Sziasztok! Ezt a bejegyzést már korábban meg akartam írni, hiszen még januárban részt vettem Budapesten egy előadáson, ahol sok mindenről volt szó, és bár nem egy önbizalomnövelő-tréning volt, hanem inkább termékértékesítő, -bemutató és üzletépítő jellegű, mégis, sok motiváló mondat elhangzott, melyeket lejegyzeteltem, és most eljött az idő, hogy veletek is megosszam. Fogadjátok szeretettel! ^^

1. Hónap első feléig érd el a havi célod, és a hónap másik felében tudsz másra fókuszálni. Sokszor beleesünk a Pató Pál-szindróma csapdájába, vagyis, hogy "ej, ráérünk arra még", mondván, rengeteg még az idő. Valójában azonban ez a hozzáállás nem helyes, mert így folyton bennünk lesz az a kis frusztráció, hogy még ezt is el kell intézni, azt is meg kell csinálni... A legjobb, ha fontossági sorrendet állítunk fel, és a problémásabb, vagy nyűgösebb feladatokat elvégezzük a hónap elején, hogy aztán több időnk jusson másra. :)

2. Mondd el sokszor a céljaidat magadnak is, legalább önmagad előtt ne tagadd le őket. Álmainkat, céljainkat van, hogy nehezen osztjuk meg másokkal, különböző okok miatt. De nagyon fontos, hogy önmagunk előtt tisztázzuk, mit akarunk. Ha kell, írjuk le a céljainkat, vagy akár mondjuk ki hangosan - a lényeg, hogy tudatosítsuk magunkban, mert így már egy lépéssel közelebb kerültünk a megvalósításához.

3. Lépj ki a komfortzónádból, csináld ezt egy évig, és döntsd el, hogy utána soha többet ilyet. :) Sokszor az a baj, hogy beleszokunk a kényelembe, ez azonban nem visz semerre. Az "Egy bébiszitter naplója" c. filmben hangzik el, hogy van, hogy bele kell kényszerítenünk magunkat egy tőlünk teljesen idegen környezetbe ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat. És ebben van némi igazság.

4. Képezd magad minden nap minimum 20 percet. Lehet ez valamilyen hangszeren való játszás, olvasás, írás, rajzolás, festés - bármi. A lényeg, hogy képezd magad, és a szürkeállományodat, hogy így mindig friss és fitt legyél agyilag és szellemileg is.

5. Legyél a "termékek terméke". Oké, ez konkrét szituációban hangzott el az előadáson, azonban lehet másra is vonatkoztatni: tedd személyessé a hitvallásodat. A szavak, az, hogy mit mondasz, az egy dolog, de sokkal fontosabb az, mit tükröz a viselkedésed, magatartásod. Egyszóval: legyél hiteles!

6. Hajts a "nem"-ekért. Ez így talán furcsán hangzik, de a negatív kritika, vagy az elutasítás is hathat építően. Egyrészt, önvizsgálatra késztet, ha végiggondolod, te miben hibázhattál esetleg. Másrészt, inspirálólag is hathat, és kell is, hogy hasson. Ha pl. egy adott munkahelyen visszautasítanak, akkor az persze, hogy nagyon rosszul esik és fáj, de gondolj arra, hogy valahol bizonyára egy sokkal jobb hely, jobb közösség, job főnök, és talán jobb fizetés is vár rád. Semmi sem történik véletlenül. Játssz ügyesen, és forgasd előnyödre a kritikusaid véleményét. :)

Van egy ilyen sztereotípia, hogy a hívő ember (nevezzük így) nem vitatkozik Istennel soha, egyetlen pillanatra sem, hanem alázatosan elfogadja mindazt, amit elég hoz az élet. Nos, ez merő tévedés. Mert én az elmúlt napokban különösen is sokat vitáztam vele. Nem is vitáztam, inkább csak tehetetlenségemben kissé dühös voltam rá. Merthogy én bíztam benne mindig is, rábíztam az életemnek a folytatását, olyannyira, hogy még csak különösebb elvárásiam sem voltak. De komolyan. Vakon bíztam benne, hogy minden jó lesz. Aztán persze jó is minden, legalábbis a lényeges dolgok - csak hát, ugyebár semmi sem tökéletes... és ez engem most különösen is zavar. Ez lenne a "vigyázz, mit kívánsz"? Mert én nagyon úgy érzem, hogy most ennek a csapdájába estem. 

