Hű, most már tényleg nagyon szorít az idő! Felváltva vagyok izgatott, és kicsit ideges, mert hát azért mégiscsak teljesen új lesz most minden... De azért várom. Délelőtt sikeresen összepakoltunk anyáékkal közös erővel, és nem is lett olyan sok cuccom. Mondjuk, lesz olyan, amit majd utánam hoznak, csak hát előbb látni kell, hogy milyen is az a lakás. De egy szinten túl nekem csak az számít, hogy végre lesz egy kis zug, ami csak az enyém, és ahová félrevonulhatok egy fárasztó nap után, és nem kell megosztanom senkivel azt a pár négyzetméternyi helyet. Belefáradtam a kolis évekbe. Elég volt abból öt év. Bőven elég. :) Egyébként nem kérdezősködtem utána, hogy milyen lesz ez a hely, ahova most megyek, pedig megtehettem volna, de úgy vagyok vele, hogy nem akarom, hogy bármi vagy bárki is befolyásoljon. Meg most az egy dolog, hogy XY mit mond. Én teljesen tiszta lappal fogok ott indulni, és úgyis olyan lesz minden, amilyen lesz. Ha előtte kérdezősködök innen-onnan, azzal nem oldok meg semmit. Ezek a dolgok annyira személyfüggők, hiszen ahányan vagyunk, annyi féleképpen éljük meg. De hát, ez így van rendjén. :) 

Egyébként tegnap írtam, hogy szükségem van a környezetváltásra, és ez így igaz, de azért tegnap amikor jöttünk hazafelé a moziból, valahogy teljesen más szemmel néztem a környékünket. Az meg még csak rátett egy lapáttal, hogy a rádióban pont az Edda "Elhagyom a várost" c. dala szólt. Oké, ez csak véletlen egybeesés, de hát ilyenkor az ember minden kis apróságnak olyan nagy jelentőséget tulajdonít, nem? Szóval, én is tudom már egy jó ideje (vagy inkább éve), hogy egyszer elhagyom ezt a helyet, ahol felnőttem, és Debrecen ennek csak az előszobája volt. Most viszont tényleg megkaptam a lehetőséget, kitárult előttem egy ajtó, amin én örömmel lépek be. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejteném, amit a szülőföldem adott nekem. Vannak dolgok, amikért mindig is hálás leszek, de azért valljuk be, igaz az a mondás, hogy senki nem lehet próféta a maga hazájában. Hogy miért, arra szerintem nincs magyarázat, de tényleg így van. Keveseknek adatik meg, hogy oda születnek, ahol tényeg lenniük kell. De Isten mindenkinek segít megtalálnia a helyét ebben a világban. És mindennek oka van, annak is, hogy miért arról az adott helyről kell elindulnunk. De életutunkat nem az világítja meg, ahonnan jövünk, hanem ahová, ami felé tartunk. (ez egy nem szó szerinti idézet a Török István: Dogmatika c. könyvből :)) És ez tényleg így van. Persze, tiszteletben kell tartani azt, ahonnan jövünk, bármilyen legyen is az, hiszen ellenkező esetben csak magunkat hazudtoljuk meg. De sokkal fontosabb az, ahová tartunk, mert ez határozza meg nem csak az egész életutunkat, de a viselkedésünket, értékrendszerünket, egyszóval: minket, magunkat. 
Úgyhogy, amikor legözelebb jelentkezem (remélhetőleg már holnap), akkor már az új lakhelyemen leszek. Addig is, minden jót és szépet kívánok nektek, élvezzétek a jó időt, és vigyázzatok magatokra! ^^

(kép: tumblr)