Sziasztok! Nyilván nem újdonság senkinek, hogy érdekel a skandináv kultúra - bizonyára emlékeztek még, amikor a Lagom-ról írtam. Azóta sikerült beszereznem a Hygge - a dán életérzés c. könyvet, így tovább bővíthettem ismereteimet ezzel a témával kapcsolatban. Szerintem a Lagom és a Hygge nagyon jól kiegészíti egymást, ha bizonyos elemeit összeillesztjük, mondjuk a Hygge az sokkal inkább a hangulatra összpontosít, míg a Lagom inkább a kiegyensúlyozott életre. Azt szeretem ezekben a könyvekben, hogy igazán gyakorlatias ötletek is vannak benne, pl. receptek, de a dánok még egy kis kreatívkodást is megosztanak velünk, amit most szeretnék továbbadni nektek. Ez nem más, mint a karácsonyi fonott szív.

Ennek a kis dísznek komoly hagyománya van Dániában, a karácsonyfákat többnyire ezekkel díszítik. Az első ismert fonott szívet Hans Christian Andersen készítette 1860 körül, de csak a 20. században vált elterjedtté, és azóta a decemberi vasárnap délutánok tipikus családi programjává vált ezeknek a szíveknek a készítése, főleg mert úgy gondolják, hogy fejleszti a gyerekek kézügyességét. Ebben nyilván van igazság, de még hozzátenném, hogy kiváló türelemjáték, hiszen egyáltalán nem olyan egyszerű elkészíteni, mint gondolnánk, viszont nem is annyira bonyolult, mint amilyennek elsőre látszik. Szóval, mi is a technikája?
Én a következő sablont ajánlom, mert ami a Hygge könyvben szerepel, az még nekem is kicsit nehéznek bizonyult, igaz, nagyon ritkán kreatívkodom, így talán ez is az oka. A sablon, amit találtam az interneten, jóval egyszerűbb, így ezt választottam, már csak azért is, mert a héten szeretném elkészíteni a gyerekekkel hittanórán, így elsősorban ezt kellett szem előtt tartanom. 

Tehát, amire szükség lesz: sablon, színes papír, fehér papír, olló, ceruza, ragasztó.

És akkor nézzük lépésenként:

1. Félbehajtjuk a papírlapokat, és úgy heyezzük el az U alakú sablont, hogy az alja a hajtás mentén legyen, majd kivágjuk, körbe az alakzat mentén, majd a sablonra berajzolt vonalakat is bevagdossuk.

2. Ha megvan mindkét kivágott alakzatunk, akkor elkezdjük egymásba fűzögetni a kis füleket (a bejegyzés végén található linkben erre is találtok részletes útmutatást).

3. Ha készen vagyunk, akkor már nincs más hátra, mint hogy kis akasztót készítsünk papírból, beragasszuk a két papírlap közé, majd összeragasszuk a szív tetejét, hogy szebben álljon, és ne nyíljon szét.

Szerintem nagyon szép kis dísz, viszonylag könnyen elkészíthető, hogyha rájövünk a technikájára (olyasmi, mint a biciklizés vagy a vezetés, ha egyszer megtanuljuk, többet nem felejtjük el). Nyilván időt kell rá szánni, szóval tényleg csak akkor kezdjetek hozzá, ha nem kell sietnetek sehova. A színkombinációk határa a csillagos ég, az eredeti verzió piros-fehér, de igazából szerintem csak az a lényeg, hogy azért a két szín, amit választotok, harmonizáljon egymással. :)

/Forrás: Meik Wiking: Hygge - a dán életérzés, amely boldoggá tesz
Link: http://craftandcreativity.com/blog/2011/12/08/flatadehjarta/