Öt év kollégium után másra sem vágytam, minthogy végre magamra zárhassam egy szoba/lakás ajtaját, és a magam ura lehessek. Na, de azt nem gondoltam, hogy erre talán még nem állok készen. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Vagy ez csak a kezdetekből fakad? Mert ha így van, nagyon szívesen átugornám a kezdeteket. Nem, mintha siettetni akarnék bármit is. De most ez így nagyon nehéz. Vagyis, inkább olyan, mint egy hullámvasút: egyszer fent, egyszer lent. Közben meg tudom, hogy miért vagyok itt: azért, hogy tanuljak, és próbálok maximálisan a feladatomra koncentrálni. Mert azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Olyan helyen, ahol rengeteget fogok tudni tanulni, sok tapasztalatot fogok szerezni, melyekből a későbbiekben sokat profitálhatok majd. Ebben biztos vagyok, így, alig két hét után is. És igazán hálás vagyok azért is, hogy kiszakadhattam a régi környezetemből, így pedig új ajtók nyíltak meg előttem - elvégre, ezt akartam, nem? Hát dehogynem. Csak azok a fránya kezdeti nehézségek...

Hű, most már tényleg nagyon szorít az idő! Felváltva vagyok izgatott, és kicsit ideges, mert hát azért mégiscsak teljesen új lesz most minden... De azért várom. Délelőtt sikeresen összepakoltunk anyáékkal közös erővel, és nem is lett olyan sok cuccom. Mondjuk, lesz olyan, amit majd utánam hoznak, csak hát előbb látni kell, hogy milyen is az a lakás. De egy szinten túl nekem csak az számít, hogy végre lesz egy kis zug, ami csak az enyém, és ahová félrevonulhatok egy fárasztó nap után, és nem kell megosztanom senkivel azt a pár négyzetméternyi helyet. Belefáradtam a kolis évekbe. Elég volt abból öt év. Bőven elég. :) Egyébként nem kérdezősködtem utána, hogy milyen lesz ez a hely, ahova most megyek, pedig megtehettem volna, de úgy vagyok vele, hogy nem akarom, hogy bármi vagy bárki is befolyásoljon. Meg most az egy dolog, hogy XY mit mond. Én teljesen tiszta lappal fogok ott indulni, és úgyis olyan lesz minden, amilyen lesz. Ha előtte kérdezősködök innen-onnan, azzal nem oldok meg semmit. Ezek a dolgok annyira személyfüggők, hiszen ahányan vagyunk, annyi féleképpen éljük meg. De hát, ez így van rendjén. :) 

Egyébként tegnap írtam, hogy szükségem van a környezetváltásra, és ez így igaz, de azért tegnap amikor jöttünk hazafelé a moziból, valahogy teljesen más szemmel néztem a környékünket. Az meg még csak rátett egy lapáttal, hogy a rádióban pont az Edda "Elhagyom a várost" c. dala szólt. Oké, ez csak véletlen egybeesés, de hát ilyenkor az ember minden kis apróságnak olyan nagy jelentőséget tulajdonít, nem? Szóval, én is tudom már egy jó ideje (vagy inkább éve), hogy egyszer elhagyom ezt a helyet, ahol felnőttem, és Debrecen ennek csak az előszobája volt. Most viszont tényleg megkaptam a lehetőséget, kitárult előttem egy ajtó, amin én örömmel lépek be. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejteném, amit a szülőföldem adott nekem. Vannak dolgok, amikért mindig is hálás leszek, de azért valljuk be, igaz az a mondás, hogy senki nem lehet próféta a maga hazájában. Hogy miért, arra szerintem nincs magyarázat, de tényleg így van. Keveseknek adatik meg, hogy oda születnek, ahol tényeg lenniük kell. De Isten mindenkinek segít megtalálnia a helyét ebben a világban. És mindennek oka van, annak is, hogy miért arról az adott helyről kell elindulnunk. De életutunkat nem az világítja meg, ahonnan jövünk, hanem ahová, ami felé tartunk. (ez egy nem szó szerinti idézet a Török István: Dogmatika c. könyvből :)) És ez tényleg így van. Persze, tiszteletben kell tartani azt, ahonnan jövünk, bármilyen legyen is az, hiszen ellenkező esetben csak magunkat hazudtoljuk meg. De sokkal fontosabb az, ahová tartunk, mert ez határozza meg nem csak az egész életutunkat, de a viselkedésünket, értékrendszerünket, egyszóval: minket, magunkat. 
Úgyhogy, amikor legözelebb jelentkezem (remélhetőleg már holnap), akkor már az új lakhelyemen leszek. Addig is, minden jót és szépet kívánok nektek, élvezzétek a jó időt, és vigyázzatok magatokra! ^^

