnek elég lesz, ha beírjátok a Youtube-ra, hogy pl. "Ottawa Senators vs New York Rangers game 2 higlights", vagy bármilyen másik meccs megteszi, a lényeg: hogy először egy összefoglalóval kezdjétek. Ezek kb. 10 percesek, szóval nem sok, és tényleg a legjobb pillanatok vannak összeválogatva, szóval semmi durvaság, ami elijesztene. :)
- ezután, ha úgy érzitek, szeretnétek tovább lépni, akkor jöhet az nhlreplays.com, vagy a fullmatchtv.com/nhl, ahol teljes meccseket nézhettek végig. Ezek kb. másfél-két órásak, nyilván a hosszabbítástól függ. Érdemes rászánni az időt, és elejétől a végégig megnézni, tehát nem hagyni közte nagy szüneteket, mert akkor csak elvesztitek a fonalat.