Sziasztok! Ezer éve nem írtam, tudom, ennek oka pedig az, hogy jelenleg a munkára koncentráltam inkább, hiszen pályakezdőként ez is nagyon fontos. Most, hogy felszenteltek, elkezdhettem dolgozni intézményi lelkészként idősek otthonában (emellett még tartok hittanórákat, és gyülekezeti alkalmakat, istentiszteleteket is), úgyhogy van dolgom bőven, aminek nagyon örülök. Szeretem, amit csinálok, mert sokrétű munka, sokféle korosztállyal találkozom, és hát megmondom őszintén, nagyon jól esik ennyi tanulás után végre kicsit nem tanulni. Mondjuk, mindig is szerettem tanulni, és magamat ismerve még fogok is majd, de most egyelőre kell az agyamnak ez a fajta pihenés, mert azért csak sok volt ez a 19 év egyhuzamban. Tehát, a munka mellett végre jut időm régi, kedvelt elfoglaltságokra is, mint például:

- olvasás - ismét elkezdtem a Harry Potter-sorozatot, mivel most már mindegyik kötetete megvan, hála Csabinak
- regényírás - bár ezen érződik, hogy elszoktam tőle, de hát az a lényeg, hogy ismét elkezdtem
- és természetesen a jégkorong.

Ez utóbbihoz mondjuk hozzátartozik, hogy a legtöbb meccs sajnos még mindig hajnalok hajnalán van, és arra nem tudom rávenni magam, hogy olyan embertelen időben felkeljek, de tegnap rám mosolygott Isten, ugyanis magyar idő szerint este 7-kor kezdődött a San José Sharks-Ottawa Senators mérkőzés, amit egyébként már egy hónappal ezelőtt nagy betűkkel és pirossal aláhúzva beírtam a határidőnaplómba, mondván, bármi is lesz, én ezt a meccset biztosan nem hagyom ki - mégpedig Erik Karlsson miatt.

Ugyebár írtam róla múltkor, hogy az Ottawa Senators megvált Erik Karlsson-tól - a miértekbe ne menjünk bele, meg különben is, eljön az a pont, amikor már nem az okokat és a magyarázatokat kell keresni. Bele kell törődni, hogy Karlsson immár nem tagja a csapatnak, de 10 évet azért nem lehet olyan könnyen elfelejteni és kitörölni. Nyilván azt kívánom neki, hogy nagy jövője legyen a Sharks csapatánál, de azért ő elsősorban mindig is Szenátor marad - ez pedig tegnap be is bizonyosodott, amikor Ottawa köszöntötte őt egy "Welcome back" videóval. Annak idején egyébként Alfredsson-t is ugyanígy köszöntötték, és az a különös benne, hogy az is pontosan december 1.-jén történt, csak persze néhány évvel ezelőtt. Erik Karlsson tehát mindig is megbecsült személy lesz Ottawában, és szerintem komolyan sajnálja mindenki, hogy így alakult.

A mérkőzés maga egyébként talán pont emiatt volt olyan különös hangulatú. Volt benne egy-két verekedés, meg összecsapás, de azt hiszem, hogy a San José nem igazán tudta, mit is kezdjen a helyzettel - Erik legalábbis minden bizonnyal így volt vele. Az első gólpróbálkozása igencsak óvatosra sikerült, aztán elkezdett beszélgetni a kispadon ülő Senators-tagokkal, mintha még mindig hozzájuk tartozna. Egy másik alkalommal pedig a hárításából öngól lett, amit végül azonban úgy számítottak be, mintha a Senators kapujába lőtte volna. Talán részben ennek is köszönhető, de végül is a Senators nyert, mégpedig 6:2-re, úgyhogy nagyon ügyesen játszottak. Kicsit azért sajnáltam Karlsson-t, mert olykor mintha honvágyat véltem volna felfedezni a szemében, és tényleg olyan volt néha, mint aki nem tudja eldönteni, hova is tartozik. Mindenesetre nagyon furcsa lehetett neki azon a pályán ellenfélként fellépni, ami tíz évig az otthona volt, és ahol mondhatni, hogy ő volt a főnök... Igazából nagyon hiányzik a csapatból. Bár, talán ha Pageau játszott volna, az kicsit javított volna a helyzeten, de ő a sérülése miatt még nem pálya-képes. Mondjuk, megmondom őszintén, nekem is furcsa volt az a szituáció, amikor pl. Karlsson volt gólhelyzetben, hogy akkor most kinek is szurkoljak? Hiszen legyen bármelyik csapatnak a tagja, mindig is az egyik kedvenc játékosom marad, akárcsak Hoffman.