(kép: tumblr)

Májusban találkoztunk először, bár akkor még nem tudtam, mit is várjak tőle. Csak azt tudtam, hogy ő más, mint a többiek, mint azok a fiúk, akikkel eddig találkoztam. Csakhogy nem volt időm a randizgatásra, így hát majdnem egy hónapig nem kerestem. Aztán úgy másfél héttel ezelőtt úgy döntöttem, adok neki egy esélyt - és egyből beleszerettem. Pedig tudom, hogy egyáltalán nem vagyok az esete. De nem is ez a lényeg. Even egy hihetetlenül különleges személy, akit soha nem fogok elfelejteni.

Az új design ötlete tegnap este pattant ki a fejemből, és akkor rögtön meg is csináltam, csak még most raktam fel. Úgy gondoltam, Erik Karlsson ennyit igazán megérdemel, már csak azért is, mert ismét jelölték a James Norris-kupára(2012-ben és 2015-ben már elnyerte ezt a díjat). Szerdán volt ugyanis az NHL Awards, az a díjátadó, amely során jutalmazzák a legjobb jégkorong játékosokat. Ez is csak úgy megy, mint a legtöbb díjátadó, azzal a különbséggel, hogy itt celebek helyett jégkorongosok vannak, és így azért mégiscsak jobban tetszik, legalábbis nekem. :) Az Ottawa Senators-ból egyébként Erik Karlsson-t jelölték a legjobb védőjátékosnak járó James Norris-kupára, Craig Andersont (a kapust) a Bill Masterton-emlékkupára, amit az a játékos kap, aki bizonyította jégkorong iránti elkötelezettségét, példás életet él és a teljesítménye is kiemelkedő; valamint a vezérigazgatót, Pierre Dorion-t a maga kategóriájában. Sajnos - vagyis, részben - "csak" Anderson nyert, de ő tényleg megérdemelte, viszont Karlsson is megérdemelte volna, na de mindegy. Pedig szegény mankóval ment el a díjátadóra, és kisszéken ülve adott interjút (aztán Anderson is szolidaritásból leült egy kisszékre mellé :)), mert pár napja műtötték a lábát. 