Egyébként szerintem az is nagyon beszédes, hogy a Senators még mindig nem választott magának kapitányt, és elvileg nem is akarnak, mondván, mindannyian egyenértékű játékosok. Mondjuk, ebben tökéletesen igazuk van, és becsülöm és tisztelem őket a döntésük miatt. Egyedül Stone és Duchene viseli az A-betűt, és reménykedem benne, hogy ha Pageau visszajön, ő is megkapja, mert megérdemelné, már csak azért is, mert régóta a csapat tagja. De ez majd február-március környékén kiderül. Kezdésnek annyi is elég, hogy Pageau már elkezdett edzeni, ami azt jelenti, hogy egyre jobban van (Achilles-ínszalag szakadása volt még augusztusban), és ez a lényeg. :)

Sziasztok! Tudom, tudom, nagyon régen írtam, de valahogy összejöttek a dolgok, munka, csendesnapok, illetve hát felkészülés a lelkészszentelésre, ami október 27.-én volt. Most értem el odáig, hogy írjak róla, bár azt hiszem, még most sem dolgoztam fel teljesen - de persze, pozitív értelemben.

Amikor hat és fél évvel ezelőtt átléptem a hittudományi egyetem küszöbét, akkor még nem gondoltam, hogy mi is vár rám - és eleve nem gondoltam, hogy a 12 félév helyett 13 lesz a képzési idő. Ugyanis, bár június 30.-án megkaptam a diplomát, utána még szeptemberben bizonyítanom kellett az ELV-en, majd, miután sikeresen vettem ezt az akadályt is, kérhettem felszentelésemet, kérelmem pedig pozitív elbírálást nyert, így október 27.-én ünnepélyes keretek között felszenteltek. De hogy is nézett ki ez a bizonyos feszentelés?

Először is, bemutattak minket, vagyis felolvasták a nevünket, majd esküt tettünk. Ezután következett mondhatni a lényeg: kimentünk az úrasztalához, és letérdeltünk az esperesek elé, hogy ők kézrátétellel megáldjanak bennünket. (Ettől a résztől egyébként kicsit féltem, és azt hiszem, ezzel nem voltam egyedül, mert palástban letérdelni a térdeplőre egyáltalán nem könnyű, vigyázni kellett, nehogy rosszul lépjek, aztán elessek ott mindenki előtt.) Amikor tehát letérdeltünk az illetékes esperes elé, ő a fejünkre tette a kezét, és megáldott bennünket. Nagyon jó érzés volt, mert utoljára a konfirmáláskor kaptam ilyen személyre szóló áldást, és egy ideje már éreztem, hogy hiányzik és szeretném. Az áldásként kapott bibliai ige pedig nagyon szíven talált, ki is tettem a szobámban a paraftáblámra, hogy mindig előttem legyen. Az áldások után pedig megkaptuk a lelkészszentelési emléklapot, illetve a lelkipásztori diplomát, így innentől kezdve hivatalosan is református lelkipásztorok vagyunk.