De a díjátadó még csak egy dolog volt, viszont az Ottawa Senators-ból távozott Marc Methot, aki Karlsson védőpárja volt - és egyben jó barátja is - merthogy most alakult meg a 31. NHL csapat, a Vegas Golden Knights, és mivel ez egy új csapat, így minden meglévő csapatból kellett választaniuk 1-1 játékost. A Senators-ból pedig Methot-ra esett a választás, de pl. elvitték a Pittsburgh Penguins legjobb kapusát, Felury-t is. Tehát, úgy áll a dolog, hogy van egy jégkorong csapat, mindenféle játékossal vegyítve. Igazából kíváncsi leszek a teljesítményükre, de őszintén szólva kicsit sajnálom is a játékosokat (persze, tudom, hogy nem kevés pénzt kapnak érte, de akkor is), mert most pl. Methot-nak is ott kell hagynia csapot-papot, és Vegas-ba költöznie (ami nyilván azért annyira nem rossz, de akkor is). Ráadásul, ha belegondolunk, lehet, hogy most az egyik legnagyobb ellenfelükkel kell majd összedolgozniuk, de még rosszabb belegondolni egy Golden Knights-Senators meccsbe, ahol Methot egykori csapata ellen kénytelen játszani... Pedig ők tényleg olyanok, mint egy család, ez érződik abból is, ahogyan nyilatkoznak a csapatról. És tényleg, hogy fognak ennyiféle játékos összecsiszolni? Hiszen ahány játékos, annyi berögzült stratégia. Érdekes lesz... És hát, kell majd jó pár év, mire kialakul a Vegas személyisége, mert így most igen kevert arculatot mutat, hiszen minden NHL csapatból van benne egy kicsi...
Talán nem pont ezzel kellene foglalkoznom a zárószigorlat előtt 3 nappal, de engem ez tényleg nagyon foglalkoztat. Valamiért átérzem a helyzetüket, olyan értelemben, hogy belegondoltam abba, hogy majd nekem is egy számomra idegen helyen kell majd dolgoznom, ahol bizonyára már lesznek jól kialakult szokások, stb., és ott nekem mégis kezdenem kell majd valamit, úgy, hgy azért ne rúgjak fel minden hagyományt, de mégis... Erre mondta azt az egyik tanárunk, hogy vannak olyan szokások, amelyek, ha már életben vannak, nem kell őket megszüntetni, de ha nem gyakorolják, akkor maradjon is úgy. Na, de ezt a nehéz eldönteni, hogy melyek ezek a szokások, hagyományok, alkalmak, stb? Jó, persze, hol vagyok én még ettől, hiszen előbb legyen meg a gyakorlati évem, ahol egyébként bizonyára választ fogok kapni ezekre a kérdésekre, de tényleg... ott van a gyakorlati év, amit szintén egy idegen, új környezetben fogok eltölteni, új emberekkel.. magyarán, most már tényleg elérkezett számomra az az idő, amikor kirepülök otthonról, még akkor is, ha azért haza-haza fogok járni. Igazából elgondolkoztam, hogy a dolgok kicsit máshogy alakultak, mint ahogy elterveztem. Mármint, mivel a barátommal egyidősek vagyunk, és egy helyen tanulunk, ezért evidens volt az elején, hogy majd egyszerre végzünk, de ő biztosan csúszik, szóval még 2 évig biztosan egyedül kell helytállnom. Mondjuk ettől azért nem félek olyan szinten, hogy tudom, hogy képes leszek egyedül is boldogulni, sőt, talán még jobb is így, hiszen pl. a gyakorlati év még tanulmányi időszak,... Na, de mindegy, Isten biztosan jobban tudja, miért kellett ennek így alakulnia. Arra tudok gondolni, hogy a "teher alatt nő a pálma"-taktikát alkalmazza, ami egyébként nálam tényleg beválik, igaz, kicsit megsínylem az elején, de utána tényleg erősödök. A környezetemben egyébként mindenkit az érdekel, hogy "hol" leszek helyileg, és sokan mondták, hogy "jaj, csak ne kerüljek olyan messzire", de engem ilyen szinten tényleg nem érdekel a távolság, nekem egy a lényeg: ott legyek, ahol lennem kell, ahol küldetésem van, ahol dolgom van, ahol tevékenykedhetek, ahol segíthetek. Ezt meg igazából tényleg csak Isten tudja, és bízok benne, hogy Ő fog engem kihelyezni a gyakorlati helyemre, mert tudom, hogy így lesz. És ő már bizonyára akkor tudta, hol lesz a helyem, amikor elkezdtem járni erre az egyetemre. De azért most már én is szeretném tudni. :) De én aztán nem vagyok türelmetlen sőt, igazából a türelem én magam vagyok, és ezt most nem nagyzolásból mondom, de tényleg. Sokan azt hiszik, hogy lassú vagyok, pedig nem, csak türelmes és megfontolt. Nem jó a a falnak rohanni, meg különben is: mindennek megvan a maga ideje. :)

/kép: zimbio.com/