Nagyon sok minden megfordult a fejemben azon az ünnepségen. Azon gondolkoztam, hogy az évek alatt hányszor megijed az ember, hiszen a lelkészi hivatás lemondásokkal is jár. De mire ideáig eljut valaki, akkor már nem úgy látja ezeket a lemondásokat. Én legalábbis nem érzem ezeket. Sokkal inkább a lehetőségeit látom ennek az életformának - és itt már nem is konkrétan a lelkészségre gondolok, hanem úgy általánosságban a keresztyénségre. Nagyon sok mindenre lehetőségünk van – például bizonyságot tenni Krisztusról, akár szóval, akár cselekedettel. Lehetőségünk van imádkozni a nehéz helyzetekben. Lehetőségünk van hálát adni, megköszönni Valakinek a dolgokat, az áldásokat. Lehetőségünk van arra, hogy életünk egyetlen napján, még a legmagányosabb pillanatainkban se érezzük magunkat egyedül. Lehetőségünk van reménykedni. Reménykedni abban, hogy mindennek van értelme és célja. Reménykedni, sőt, biztosnak lenni abban, hogy ezután a földi élet után vár ránk az örök élet, ahol nem lesz többé sírás, nem lesznek könnyek, szenvedés és fájdalom, mert Isten dicsőséges színe előtt leszünk, az Ő közvetlen közelében mindannyian. Keresztyénként számtalan lehetőségünk van. Akár naponként újra és újra megújulhatunk – hiszen Isten Igéje mindig tud újat mondani, mindig meg tud szólítani, át tudja járni szívünket-lelkünket, és mindig talán bennünk olyan részt, amely még megújulásra, változtatásra szorul.

Istennel együtt képesek lehetünk bármire. Óriási dolgokat vihetünk véghez. 

Sok mindenben változtam az elmúlt hat és fél évben. Bátrabb vagyok az emberekel szemben, nem félek megszólalni a társaságukban. Merek kezdeményezni, merek beszélni. Igaz, Isten nagyon meggyúrt engem ezekben az években. Sok belső harccal és küzdelemmel járt, míg ideáig eljutottam - és még mindig nem tökéletes. Bár, azt is tudom, hogy sosem leszek az. Mindig lesznek hibáim és hiányosságaim, mert én is ember vagyok. És az a különös, hogy jobban érzem az emberségemet, mint valaha. Mert a lényeg belül mégsem változott. Isten nem vette el tőlem a személyiségemet azzal, hogy palástot terített a vállamra, sőt, inkább segít, hogy minél jobban kibontakoztathassam azt, ami bennem van, és minél inkább azzá válhassak, akivé teremtett engem.

Ismeritek azt az érzést, amikor úgy tűnik, a világ darabokra hullik körülöttetek?
Nem kell megijedni, nem történt semmi komoly. De, a maga nemében mégis sokkolt ez az egész. Mert erre egyáltalán, de tényleg egyáltalán nem számítottam. Vagy talán csak reménykedtem, hogy nem következik be. Sőt, egyszerűen el sem tudtam volna képzelni. És most mégis itt van. Megtörtént.

Erik Karlsson elhagyja az Ottawa Senators-t, és a San José Sharks-nál folytatja pályafutását. 

Az első kérdés, ami ott cikázott a fejemben, mint valami őrült villám: miért? Miért? MIÉRT?

Miért kell elmennie, miért hagyja ott a csapatot, miért hullik darabjaira az Ottawa Senators? Miért?

Bevallom, először haragudtam rá. Haragudtam mindenkire, aki ebben benne van, már csak azért is, mert időközben kiderült, hogy már majdnem egy éve ment a huzavona, vagyis, Erik Karlsson távozása előre eltervezett, tudatos döntés volt. Legalábbis, a vezetőség részéről. Erik Karlsson azt nyilatkozta, hogy

nagyon szomorú nap ez a számára, és sosem gondolta volna, hogy elhagyja a csapatot és a várost, sőt - mint kiderült, eldöntötték, hogy újjáépítik a csapatot, és ebben a tervben Karlsson valamiért nem kapott helyet.

És erre csak annyit tudok mondani, hogy: mi van?! Pont ő, aki a csapatkapitány volt, aki a Senators egyik ikonikus alakja, aki annyit letett az asztalra, aki a liga egyik legjobb játékosa, ráadásul kétszeres Norris-díjas?  És ha már itt tartunk: pont azt a csapatot áldozzák fel és szórták szét a ligában, amelyik a 2016-17-es szezonban egészen a keleti fináléig eljutott?! Ebben nincs logika. 

Persze, tisztában vagyok vele, hogy ez nem a világvége, és nem is erre utalt a drámai kezdés. Tényleg ledöbbentem, amikor olvastam a hírt, és igen, nagyon elszomorított. De, tudom, hogy mindennek célja van, és semmi sem történik ok nélkül. Szóval, bizonyára nem hullik darabjaira a csapat, hanem remélhetőleg ez valóban az újjépülés fájdalma, amit nem lehet elkerülni, amire szükség van ahhoz, hogy célba érjenek, és azzá válhassanak, akivé kell, vagyis egy sikeres, nagyra becsült csapattá. Mert valami kétségkívül elromlott közöttük. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy az előző szezonban nem követtem nyomon az eseményeket, de most már kezdenek összeállni a részletek egy egésszé, és kezdem belátni, hogy olyan formában tarthatatlan volt ez az állapot. A változás, mondhatni, a levegőben volt. 

Tényleg nagyon sajnálom, hogy így alakult, és Erik Karlsson egy másik csapathoz került át. Nagyon fog hiányozni, de azt kívánom, hogy találja meg a helyét a San José színeiben, és érezze jól magát, mert csapattól függetlenül továbbra is a második számú kedvencem marad. Vannak dolgok, amiken nem tud változtatni semmi és senki, és ez pont egy olyan dolog. :)
Ami pedig a Senators-t illeti, nost, kíváncsian várom, hogy ki lesz az új csapatkapitány, mert a listában még csak az assziszt poszt van jelölve Stone neve alatt. Vagy az lesz, hogy őt emelik fel kapitányi rangra, vagy valaki mást választanak, de én mindenképpen egy olyan játékost tudnék elképzelni erre a pozícióra, aki már régóta tagja a csapatnak. Oké, nem titkolom, hogy Pageau-nak nagyon örülnék, de nem élem bele magam. Majd minden kiderül a maga idejében. :)

/forrás: nhl.com/

Sziasztok! Nagyon régen jelentkeztem, mármint önmagamhoz képest, mert ha azt nézzük, "csak" kb. egy hónapja volt, hogy utoljára írtam. Időközben lezárult a gyakorlati évem, és kezdetét vette az igazi munka, úgyhogy volt mivel foglalkoznom. Az elmúlt hét például bűnbánati hét volt, mivel a huszadikai új kenyér ünnepén mindig úrvacsorázunk. Tegnap éppen ezért eléggé elfáradtam, de úgy kellemesen, kellően kidolgoztam magam, de ami a legjobb volt, hogy kereszteltem is. Annyira felemelő élmény volt, hogy én szolgáltathattam ki a keresztséget egy kisgyereknek - történetesen egy kisfiúnak, aki nagyon aranyos volt. :) Szóval, most már úgy érzem, sikerült megérkeznem lelkileg is az új helyemre, kezdem felvenni a ritmust, ezt mutatja az is, hogy tegnap este eszembe jutott, hogy megnézem már, mi újság az Ottawa Senators háza táján. Szégyellem magam, de rá kellett jönnöm, hogy a múlt szezonban nagyon ehanyagoltam őket, nem is tudom, nevezhetem-e magam rajongónak... :( De mindegy, ezen most nem emésztem magam. Már csak azért sem, mert döbbenten láttam, micsoda botrány van a csapat körül.
Az egész ott kezdődött, hogy múlt hónapban Hoffman átigazolt a Florida Panthers csapatához. Bánkódtam is miatta nagyon, és még most sem vigasztalódtam meg, mert ő volt az egyik kedvencem, sőt, számomra ikonikus alakja volt a csapatnak - nem véletlenül, hiszen itt kezdte NHL karrierjét, ráadásul az elmúlt két szezonban ő produkálta a legnagyobb fejlődést. Ezért sem értettem, hogy miért ment el? Mindenesetre nem szándékoztam bogozni ezt az egészet, viszont terveztem, hogy írok róla egy bejegyzést, amihez ugyebár elkezdtem képeket keresgetni róla. Na, és ekkor találtam szemben magam a valósággal.

Ilyen pillanatot valószínűleg többet már nem fogunk látni... (fotó: thestar.com)

Először nem értettem, miért hozza ki Karlsson és a felesége fényképeit is Hoffman neve alatt, úgyhogy már muszáj voltam rákattintani egyre - és akkor döbbentem le igazán. Lehet emlékeztek rá, hogy korábban írtam arról, hogy Karlssonék kisbabája halva született. És állítólag Hoffman menyasszonya interneten minősíthetetlen stílusban írt erről az egészről (értsd: kárörvendő, gyűlölködő, stb.), amiért Karlssonék feljelentették őt zaklatás vádjával. Hoffman és a menyasszonya mindent tagadott, így tehát megromlott az egyébként nagyon jó viszony Karlsson és Hoffman között, sőt, mindez a csapatszellemnek sem tett túl jót, így pedig, hogy mentsék a helyzetet, eladták Hoffman-t. Először a San José Sharks vette meg, de ők alig pár óra múlva tovább is passzolták, úgyhogy a Florida Panthers kapott az alkalmon, és megszerezte magának - ha jól értelmeztem, potom pénzért - mert hát ahhoz kétség sem férhet, hogy Hoffman kivételes tehetség. Ezeknek tudatában most már még jobban sajnálom Hoffman-t, bár természetesen nem ismerem a pontos részleteket, és nyilván azt sem tudom, milyen ember a hétköznapokban, csak azt láttam eddig, hogy a pályán kivételesen jól teljesített, és a csapatnak is oszlopos tagja volt. Azt is hozzátették a cikkekben, hogy Karlssonék nyilván nem ok nélkül tettek feljelentést, és ebben azért lehet valami. Eszembe jutott egyébként, amit az egyik egyetemi tanárom mondott, amikor a Királyok könyvét vettük, vagyis hogy a nagy erős és határozott férfiak mögött is mindig ott van a nő... És igen, itt is pontosan ez a helyzet, bár most nyilván magam ellen is beszélek, elvégre én is nő vagyok. De azért ha belegondolunk, olyan igazságtalan és értelmetlen ez így, bár ha tényleg igazak ezek a vádak, akkor teljesen érthető az egész. Bizonyos szinten még az is érthető, hogy Hoffman védte a menyasszonyát, de nem tudom... Az tényleg nagyon rossz, hogy ez ennyire begyűrűzött a csapatba, és robbantott, mint egy kézigránát. Mondjuk, halkan megjegyzem, hogy ez az egész eset további kérdéseket is felvet, pl. hogy nem lett volna esetleg más megoldás? És hogy milyen csapat-összetartásról beszéletünk így, ha egyből azt választotta a vezérigazgató, hogy eladják Hoffman-t? Jó, mondjuk állítólag a Senators is kivizsgálta ezt az ügyet, de akkor is, nekem ez az egész valahogy nem kerek. Valamelyik cikkben egyébként már olyanokat is írtak, hogy Karlsson is el akar menni a csapattól, és az köztudott, hogy Stone csak egyéves szerződést írt alá, szóval nem tudom, mi lesz velük. Az a baj, hogy a 2016/17-es szezonban tényleg nagyon jó csapat jött össze, de ezekből már alig vannak páran. Lehet, hogy teljesen új arculatra lesz szükség, nem tudom. Azt mondjuk nem tudom elképzelni, hogy Karlsson átigazol, mert ha egyszer itt már csapatkapitány, máshol nyilván nem kezdhetne ebből a pozícióból, és azt nem biztos, hogy elvállalná. De majd kiderül. Hoffman nélkül persze már semmi nem lesz ugyanolyan. De azért kívánom neki, hogy érezze jól magát az új helyén, rendeződjenek a dolgai, és mindez ne befolyásolja negatívan a karrierjét, hiszen az eddigi ismereteim alapján nekem egyértelmű a vétlensége, a tehetsége pedig vitathatatlan. Az nem lehet, hogy egy ilyen miatt derékba törjön a karrierje.